Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

Kezdeményezte az Összefogás. Eddig csatlakozott:

Összefogás az erőszak ellen
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International Magyarország
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat
Baritone Rádió
Beszélő Szerkesztősége
Békési Melegek
Biztonsági Őrezred
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete
Budai Szociáldemokrata Klub
Budapest Rekonstrukció
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Encsi Kistérségi Társulás Egyesülete
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Fórum
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Parlament Szövetség
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Cökxpon Ambient Society
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
DEMOS Magyarország Alapítvány
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Európai Roma Jogok Központja
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Éhező Gyermekekért Alapítvány
Élet Menete Alapítvány
Életfa Egyesület
Élettér Segítő Szolgálat
Érdekvédelmi Szövetség
Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány
Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Fény-Árnyék Művészeti Egyesület
Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Független Egyesület
Godot Kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Imago Mundi Kulturális Egyesület
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Ittvan.org Alapítvány
Józan Babák Egyesület
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Közéleti Roma Nők Egyesülete
Közhasznú Alapítvány a Dadogókért
Közös Nevező Egyesület
Közösségfejlesztők Egyesülete
Krétakör
Kultusz Alapítvány
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Ladomér Egyesület
Lámpás
LungoDrom Független Cigány Tagszervezet Forró
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Maladype Társulat
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Családok Országos Szövetsége
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Emberi Jogvédő Központ
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
Magyar Kolping Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF)
Magyarországi Melegapák Csoportja
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Magyarországi Roma Parlament
Marom Egyesület
Május Elseje Társaság
Mások internetes melegmagazin
Megyelakó Egyesület
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Menhely Alapítvány
Média Közigazgatási Társadalmi Szervezet
MÉDIÁK Egyesület
Mély Mosoly Alapítvány
Moccanto Egyesulet
Mosolyogj Mozgalom
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Naszályi Polgári Kör
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO)
Országos Gyermekvédő Liga
Ökotárs Alapítvány
Partners Hungary Alapítvány
Pécs város Cigány Önkormányzata
PFLAG Első Magyar Meleg és Leszbikus Központ Egyesület
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Pride.hu LMBT-portál
Prostitucio.hu - a prostitúció visszaszorításáért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
pszichoszinhaz.hu
Raoul Wallenberg Egyesület
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Sirály
Sokproblémás Családokért Alapítvány
Somer Egyesület
Szabad Eklektikus Műhely Művészeti és Nyílt kommunikációs Egyesület
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ)
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Szívtárs
Szociális Innováció Alapítvány
SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szülők Háza
Társadalmi Szervezetek Országos Szövetsége
Társadalomelméleti Kollégium
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tegyünk Együtt Angyalföldért és Újlipótvárosért Egyesület
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Történelemtanárok Egylete
Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat
Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete
Választópolgárok Szövetsége
Védegylet
Zöld Fiatalok
Zöld Tett Társulás

Friss topikok

  • doksi: Kedves Nyugalom... AJh *nagy sóhaj*... Büszke lehetsz magadra, hogy "kezelésbe vetted" a weboldalt... (2008.11.20. 22:07) Tarkaság és jogállam
  • tauszig néni: a náczivadász honlapon írja gyurcsány ferenc, aki rendszeresen bérmálkozik. Igazán sajnálom, hogy ... (2008.10.27. 22:06) Sajtóközlemény
  • anonimbus: Jakab! Már a kezdetekkor sejteni lehetett, hogy a Tarka egyszerhasználatos lesz. Itt van okt23.-26... (2008.10.22. 12:18) Nyilatkozat
  • jucus75: Tauszig néni! Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj? Van még egy kedvencem... (2008.10.09. 20:03) Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján
  • tauszig néni: Százezren voltunk és kész! Aki mást állít, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár é... (2008.10.09. 07:38) Mintegy ötezer ember vett részt

Ha esik, ha fúj: találkozunk ma 15:30-kor az Erzsébet téren!

2008.10.04. 07:54 Tarka Magyar

 

2008. október 4-én 15:30-kor gyülekező az Erzsébet téren, a Gödör Klub-nál. A helyszínen a hasznos tudnivalókról Novák Péter, moderátor és Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője, az akció egyik kezdeményezője tájékoztat.

Ezt követően, 16 órakor elindul a felvonulás az Andrássy úton, a Hősök teréig. A Hősök terénél, az érkezőket a színpadon zenélő Rácz Kati és a Flush zenekar fogadja, akik az idei budapesti melegfelvonuláson történt durva atrocitások miatt nem tudtak ugyanitt fellépni, így most újabb lehetőséget teremtünk nekik.

Ezek után felolvasássuk a Nyilatkozatot, amely szerint hitet teszünk az Alkotmány 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett és elutasítjuk az erőszak és a kirekesztés minden formáját.

Végül a moderátor felkéri az egybegyűlteket, hogy a magukkal hozott színes anyagdarabokat, ruhadarabokat emeljék a fejük fölé, amiről légifotók (daruról készült fotók) készülnek. Az eseményen nem lesznek beszédek és a szervezők nem is kívánnak lehetőséget biztosítani arra, hogy bárki felszólaljon. A résztvevők a helyszínen is kitölthetik és a Nyilatkozatot. A demonstráció tervezett vége 18 óra.

Célunk, hogy egy hatalmas, üzenetében és hangulatában egyaránt békés, erőszakmentes demonstrációt hozzunk létre.

 

Kérünk mindenkit, hogy segítsen megőrizni ezt a szellemiséget. Arra kérjük a vonulás résztvevőit, hogy amennyiben bármilyen provokációra, szóváltásra kerül sor, önállóan ne avatkozzanak be a helyzetbe.  Forduljanak a legközelebbi rendezőhöz, akik felkészültek minden helyzet kezelésére. A rendezők megfelelő módon meg lesznek különböztetve. A civil rendezők kapcsolatban állnak a rendőrséggel, akik a rendezők kérésére be tudnak avatkozni. Köszönjük szépen az együttműködést!

243 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkamagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr64695418

medve2 2008.10.04. 10:00:40

Szegény szervezők. Fletón kívül még ez az eső is....

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2008.10.04. 11:01:30

Remélem meg sem álltok Galgagyörkig, párthuszárok.

nick_007 2008.10.04. 11:15:21

Ön szerint szükség van a "Tarka Magyar" demonstrációra? www.wita.hu/index.php?show=wita&wita=75

Etniez 2008.10.04. 11:27:44

Remélem pont annyian lesztek, mint a Magyar Chartán.

Roth Mano 2008.10.04. 11:30:54

miért reméled?

is 2008.10.04. 11:34:55

én szurkolok, bár sajnos nem vagyok a városban, ezért személyesen nem tudok menni. lélekben +1.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.10.04. 11:35:20

"(A rendezvényen nem lesznek beszédek, és mindenkit csak magánemberként várunk!)
Mindenki számít – mindenkire számítunk!"

Roth Mano 2008.10.04. 11:39:18

a "Civilek a baszás ellen" mozgalom nevében csatlakozom!

vitriol1 2008.10.04. 11:57:00

A Tarka Magyar nevű felvonulást, az indulatok további mesterséges gerjesztésének tartom s ennek e formáját is elutasítom.

Ennek a "rendezvénynek" a neve olyan provokatívan alattomosan és sunyi módon köpi szembe a magyar nemzetet, hogy azt csak az írástudók értik, de hallgatnak erről.

/"A magyar tarka marha fajta a XIX. sz. második felében még uralkodó magyar szürke
fajtának a szimentáli fajtával végzett fajta átalakító keresztezéséből származik"./

Ide jutottunk.

Netuddki. 2008.10.04. 12:02:22

Jó, jó, ezekkel maximálisan egyet lehet érteni. De mikor lesz végre egy élhető, versenyképes magyarország, ahol nem csaz az fizet adót aki nem tudja elkerülni? Ahol a becsületeseket magas adókkal büntetik. Aki pedig vét a törvény ellen az nem tudja elkerülni a büntetést?
Csak úgy megjegyzném, nehogy ezek közben elfelejtődjenek.

freehckr 2008.10.04. 12:05:33

"az idei budapesti melegfelvonuláson történt durva atrocitások"

LOL. Az mennyire "durva atrocitás", hogy szexuálisan aberráltak egy maroknyi exhibicionista csoportja ellenállhatatlan késztetést érez az iránt, hogy saját devianciájukat és az általánosan elfogadott társadalmi normák iránti érzéketlenségüket demonstrálják a belváros közepén? Azért álljon már meg a menet... A szexualitás a hálószobába tartozik, nem a buszon kell jó hangosan kibeszélni, hogyan és mit csináltunk az aktuális párjainkkal este a takaró alatt, ugyanis ez másokat megbotránkoztathat, illetve neveltetési hiányosságokról is árulkodik. Ha pedig valaki tényleg ennyire nem képes elfogadni az alapvető társadalmi normákat, az ne lepődjön meg, ha egy jóérzésű, stabilabb értékrendekkel rendelkező polgártól kap pár pofont, amit amúgy meg is érdemel, ha már egyszer az ilyen beilleszkedésre képtelen rendetlen emberek nem kaptak megfelelő instrukciókat a témában a szüleiktől "neveltetés" címszó alatt...

Vegyétek már észre, hogy a "szélsőség" ti vagytok, nem az, aki elutasít mindenfajta gyomorforgató devianciát!

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.10.04. 12:07:34

No ilyet sem láttam még... Egy listán szerepelnek a következők, mint támogatók:

Naszályi Polgári Kör
ill.
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
DEMOS Magyarország Alapítvány
Kendermag Egyesület
stb.

Itt a világvége :-)

Érdekes még a "Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete" felbukkanása is. Remélhetőleg komolyan is veszik a dolgot, ha már aláírják...

Qqriq 2008.10.04. 12:15:11

kovi1970 2008.10.04. 12:02:22

ez nem érdekel senkit, pláne nem ezeket a megvezetett (vagy tényleg ilyen buták?) tarka marhákat

Menjenek csak a Tarka Marha felvonulásukra, és remélem esik és fúj is! Csak a mi pénzünkön kivezényelt rendőröket sajnálom.
És ez a közpénz herdálás különösen irritál!
Ha egy tarka marhának eszébe jut nyálat verni (pontosabban: ha valamelyik politikai csoportosulás el akarja terelni a maga vérlázító botrányáról a közfigyelmet, az bedobat valami gumicsontot egy "civil" szervezettel, akik amúgy a politika kezéből esznek), az nekünk adófizetőknek sok millió forintunkba kerül. Miért nem a szervezők fizetik a rendfenntartókat?

freehckr 2008.10.04. 12:15:33

Egyébként Kolompárék megint odabuszoztatnak a "rettegés fokára" pár munkakerülő cigányt fejenként húszezerért (mint legutóbb), tehát csak annyit tudok tanácsolni azoknak a naivabb polgároknak akik beveszik ezt a maszlagot és részt vesznek Gyurcsány újabb hisztéria kampányában, hogy kézitáskáikat vegyék a hónuk alá, értékeikre vigyázzanak... :)

Aurian 2008.10.04. 12:20:23

Mint minden ehhez hasonló demonstráción természetesen ezen is ott leszek párommal, akivel a Magyarországi Melegapák Csoportjának támogatói vagyunk (magunk is melegek) valamint zsidó, roma és meleg barátainkkal, éljen Gyurcsány Ferenc (éljen a Párt), mindent bele roma fiatalok, le a kirekesztő magyarsággal, egyenjogúságot követelünk.

tommygun 2008.10.04. 12:20:29

Remélem legalább bőrig ázik az összes tarkamarha :)))

Qqriq 2008.10.04. 12:20:41

dark future · www.andocsek.hu 2008.10.04. 12:07:34

gyakorolják is, nem csak pofáznak a toleranciáról
megpróbálnak úgy végig menni egy 50-60 m széles úton, hogy ne essenek egymásnak
ezért kell az a sok rendőr

jozicsenko 2008.10.04. 12:21:36

mennyire vehető komolyan a tarka magyar, ha Fábry ellen emelnek szót?

hogy is van ez?

az a magyar, akit Ti annak gondoltok?

tehát ha valaki, akinek nem tetszik a balliberális banda, kijelenti, tetszik a tarka magyar alapötlete és menne, az ne menjen?

saját magatok karikatúrája lettetek...

freehckr 2008.10.04. 12:23:17

"Melegapák"

Azért nem ártana pár kérdést tisztázni ezzel kapcsolatban, mert én egyfajta ellentmondást vélek itt felfedezni... :)

kanbatu 2008.10.04. 12:26:08

Úgy gondoltam, hogy megvolt a kormány hasonló jellegű rendezvénye, és most meglesz a civileké. A Sirály előadása után történtek után úgy gondoltam, hogy elmegyek a felvonulásra, aztán, amikor a miniszterelnök kijelentette, hogy ő is jelen lesz, úgy döntöttem, hogy mégsem megyek el. Nem vagyok egy jobboldali szavazó, de egy, a népszerűségét elvesztett politikus ne az én statisztálásommal próbálja visszaszerezni azt. Nem tartom kizártnak, hogy ezzel a lépésével a miniszterelnök megfelezte a felvonulók létszámát.
Sok sikert!

ctrl 2008.10.04. 12:26:54

Ezen a szomorkás, esős őszi napon a családom körében töltöm az időt, az ő mosolyukban fürödve és megbékélve.
Üdvözlöm a magyar tarka szarvasmarhákat, akik ilyen időben kint ugrándoznak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.10.04. 12:28:25

Nem, kedves szervezők, legnagyobb sajnálatomra, ha esik, ha fúj, nem találkozunk. Pedig valóban fontos volna egy békés, jó kedélyű demonstráción felhívni a társadalom és főként a törvényhozó és a végrehajtó hatalom figyelmét az inkriminált alkotmánybéli passzusra, és annak teljesülésében az utóbbi időben beállott nagyfokú zavarokra.

Ám ezt nem lehet azzal együtt vonulva kifejezni, aki a végrehajtó hatalom fejeként maga kellene, hogy a reá testált hatalommal élve érvényt szerezzen az alkotmányban világosan megfogalmazottaknak. Ez így fából vaskarika. Értelmetlenség.

Emlékszünk még a budapesti 'dudálj minden kátyúnál' akcióra? És arra a közröhejre, amit örökös főpolgármesterünk okozott azáltal, hogy maga is vad tülkölésbe kezdett aznap? Hogy éppen az állt kvázi az élére annak a civil kezdeményezésnek, aki profi politikusként éppen a fő politikai felelősének volt tekinthető az inkriminált kátyúknak?

Hát most éppen ez történik ezzel az igazán tiszteletreméltó rendezvénnyel. Az áll az élére (akkor is, ha majd jól elvegyül a tömegben, feleségestül, őrezredestül, kisspéterestül; akkor is, ha meg sem mukkan, tessenek majd híradókat nézni, jó ha felerészben tud majd a TM-ről szólni minden beszámoló és csak a másik 50%-át nyúlja le Fletó!), szóval az telepszik rá a mai demonstrációra, aki hivatalában -, mely egyike legfőbb közjogi méltóságaink hivatalának! - a legtöbbet tehetné azért, hogy ne is legyen szükség efféle trivialitások miatt felvonulni.

Ezért, őszinte sajnálatomra, nem találkozunk, kedves szervezők. Ha esik, ha fúj. Talán majd legközelebb, ha sikerül megmaradni civil megmozdulásnak. Tudom, hogy ez rendkívül nehéz, egy ilyen gátlástalan profival szemben. Mégis, fontos. Mindennél fontosabb.

