Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

Kezdeményezte az Összefogás. Eddig csatlakozott:

Összefogás az erőszak ellen
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International Magyarország
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat
Baritone Rádió
Beszélő Szerkesztősége
Békési Melegek
Biztonsági Őrezred
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete
Budai Szociáldemokrata Klub
Budapest Rekonstrukció
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Encsi Kistérségi Társulás Egyesülete
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Fórum
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Parlament Szövetség
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Cökxpon Ambient Society
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
DEMOS Magyarország Alapítvány
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Európai Roma Jogok Központja
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Éhező Gyermekekért Alapítvány
Élet Menete Alapítvány
Életfa Egyesület
Élettér Segítő Szolgálat
Érdekvédelmi Szövetség
Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány
Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Fény-Árnyék Művészeti Egyesület
Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Független Egyesület
Godot Kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Imago Mundi Kulturális Egyesület
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Ittvan.org Alapítvány
Józan Babák Egyesület
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Közéleti Roma Nők Egyesülete
Közhasznú Alapítvány a Dadogókért
Közös Nevező Egyesület
Közösségfejlesztők Egyesülete
Krétakör
Kultusz Alapítvány
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Ladomér Egyesület
Lámpás
LungoDrom Független Cigány Tagszervezet Forró
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Maladype Társulat
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Családok Országos Szövetsége
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Emberi Jogvédő Központ
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
Magyar Kolping Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF)
Magyarországi Melegapák Csoportja
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Magyarországi Roma Parlament
Marom Egyesület
Május Elseje Társaság
Mások internetes melegmagazin
Megyelakó Egyesület
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Menhely Alapítvány
Média Közigazgatási Társadalmi Szervezet
MÉDIÁK Egyesület
Mély Mosoly Alapítvány
Moccanto Egyesulet
Mosolyogj Mozgalom
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Naszályi Polgári Kör
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO)
Országos Gyermekvédő Liga
Ökotárs Alapítvány
Partners Hungary Alapítvány
Pécs város Cigány Önkormányzata
PFLAG Első Magyar Meleg és Leszbikus Központ Egyesület
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Pride.hu LMBT-portál
Prostitucio.hu - a prostitúció visszaszorításáért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
pszichoszinhaz.hu
Raoul Wallenberg Egyesület
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Sirály
Sokproblémás Családokért Alapítvány
Somer Egyesület
Szabad Eklektikus Műhely Művészeti és Nyílt kommunikációs Egyesület
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ)
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Szívtárs
Szociális Innováció Alapítvány
SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szülők Háza
Társadalmi Szervezetek Országos Szövetsége
Társadalomelméleti Kollégium
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tegyünk Együtt Angyalföldért és Újlipótvárosért Egyesület
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Történelemtanárok Egylete
Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat
Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete
Választópolgárok Szövetsége
Védegylet
Zöld Fiatalok
Zöld Tett Társulás

Friss topikok

  • doksi: Kedves Nyugalom... AJh *nagy sóhaj*... Büszke lehetsz magadra, hogy "kezelésbe vetted" a weboldalt... (2008.11.20. 22:07) Tarkaság és jogállam
  • tauszig néni: a náczivadász honlapon írja gyurcsány ferenc, aki rendszeresen bérmálkozik. Igazán sajnálom, hogy ... (2008.10.27. 22:06) Sajtóközlemény
  • anonimbus: Jakab! Már a kezdetekkor sejteni lehetett, hogy a Tarka egyszerhasználatos lesz. Itt van okt23.-26... (2008.10.22. 12:18) Nyilatkozat
  • jucus75: Tauszig néni! Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj? Van még egy kedvencem... (2008.10.09. 20:03) Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján
  • tauszig néni: Százezren voltunk és kész! Aki mást állít, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár é... (2008.10.09. 07:38) Mintegy ötezer ember vett részt

Felhívás

2008.09.20. 10:31 Tarka Magyar

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkamagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr53672524

NYT · http://pergetes.blog.hu/ 2008.09.22. 17:33:49

Kendermagosok(a jó hangulat, a mosoly adott), cigányok(pénztárcákra, telefonokra vigyázni emberek), kommancsok=antifasiszták( az ötvenéve párttag nyugalmazott börtönőr/munkásőr), melegek (remélhetőleg nem papnak öltözve) etc.
Micsoda drímtím, zseniális ötlet!

garbageman 2008.09.22. 18:16:07

Én tarkamagyar lévén azért megkérdezném Bródy Artisjus János, Geszti Lop Stop Péter, és Gerendai Maserati Károly nevével fémjezett rendezvény MITŐŐŐŐŐŐŐL C-I-V-I-L kezdeményezés ?!?!

8kerlakos 2008.09.22. 21:00:43

attól civil, hogy az Összefogás kezdeményezte, civil egyesületek és szervezetek összefogása, ami az október 4-i Tarka Magyar felvonulás utáni hosszabb távú összefogásra (is) szerveződik....

