Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

Kezdeményezte az Összefogás. Eddig csatlakozott:

Összefogás az erőszak ellen
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International Magyarország
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat
Baritone Rádió
Beszélő Szerkesztősége
Békési Melegek
Biztonsági Őrezred
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete
Budai Szociáldemokrata Klub
Budapest Rekonstrukció
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Encsi Kistérségi Társulás Egyesülete
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Fórum
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Parlament Szövetség
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Cökxpon Ambient Society
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
DEMOS Magyarország Alapítvány
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Európai Roma Jogok Központja
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Éhező Gyermekekért Alapítvány
Élet Menete Alapítvány
Életfa Egyesület
Élettér Segítő Szolgálat
Érdekvédelmi Szövetség
Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány
Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Fény-Árnyék Művészeti Egyesület
Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Független Egyesület
Godot Kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Imago Mundi Kulturális Egyesület
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Ittvan.org Alapítvány
Józan Babák Egyesület
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Közéleti Roma Nők Egyesülete
Közhasznú Alapítvány a Dadogókért
Közös Nevező Egyesület
Közösségfejlesztők Egyesülete
Krétakör
Kultusz Alapítvány
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Ladomér Egyesület
Lámpás
LungoDrom Független Cigány Tagszervezet Forró
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Maladype Társulat
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Családok Országos Szövetsége
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Emberi Jogvédő Központ
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
Magyar Kolping Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF)
Magyarországi Melegapák Csoportja
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Magyarországi Roma Parlament
Marom Egyesület
Május Elseje Társaság
Mások internetes melegmagazin
Megyelakó Egyesület
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Menhely Alapítvány
Média Közigazgatási Társadalmi Szervezet
MÉDIÁK Egyesület
Mély Mosoly Alapítvány
Moccanto Egyesulet
Mosolyogj Mozgalom
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Naszályi Polgári Kör
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO)
Országos Gyermekvédő Liga
Ökotárs Alapítvány
Partners Hungary Alapítvány
Pécs város Cigány Önkormányzata
PFLAG Első Magyar Meleg és Leszbikus Központ Egyesület
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Pride.hu LMBT-portál
Prostitucio.hu - a prostitúció visszaszorításáért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
pszichoszinhaz.hu
Raoul Wallenberg Egyesület
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Sirály
Sokproblémás Családokért Alapítvány
Somer Egyesület
Szabad Eklektikus Műhely Művészeti és Nyílt kommunikációs Egyesület
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ)
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Szívtárs
Szociális Innováció Alapítvány
SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szülők Háza
Társadalmi Szervezetek Országos Szövetsége
Társadalomelméleti Kollégium
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tegyünk Együtt Angyalföldért és Újlipótvárosért Egyesület
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Történelemtanárok Egylete
Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat
Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete
Választópolgárok Szövetsége
Védegylet
Zöld Fiatalok
Zöld Tett Társulás

Friss topikok

  • doksi: Kedves Nyugalom... AJh *nagy sóhaj*... Büszke lehetsz magadra, hogy "kezelésbe vetted" a weboldalt... (2008.11.20. 22:07) Tarkaság és jogállam
  • tauszig néni: a náczivadász honlapon írja gyurcsány ferenc, aki rendszeresen bérmálkozik. Igazán sajnálom, hogy ... (2008.10.27. 22:06) Sajtóközlemény
  • anonimbus: Jakab! Már a kezdetekkor sejteni lehetett, hogy a Tarka egyszerhasználatos lesz. Itt van okt23.-26... (2008.10.22. 12:18) Nyilatkozat
  • jucus75: Tauszig néni! Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj? Van még egy kedvencem... (2008.10.09. 20:03) Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján
  • tauszig néni: Százezren voltunk és kész! Aki mást állít, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár é... (2008.10.09. 07:38) Mintegy ötezer ember vett részt

Tarka Magyar! sajtófigyelés

2008.10.02. 11:14 Tarka Magyar

Rengetegen foglalkoznak a Tarka Magyar! demonstrációval. Nézz utána bővebben!