(Ps.: Talán könnyebb lett volna, ha idejekorán, már a két évvel ezelőtti rendőri erőszak ellen is szerveződik a mozgalom. Egyrészt az állami erőszak-monopóliummal való visszaélés legalább annyira veszélyes, mint a szélsőségeké, illetve a szélsőségesek okozta problémák impotens kezelése, másrészt akkor bajosan állhatott volna az alkotmányt féltők élére a FELELŐS miniszterelnök.)

por 2008.10.04. 12:35:34

én a vízbefojtástól rettegő kábszeres, meleg, feketecicákkal vagyok :) félek a nem fog fájnis tarka marháktól!

lajafix 2008.10.04. 12:38:06

" medve2 2008.10.04. 10:00:40
Szegény szervezők. Fletón kívül még ez az eső is.."

szegény eső, ferikére esni...

medve2 2008.10.04. 12:41:30

Kedves Kanbatu! Nehogy azt hidd, gyurcsánynak nem ez volt a célja. No meg jelezze: nélkülke nincs antifasizmus. Mégi, mit képzelnek ezek a 87%-ban baloldali-liberális szellemiségű civivlek, nehogy mán önállóak legyenek. És, nem azok, a jelek szerint....

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.10.04. 12:42:43

Gyerekek, legalább lehet esernyőt vinni a barna eső ellen, ha már úgyis zuhog :D

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2008.10.04. 12:46:15

Te Zerge, te jól beszélsz. =)

Prózai kérdés: a normális meleg ismerőseimnek vajh miért nem jutott eszükbe melegfelvonlni?

Hiába no, magyar tarka nagy barom.

kanbatu 2008.10.04. 12:49:22

medve2
Nem tudom, mi volt a célja, de ne vádold meg önállótlansággal a résztvevőket. Legalábbis ne az összeset. Szabad országban a miniszterelnök is bármit megtehet, amit mi, és ha minden egyes rendezvényre odatolja a képét, arról nem ők tehetnek.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.10.04. 12:50:20

Ajánlott olvasmány: www.nol.hu/cikk/509213/
Para-Kovács megmondja a tutit.

Tibi76 2008.10.04. 13:01:55

10 ezren se lesztek bohócok...
az pedig egy tized százaléka Magyarországnak, tehát ma kiderül,hogy:
0,1% szereti nyiltan a buzeránsokat,
0,1% szerint a cigánybünözés a többség hibája
0,1 % szerint még több bevándorló kell ide

Nagy hatása lesz a tarka-marháknak a maradék 99,9 százalékra...

(ha nem vagyok ilyen demagóg, akkor biztosan van pár százezer ilyen tarkamarhán gondolkodó fehér magyar, meg ugye hozzájön a több százezer roma élősködő, szóval a valós arány valahol 90% vs 10%)
de, miért is ezen 10% véleménye?

ja és a sok marhának üzenem, hogy a kisebbségek sokkal jobban utálják a fehéreket, mint mi őket! Rehát akiket védtek azok, az első adandó alkalommal hátba fognak szúrni... (lásd londoni metrómerénylet, cigánybünözés, francia gyújtogatások, angliai késelések...stb)

bosola 2008.10.04. 13:04:43

Igen-igen. Én is azok közé tartozom, akik örömmel kimentünk volna, de amikor a miniszterelnök bejelentette, hogy csak elmegy, hiába kérik, hogy ne, hát otthon maradunk. Barátaim jelentős részével ugyanez a helyzet. Sajnos, ez így van, ahogy többen írták. Gyurcsány harsány nyilatkozgatása megfelezi a résztvevők számát. Amúgy nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem ezért csinálja. Egyszerűen nem érdeke, hogy létezzen egy tőle független, pláne a saját Chartájánál több embert megmozgatni képes kezdeményezés ez ügyben.

MotherKnowsBest 2008.10.04. 13:07:09

Én csak azon tudnék tiszta szívből egy jót röhögni, ha az itt megnyilatkozó "magyar faj" képviselőinek esetleg azzal kéne szembenézniük, hogy ki tudja milyen távoli ősük román, szlovák, Urambocsá' cigány volt.
Mint szegény Pokorni Zolika, aki vehemensen üldözte a rohadt ügynököket, oszt nem kiderült, hogy a saját édesapja is az vót. Oszt jónapot.

vizipipa 2008.10.04. 13:07:50

Mint tudjuk, nálunk a civil szervezetek anyagilag olyan jól vannak eleresztve, hogy bármikor összedobnak néhány milliót egy ilyen alkalomra. Plakátok, szórólapok, színpad, daruk (a fényképezéshez). A média meg puszta szívességből nyomja. Pont úgy, mint a mai tatabányai találkozót a turul megtisztítására.
Aki nem sejti honnan van a pénz, az nézze meg az eredeti meghirdető szervezetek körét, gondolkozzon el a kötődésükön és tegye mellé a rendezői nyilatkozatot: ...a melegfelvonuláson elmaradt Rácz Kati és a Flush zenekar...
Hopp megvagyunk: SZDSZ. Na itt ért véget a hitelesség. Fletó már csak ráadás.

szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2008.10.04. 13:09:14

Látom, a nyilas söpredék itt is megjelent :D

Rettegnek, mert esetleg kiderül, hogy sokan unják már a viszonylag kis létszámú csőcselék rendszeres randalírozásait, hogy ki akarják sajátítani maguknak az országot, stb.
Hát csak hörögjetek tovább, nyugodtan. És valóban maradjatok otthon! (bár ahogy elnézem az időjárást... esőben a náci horda lapít az aluljárókban, meg a hajléktalanszállókon)

Nargile 2008.10.04. 13:10:04

Tibi76: én nem lennék olyan büszke, ha igazad lenne, és a magyarok és cigányok többsége nem hinne az erőszakmentességben, hanem inkább egymás gyűlölését választaná. Te ennek örülnél? Akkor szerintem magadba kéne szállnod... Tényleg olyan országban szeretnél élni, ahol a gyűlölet a törvényszerű?

Nargile 2008.10.04. 13:12:18

Egyébként egyre inkább úgy látom, hogy vannak olyan profi Net-kommandók, akiknek az a stratégiája, hogy különféle felhasználói neveken kommentálgatnak fórumokon azzal a céllal, hogy terjesszék a gyűlölelet és megosztottságot.

medve2 2008.10.04. 13:13:13

Na, az eső mégis megkegyelmez a rendezvénynek!

nfr 2008.10.04. 13:14:31

Pár tucat ember megbénítja az egész fővárost szombat délután!

por 2008.10.04. 13:14:52

ez is csak ömlő állami pénz, ezeken a huki-puki megélhetési egyesületeken át

freehckr 2008.10.04. 13:19:24

"sokan unják már a viszonylag kis létszámú csőcselék rendszeres randalírozásait"

Így van, sokan unjuk... De leginkább azokat unjuk, akik "megteremtették" hatalmuk "legalizálására", és "megtartására" ezt a legfeljebb pár tucat randalírozó bohócot, akik ellen több ezer rendőr nem képes hatékonyan, és törvényesen fellépni.

Amit ti szajkóztok, hogy "nácik" és "nyilasok" az meg egy eszméletlen nagy baromság, ez csupán a jelenlegi kormányzati kommunikáció egyik eleme, a bolsevik-típusú hatalmak ellenségképek gyártásával képesek megtartani hatalmukat, leplezni hogy egyébként semmiféle ideológiával nem rendelkeznek. Ennyi erővel a pomogácsok ellen is demonstrálhatnátok, mert a Kisfejűnagyfejű Zordonbordon azt mondta nektek, hogy a pomogácsok márpedig gyünnek... Jó lenne, ha hinnétek Dömdödömnek, hogy ez a "pomogácsozás" egy átverés, azt a célt szolgálja hogy gyengítse, megossza a társadalmat, és a Gyurcsány-félék (Zordonbordonék) azt csináljanak veletek, amit kapzsi érdekeik diktálnak...

NYT · http://pergetes.blog.hu/ 2008.10.04. 13:19:50

ÉS IGEN! Újra elérkezett az idő egy kis löncshús-osztással egybekötött, pesti kiránduláshoz tezsvírek&kapcsolatsapis "ötvenévepárttagvagyok" nyuggerek! Indulás! :D:D
Remélem nem lesztek 300-nál többen és szarrááztok! ;)

Konegafi (törölt) 2008.10.04. 13:25:42

a tarka marhát profitérdekből fajtakeverték(!) az ősi, ma már hungaricumot jelentő szürke marha lecserélésére, kiszorítására a szabadrablásos kapitalizmus korszakában (ami ~ olyan volt, mint most is)

a legsikeresebben a 60-as évek voltak, amikor az államkapitalizmus majdnem teljesen kiirtotta a magyar marhát, a szürkemarhát.

a demokratizálódást követően kaphatott nagyobb terert újra a magyar marha, a szürke és vált lehetővé annak beismerése, hogy a tarka marha, mely nem magyar, hanem idegen fajtákkal kevert hibrid, bár többet termel, az nem minőségi, hanem csak tömegáru.

nem csoda hát, hogy a gyurcsány fenekéből rémülten menekülő, ezeddig azonban az ő fenekét fényesre nyalintó ún. "civilek" elárulván balliberális kötődésüket, eme hibrid, nem magyar, de tarka marha mellett tüntetnek - elárulván ezzel magyarellenességüket, hiszen ha nem hungarofóbok lennének, akkor nem a tarka marhát, hanem a minőségi szürke magyar marhát tűzték volna zászlajukra a nemzetidegen hibrid hús- és tejgyár tarka marha helyett.

jozicsenko 2008.10.04. 13:27:16

szilárdan... 2008.10.04. 13:09:14

nyilas ugye az, aki nem ért veled egyet...

nem nehéz egy olyan országban élni, ahol 5 millió veszett náci-nyilas-fasiszta- antikommunista él?

Amikor 2004-ben kirekeszttetétek a határon túliakat (alig pár millió magyar, nem számít), akkor hol voltál?
Ferike miért nem vonult?
hops, nem ők adták a szappant a habzó szájatokba?

enjoy 2008.10.04. 13:27:53

fuuuuck

Igen látom csak ennyiből áll az agyacskád.

NYT · http://pergetes.blog.hu/ 2008.10.04. 13:29:05

"Ezért talán érdemesebb lett volna korábban kicsusszanni. Például akkor, amikor az említett koalíció közpénzen kampányolt az - ahogy ők mondják - „hátéemek” kettős állampolgársága ellen. Úgy tűnik, a határon túliak nem elég tarkák, legalábbis a mostani aláírók közül kevesen ágáltak az ő - tényleges, állami szintű - kirekesztésük ellen. Vagy akkor is rugdalózni kezdhettek volna, amikor nem is olyan régen lovas rendőrök kardlapoztak egy másik elnyomott kisebbséget, a fideszes nagymamákat. Többségük akkor is hallgatott, s jó mélyeket lélegzett. Kellett a pár százezres vagy milliós állami támogatás, a megrendelések, a haveri kapcsolat a kuratóriumban, a jóindulatúan elbírált pályázat, a meghívás a fogadásokra, a kézfogás a miniszterrel. Ma persze, hogy a gazdi bukása biztosnak látszik, igyekszik mindenki kifelé.

Most azonban már késő. Ha valaki sokáig bújkál egy seggben, az hiába slisszan ki, jó ideig óhatatlanul szarszagú lesz.

A sors iróniája, hogy a segg meg megy utánuk, s igyekszik visszatömködni őket. De ez már legyen az ő bajuk."

reakcio.blog.hu/2008/10/04/ma_sem_megyunk_el

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.04. 13:33:40

vazz ennyi barom ...és mind itt kommentel...

Konegafi (törölt) 2008.10.04. 13:34:48

jozicsenko, ma már lassacskán 10 millió fasiszta országa lettünk. mindenki nyilasnácifasiszta, aki nem mszp-szdsz-es és/vagy "civil".
ez a civilség már olyan, mint a "független" képviselő, arról is mindenki tudja, hogy posztkomcsiról van szó

2008.10.04. 13:35:13

Köszönöm a fenti koordinátákat. Már bele is tápláltam a rakéta vezérlőjébe...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.10.04. 13:40:06

szilárdan ...

Én idáig azt hittem, hogy a Nyilas egy csillagkép :D

szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2008.10.04. 13:50:40

Kár, hogy az az 5-10 millió a valóságban csak párezer... de ez is több, mint ami megtűrhető.
(legalábbis bízom benne, hogy nincs ötmillió, faji, származási alapon ítélkező gyökér ebben az országban... csak nektek van a legnagyobb hangotok)

2008.10.04. 13:55:28

A magyarok 90%-a gyűlöli a cigányokat, jobb ha elfogadod. A maradék 10% meg cigány vagy turbóliberális

Aurian 2008.10.04. 14:04:00

"A magyarok 90%-a gyűlöli a cigányokat, jobb ha elfogadod"

De tegyük hozzá, hogy a magyarok azon 90%-nak 90%-a akik gyűlölik a cigányokat nem azért gyűlölik azokat, mert cigányok, hanem a társadalomba való beilleszkedni képtelenségük (bűnöznek, lopnak, nem dolgoznak, segélyből élnek, utálják a magyarokat és a legkevésbé sem civilizáltak) és az erre való akarat, szándék hiánya miatt teszik.

2008.10.04. 14:05:11

Tarka magyar hí a haza, lőjj le cigányt, ott a Duna.
Rabok legyünk vagy zabosok? Cigány támad, megtaposod!

freehckr 2008.10.04. 14:05:17

"csak nektek van a legnagyobb hangotok"

Nekem viszont úgy tűnik, hogy csupán két kisebbségünk a leghangosabb, a "rasszista" többségi magyarok állandóan támadják őket (állítólag), és rettegniük kell ebben az országban... Mindig akkor van ez, amikor a "balliberális" szekértábornak nincsenek túl jó esélyei egy közelgő választáson, vagy esetleg ugyancsak a "balliberális" szekértábornak "politikailag" elég rosszul áll a szénája (mondjuk fél éve látványosan, koncepciók - nevezzük programnak - nélkül csak úgy tesznek, mintha kormányoznának). Ha annyira súlyos probléma lenne Magyarországon a "rasszizmus", akkor azt nem értem, hogy cigány és zsidó (az MSZP-SZDSZ-hez túlságosan is közel álló) szervezeteken kívül miért nem szólalnak meg svábok, tótok, rácok, ruszinok, görögök? Utóbbiakat miért nem "vegzálják" ezek a "rasszista" magyarok? Csak nem azért, mert ők olyan sikeresen beilleszkedtek a társadalomba, hogy észre sem vesszük őket? Tanulnak, dolgoznak, eltartják magukat, családot alapítanak, jó ételeket főznek... nem pedig folyamatosan "agitálnak" a többségi magyar társadalom ellen mindig az MSZP-SZDSZ "politikai" érdekei szerint.

2008.10.04. 14:07:55

Aurian: még egy kis adalék. Menyasszonyomat 4 cigány múlt szombaton azért rugdalta meg fényes nappal, mert nem akarta hagyni magát megerőszakoltatni. A csaj 45kg-os....
Gratulálok azoknak akik beengedték a cigány fattyakat az országba. Azt kéne mint szlovákiában, elkötni az összes cigány nő petevezetékét, sterilizáltatni mindet.

freehckr 2008.10.04. 14:07:55

venomspawn, a "turbóliberálisok" éppen mostanában telepítik ki a cigányokat a Ferencvárosból Csepelre... 17-et egy lakásba.