Joe84 2008.09.23. 19:39:27

Remélem lesz ellentüntetés, mert arra megyek. Hánynom kell ettől a liberális "tarka" maszlagtól.

doksi 2008.09.23. 22:25:34

Liberális? Igen. De rendet kéne már rakni a fejekben. Liberális nem egyenlő "szdsz". Liberalizmus nem egyenlő azt megszégyenítő politikai pártokkal.
Melyik jobb? Szétverni a várost és tojásokkal, homokbombákkal dobálni embereket, és úgy nem érni el a világon semmit, vagy erőszakmentes felvonulást csinálni, és úgy nem érni el "semmit"? Vagy valamit? Végre egy normális összefogást? A CIVIL AZ CIVIL, hogy hová húz a szíve, mindegy, mert a CIVIL mindig az üggyel foglalkozik, nem azzal melyik párt képviseli az ügyét. Elegem van ebből a kétpólusú retorikából, hogy csak liberális hazaáruló és hazaszerető magyar van, vagy hogy csak antifasiszta és fasiszta van, vagy hogy csak mszp-s meg "nem mszp-s" van... Fel kéne már fogni, hogy ennél sokkal fontosabb dolgaink is vannak: ESZMÉINK ÉS MÉLTÓSÁGUNK!

doksi 2008.09.23. 22:58:53

Azon a civil szervezetek felkutatásai a jobboldali listán, amelyeket nem "cigányok, zsidók és kommunisták" alkotnak, meghaladja a képességeiteket? Vagy (hogy mást ne említsek) a Pszichoszínház, Társaság A Szabadságjogokért, Krétakör, irodalmi, család- és/vagy hátrányos helyzetűeket segítő szervezetek tökéletesen ismeretlenek számotokra? Nem ártana utána nézni, nem?

8kerlakos 2008.09.24. 22:38:39

kedves doksi!

Az általad felsorolt szervezetekből valamennyit látod a jobb oldalon, a csatlakozottak között. Van még további tipped? Szívesen fogadjuk, és azt is, ha te magad hozol a csatlakozók közé számodra rokonszenves szervezeteket.

8kerlakos 2008.09.24. 22:40:16

valóban úgy érezzük, hogy egy dream team van alakulóban.
ki akar még velünk álmodni?
kedves nyt?

8kerlakos 2008.09.24. 22:45:32

joe84 és pillanatnyi fizikai állapota

ez a "tarka" maszlag most kivételesen nemcsak liberális, hanem demokrata, humanista, nagycsaládos, roma, mosolygós és emberi jogvédő, zöld, szivárványszínű és törökös, diákos és nyugdíjas ... mindet nem sorolom
holnap még többen leszünk ...

doksi 2008.09.26. 12:19:09

happyday, félreértettél!
Én már rég csatlakoztam, csak azon kedves bloggerek (NYT és joe) figyelmét hívtam fel a jobboldali listára, akiknek szelektív a látásuk... :-)

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.09.30. 18:10:31

Az óvatosan megválogatott szavak ugyan meghagyják az állami erőszak elleni föllépés értlemezési lehetőségét is, mégsem tűnik úgy, hogy erről van szó. Ha tényleg az erőszak ellen kívánnának föllépni, általában, mellőzhető lett volna sőt mellőzendő is a kisebbségekkel foglalkozás. Nem mert rossz ügy, hanem mert nem tartozik közvetlenül az erőszak elleni föllépés kérdéséhez. Az esemény kormánypárti erők semlegesnek álcázott megmozdulásának túnik.

A lóláb, hogy valami nincs rendben e körül, már ott kilóg, hogy azt ami most Magyarországon van magától értetődően demokráciának nevezik. Pedig ami folyik az csak a demokrácia tettetése: áldemokrácia. Itt derül ki világosan mennyiben és miért az:

www.kibulizottorszag.net

Boldogság :) 2008.09.30. 20:15:19

A MOSOLYOGJ MOZGALOM célkitűzései:

Boldogság:
Szeretnénk, ha az utcákon több mosolygó, életvidám emberrel lehetne találkozni.
Célunk hogy Mosolyt és Boldogságot közvetítsünk az embereknek.
Teremtsük meg együtt a Boldog, Békés, Mosolygó Magyarországot.

Összhang:
Szeretnénk segíteni az embereknek, hogy összhangba kerüljenek saját vágyaikkal,
céljaikkal, és harmóniában éljenek önmagukkal.
Minél több embert szeretnénk megismertetni a saját lehetőségeivel, a teremtő erejével,
mely születésétől fogva adott mindenki számára.
Célunk hogy a magyarok újra érezzék, hogyan kerülhetnek összhangba a saját Forrásukkal.

Szeretet:
Szeretnénk az embereket ráébreszteni arra, hogy a Szeretet mennyire fontos,
és nélkülözhetetlen dolog az élet minden területén, még az olyan látszólag tőle távol álló
dolgokban is, mint a pénz, és a siker.
A szeretet áramlása kétirányú, és ezek nem működhetnek egymás nélkül:
a szeretet adás és az elfogadás fontosságának felismertetése az emberekben.

Elfogadás:
A világ sokszínű, mint a szivárvány. Minden embernek más vágyai és céljai vannak,
ezért nagyon fontos a különbözőségek elfogadása, a tolerancia.
Első lépésben Önmagunk és mások teljességének elfogadása és tiszteletben tartása szükséges ahhoz,
hogy ne másokat akarjuk megváltoztatni, hanem derűsen élvezhessük a saját életünket.

szeloka 2008.09.30. 22:28:33

zomba.blog.hu

Itt a válasz. Lehet anyázni rám, de érveléssel többre mennétek. Ja, hogy nem tudtok? Az más.
süti beállítások módosítása