webrádió

Kormányszóvivő: az Amnesty International tájékozódjon, mielőtt véleményt formál

168 óra

A titkosszolgálatnak nemcsak a füle nagy, de a keze is hosszú

Gyurcsány orbánviktorozott, szerencsére

Tarka Magyar!-akció – napi összefoglaló

fn.hu

Horn szerint Gyurcsány nem maradt magánember

Kavarás a "Tarka magyar!" körül

Népszava 

Magyar muhar

Tüntet a kormányfő, de nem örülnek neki

Nem tüntetnek a Tarka Magyar ellen


videók:
 

Magyar Televízió

Hír tv

Magyar Televízió

Régebbiek:

http://www.tolnainepujsag.hu/index.php?apps=cikk_kozponti&cikk=179000
http://index.hu/politika/belhirek/365085/
http://www.hirszerzo.hu/cikk.a_tarka_magyar_nem_ker_gyurcsanybol.81536.html
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=389806
http://www.origo.hu/itthon/20080930-gyurcsany-tavolmaradasat-keri-az-amnesty-a-tarka-magyar-tuntetesrol.html
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-229107
http://www.hirszerzo.hu/cikk.tarka_magyar_hazhoz_ment_a_pofonert_a_lotyaszaju_miniszterelnok.81530.html
http://index.hu/politika/belfold/tama0930/?main&rnd=931
http://www.budapest23.eu/index.php
http://www.budapest23.eu/?p=1275
http://www.zalaihirlap.hu/belfoldi/20080930_gyurcsany_amneszti_international
http://www.mno.hu/portal/588300
http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1350&Itemid=1
http://www.zoom.hu/cikk.php?cikk=27551
http://www.politics.hu/20081001/amnesty-international-asks-politicians-to-avoid-saturday-demonstration
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1102035 http://www.metropol.hu/itthon/cikk/304623
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/24913/1/belfold/
Tarka_Magyar_Az_osszes_parlamenti_part_vezetoje_alairta_a_nyilatkozatot http://www.fn.hu/belfold/20081001/ramennek_tarka_magyarra/
http://www.fn.hu/belfold/20081001/gyurcsany_eltantoritotta_tomcatet/

http://www.gondola.hu/cikkek/61397
http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=104&alrovat=131&cikkid=17758&harmo=727611
http://republican.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=1006
http://www.caboodle.hu/nc/news/news_archive/single_page/article/11/large_budape/?cHash=34550a7087
http://www.jobbsalgotarjanert.eoldal.hu/cikkek/orszagos/tarka-magyar
http://www.gondola.hu/cikkek/61436
http://www.nol.hu/cikk/508848/
http://www.mno.hu/portal/588066?searchtext=tarka%20magyar

http://index.hu/politika/belfold/eroszak0921/
http://www.metropol.hu/itthon/cikk/300057
http://nol.hu/cikk/507878/
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1097599
http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=16561
http://www.radioplusz.fm/index.php?option=com_content&view=article&id=5674:tarka-magyar-a-kirekesztes-ellen&catid=52:belf&Itemid=73
http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=49906&Itemid=97
http://www.hirado.hu/cikk.php?id=299753
http://www.mno.hu/portal/586313
http://www.hirszerzo.hu/cikk.ujabb_demonstracio_a_kirekesztes_ellen.80439.html
http://www.naplo-online.hu/belfoldi/20080922_tarka_magyar
http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=240645
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-227178
http://forum.168ora.hu/viewtopic.php?f=&t=182#p36695
http://www.romapage.hu/hirek/hircentrum/article/74611/
http://forum.168ora.hu/viewtopic.php?t=281
http://www.propeller.hu/belfold/176082-tarka-magyar
http://www.terasz.hu/terasz.php?id=egyeb&cikk_id=12204&page=cikk
http://www.mno.hu/portal/586575
http://budapest.cafebabel.com/en/post/2008/09/23/The-day-of-demonstrations-in-Budapest

Videók:


http://www.mtv.hu/videotar/?id=30550
MTV http://www.hirado.hu/cikk.php?id=299753
Duna Tv http://www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=1_462819
Tv2 http://webcast.tv2.hu/index.php?m=video&video_id=381504 4perc 47 mp
RTL Klub: http://www.rtlhirek.hu/dock/videogallery
http://www.mtv.hu/videotar/?id=30024

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://tarkamagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr68692207

ferinéni 2008.10.02. 12:14:52

Írt arról már valaki, hogy október 4. Assziszi Ferenc ünnepe? Van ebben valami, hogy Gandhi születésnapja ilyen közel esik korai elődje nevenapjához.