2008.10.04. 14:10:13

Freehckr: Ugyan lövésem sincs helyileg hol van ferencváros pesten belül, de gondolom ahonnan kitelepítik őket, nem jobb egy nyolcadik kerületi nyomortanyánál. A 17-es létszám meg alig nagyobb mint egy átlagos cigány család egy vályogházban. Minél kisebb helyen vannak, annál kevesebb gránátból meg lehet oldani a túlszaporodásukat.

Aurian 2008.10.04. 14:10:55

freehckr rátapintott az igazságra, az pedig kellemetlen, különösen az MSZP-SZDSZ holdudvarának, egyes zsidó köröknek (nem minden zsidónak, csak bizonyos érdekvezérelt zsidóknak), és a cigányok valódi érdekeit nem képviselő, bűnöző Kolompár Orbánoknak, és persze a beilleszkedni nem akaró (vagy nem tudó) cigányoknak.

2008.10.04. 14:13:29

freehckr 2008.10.04. 14:05:17
Ott a pont

Muad\\\'Dib 2008.10.04. 14:13:33

Gratulálok, kedves magyar tarkák!
Miután az éjjel megpróbálták elbontani az Ereklyés Országzászló helyén a Magyarok Világszövetsége által emelt sátrat, lévén arra megy a felvonulás, kiderült mennyit ér a hazug szöveg a "tarkáról". A tarka jelentése tehát szerintetek: mindenki, aki nem magyar. Undorító...

szvsz 2008.10.04. 14:15:52

venomspawn :) jo a vers
"az érkezőket a színpadon zenélő Rácz Kati és a Flush zenekar fogadja, akik az idei budapesti melegfelvonuláson történt durva atrocitások miatt nem tudtak ugyanitt fellépni, így most újabb lehetőséget teremtünk nekik."
Na ja, mindegy hogy buziparade vagy egyeb, csak mi is fesztivalozhassunk kicsit.

2008.10.04. 14:16:25

Remélem mindenki emlékszik arra, amikor 2 éve elbontották a karácsonyi ünnepekre emelt kereszteket és menórákat állítottak a helyükre egyes kormánybarát csoportok...

shithappens 2008.10.04. 14:17:45

Ereklyés Országzászló

:D:DASD:ASD:SAD

ez valami szerepjátékos fogyigyülekezet jelképe lehet :D

freehckr 2008.10.04. 14:19:02

venomspawn csak arra akartam rávilágítani, hogy a "turbóliberálisok" sem nagyon szeretik a potenciális szavazóikat. :) De ezt nem fogják "kivesézni" a "csigakettőn", a Rudi TV-ben, vagy a Drágabolgárúr műsorában... :)

csepel.info/?p=2203

Az írás alján még pár érdekes link.

Aurian 2008.10.04. 14:19:12

Aztán nem az időjárásra fogni, hogy pár ezren (se) lesznek és annyian is csak akkor ha Kolompárékat nagycsaládostól és az "egyapártegyazakarat" kisnyugdíjasokat buszokkal hozzák fel vidékről.

2008.10.04. 14:21:12

Csak neked valami az építő jellegű és elmés hozzászólásod miatt: Shut the FUCK up!
Egyébként meg ha a mai fiatalság inkább szerepjátékozna Mónika show bámulása helyett, a jövő generációjában látnék még bármi reményt és fantáziát.

2008.10.04. 14:22:19

üzenetem fuck-nak szólt

huncsongor 2008.10.04. 14:25:35

szilárdan, te gyökér vagy, én nem faji alapon különböztettem meg az embereket, hanem a kulturáltságuk színvonala alapján. Gondolkoztál azon hogy miért van az a véletlen egybeesés, hogy a 12évesen blahán késelő, vagy az unokáját megerőszakoló, vagy a 70éves öregnénit a templomban megerőszakoló, vagy az ovónőt ami 1hete sem volt szalagcím szerinted kik verték meg amiért szólni mert hogy a gyereket időben vigyék az óvodába? mind cigány! Nem vagyok rasszista, mert van olyan cigány ismerősöm aki becsületesebb sokunknál. Van olyan, hogy cigány bűnözés és nem adni kell a lovat alájuk. És erről kéne beszélni, nem arról hogy szegény cigányokat bántják a magyarok. Bocs kik lincseltek egy ártatlan tanárt? Vajon miért van az, hogy a többi kisebség pl. horvátok, németek, oroszok vagy a Kianiak. őket nem éri atrocitás vajon miért nem? Mert dolgoznak rendesen és beakarnak illeszkedni! Ha nekem nem hiszel hallgasd meg a cigány vajdát hogy ő mit mond: www.indavideo.hu/video/Ciganybunozes_3 örülök ha úgy érzed, hogy nekünk van nagyobb hangunk, az igazságot nem lehet elhallgattatni.

2008.10.04. 14:30:35

A tv2-ben mondta a műsorvezető egy személyes interjúban hogy nekik ki lett adva az utasítás (pártparancs?), hogy a kisebbségről pozitív képet kell festeniük és az általuk elkövetett bűncselekményekről nem adhatnak számot a műsoraikban.

Andrew.wiggin 2008.10.04. 14:33:40

Az eső majd megigazítja a "sminket", és erős valójában lehet látni a felszín alatt megbújó éneket.

Az állampolgársági szavazáskor is az volt a probléma, nem volt rajtuk elég festék.

huncsongor 2008.10.04. 14:33:52

fuuck, "..kurvanyádat.."/Petőfi/ te olyan szinten hülye vagy, hogy csodálkozom, hogy tudsz billentyűzeten írni

2008.10.04. 14:37:34

Csongor: helyesen billentyűzettel írni, nem billentyűzeten :) Billentyűzeten gépelni lehet.

Rock me Amadeus 2008.10.04. 14:40:59

megy ki a retek, ki kiváncsi a parádézó gyurcsányra?!

tosza 2008.10.04. 14:48:18

Nagyon érdekes, hogy felvetődik ki hogyan szavazott a határon túli magyarok állampolgárságáról és ezért ki mennyire magyar. Nos, szeretném idézni az arányokat: kórházprivatizációval kapcsolatban: 65% igen - 35% nem, az állampolgársággal kapcsolatban pedig: 51% igen - 49% nem.

Ezekből pedig az következik, hogy a drága jobboldaliak sem mentek el szavazni, hiszen nem volt érvényes, illetve a jelen lévő jobboldaliak sem kértek a határon túliakból! Ezt azért ne felejtsétek, mielőtt csak az egyik oldalt szidjátok valami miatt!

Aki pusztán jobboldali médián nevelkedik sem lesz kevésbé szűklátókörű, mint aki csak baloldalin...

Uff, szóltam.

huncsongor 2008.10.04. 14:49:02

:) na én is csak okoskodni tudok:(

CheetahRabbit 2008.10.04. 14:50:45

Legkevesebb 10 meleg szervezet, plusz a Kendermag Egyesület is ott van a támogatók között. Ha ennyi szélsőséges, társadalomellenes deviancia belefér, meghívhatták volna a Magyar Gárdát és a Magyar Nemzeti Bizottságot is. Aljas provokáció az egész, megint lehet éjszakába nyúló kergetőzést, kordonépítést és -bontást látni a belvárosban. Miért kell mindig heccelni a másik oldalon álló szélsőségeseket?!

CheetahRabbit 2008.10.04. 14:51:19

kordon helyett barikádot akartam mondani, csak túl ideges vagyok

tosza 2008.10.04. 14:51:38

Arról nem is beszélve, hogy a jobboldaliak nagy része inkább nem megy el szavazni, ha nem ért egyet Vezetőjük álláspontjával, nehogy már ellent merjen mondani neki, ne adj Isten ki is nyilvánítsa!

CheetahRabbit 2008.10.04. 14:53:11

Na megyek a Városligetbe, átveszem a rajtszámomat és részt veszek a tésztapartin. Remélem, nem zavarja ez a sok tarka marha a köreinket. A rendőröknek meg azt javaslom, hogy minél kevesebbet mutatkozzanak, akkor kisebb lesz a veszélye az atrocitásoknak.

freehckr 2008.10.04. 14:54:42

tosza: "a drága jobboldaliak sem mentek el szavazni"

BTW, erről nem "népszavazni" kellett volna, és nem "a határon túli magyarok csak a nyugdíjakat akarják" című kampányt indítani ellene ha már egyszer népszavazásra került a sor, hanem automatikusan megadni a magyaroknak az EU csatlakozással egy időben. Legalábbis a nemzet érdekeit szolgáló kormányzat ezt tette volna.

Az meg jellemző, hogy nem vagytok hajlandóak észrevenni a fáról az erdőt, hanem inkább mindig másra akarjátok kenni elvtársaitok baklövéseit... Így sosem fog "megtisztulni" az a nemzetromboló "baloldal", amelyik hat évtizede terrorban tartja az országot.

Mikrobi 2008.10.04. 14:56:55

Milyen érdekes. Másféle hozzászólást nem is olvastam itt, csak elutasítót. Gyűlölet! Fasizmus! Az egész ország kirekesztő! Még több ilyen rendezvényt! Hadd folyjon a vér!

Muad\\\'Dib 2008.10.04. 14:58:13

fuuuuuuuuuuck 2008.10.04. 14:17:45
Nomen est omen.
És ezzel minden el is van mondva rólad...

2008.10.04. 15:00:21

én meg megyek inkább dolgozni, hogy legyen mit tisztességtelen mértékben elvonni az adómból, hogy több telljen segélyre meg 14-15-16. havi nyugdíjra...

tosza 2008.10.04. 15:03:51

Kedves freechkr!

Először szeretném kikérni, hogy baloldali lennék.

Ami pedig a szavazást illeti, ha a jobboldaliak annyira átlátnak a "nemzetromboló baloldal" "ármánykodásain", akkor miért nem mentek el legalább annyian, mint most legutóbb a vizitdíjjal kapcsolatban?

Én nem kenek semmit senkire. Amúgy én arra szavaztam, hogy kapjanak állampolgárságot. Nagyon sokan jönnek így is át, én nem bánom, mindenki dolgozik azok közül, akiket ismerek. Ezt egyáltalán nem bánom!

tosza 2008.10.04. 15:06:55

Elnézést, elgépeltem a neved...

states 2008.10.04. 15:07:20

Alakul az idő, most már nem csak esik, hanem jó kis hideg szél is fúj. Az Andrássy út környékén lakók pedig teli szájjal káromkodnak, minden út lezárva, kordonok, rácsok, elterelések. És főleg rendőrök ezrivel. Gyurcsányisztán 2008...

enjoy 2008.10.04. 15:12:01

states 2008.10.04. 15:07:20
Alakul az idő, most már nem csak esik, hanem jó kis hideg szél is fúj

Nem baj, tudod az acélt megedzik!

Ombuccmann 2008.10.04. 15:21:08

Hogy lehet valaki melegapa?
Mit mond a melegapa a gyerekének ha az rajtakapja szerelmével és megkérdezi, hogy mit csináltok?
Miért baj az, hogy a társadalom egy része nem szeretné, hogy olyan emberek neveljenek gyereket, akik szexuálisan aberráltak?
Miért baj az, hogy a társadalom egy része úgy gondolja, hogy a szexualitás elsődlegesen gyermeknemzésre szolgál és genetikailag viszolyog a melegek hálószobatitkaitól, mint minden természetellenes dologtól?
Ha a cigányok 30 %-a bűntetett előéletű, attól még a cigányok nem bűnözők, de ha 300 hülyegyerek zsidózik, cigányozik akkor már minden magyar fasisztálódik?
Miért kell értékrendek nélkül élni?
A feministák egyenjogúnak tekintik a férfiakat?
Hány tagja van a Közéleti Roma Nők Egyesületének?
Ha szimpatikusabb nekem egy szélsőjobbos baromállat, mint egy miniszoknyás vonagló férfi akkor én homofób náci vagyok?
Tényleg mindig mindenki a többségi társadalom hibájából kerül a társadalom peremére, mindig csak rajtunk kívülálló okok léteznek?

freehckr 2008.10.04. 15:21:17

tosza: "akkor miért nem mentek el legalább annyian"

Én alapvetően abból indulok ki, hogy eléggé furcsa ilyen kérdést népszavazáson eldönteni (lélekben együtt vagyunk önhibájukon határainkon kívül rekedt honfitársainkkal, vagy sem?). Hogy miért nem jelentek meg megfelelő számban a Zemberek, abban igen nagy szerepe lehetett az akkori kormányzat kemény hangvételű negatív (mondjuk úgy "magyarellenes") kampányának, ami részemről megbocsáthatatlan (az összes "balliberális" potentátra nézve). De ezért nem hibáztatom a polgárokat, mert valljuk meg őszintén, ők nem tehetnek arról, hogy több milliárdos közpénzekből profi "manipulátorok" megtévesztették őket. A 2006-ban az MSZP-SZDSZ-re szavazó polgárokat már bizony hibáztatom, ugyanis csak a nagyon buta polgárok azok, akik hagyják magukat kétszer is átverni. :)

Egyébként pedig szakad a tarka:

www.hirszerzo.hu/cikk.az_antifasisztak_a_tarka_magyar_ellen_fordultak.82009.html

LOL. Egy Horthy kell ide, fehér lovon, bevonulhatna a "bűnös városba" hogy újra megszabadítsa azt "vörös rongyaitól".

tosza 2008.10.04. 15:39:20

Sajnos mind a két oldalon megvan a szándék és a gazdasági holdudvar is ahhoz, hogy manipuláljanak minket.

Abból kellene kiindulni, hogy az országnak senki sem akar rosszat. Persze aztán ami kisül belőle, az más kérdés.

Ami pedig a rendezvényeket illeti, nem emlékszem, hogy a Fidesz régi nagygyűléseit valaki kordonnal zárta volna körbe. Senki sem akart rájuk támadni! Mindenkiben lehetne annyi tolerancia, hogy elviseljen pár órára (szinte) akármilyen tüntetőket, még ha nem is ért velük egyet. Ez nem magyar-magyar, hanem ember-ember kérdés...

Kúrcsány Ferenc 2008.10.04. 15:49:10

Mi lesz a hivatalos műsor? Meleg zsidó fellációja romapéniszen?

Pincehelyi 2008.10.04. 15:54:24

Kedves Dr. Zerge,

"Pedig valóban fontos volna" írja, kedves Dr. Zerge, de hát miért a feltételes mód? Lesz a demonstráció, és fontos lesz, kedves Dr. Zerge.

"Ám ezt nem lehet azzal együtt vonulva kifejezni, aki a végrehajtó hatalom fejeként maga kellene, hogy a reá testált hatalommal élve érvényt szerezzen az alkotmányban világosan megfogalmazottaknak."

Hívták őt a szervezők, kedves Dr. Zerge? Szabad országban mindenki oda megy, ahova akar, kedves Dr. Zerge.

"[...] tessenek majd híradókat nézni, jó ha felerészben tud majd a TM-ről szólni minden beszámoló és csak a másik 50%-át nyúlja le Fletó!)"

Ilyen a média, kedves Dr. Zerge. Ha egy ország miniszterelnöke elmegy valahova, a sajtó tudósít róla. Miért is ne tenné? Főleg, ha ellentmondásos a megjelenése. Majd meglátjuk.

"[...] ne is legyen szükség efféle trivialitások miatt felvonulni."

Mi a trivialitás, kedves Dr. Zerge? Hogy nem bántjuk a másikat? Hogy nem dobunk molotov koktélt másik emberre? Ezek a dolgok megtörténnek, ma, nyilván nem Önnel, kedves Dr. Zerge, de másokkal igen. És vannak olyanok is, akikkel nem történnek meg, mégis zavarja őket az ilyesmi, kedves Dr. Zerge. Önt nyilván nem zavarja, kedves Dr. Zerge, mert akkor a demonstrációra elmenne.

"[...] ha sikerül megmaradni civil megmozdulásnak. Tudom, hogy ez rendkívül nehéz, egy ilyen gátlástalan profival szemben."

Sajnos mellélőtt, kedves Dr. Zerge: nem Gyurcsányról van szó; vagy inkább úgy fogalmazok, hogy azért van róla szó, mert Ön beszél róla. Kit érdekel, hogy ott lesz? Az MT szempontjából az a fontos, kedves Dr. Zerge, hogy minél több ember legyen ott. Ha Ön, kedves Dr. Zerge, ebből kivonja magát, arra hivatkozva, hogy ott lesz egy ember, aki Ön szerint, kedves Dr. Zerge, a kialakult helyzetért felelős, akkor Ön nem az MT oldalán áll, kedves Dr. Zerge, hanem azok oldalán akiknek az az érdekük, hogy minél kevesebben legyenek ott. Ennyi. A többi csak süket duma, akárhogy cizellálja, kedves Dr. Zerge.

"(Ps.: Talán könnyebb lett volna, ha idejekorán, már a két évvel ezelőtti rendőri erőszak ellen is szerveződik a mozgalom."

Miért is nem szervezte meg, kedves Dr. Zerge? Biztosan nagyon sok helyen, nagyon sok embernek beszélt róla, idejekorán, csak nem jött össze, mert a miniszterelnök is megjelent volna rajta, esetleg, kedves Dr. Zerge?

PS: jó várni arra, kedves Dr. Zerge hogy a "mindenkori hatalom" magától rájöjjön, mi a probléma, mi foglalkoztatja civileket? Mindenki maradjon otthon, kussban, hogy majd hazamennek a molotov-koktélozók, kedves Dr. Zerge?

TD223 2008.10.04. 15:54:49

Hééé, Tarka hányás!

Szólaljatok fel a magyargyilkolások ellen, szólaljatok fel a magyarok kirekesztése ellen, az ellen, hogy minden kisebbség fontosabb itthon a magyarnál, hogy nem a többség akarata érvényesül. Szólaljatok fel az ellen, hogy a kisebbségvédelem a többség kárára valósul meg. Az ellen is, hogy még nem adtunk állampolgárságot a határon túli magyaroknak!

Amíg ezt nem teszitek, addig tarkahányingerkeltő tetűk vagytok.

sanya64 2008.10.04. 15:56:47

"Egy kommunista, egy cigány, egy zsidó, meg egy buzi együtt vonulnak az Andrássy úton..."

régen a viccek kezdődtek így, ma még a tévéhíradók...

marosy 2008.10.04. 15:59:00

LÓFASZT A SEGGETEKBE! GYURCSÁNY SEGGNYALÓK!

Kerek négyszög 2008.10.04. 16:16:24


LÓFASZT A SEGGETEKBE SZÉLSŐJOBBOS GYŰLÖLKÖDŐK!

freehckr 2008.10.04. 16:24:01

index.hu/politika/belfold/tarka1212

"Háromezren a Tarka Magyaron"

Az egyik lelkes támogatótok szavaival élve: ezt "elk*rtátok"... :) Legközelebb szervezzetek kormányellenes megmozdulást, a tizenöt-húszezres létszám garantált.

vitriol1 2008.10.04. 16:31:34

Kb. 3000 Tarka magyar.

Nagyon ciki.

Ám mutatja, hogy a magyar nemzetet már nem lehet manipulálni.

vadorka 2008.10.04. 16:36:15

Ne értsétek félre, nem a rendezvény mondanivalójával van problémám, hanem azzal, hogy már megint az Andrássy úton vonul valaki. Én itt lakom, itt élek, és egy kicsit tele a hócipőm azzal, hogy ha valakinek mondanivalója van, itt vonul el az ablakom előtt, az egész környéket lezárják kordonokkal, nem tudunk parkolni, vásárolni, be vagyunk zárva egész nap, mert a kisbabával nem merek elindulni sétálni, ki tudja, ki dobál ma kit, miért lesz megint könnygázos oszlatás, vagy egyszerűen csak hogy kelünk ár az úton, átenged-e a rendőr a kapunkig. Melegek, parádé, autómentes nap, futóverseny, kerékpárveseny, majális, pártrendezvény, nemzeti ünnep, tarka magyar... éjfélkor kezdik a kordonokat építeni, zeng az egész környék, ha színpadot állítanak, az még hangosabb, sokszor mikrofonpróbára ébredünk vasárnap reggel... nekem is van jogom a nyugodt, békés élethez, az otthonom megközelítéséhez!

De ha már úgy gondoljátok, hogy nem lehet máshol, más módon hangot adni a véleményeteknek, elvárnám a szervezőktől, hogy tájékoztassanak, legalább egy postaldába dobott szórólappal vagy kapura ragasztott felhívással, hogy meg tudjuk szervezni az életünket, esetleg elmehessünk aznapra, hogy ne zavarjuk egymást.

Xezs 2008.10.04. 16:40:39

Bruhahahhahaa, kenyeret és cirkuszt a népnek.

Nem magyar ez egyik se amelyik kimegy. Miért kell gerjeszteni a feszültséget? Nincs jobb dolgotok, mint így kiélni a frusztrációtokat?

freehckr 2008.10.04. 16:43:13

"Én itt lakom, itt élek ... itt vonul el az ablakom előtt"

Együttérzésem, bár úgy igazából nem tudom beleélni magamat a helyzetedbe, mert én a külvárosban élek... kertes ház, szép tiszta környék, csend, nyugalom... és ha valaki elsétálna az ablakom alatt, az nagyon meglepne ugyanis két ~70 kilós kuvaszt kellene ártalmatlanítania. :)

marosy 2008.10.04. 16:43:28

A szóvivó picsán látszik, hogy rég nem kaphatott lompost.

Qqriq 2008.10.04. 16:45:13

3000?

Azt hittem találnak 10 000 tarka marhát, de alábecsültem ezt az országot.

Pincehelyi
"..a "mindenkori hatalom" magától rájöjjön, mi a probléma, mi foglalkoztatja civileket? "
Hát ez az erőszakellenes nekibuzdulás aligha.
100 000 résztvevőt vártak és 3 000 lett belőle. Pedig a Chartás égés után ez várható volt. Tényleg nincs egy olyan felelős szerv ebben a városban, aki felébresztené az ilyen álmodozó tarka marhákat, hogy talán nem kellene lezáratni a főváros egyik legnagyobb sugárútját, elég volna a félreeső XVII. kerületben egy kis 50 m-es utca is ennek a rendkívül fontos rendezvénynek.
Szerintem több a rendőr, mint a felvonuló...
De az biztos, hogyha nem zárják le az Andrássy utat, a délutáni járókelőkel többszörösére duzzadt volna a "tömeg" ....

KoviBoni 2008.10.04. 16:47:02

KURVÁRA UNOM, hogy vagy a harcias magyarok miatt nem tudom magam hétvégén kipihenni, mert fenn köröznek a rendőrségi helikopterek, vagy pedig a harcis magyarok ellen létrejött békés magyarok harcias szövetsége miatt.

EMBEREK, hétvége arra jó, hogy aludjunk délután, elmenjünk a nagyihoz és pihenjünk. Mi a fasznak nem lehet ezt megérteni?

tosza 2008.10.04. 16:51:02

A legszebb öröm a káröröm, ugye? :D Igazi magyarok vagytok, és ezt most nem rosszindulatból mondom! Ilyenek vagyunk...

Xezs 2008.10.04. 16:53:41

Yuki: Én nem ott lakok, de teljesen átérzem a problémádat. Tökmindegy hogy mi baja van valakinek, de mi a fasznak vonul? Mit old meg ezzel? Ostoba hőbörgés az összes ilyen fos szar megmozdulás, annyira birkák az emberek hogy elmennek és véres, habzó szájjal ordítanak, ki kell adni a feszültséget, ugyebár.

Én a helyetekben beadvánnyal fordulnék a polgármesterhez hogy tiltsa be az összes ilyen fost.

marosy 2008.10.04. 16:54:12

„A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

Ez csak egy szöveg, amit ha elmondasz egy hivatalban szemberöhögnek. A Magyar Köztársaság nem biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi jogokat. A munka emberi jog, mégsem dolgozhat mindenki aki itt tartózkodik. Munkavállalási engedély kell a kárpátaljai magyaroknak akik itt tartózkodnak. A szabad helyváltoztatás alapvető emberi jog mégis vízumkényszert vezettünk be Szerbia és Ukrajnával szembe.
A gyakorlatban az említett paragrafus egy kalap szart sem ér: KAMU

Xezs 2008.10.04. 16:55:19

KoviBoni: Köszönöm, hogy ezt leírtad, úgy látom van még itt normális ember is, nem ment mind külföldre.

tosza 2008.10.04. 17:00:20

Azt egyébként én sem értem, hogy miért mindig Pesten kell vonulni...

Miért nem mennek egyszer Budára? Hegyre mászni senki sem szeret? Legalább ellentüntetés nem lenne...

Xezs 2008.10.04. 17:01:45

Ez van az indexen: "Az esemény biztosításában részt vesz a készenléti közrendvédelmi akciócsoport nevű roma szervezet is" - ezt mondjuk milyen jogon? Hozzá sem érhet egy ilyen senkihez, igazoltatni sincs joga. Nem értem én ezt az országot, kurvára nem.

Senki fia 2008.10.04. 17:04:09

Az élet fontos kérdései 2008.10.04. 15:21:08 "Miért baj az, hogy a társadalom egy része úgy gondolja, hogy a szexualitás elsődlegesen gyermeknemzésre szolgál és..." Hogy te mekkora... A katolikus papok gondolják úgy? Mert más normális ember nem gondolja úgy.

tosza 2008.10.04. 17:06:27

"Törvényesen bejegyzett civil mozgalom, ami rendezvények biztosításában is részt vesz, mondta el Daróczi László a szervezet helyettes vezetője." Tehát kb. olyan, mintha az In-Kal lenne ott és biztosítana - GONDOLOM.

freehckr 2008.10.04. 17:11:22

"Törvényesen bejegyzett civil mozgalom, ami rendezvények biztosításában is részt vesz"

Olyan mint a Magyar Gárda ezek szerint. csak az cigány, az jó... a magyar, na az nem jó.

tosza 2008.10.04. 17:13:39

Én nem mondtam, hogy jó, de pl. Fidesz rendezvényeket is "biztosítottak" civilek, ami kimerült abban, hogy a menet szélén együtt sétáltak a tömeggel és segítettek. Ezt bárki megteheti, nem? Ettől nem lesz se balos, se náci.

n-n-n (törölt) 2008.10.04. 17:14:35

légycsapó = _toloba

Xezs 2008.10.04. 17:17:44

tosza: És te elhiszed hogy a biztosítás kimerül a tömeg mellett sétálásban? Attól félek hogy ez nem így van.

Muad\\\'Dib 2008.10.04. 17:19:41

Senki fia 2008.10.04. 17:04:09
"A katolikus papok gondolják úgy? Mert más normális ember nem gondolja úgy."
Tényleg? Én pl. normális ember vagyok és úgy gondolom, hogy a szex marha jó dolog, imádom meg minden. DE. Igen, a legfontosabb feladata a szexualitásnak az, hogy majd gyerekem lehessen egy nőtől és felnevelhessem. Szerintem az a nemnormális fasszopó gyökér ,aki ismeri a Földet, az egész evolúciót és mégis váltig állítja, hogy a gyereknemzés nem a legfontosabb a szexualitásban... Az, hogy élvezzük ,az csak egy nagyon nyerő plusz dolog. De ,ha az lenne a legfontosabb, akkor most nem rontanád itt a levegőt, mert meg sem születtél volna

freehckr 2008.10.04. 17:21:03

"Gerendai Károly az Indexnek azt mondta, amikor 100 ezer ember részvételét várták, akkor nem számoltak azzal, hogy nem lesz jó idő, illetve, hogy a politika rátelepül a rendezvényre. Szerinte az azért mindenképpen pozitív jelzés, hogy többen vannak, mint mondjuk egy gárdaavatáson."

Kib*szottul szánalmas... :) De másfelől reménykeltő is, Gyurcsányék és az atnimagyar "turbóliberálisok" úgymond "méltó" politikai ellenfelei a Magyar Gárda, a Gój motorosok, egy pólóárus blogger, és Fáber Károly... LOL. :)

tosza 2008.10.04. 17:21:50

Lehet naiv vagyok... ELMÉLETILEG ugye csak a rendőr igazoltathat, de hát a Magyar Gárda is megtette. Persze ettől ugyanúgy nem teheti más sem. A Fidesz rendezvényen sem igazoltattak... Persze nem értem mi szükség rájuk, ha ott vannak a rendőrök, és nem lehet menet közben csatlakozni. De hát mindenki ott áll, ahol akar, ez egy szabad ország. :) Persze, ha bírja a könnygázt!

Xezs 2008.10.04. 17:23:43

tosza: Ne már, a Gárda igazoltatott? Linket kérek, érdekelne. Köszi.

freehckr 2008.10.04. 17:23:46

"ugye csak a rendőr igazoltathat, de hát a Magyar Gárda is megtette"

Pontosan mikor, hol?

"A Fidesz rendezvényen sem igazoltattak"

Most akkor próbálj meg elabsztrahálni a Fidesztől, mert nem akarom elhinni, hogy nem tudtok "deafideszis" nélkül érvelni..

tosza 2008.10.04. 17:25:25

Mi rosszat mondtam? Eddig csak nekik voltak naggyűléseik! Amúgy te sem bírsz elszakadni a nemzetrontó turbóliberálisoktól? Kivel van bajod? Mindenkivel, aki bármi kivetnivalót talál bennük IS?

cavinton 2008.10.04. 17:27:31

Hát az a 3000 az inkább 2000.

El kellett vinni 400 kocsit. Ez darabonként min 5000Ft= 2 millió
Ott van vagy 2000 rendőr minimum 20000Ft/fő= 40 millió
leraktak vagy 1000? bérelt kordont kb. 4000Ft/db 4mFt
Helikopter, csapatszállító, kamerás kocsi stb. : xxx Millió


Lehet folytatni....

freehckr 2008.10.04. 17:28:30

"Mi rosszat mondtam?"

Majd kiderül ha alá tudod támasztani kijelentéseidet linkekkel. :) Tehát a Magyar Gárda pontosan mikor, és hol igazoltatott utoljára? Ez egy komoly állítás volt tőled, és ha így lett volna, akkor bizonyára nagy lett volna a sajtója is, így könnyű dolgod lenne linket idézni ezzel kapcsolatban...

freehckr 2008.10.04. 17:30:28

index.hu/politika/belfold/tarka1212

Az Index élő videója szánalmas, egyszerűen senki nem tud egy értelmes gondolatot megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy mi a f*szt keres ott?! :D Lehet a kendermagosoknak ma jó bevételük lesz? :)

vitriol1 2008.10.04. 17:31:12

Ez a rendezvény egy nagy égés.

Xezs 2008.10.04. 17:31:35

tosza: Egyelőre én is úgy érzek mint freehckr. Légyszi adj linket, mert érdekel, ha történt ilyen.

tosza 2008.10.04. 17:33:41

Kerestem, de tiéd a pont, nem találom...

Rendben, nem igazoltattak, sorry. De eddig ugye arról sincs hír, hogy most a felvonuláson igazoltattak volna. Az viszont igaz, hogy elállták a bíróság bejáratát, pedig ott nem kérte őket senki, hogy ezt tegye...

Senki fia 2008.10.04. 17:33:53

freehckr 2008.10.04. 17:28:30 Nem a GárdA perre beengedéskor volt szó igazoltatásról?

freehckr 2008.10.04. 17:37:57

"Az viszont igaz, hogy elállták a bíróság bejáratát"

nol.hu/cikk/484933

tosza 2008.10.04. 17:39:29

freehckr, Xezs és Senki fia, valóban ott volt szó róla, de egy cikket sem találtam erről, csak az ÉS-ben, de hát ugye...

Az viszont tény, hogy nem engedtek be újságírókat arra a tárgyalásra, aztán hogy mi történt, azt gondolom senki sem tudja pontosan, mert akkora tülekedésben még akár gyereket is csinálhattak volna a tömegben, azt sem veszi észre senki...

tevez 2008.10.04. 17:39:35

2-3 ezer ember kóvályog a Hősök-Tere felé. Szocialista politikusokkal nem találkoztam, de egy-két SZDSZ-s politikus van a vonulók között. "Szigorúan magánemberként veszek részt a rendezvényen"- nyilatkozott az egyikük, "a családdal sétálok" - mondta a másik. Gyúrcsány meg testőrök gyűrűjében, Klárikával kéz a kézben bandukol. Nagyon szép szombat délutánunk van. Na most már siessen mindenki haza , mert 18.30.-kor Blackburn - Manchester United mérkőzés lesz. És az azért érdekesebb és izgalmasabb lesz mint ez a pár ezer idióta !!

freehckr 2008.10.04. 17:39:49

SZKR tudósítás:

"A tarka marhák között van több "neves" és/vagy hírhedt személyiség is, a teljesség igénye nélkül: Kolompár Orbán, Bálint András, Bródi János, Eörsi Mátyás (a SzaDeSz képviselője). A tömeg összetételét tekintve, amelyet sehol sem becsülnek többre, mint 2000 de ebben már a beszivárgott civil ruhás rendőrök is benne vannak, kivénhedt kommunistákból vagy fiatal dogosokból, többek között kendermagos hippikből, rasztahajú négerekből és egyéb furcsa teremtményekből áll."

LOL. :)

cavinton 2008.10.04. 17:39:57

hehe

beidézed az mszp bértollnok cikket bizonyítéknak?

Magyar srác 2008.10.04. 17:41:27

Kedves fórumozók és szervezők., én teljes mértékben egyetértek az erőszak elleni tiltakozással, ha valódi, érzékelhető erőszakról van szó. Ha például a szlovák nagykövetség előtt tüntetnétek, a felvidéki magyarokat ért, mindennapos, már - már a puszta létüket fenyegető, állami szintre emelt erőszak ellen, az egy felvállalható, minden magyar által támogatható, tényekkel és adatokkal igazolható felvonulás, tüntetés, akármi lenne, amely ráadásul valóban nemzeti - össznemzeti érdekeket szolgálna.
Amit most szerveztek, az sajnos egészen más. Mondvacsinált problémákra hivatkozva próbálja egy (ál)értelmiségi csapat újratematizálni, újraosztályozni,felosztani a magyar közéletet, meghatározva, hogy mi, ki ma Magyarországon "pc", azaz politikailag korrekt, (hogy e politológusi körökben divatos terminológiával éljek), és megmondani, ki az, aki nézeteit, gondolkodását tekintve még elfogadható - azaz aki belefér a tarkaság általuk megmondott határaiba, színárnyalati gazdagságába- és ki az, aki színeivel már kilóg ebből, azaz már túl mélykék, mélyzöld, halványpiros...vagyis akit bevéve ez a tarka már túlmagyar, avagy túltarka lenne.
Aki ennek bedől - főleg értelmiségi létére - azt csupán sajnálni tudom. Ha nem bedől, hanem csupán fél, hogy kimarad a tarka kavalkádból, és a tarkaság perifériájára sodródik - legalábbis a körön belülre soroltak és sorolók nézete szerint -, azt még jobban.
Üdvözlettel: Magyar srác

freehckr 2008.10.04. 17:42:10

tosza: "Az viszont tény, hogy nem engedtek be újságírókat arra a tárgyalásra"

Ott a link feljebb, Népszabadság, remélem megfelel az "objektivitásuk". :)

nol.hu/cikk/484933

"A Fővárosi Bíróság (FB) szerint - s sajtó és az MTI tudósítónak beszámolóival ellentétben - a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatásáért indított per tárgyalására előbb az újságíróknak biztosítottak lehetőséget a bejutásra, ezután a Magyar Gárda tagjai nem befolyásolhatták ezt."

Vita lezárva... Még egy "gárda lufi". :)

tosza 2008.10.04. 17:42:46

Nem idéztem, pont ezért! Fideszes bértollnok cikket kerestem, de olyat nem találtam...

Xezs 2008.10.04. 17:43:16

tosza: Nem találtál linket rendben van, de most hogy jön az ide hogy a TM felvonuláson sem igazoltattak? Senki sem állította az ellenkezőjét.

ctrl 2008.10.04. 17:44:57

Látom a híradásokban ,hogy leszerepelt a gulya és az időjárás meg Gyurcsány lett a felelős.
Nem kellene felnőni a sok magyarnak és rájönni arra ,hogy szép dolog a demokrácia , de nem arra való, hogy heti rendszerességgel valaki a fővárosban vonulgasson, mert most kurvára az elveik mellett kell demonstrálni?!?
Én elítélem az erőszakot, de ez legalább olyan szánalmas volt mint a kukaborogatásos nemzetvédés.

tosza 2008.10.04. 17:48:18

Xezs, te írtad, hogy nem merül ki a sétálásban a biztosítás, kicsit továbbgondoltam, ezért jött ez az egész.

Nos, a tárgyaláson mondjuk úgy furcsán viselkedtek, ha jól emlékszem a tárgyaló ajtajában úgy álltak, mintha ők őriznék. Lehet innen vannak a félreértések, de hát ha nem akarom, hogy valamit gondoljanak rólam, akkor nem csinálok úgy, mintha.

Köszi, amúgy napilapot nem olvasok, légyen az akármilyen - csak gazdaságit.

sanyisanyi 2008.10.04. 17:48:29

Nem tudom miért mondjátok, hogy nem volt sikeres a gulya vonulása!!!

Végülis kiderült, hogy 98ezerrel kevesebb marha van ebben az országban, mint amennyit gondoltak!

Xezs 2008.10.04. 17:55:44

ctrl: Csak bólogatni tudok.

freehckr 2008.10.04. 17:56:29

"Nos, a tárgyaláson mondjuk úgy furcsán viselkedtek"

Egyedül Kolompárékat vezette el a rendőrség...

Martian (törölt) 2008.10.04. 18:00:27

Utasítsd el az erőszakot!
Utasítsd el a cigánybűnözést!

vitriol1 2008.10.04. 18:12:22

Néhány száz utcai csőcselék randalíroz évek óta az utcán.

A bolhát általában semlegesítik.

Ám, a bolhát arra felhasználni, hogy az ország egyik részét fasisztának, a másik részét antifasisztának megpróbálni beállítani, s új törésvonalakat gerjeszteni a társadalom testén: a szellemi és politikai csőcselék újabb negatív diadala lett volna a józan ész fölött.

Ma azonban az is kiderült, hogy - mint fentebb írta valaki - már 98 ezerrel kevesebb manipulálható marha van ebben az országban, mint amennyit gondoltak.

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 18:13:19

HÁT:: ez azért vér ciki..

3000 ember lenne a " Civilek" ??

A többi komcsi, szadeszes,fasiszta,szkínhed??

Ezt valaki nagyon elkúrta!!

A főszervező szerint a Gyurcsányi kúrta ezt is el.. meg a rossz idő.
Azért nem vagytok 2 millióan mint az országház előtt a Viktorék.

Kedves Főszervező Károly!

Ezt elkúrtad és a következményei téged már nem fognak érdekelni. Eszedbe se jut hogy ennyire elszomorítóan kevé embert sikerült összeszervezned, persze mint független civil... hehehe független.

Az a sajnálatos hogy most kibasztál a civilekkel de nagyon, kivetted az erejüket és úgy csinálsz mintha nem tehetnél róla.

Vicces..

A civileknek végük... ennyi az össze 3000 ember?


Vicces

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 18:14:22

KÁROLY !! TE KINEK DOLGOZOL ???

shithappens 2008.10.04. 18:27:42

most az a kérdésünk a mindenkori ellentüntetőkhöz; hogy most rosszabb lett-e az országunk attól, hogy ezúttal nem verték szét a berendezést? lehetne legközelebb is így?

BandW (törölt) 2008.10.04. 18:28:49

"Az a sajnálatos hogy most kibasztál a civilekkel de nagyon, kivetted az erejüket"

Tévedsz, ma magyarországon ennyi a civilek "ereje".

marosy 2008.10.04. 18:30:19

"Helikopter, csapatszállító, kamerás kocsi stb. : xxx Millió"
Nagyobb kárt okoztak mint a kukaborogatók.
Fizessék ki a gecyk.

animula 2008.10.04. 18:32:59

Daróczi Ágnes éppen most hazudta bele kétszer egymás után a meghökkent dunatévés műsorvezető szemébe, hogy több tízezren voltak a tarkamagyarok. No, kedveseim, ehhez mit szóltok?

marosy 2008.10.04. 18:34:25

Még a critical bullshit résztvevői számát sem érték el.

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 18:37:27

Ennek a megmozdulásnak tényleg nagyon sok embert kellett volna megmozgatnia.. akkor lett volna értelme.

Én azt érzem hogy a 2 igazán fütyifej Gerendai meg a Novák egyáltalán nem politika mentes, sőt...
Hogy lehet egy pártfinanszírozó, a magyar kultúra vérét szívó nagyvállalkozó, politikailag független..
Ugyan már, a saját pénzéből csinálta biztosan..

Szerintem eladták a civileket.. és csak a saját pecsenyéjüket sütögetik.. meg a háttérben álló politikusokét. A civilszervezetek meg megették..
Ezért vagyok kibukva.

Csige791 2008.10.04. 18:40:43

Üzenem a sok majomnak aki résztvett ezen a szaron, hogy, költözzenek valami olyan helyre ahol több cigány él mint magyar, aztán megnézem utánna is demonstrálnak. Vagy beszélgesenek az Olaszliszkán elhunyt tanár gyermekeivel, családtagjaival.

Kibaszott majmok ezek akik nem látják mi a pálya az országban.

A hugom egy árvaházban volt nevelő, amég egy cigány "gyereke" megnem ütötte ugy higy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy olyan ütötte meg aki az én vagy a hugom vagy a ti adótokból nevelkedik, akit a hugomhoz hasonlók nevelnek. Takarodjon innét az öszes cigány és cigánypárti magyar, mert hamarossan felesznek akasztva, ha egyszer elindulnak az IGAZI Magyarok!

BandW (törölt) 2008.10.04. 18:40:59

Ejnye no Svájcikutty,

Milyen pecsenyéről beszélsz?

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 18:53:13

Band W !

Persze hogy nem "olyan" pecsenyéről beszélek..
Nyúlpecsenye,libapecsenye, esetleg egy kis malacpecsenye..

Nem a politikusi ambícióim vannak pecsenye.. mit is gondolsz..

Hát ez egy tiszta minden gyanú felett álló ember..
Nem is akarta magát benyomni semilyen ombudsmannak, ááá dehogy.. .

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 18:55:02

Csige 791 !

Drága barátom, ha te igazán tiszta magyar vagy MIÉRT NEM HÚZOL VISSZA ETELKÖZBE AHONNAN SZÁRMAZOL!!??

ctrl 2008.10.04. 19:03:08

csige, mikor basztál utoljára, hogy ilyen frusztrált vagy?

Csige791 2008.10.04. 19:07:51

Svájciköcsögkuty:

Nem hinném hogy onnan származom. Sőt még igazi magyar sem vagyok, ugyanis külföldön élek. Mert elmenekültem, nem szeretném hogy a gyermekeimet az iskolában megzsarolják cigány társaik, akiket én tartok el az adómból. Te lehet hogy pesten élsz talán budaörsön, ezért nem tudod milyen állapotok vannak azon a környéken kívül, jó neked.
Az sem zavar hogy a cigányt olyandolgokért nem bünteti a rendőr amiért engem vagy téged igen. Sőt téged az sem hat meg hogy egy Magyar családot elüldöztek a saját tulajdonu házábol a cigányok. Libeláris majomvagy, soksikert te faszoppó, remélem egyszer lesz gondod a cigány barátaiddal.

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 19:18:38

Csige!

Köszönöm a meleg szevakat!

Ne haragudj,hogy megkérdezem, de téged nem zavar az hogy a "Svédországban" befizetett adódból a szomszéd utcában lévő mecset renoválását is fedezik? Szóval nem fizetsz adót és ott is magyarkodsz?
Nem vásárolsz az arab zöldségesnél, nem eszel kínai kelt vagy nem iszol Pepsi-t ??

Szóval engem az érdekelne, hogy ott jobban érzed magad a sok mindenféle nép között, holott itthon csak a cigányokat és a zsidókat, no meg a melegeket kellene csak elviselned? Szóval tulképpen mitől is menekülsz?

medve2 2008.10.04. 19:27:29

2-5000 ember, Lévai Katalin nyilatkozat, csatlakozó Fletó, Eörsi, Új generáció, Heller Ágnes. Mondjatok legalább 1 jobboldali közéleti embert. Na mindegy, kicsit félrement, nem gondoljátok?

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.10.04. 19:31:07

Azért az annyira "vicces", hogy még annyira sem vették a fáradtságot, hogy a menet elején kihúzott molinóra helyesen írják fel a felhívásukat! :) :)

(gy.k. helyesen így lenne:
Erőszak- és kirekesztésmentes Magyarországot!"

Persze ennek a felvonulásnak nem ez a legnagyobb bűne, de ebből is látszik, hogy igénytelen, magyartalan, szar valamivel van dolgunk...

marosy 2008.10.04. 19:35:04

csige791
Igazat kell adnom neked.
Nem kell elmenni, mert akkor a ők győznek, a magyargyőlölők.

svájcikutyi: IQ-d egy kutyus szintjének felel meg.

marosy 2008.10.04. 19:36:34

Svájcikutyi: Miattatok van tele kutyaszarral Budapest.

Martian (törölt) 2008.10.04. 19:36:58

Érdekes lenne látni egy összehasonlító statisztikát, hogy a teljes népességben elfoglalt részarányukhoz képest az egyes etnikumok, nemzetiségek, társadalmi csoportok milyen részarányban képviseltetik magukat a bűncselekményekért jogerősen elítéltek között.
Utána megbeszélhetjük, hogy mit is itéljünk el.

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 19:37:29


Nincs is kutyám..

tevez 2008.10.04. 19:37:40

Blackburn-Manchester United szünetben 0:1. G: Brown GO MU !!

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 19:42:31


Még egy kis sport!

Pirézek-Magyarok 0-1 a félidőben
az öngólt rúgta: Gerendai és Gyurcsányi

marosy 2008.10.04. 19:46:25

Ugyanezt művelik más országokban is a cigányok.
Csak külföldön nem tűrik el: Romániában tyúkot loptak és megszúrtak egy embert, oszt rájukgyújtották a házat.
Olaszországban újjlenyomatot vesznek tőlük. Rájukgyújtják a nyomortelepeiket. Csehországban, Ostrava-Marianske Hory polgármestere, Kanadába szóló repjegyet fizetett a cigóknak, hogy szabadulhassanak tőlük.
Szlóvéniában nem egedik letelepedni a falujuk mellé a nomád cigányokat.

És akkor mi vagyunk a romaellenesek.
Ezek ehol sem tudnak beilleszkedni, dolgozni nem szeretnek s ha ezt szóvá meri tenni valaki akkor rasszistáznak. Ja Európa rasszista a romák pedig a legkorrektebbek.

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 19:56:15


Martian!

Ez szerintem zsákutca. Ilyen alapon statisztikákat lobogtathatna a másik oldal is arról, hogy meg lehetne nézni az egy négyzetméterre eső felgyújtott kukák számát .. melyik oldalhoz tartoznak..

Ez így zsákutca..

Mondjuk arról megnéznék egy statisztikát, hogy melyik úgynevezett rendszerváltó párt és prominensei loptak többet, ki követett el több kárt a mi (beleértve cigány zsidó magyar stb.) kárunkra.. Nem lennék meglepődve ha nagyjából ugyanazok az arányok jönnének ki.Megnézhetnénk azt is, hogy ki miért és mennyire verte át az eszméikért kiállókat.
Megnézhetnénk azt is, hogy ki miért vállalta a felelősséget bármiért is ebben az országban.

addig meg baszogassuk csak a cigányokat, meg a zsidókat, meg a melegeket.. az egyszerűbb.

Ember, nem azért szar ez az egész mert a cigányok lopnak, hanem azért mert hagytak mindenkit beleesni a csapdába a drága rendszerváltóink. Ez volt a politikai érdekük.

Inkább cigányozzanak mint megkérdezzék hol a lóvé..

Szóval sztem ez a mi közös csapdánk , ebből csak közösen tudunk kimászni. Mindannyian, magyarok, cigányok, zsidók, szlovákok..mindenki.

Addig meg megy az acsarkodás, ugyanúgy mint 1100 éve mindig.

Most már azt mondja meg valaki hogy ez kinek jó??


Amíg ezek nem

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 20:00:35

emberek .. maradjunk ennyiben.

tevez 2008.10.04. 20:02:52

Két dolog biztos. A Manchester 2:0-ra vezet. Rooney rúgta a másodikat, és az is biztos, hogy nem értek egyet evvel a "hegyimentővel". Kinek vagy Te a bértollásza ?

freehckr 2008.10.04. 20:03:38

Ez a Bódis úgy gondolta "pártok felettivé" tenni a rendezvényt, hogy aláíratta a nyilatkozatot a parlamenti pártok képviselőivel, és a köztársasági elnökkel... Bódis szerint ez így már "pártok feletti". Gratulálok, mélyen szántó gondolatok. Bódis ezzel a nyilatkozattal meg színvonal alatti.

marosy 2008.10.04. 20:05:01

Bódis egy idióta.

tevez 2008.10.04. 20:05:19

És tudod mit? Ne maradjunk ennyiben, mert még azt hiszik néhányan, hogy igazad van.

marosy 2008.10.04. 20:05:53

A rendőri erőszak ellen is tüntettek?

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 20:12:37

Tevez !

Nem vagyok bértollász, csak egyszerűen zavar az, hogy egymás torkának esnek az emberek, a megélhetési politikusok (minden oldalon) és a haverjaik meg jókat röhögnek rajtunk.
Végül is elérték a céljukat, ezt akarták.. amíg egymást baszogatjuk addig sem a probléma megoldásával vagyunk elfoglalva.
Kb. ez ami engem baszottul zavar, az ezért kiváltott frusztráció miatt, ütöm itt a billentyűket.

tevez 2008.10.04. 20:21:01

Akkor mi ez a mondat amit Te írtál ?
"Ennek a megmozdulásnak tényleg nagyon sok embert kellett volna megmozgatnia.. akkor lett volna értelme." Közlöm veled, hogy ennek a rendezvénynek semmi értelme nem volt.

tevez 2008.10.04. 20:28:00

És ez már régen nem politikai kérdés. Ez a mi társadalmunk problémája, hogy nem tudjuk megoldani, hogy egy még jelentéktelen kisebbség terrorizálja a településeinket, és annak lakóit. Minél később oldjuk meg ezt a kérdést, annál többen lesznek. Capisi ?

lal 2008.10.04. 20:31:29

"Rendbontás nélkül ért véget a Hősök terén az erőszakellenességért szervezett menet."

Ez nem is lehetett volna másképp, hiszen a felvonulók látótávolságon kivül voltak minden élőlénytől, gyakorlatilag magukat és a médát szórakoztatták, senki sem láthatta őket.

Aki nem arrafelé lakik, leirom a szitut, hogy kicsit átérezzék a környéken élő párszázezer ember helyzetét:

Az andrássy út !!ÖSSZES!! keresztutcáját hermetikusan lekordonozták, 2-3 utca mélységben, már a rendezvény előtt 3 órával, biztos ami biztos. Még gyalogosan sem mehettél keresztül. Akinek a másik oldalon volt dolga, vagy várt 6 órát, vagy megkerülte a fél várost. A földalatti nem járt, leengedték a rácsokat, mint éjszaka. A 4-6-os villamos nem állt meg az oktogonnál, a rendezvény előtt 3-4 órával sem, a megállóban hiába vártak az emberek, a villamos továbbment, senki sem tájékoztatta őket a szituról. Később át sem engedték a villamost, igy már az összes megállóban hiába várakoztak az emberek, villamos az nem jött, nem ment. Pótlójárat sem volt.

Az emberek a rácsok előtt álltak ,telefonálgattak feltehetően a rács másik oldalán élő/lakó ismerőseihez, hogy nem tudnak átjutni, de próbálkoznak.

Kurvára elegem van a rácsokból, leszarom a demonstrációkat, nem akarok ráépülni egyikre sem, csak le akarok menni a boltba venni 20 deka parizert, de nem tehetem meg.

És a belváros felett órákat köröző rendőrségi helikopterből is elegem van, mert kurva hangos, és kurva sokat van itt, és kurvára minek.

Amúyg nem tudom milyen érzés lehetett a felvonuláson résztvenni, rácsok között mint egy állatkertben.. És mit értek el vele? Aki idegengyűlölő és erőszakos, holnap is az marad. De aki még nem az, az ilyen rendezvények után tombolni támadhat kedve, a sok rács nagyon dühitő látvány, folytogató, mint valami diktatúra kezdetete.

Martian (törölt) 2008.10.04. 20:32:25

"Ilyen alapon statisztikákat lobogtathatna a másik oldal is arról, hogy meg lehetne nézni az egy négyzetméterre eső felgyújtott kukák számát .."

Az elítéltek arányainak összevetésébe nyugodtan belevehetjük a futballhuligánokat is... nem hiszem, hogy számottevően változnának az arányok.

"Mondjuk arról megnéznék egy statisztikát, hogy melyik úgynevezett rendszerváltó párt és prominensei loptak többet,"

Jó összevetés és bármelyik pártra igaz a befolyása mértékében. Nyugodtan elítélhetjük a politikai elitnek nevezett söpredék viselt dolgait... már amiről tudunk egyáltalán... vagy aminek a hiánya feltűnik.

"Ember, nem azért szar ez az egész mert a cigányok lopnak, hanem azért mert hagytak mindenkit beleesni a csapdába a drága rendszerváltóink. Ez volt a politikai érdekük."

Ez valóban a kérdés másik oldala. A gengszterváltás idején saját zsebre privatizálva felszámolták a vidéki munkalehetőségeket és ez megakasztotta a cigányság társadalomba való integrálásának folyamatát. Ez a Kádár-rendszerben sem volt problémamentes... de legalább a munkakerülés fogalmán keresztül megfogható volt.
Mostanra a cigánykérdés (vagy mondhatni az etnikailag kevés civilizációs hagyománnyal rendelkező vidéki iskolázatlan tömegek helyzete) már akut problémává vált.

"Megnézhetnénk azt is, hogy ki miért vállalta a felelősséget bármiért is ebben az országban."

Ez jellemző erre a tarka-birka megmozdulásra is: ahelyett, hogy saját maguk nekilátnának felszámolni a káoszt és annak okait, bűnbakokat keresnek azok között, akik nem tolerálják a rend hiányát... a cigánybűnözést.

SVÁJCIKUTYI 2008.10.04. 20:32:31


Én tényleg hittem benne a mai napig, hogy létezhet pártok nélküli civil szféra. Azt gondoltam tényleg ott lesz a Mari néni, a szomszéd, a sarki zöldséges, az ismerősöm a kocsmából...

Amikor megláttam a sajtótájékoztatón a Bródy-t meg a Gerendait szomorú arccal, akkor már elkezdett nem tetszeni, aztán elindult a bénázás a Gyurcsányival, meg ez a pártok feletti aláírós, politikus legitimáló faszság, akkor éreztem , hogy sem Mari néni, sem a zöldséges, sem a haverok nem lesznek ott. így nem voltam én sem.
Tevez, igazad van ez egy értelmetlen, politikusokat mosdató faszság volt.

tevez 2008.10.04. 20:34:13

Na emberek, értitek már? clali leírta mi a TÖBBSÉG véleménye!!!

Martian (törölt) 2008.10.04. 20:34:23

clali
Teljesen jogos, amit írsz. Majomcirkusz és kijárási tilalom békeidőben...

tevez 2008.10.04. 20:35:47

Köszönöm SVÁJCIKUTYI !!!!!

tevez 2008.10.04. 20:37:06

Nyert a Manchester United 2:0-ra a Blackburn ellen.

tevez 2008.10.04. 20:37:56

Jó éjt mindenkinek !!

lal 2008.10.04. 20:47:02

Irjon már valaki aki részt vett ezen, hogy minek volt ott, és hogy milyen élmény volt. Megfoghatta-e Gyurcsány kezét, vagy vmi...

sanyisanyi 2008.10.04. 22:56:25

"A szervezők ugyanis előrebocsátották, hogy árpád sávos lobogókkal nem kívánatos a részvétel a tüntetésen. "

Ennyit a kirekesztés elleni küzdelemről. Szokásos kettős mérce, nekik legyen szabad minden, a többi meg dögöljön meg...

Külön szépsége a dolognak, hogy tiszta buzi vonulás volt, mert az újrahasznosítás jegyében ugyanazok a birkák vonultak, ugyanazokkal a táblákkal.

krkal 2008.10.04. 23:32:23

miért van az, hogy még ezen a blogon is néhány értékvédő, hagyománytisztelő, pompás magyar polgár fröcsög, buzizik, komcsizik, zsidózik az átlagosság, a kiszámíthatóság, érdektelenség és ún. normalitás magasztos piedesztáljáról? tudjátok, milyen végtelenül unalmasak vagytok? a statisztikai átlag, a tökéletesen kiszámítható massza -- abból van a legtöbb, tudjátok? a véleményetek, a hevületetek, a szenvedélyetek, a szexualitásotok, a vágyaitok, az álmaitok, az értékeitek, az elveitek, a bőrötök színe, a szobáitok száma, a jövedelmetek, az intelliganciszintetek, mind egy kaptafa. az egész egyetlen kaptafa. a derék, közepes átlag, sem előre, sem hátra nem mozdít semmit, a magatokfajta a fáról is csak azért mászott le, mert néhány őrült normaszegő, máskéntgondolkozó, máskéntérző, kiközösített pária megpróbálkozott vele. én nem értem, nem értem, nem értem, miért büszke valaki arra, hogy konform, hogy közepes, hogy érdektelen, hogy kiszámítható, hogy nem különbözik. érték az, ha felveszed a ritmus és elketyegsz, mint egy kis óramű? az állandóság és a monotónia gyönyörködteti a sekély lelkeket? jaj de unalmasak vagytok. inkább vagyok tarka marha, mint bégető birka. beeeee. beeee.

vitriol1 2008.10.05. 07:35:02

Kedves krkal!

Semmi gondom azzal, hogy beveszed a heroint s elvonulsz azonos nemű pároddal a diszkrét fényű hálószobádba szeretni őt.

A magánügyed. A magánügyetek.

Ám ha ki jöttök az utcára, elvárom tőletek, hogy gyermekeimnek ne áruljátok a heroint s ne ti adjatok neki követendő viselkedési mintát a szexuális viselkedésről sem.

Az én elvárásom csak ennyi.

amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.10.05. 07:43:19

Gratulálok a rendezvény sikerességéhez.
Üdv,
amitlatok.blog.hu/

vitriol1 2008.10.05. 08:27:37

Tarka Magyarok: "A politikusok felelősek azért, hogy az ország ide jutott"

Rock me Amadeus 2008.10.05. 09:37:08

hova tűnt a "mintegy 5000 emberes" cikk? Kevesek vagytok, ennyi! Nem is esett, rossz hivatkozás a rossz idő.

Fedup 2008.10.05. 09:54:40

Sziasztok!
Hová lett a tegnapi, MTI-s hír alapján készült bejegyzés.
Idézetek következnek:
Lelőhely: MTI
Apropó: Tarka Magyar „civil” megmozdulás
Év: 2008...

" a megmozduláson jelen volt Gyurcsány Ferenc kormányfő is és az egybegyűltekkel közösen hitet tett az alkotmány 70/A paragrafusa mellett"
"A tömeg Gyurcsány Ferenccel együtt kinyilvánította, hogy elítélik az erőszak és a kirekesztés minden formáját "
"A tömeg lila, piros és szivárványszínű esernyőket emelt a magasba, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy piros kendőt lóbált a feje fölött, felesége, Dobrev Klára pedig egy barna színű stólát emelt fel”
"A piros kendőt a miniszterelnök a rendezvény végén a nyakába kötötte, majd testőrei és gyermekei kíséretében autóba szállt és távozott. A miniszterelnököt taps fogadta és taps búcsúztatta a rendezvényről."

A tudósítás egyébként az official Tarka Magyar blog mai bejegyzése is egyben…
Mi következik abból, hogy eme abszolút objektív és lényegretörő szösszenetet kiemelt helyre pakolják fel a „civilek”?

Ez az egész Tarkaság egy övön aluli volt mindazok számára, akik még bízni merészeltek abban, hogy tényleg létrejöhet egy civil, 100% politikamentes, nagyobb mozgolódás. Közöttük vagyok én is.
Köszi!

medve2 2008.10.05. 11:00:25

Azt megértem, hogy végül is leszedték az MTI hírt. De ilyenkor nem illik azzal együtt kidobni a közel 200 hozzászólást. Na mindegy.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.10.05. 11:22:15

Jaja, addig talán érthető, hogy leszedtétek a tudósításat, kedves szervezők. Talán normálisabb lett volna föl sem tenni... Ellenben a válogatás nélkül kihajigált hsz-ok, hát hogy is mondjam... netikából(is) karó.

Legalább annyi kiderült, hogy nagy ívben tesztek azokra, akik itt kommentelgetnek.

Egyebekben megismétlem a tegnapit: létszámában sikrült egy második charta-tüntetést produkálni. Sajnálatos. Ám Gyurcsány jelenlétében ez előre borítékolható volt. És mint a leszedett MTI-hír, vagy bármely más beszámoló, tudósítás is mutatja, a média is Fletóra koncentrált. Ez szintén nem meglepő.

Ami több, mint sajnálatos az az, hogy attól tartok, sikerült hosszú időre ellehetetleníteni bármiféle olyan valóban civil tömegrendezvényt.

És komolyan szeretném megtudni, ki volt az a rendkívül képzett, aki az ominózus molinót megírta, megrendelte, átvette ilyen csapnivaló helyesírással. Már csak azért is lenne jó megtudnunk az illető nevét, hogy lássuk van még az országnak olyan szeglete, ahol - ellentétben a hivatalos szegletekkel - még jelent valamit a szó: FELELŐSSÉG.

doksi 2008.10.05. 11:23:36

medve2! Szerintem máshogy nem lehetett megoldani. Pedig jó lett volna, ha a kommentek legalább maradnak, mindenféle szempontból tanulságosak.

Francois Pignon 2008.10.05. 11:24:00

medve,
azért nem mindegy, többen is hivatkoztak arra a bejegyzésre. Ráadásul nyom nélkül törölni egy vitát igazi taplóság. Komolyabb helyen legalábbis ilyet nem tesznek.

doksi 2008.10.05. 11:36:52

FP! Komolyabb helyeken nem, de a civilek profizmus hiányában viszonylag sokat bénáznak, ezt civilként el kell ismernem. :-)

TD223 2008.10.05. 11:39:22

Kedves Tarkák!

Remélem minden igaz volt, amit hirdettetek és ha ez így van, egyetértetek a következő cikkel és a benne lévőkkel:

www.kuruc.info/r/7/29014/

Pincehelyi 2008.10.05. 11:44:14

Clali,

"Az andrássy út !!ÖSSZES!! keresztutcáját hermetikusan lekordonozták, 2-3 utca mélységben"

Nem; én itt lakom a környéken, az Aradi utcáig volt a kordon, az az első párhuzamos utca az Andrássytól a Nyugati felé, és még onnan is engedtek autóval balra kanyarodni, tehát át a kordonon, kifele a lezárt területről.

"Még gyalogosan sem mehettél keresztül."

Próbáltad? Ja, hogy a lezárt területre? Hát azért van a kordon, könyörgöm, hogy senki ne menjen át rajta a lezárt területre.

"Kurvára elegem van a rácsokból, leszarom a demonstrációkat, nem akarok ráépülni egyikre sem, csak le akarok menni a boltba venni 20 deka parizert, de nem tehetem meg."

Köszönd a "forradalmároknak", tévéostromlóknak. Köszönd az erőszakoskodó, rendőrre támadó, kukaborogató, balhézó, értékrend nélküli kis krigliknek. Az ő sz@rukat akarod rákenni azokra, akik ellenük vonulnak fel.

TD223 2008.10.05. 12:44:23

Láthatatlan, mint az 5000 emberből 4500.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.05. 12:44:45

GayBears · gaybears.blog.hu/ 2008.10.05. 11:46:00

Sohasem volt olyan bejegyzés. Sohasem volt olyan bejegyzés. Sohasem volt olyan bejegyzés.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.05. 12:46:59

Gondoltam, hogy archiválom magamnak, hiszen az orwelli értelemben vett demokratáknál nagyon szorgos a(z ön)cenzúra, de végül győzött a naivitás és a lustaság.

Francois Pignon 2008.10.05. 12:52:13

És sajnos most a google cache sem a barátunk. :(

doksi 2008.10.05. 13:02:00

Sajnos egyeztetés nélkül került fel a méltatlan MTI hír. A bloghoz csak 1-2 szervezetnek van hozzáférése, nem az összesnek. Miután megnéztük a hírt, a levelezési listán több tucat felháborodott e-mail érkezett (köztük az enyémmel), hogy miért pont ezt tette fel az, akinek ez hatásköre. Jobb híján ezt a nagyon rossz megoldást választotta a korrigálásra: egyszerűen törölte. Megjegyzem, ezt egyáltalán nem tartom helyes megoldásnak. Remélem mihamarabb felkerül egy közlemény erről: mind a fel- és lekerült hírről, mind a fogadtatásáról.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.05. 13:15:25

doksi 2008.10.05. 13:02:00

Doksi, az Ön jó szándékában senki sem kételkedik. Van viszont egy bizonyos "belső kör", kizárólagos hozzáféréssel a bloghoz, mely felrakott valamit, amivel a tagszervezetek nem értettek egyet. Aztán meg a lehető legkevésbé elegáns módon nem cáfolták, korrigálták, kiegészítették stb., hanem egyszerűen meg nem történtté próbálták tenni, sunyiskodtak. Mit gondoljak az egész tarkamagyar izéről, ha van egy "belső kör", amelyik egyszer Gyurcsány-dicshimnuszt rak fel, máskor meg sunyiskodik? Kívülállóként az a benyomásom, hogy itt nem "összefogás" van, hanem egy csomó naiv embert néhányan felhasználnak díszletnek.

SVÁJCIKUTYI 2008.10.05. 13:33:25

Dzsucseharcos!

Abszolút igazad van, inkorrekt volt már feltenni is a főszervezőknek. inkorrekt volt feltenni is ...

Sztem kérdezzük meg a főszervező Gerendait, mennyit kapott azért hogy behúzza Gyurcsányi alá a 150 civilszervezetet. Megkérdezi ezt tőle valaki???

Vagy tegyem meg én??

Mennyiért adtad el őket Karcsikám??

SVÁJCIKUTYI 2008.10.05. 14:51:27

Én viszont megtaláltam azt amit levettek!

IMHOL:

felvonulás az Erzsébet térről rohamrendőrök gyűrűjében indult a Hősök tere felé, majd a Szépművészeti Múzeum előtt felállított színpadon Bódis Kriszta író, dokumentumfilm-rendező, a Tarka Magyar! szóvivője felolvasta az alkotmány 70/A paragrafusának első bekezdését, amely a következőt rögzíti: "A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."


A tömeg Gyurcsány Ferenccel együtt kinyilvánította, hogy elítélik az erőszak és a kirekesztés minden formáját és ígérték, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlük telhető eszközzel fellépnek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen. A rendezvény záróakkordjaként a résztevők színes textildarabokat emeltek a fejük fölé, így jelképezve Magyarország sokszínűségét.


A tömeg lila, piros és szivárványszínű esernyőket emelt a magasba, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy piros kendőt lóbált a feje fölött, felesége, Dobrev Klára pedig egy barna színű stólát emelt fel. A piros kendőt a miniszterelnök a rendezvény végén a nyakába kötötte, majd testőrei és gyermekei kíséretében autóba szállt és távozott. A miniszterelnököt taps fogadta és taps búcsúztatta a rendezvényről. A rendezvény szervezői arra kérték az embereket, mindenki térjen haza békével.


A Hősök teréről távozó tömeg számára megnyitották a kisföldalattit, amely 13.00 óra óta nem közlekedett. A Hősök tere környékén sok száz rohamrendőr állt készültségben, a Szépművészeti Múzeum oldalában egy vízágyú is jelen volt. Az Andrássy út valamennyi bekötő mellékutcáját kordonokkal zárták le, a lezárást a rendezvény végeztével feloldották és este fél hét előtt megindult az autóforgalom.

Rock me Amadeus 2008.10.05. 14:54:05

az index videó kemény... az úriember a rendszerváltást követő legnagyobb megmozdulásának tartotta, becslése szerint 300ezer emberrel:D Szerintem jónéhány helyiértéket tévedett:)

xterx 2008.10.05. 15:26:00

Nyilván azért vették le a blogról az MTI-s cuccot, mert egy hazug pártpropagandisztikus szöveg. Én mint egyszeri-egyszerű kis fölvonuló kikérem magamnak, hogy ilyeneket írogassanak rólam funkcionáriusok, és az MTI terjessze ezt a szemetet. Korrekt, hogy levettétek, szervezők.

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.10.05. 16:22:09

"sikerült hosszú időre ellehetetleníteni bármiféle olyan valóban civil tömegrendezvényt."

Bár nem olvastam végig az összes kommentet, ez úgy látom többször is előjön. Hogy szegény civilek így meg úgy, most végük.

Kedves civilek, tudomásul kellene már végre venni, hogy az antifasiszta nyarvíkolásnak manapság nincs keresete Magyarországon, és a jelenleg hatalmon levő kormány állításaival ellentétben a társadalom józanabbik (és nagyobbik) fele nem tartja úgy, hogy itt most valami hűdenagy veszély van csak mert évente kétszer néhány tíz fradista felborít 3 kukát és egy rendőrautót, vagy mert az SZDSZ-szel nem szimpatizálók (jelenleg a társadalom durván 98%-a) harciasabb rétege minden évben megdobálja egy bizonyos "Meleg Méltóság Menete" fedőnevű SZDSZ-es rendezvény résztvevőit tojással.

A valóban civil, valóban létező céllal létrejött valóban rendezvények köszönik jól vannak, tessék csak egyszer eljönni egy Critical Mass felvonulásra például, és meggyőződni róla. Persze ehhez annyi mindenképpen szükséges, hogy az adott civil kezdeményezés tényleg egy meglévő problémára (a fővárosi kerékpáros közlekedés nehézségei például) próbálja ráirányítani a figyelmet, egy n+1edik "juj, jönnek a nyilasok" sipítozás szerencsére a társadalom jelentős részét hidegen hagyja.

Amadeus, szerintem az indexvideós úriember Szalacsi-szindrómában szenved, és ő sem tudja megkülönböztetni a háromezer-harmincezer-háromszázezer litér vízbűl kivett zokszigént :))

medve2 2008.10.05. 16:36:21

Szucsteri! Ne a médiát okold azért, hogy a szervezők végül hozzájárultak, hogy egy Fletó PR legyen a rendezvényből!

Megmondó 2008.10.05. 17:02:00

Kár, hogy egyesek nem vették komolyan, hogy ez egy erőszakellenes demonstráció. Még szomorúbb, hogy egyesek azok közül sem vették komolyan, akik csatlakoztak a mozgalomhoz.

Nézd meg, hogy mire gondolok!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.05. 17:09:26

Sólyom:
"Üdvözlöm, hogy demonstrációjuk ugyancsak fellép a rendőri erőszak, és a falvakban kialakult helyzet ellen, ami a közrend felbomlása és az önbíráskodás felé tart. Az ilyen jelenségekkel kötelességünk szembeszegezni saját értékrendünket."

Kedves Sólyom Úr!

Egyszer már feltetszene emelni a szavát a tűrhetetlen közbiztonság ellen is?
Van-e méltósága annak a 65 éves nyugdíjasnak, aki egész életében dolgozott, mint állat, most kap 50 ezer nyugdíjat, erre rádolgozik, termel, de évről-évre ellopják a terményét.

Sólyom Úr, Önnek tudnia kell, h 20.000ft alatt csak szabálysértés a lopás, nem bűncselekmény. Tudja mit érez a falusi Mari néni, amikor ellopják a 8 tyúkját, amit egész évben pátyolgatott?
Vagy fölszedik a Józsibá 2 zsák krumpliját, amiért ásott, vetet, bekapált, gaztalanított.

Uram, a II. kerületből más a világ, mint innen nézve.
Én egyetértek az antirasszizmussal, de amikor az antirasszizmust a gyakorlatban igazi romát sosem látott II. kerületiek irányítják, és a vidéki ember nem azt érzi, h ez antirasszizmus, hanem azt, h bűnöző védelem, akkor ott vmi nagyon nincs rendben.

Ajánlott (csak 6 perc):

www.youtube.com/watch?v=6hfHlgO5Rzo

Egyúttal kérem a Tarka Magyar minden Bp-i felvonulóját, legyenek szívesek költözzenek le hozzánk, falura, mutassák meg nekünk, h miképp kell tolerálni azt, amit egyre nehezebb.
Kérem, jöjjetek. Egyes falvakban irtó olcsók már a családi házak, megéri!

És néhol a vidék is nagyon szép! Ott van pl. Galgagyörk, ami gyönyörű helyen fekszik.

Küzdelmes lét a falusi, de nektek biztos jobban menne, mint néhányunknak itt, ti olyan toleránsak vagytok.

Üdv.

TD223 2008.10.05. 17:21:58

www.hirtv.hu/belfold/kek_hirek/?article_hid=237825

Kedves Tarkák, ki a kirekesztő a fenti cikkben? Ki kelt gyűlöletet? A cigány, aki szó nélkül leszúrja a magyart, vagy a magyar, mert az útjában állt egy hátrányos helyzetűnek, ami súlyos kirekesztés?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.05. 17:42:33

Kedves Tarka Magyar!

Én mindennel egyetértek, minden célkitűzéssel, alá is írnám, csak a fejemben nagy a rendetlenség.

Nem tudom, miért, de ha autós lincselést hallok, nem tudok másra gondolni, csak arra. Túúúúdod...

Előbb volt Olaszliszka, később az alább részletesebben leírt baleset, aztán a napokban meg mezőfalvai eset... Elgondolkodtató, nem?

Tudom, ez szegénységkérdés meg a statisztikai véletlenek műve, de buta fejem nem érti, mégis hogyan függenek ezek a történetek a szegénységtől?

Egyszer meg azt olvastam, "növeli, ki elfödi a bajt". Biztos marhaság, és ti sem elfödni akartok, hisz ebben az országban sokkal többen szenvednek a rasszizmustól, mint a bűnözés egyik-másik jellegzetes formájától...
Borzasztó, egyetértek!

Nosza, akkor itt van ez, hátha kimaradt:

"Nyírkáta Petőfi utcáján történt a baleset, kedden (2008.04.08) kora délután: egy autós gázolt el egy hároméves kisfiút, aki körültekintés nélkül rohant az úttestre házuk kapujából. A fiú a baleset következtében súlyosan megsérült. Feldühödött családja - mintegy harminc ember - a sofőrre és az autó utasára támadt. Betörték a kocsi szélvédőjét, valamint oldalsó ablakát, a gázolót pedig súlyosan bántalmazták. A végletekig elfajulni látszó helyzetet a - közben odaérkező - mentők határozott fellépése mentette meg. A gyermeket és a sofőrt is kórházba szállították, mindkettejüket súlyos sérülésekkel."

Rwindx 2008.10.05. 18:00:20

doksi:
"Sajnos egyeztetés nélkül került fel a méltatlan MTI hír. A bloghoz csak 1-2 szervezetnek van hozzáférése, nem az összesnek."

Nem biztos hogy emlékszel rá :), de kb csütörtök magasságában azt írtad nekem hogy a rendezvény nem kifejezetten antifasiszta jellegű megmozdulás lesz. A válaszom valami olyasmi volt tömören hogy ez ok, de van pár olyan szervezet is (és persze gyf), amely ugyanannyira vállalhatatlan számomra mint ami ellen deklaráltan felvonultok.

És lám, lám.

Ezt ne vedd kárörömnek, egyedül csak annak tudok örülni hogy nem mentem el. Úgy gondolom, hogy a szervezők arra érdemes része (amely vélhetőleg csúnyán meg lett vezetve), tanult az elkövetett hibákból.

Rwindx 2008.10.05. 18:01:36

Ja, majdnem más, tegnap éjszaka néztem egy filmet az HBO-n. V for Vendetta. Ajánlanám mindenki figyelmébe, aki még nem látta. Egy kissé orwelli, egy kissé magyar helyzet. A film egyes motívumai nagyon aktuálisak. A Párt, a Kancellár, az agymosás a médián keresztül, a rettegés, a bűnbak...

csorbacsillag 2008.10.05. 19:16:43

Fúújjj! Blöe! Undorító!
Hogy képesek még egyesek egy ilyen majom felvonulásán részt venni??????? Nem látják a fától az erdőt?
Ő, vagyis Gyurcsány Ferenc minden agresszió keltője!
Éljen a demokrácia és a béke, de csak akkor fog élni, ha ő eltűnik messzire!!!
Nagyon Messzire!!!

csucsu2 2008.10.05. 19:22:47

Nem a nagyközönséget szeretném heccelni a felvonulás ellen a véleményemmel, szóval inkább itt írom le a szervezőknek.

Ám először is: persze sajnálom, hogy erre a Gyurcsány Ferdegerincre tolódott a figyelem. És külön gratulálok minden szervezőnek, amiért megpróbálta ( és valamennyire sikerült is, ha nem is “éppen úgy” ) összehozni ezt az egészet.

Felvonulni az erőszak és a kirekesztés ellen nem könnyű, hiszen könnyen szembe találja magát az ember a jó öreg “kirekesztjük-e a kirekesztőket” kérdésnél. Bármely hasonló esemény szervezésekor ezt kellene letisztázni legelőször.

1. Mint civil szerveződés, megtettétek a különbséget a civil és a politika között, ezért kértétek többek között Ferdegerinc távollétét is.

2. mint az erőszak és kirekesztés elleni eszmét képviselők, nem volt különbségtétel elkövetők és támogatók között.

Itt most nem a jelvényekről van szó, hanem a valóságról. Ferdegerinc vonulhatott, árpádsáv nem ( A slussz poén, hogy a színes rongy rázogatásnál így előkerült a vörös kendő Feltó nyakából, ha az árpádsávosok ott vették volna elő piros-fehérjüket, akkor mi van ? )Pedig, ha feltételezzük, hogy ezen húsz árpádsávos BIZTOSAN dobálózótt már sörösüveggel, biztosan mesél cigányvicceket, biztosan vert már meg pár embert, stb - hozzátenném, utóbbit nem tartom túl valószínűnek-, akkor, ha kirekesztjük a kirekesztőket, helyes, hogy nem engedték be őket.
De mi van a másik oldallal????
Gyurcsány Ferdegerinc közvetlenül és közvetve is felelős:
1., A 2006-os rendőri erőszakos akciókért, illetve utólag is mellette foglalt állást.
2., A magyar emberek ellen (értek ezalatt minden itt élőt) kirekesztő beszédeket mondott nem egyszer: elküldte az országból a a) fiatalokat
b) bölcsészeket
c) kisvállalkozókat
A mezőgazdasági termelőket halálra ítélte (magyar termelők szembeni diszkriminációnak nyugodtan nevezhető, amikor az eu találkozón kijelentette, a magyar termelőknek nincsen szükségük további eu-s támogatásra, holott a többi tagállam termelői már most is a többszörösét kapják, mint mi - ez az igazi versenyhelyzet és hazafi hozzáállás ).

Több éves kormányzása alatt döntéshozatalaival megkeserítette és megnyomorította több millió állampolgár életét, elvette jövőképüket, rosszabította életkörülményeiket, sokakat a bűnözés útjára léptetett, és sokaknak kell ezek következményeit viselni, nem neki. Hamvas ezt (is), ha jól emlékszem, létrontásnak hívja. Az állampolgárok beleegyezése nélkül, sőt, azoknak kifejezett tiltakozása ellenére, ERŐSZAKOT téve rajtuk és jövőjükön, követte el mindezeket. Minden egyes cselekedete, bár nem lengetett sem árpádsávot, sem mást, a kisebb, önálló csoportok és gondolatok megölésére irányult, mindehhez természetesen felhasználva a globalizmusnak nevezett öngyilkosságot. SE NEM TARKA, SE NEM MAGYAR. És ezt nem lehet leválasztani a személyétől, hogy “magánemberként” esetleg mégis..
Nem pártpolitikáról van szó, ha valaki ettől távol tartja magát, hanem egy kifejezetten erőszakos és kirekesztő emberről, aki pozícióját fel is használja, hogy kiélhesse ezen aberrációját, teljesen mindegy, hogy melyik párt tagja.

Fentiekkel azért vessük össze az általam egyébként nem támogatott sörösüveg dobálókat, ki követett el több erőszakot, ki mondott több kirekesztő, kisebbségeket sértő beszédet (az öregecske feleségekről még nem is beszéltünk), és tegyük fel a kérdést - miért vonulhatott ő, és ha már vonulhatott, miért nem vonulhattak a kossuth-tériek? ILLETVE: A JÖVŐBEN KIKET ÉS MILYEN SZEMPONTOK ALAPJÁN FOGADUNK EL, MINT FELVONULÓKAT? KIKET REKESZTÜNK KI A KIREKESZTÉS ELLENI MEGMOZDULÁSOKON?

vitriol1 2008.10.05. 21:10:59

Egy kudarcba fulladt s elvetélt kísérlet volt a kirekesztés ellen, azért is, mert eleve kirekesztett másokat..

Másokat kirekesztve nem lehet kirekesztés ellen demonstrálni.

gerendaik 2008.10.05. 23:17:15

Kedves Svájcikutyi!
Úgy tünik egyszerübb engem baszogatni, hiszen engem úgyis tuti megvett valaki, hogy is lehetne másként, hiszen engem nem zavarhat, ami ebben az országban zajlik. Természetesen neked van igazad, nem én segítettem a civilek felkérésére, hanem én nyúltam le a civileket. Én kaptam ezért egy rakás pénzt és nem én költöttem a saját pénzem. Sajnos belátom, több ponton is hibáztunk, de mi legalább megpróbáltunk tenni valamit. Persze te is, hiszen keresed (bocs már megtaláltad) a felelősöket, és mint azt szintén jól sejted, mi kértük a miniszterelnököt, hogy lehetőleg nyilvánuljon meg, sőt a sajtót is, hogy lehetőleg róla szóljon minden tudósítás.
Üdv: GK
u.i: Nem lehet, hogy ha te és a hozzád hasonlóan gondolkodók is eljöttetek volna, most nem arról szólna a média, hogy milyen kevesen voltunk( alig háromszor annyian mint a Chartán, ahova buszokkal hozták az elvtársakat) és talán nem Gyurcsány lenne a fő téma, hanem a valódi probléma, amelynek elsősorban Ő és a társai, a végrehajtó hatalom birtokosai a fő okozói?
Bocs, de az alábbi kedves állításaid megmagyaráznád: "Hogy lehet egy pártfinanszírozó, a magyar kultúra vérét szívó nagyvállalkozó, politikailag független"?

xterx 2008.10.05. 23:23:35

Egyre rosszabbul érzem magam retrospektíve. Érdemes akkor előjönni a farbával: ki vett meg kit?
Én kimentem az utcára mint állampolgár, aki normálisabb közeget kíván, és GyF-aktivistaként értem haza. MI TÖRTÉNT ITT?

xterx 2008.10.05. 23:51:26

Még utoljára annyit: érdemes meggondolni, hogy ha az agresszió és kirekesztés elítélése valóban fontos ügy, akkor a történtek tisztázása esetleg segíthet ezen az ügyön...

doksi 2008.10.05. 23:53:05

Rwindx! Emlékszem rá, és továbbra is fenntartom amiket írtam. Nem állítom, hogy az összefogásban mindenki mindenben egyetért, de megpróbálunk túljutni a nehézségeken. Vannak, akik épp a felvonulás napján léptek ki. Vannak, akik próbálják a közös nevezőket előtérbe tolni, vannak akik nem veszik figyelembe a saját érdekeik miatt. Azok majd kikopnak. Ez így működik. Még nem kell kárörvendeni, ráér később is, még túl korai, úgy érzem.

Megmondó: soha és sehol sem lehet elkerülni a képmutatást. :(

Akik meg otthon a fotelben ülve mocskolnak megállás nélkül két hete kaján vigyorral a szájuk szegletéből, azoknak üzenem, hogy próbálják meg ennek a töredékét összehozni, de hiba nélkül!

doksi 2008.10.05. 23:53:44

szucsteri! A magyar média még nem nőtt fel ehhez, az történt. :(

Rwindx 2008.10.06. 00:46:45

doksi:
Mint írtam: ez nem káröröm. Bocs, ha esetleg félreérthető lett volna.

Mégegyszer, mert tényleg nem szeretném ha a TM felé irányuló rosszindulatként értelmeznéd azt amit írtam (és sajnos úgy tűnik hogy így jött le):

Elsősorban az MTI hír kirakására és az egyes (számomra) gyf felé elfogultnak tűnő résztvevő szervezetek lehetséges kapcsolatára próbáltam utalni.
Még pontosabban azt mondanám, hogy kihasználtak/megvezettek benneteket kvázi belülről, hogy gyf-nek teret biztosítsanak általatok.

A hibákból való tanulásnak pedig ott a szerepe, hogy talán a következő demonstráción még többen jelennek meg, nagyobb és szélesebb körű társadalmi egyetértéssel.

üdv.: Rwindx

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.06. 01:49:17

Az komoly, hogy töröltétek az MTI-s "összefoglalót"
és vele kb. öt kommentemet. Ezek után gondolom
semmi értelme nincs ide beírni semmit, igaz?

medve2 2008.10.06. 09:03:07

Tisztelt Gerendaik! Csak nem azt akarja mondani, hogy nem tutták, hogy gyurcsány le fogja nyúlni a show-t azok után, hogy nem az Amnesty vonalát követték?

zengo 2008.10.06. 10:00:52

Sokan támogatják a mozgalmat....DR. Morvai Krisztina, hasznos tanácsokat is ad, hogyan lehetne a tarkaságot valóságban is megvalósítani, hogy ne csak demagógia maradjon a szép eszme

Munkára fel, Kedves Tarka Magyarok, tegyenek a kirekesztés, a diszkrimináció ellen!


Kérem azt is, hogy végre tegyék magukat igazán tarkává!
Figyelem egyre gyakoribb vonulásaikat, s hiányolom, hogy kéz a kézben vonulna a cigányember a nem cigánnyal.
Miért nem fogják meg egymás kezét, Kedves Tarkák?

Miért olyan fehér az egész tömeg? A rossznyelvek szerint azért, mert önök leginkább olyan kivételezett, gazdag, luxuskörülmények között élő emberek, akik romával még soha életükben nem találkoztak, legfeljebb egy méregdrága belvárosi étteremben cigányzenét hallgatva.

Olyan aljas rágalmak is elhangzanak, hogy önök nem is vegyülnének a magyar cigánysággal és az integrált oktatást például meghagyják a kiszolgáltatott falusi embereknek.

Tegyenek a megalapozatlan rágalmak ellen, kedves tarkák!
Mindenki, aki csatlakozott a Tarka Magyar mozgalomhoz, hívjon meg évente legalább egy hónapra egy sokgyerekes vidéki cigánycsaládot, vagy néhány gyereket és lássa vendégül saját otthonában.

Gyermekeiket pedig a Rózsadombról vagy Lipótvárosból küldjék el Dél-Somogyba, Borsodba, Szabolcsba és járassák ott iskolába, mondjuk egy tanéven át. Szűnjön meg a szegregáció! Tarkítsák az országot.

Kérem a Tarka Magyar mozgalomhoz csatlakozott Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, hogy álljon élére a kezdeményezésnek. Hívjon fel minden egyes zsidó iskolát arra, hogy nyissák meg kapuikat a vidéki roma gyerekek előtt!

Váljon tarkává a Lauder iskola, és sorra többi is!
Üljön minden zsidó gyermek mellett egy cigány gyermek, ismerkedjenek egymás kulturájával, hagyományaival, szokásaival!

Ne szerénykedjenek tovább fővárosi zsidó identitású honfitársaink, ne mondjanak le a sokszinüség, a tarkaság hétköznapi örömeiről a vidék nem tarka magyarjainak javára. Vegyék ki aktivabban részüket a tarkaság igazi örömeiből!

Remélem jó tanácsaimat megfogadják, szívből kívánok sok sikert a Tarka Magyaroknak!

Szeretettel

Morvai Krisztina
Budapest, 2008. október 4.

fajtiszta agár 2008.10.06. 10:03:40

Egyáltalán nem biztos, hogy az mti-s hírt baloldalról fogalmazták. Nekem pont az volt a gyanus, hogy annyira felnagyította Gy-F-t, hogy az már szinte karikatúra volt, és nekem az első blikkre úgy tűnt, hogy valakik a másik oldalról rosszalkodtak, hogy hiteltelenítség az egész felvonulást, ha egyszer Gy. F. valóban elment, mert nem volt önfegyelme, hogy visszafogja magát. Mondjuk a nem volt önfegyelme, lehet, hogy egy túl jóhiszemű hozzállás, és ennél többről van szó... (hogy nem szerertnének itt független civileket) de ezt a részét nem látom át, viszont az biztos, hogy az mti-s hír már már paródia volt, és gyanus, hogy esetleg nem szoci oldalról jött a megfogalmazás, és nem ártatlan újságírói tévedésről van szó.

doksi 2008.10.06. 13:17:47

Rwindx: Elnézést, ha már én is szinte mindent támadásnak vélek, az utolsó bekezdés egyébként kifejezetten nem Neked szólt, hanem általában ellőttem. :) Üdítően hat különben az olyan normális, előítéletektől mentes kritika, amelyeket többek közt Te fogalmazol meg itt a blogon.

Buga_Jakab: Egyetértek veled: ha továbbra is ennyit bénázunk, akkor valószínű belebukunk, és a sok kis civil szervezet egyedül folytatja a tevékenységeit. De ez nem most fog kiderülni. Teszem hozzá, a szervezők (ezáltal a saját magam) védelmére is: hidd el, iszonyú nehéz volt összehangolni és nagyjából azonos mederbe terelni az elképzeléseket. Úgy vágtunk ebbe bele, hogy előtte egyikünk sem csinált ilyet: összefogni és együttműködni több mint 100 szervezettel...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.06. 18:02:28

"...az biztos, hogy az mti-s hír már már paródia volt, és gyanus, hogy esetleg nem szoci oldalról jött a megfogalmazás"

Azt átgondoltad, hogy az MTI-s hír az az egész
országnak szólt, majd ezt még át is vette "valaki"
és posztolta erre a blogra? Elképzelhetőnek tartod, hogy ez is az ellenzéki polip mindent elérő
karjainak a műve?
süti beállítások módosítása