Ombuccmann 2008.10.02. 15:36:18

Csak így tovább, ilyen erőszakosan kell a bűnözést és a szexuális aberráltságokat elfogadtatni.
Az az igazság, hogy az erőszakos bűncselekményeket elkövető, kb 70%-ban romák nem mások, mint csillogó szemű kis csibészek, a feministák és a cigányok nem kirekesztőek, az antifasiszták nem erőszakosak, a melegeknek nagy szükségük van templomi házasságkötésre...
Tarkamagyarok, mi ellen küzdötök? A párszáz neonáci ellen, akit a társadalom már rég kirekesztett? Csak saját magatokat akarjátok mutogatni.
Lejáratjátok a civil szervezeteket.

nosztradam 2008.10.02. 20:35:53

Tisztelt Tjani! Írásodból kitűnik,hogy a lényeget nem kívánod meglátni.Mielőtt arra gondolsz,hogy nem adok majdnem teljesen igazat neked,kérlek olvasd el az előző írásomat eme oldalon,kissé feljebb.Hidd el,hogy mink is baloldalon állók jól tudjuk,hogy a roma társadalom,ugymond cigány része igen is nagy számban bünözésből tartja el magát,és misem értünk egyet a drogok legalizálásával,A homo,vagy leszbikusokról más a véleményünk,azokat a természet elleni olyan személyeknek tartjuk,melyek Ön Ön hibályuk nélkül,a természet játékaként léteznek.Ettől azonban hasznos tagjai lehetnek társadalmunknak anélkűl,hogy megvetéssel kellene élnünk irányukban.Ha a főld túlnépesedésének veszélyét vesszük figyelembe,talán jó hogy léteznek!Máshol erről részletesebben írtam.A fenti írásomban válaszolok arra,hogy az eszme nem kisajátítható egy párt részére sem!Az,hogy most civilek próbálnak ugyanazért tömörülve,mint amiért a chartások nov 20.-án,csak üdvözőlni lehet!Végre felébredt a társadalom!A chartán jobb,ha tőlem tudod,hogy elég sok Orbán párti is jelen volt,s előttem is ketten áltak.Máshol leírtam részletesen itt nem akarom.Senki nem hívta őket személyesen,hanem megértették azt,hogy az ok nélküli másság gyülölete -a fasizálódási veszély-elháritása közös feladat.Megjegyzem a rendezuvény alatt és azután sem támadtunk rájuk,sőt örültünk jelenlétüknek! A Tarka magyar-bár részemről az elnevezés nem szerencsés/máshol erről is írtam/tüntetésnek is a célja ugyan az mint a chartá-é.Nem több és nem kevesebb.Csak talán azért magasztosabb,hogy a civilek-szebb nevén-most a nép,az isten adta nép mondja,hogy a magyar nem fasiszta ,rasszista,kirekesztő nép!Ezen eszme követése,és betartása a jobboldali pártoknak nem,de a baloldaliaknak kötelező!Igy-hát akármennyire nem tetszik a civil szerveződésnek,de eszmélyük ,és tüntetésük mögött felsorakozva,mégha képletesen is a magyar teljes baloldal ott áll!Egy baloldali sohasem lehet kirekesztő!Nem az egyes magát baloldalinak valló,de magában és cselekedeteiben másként viselkedő egyéneket értem ezalatt!

freehckr 2008.10.02. 21:43:07

"a roma társadalom,ugymond cigány része"

LOL :D Most pontosan melyik melyik? :)

"elég sok Orbán párti is jelen volt,s előttem is ketten áltak"

Csak? Honnan derítetted ki, hogy Orbán-pártiak? Komolyan érdekelne...

"a fasizálódási veszély"

ROTFL :D Amúgy ha következetes akarnál lenni, akkor itt "veszéjt" írtál volna... a többiek érteni fogják. :)

"tüntetésnek is a célja ugyan az mint a chartá-é"

Álomszépen ledegradáltad a kezdeményezést. Gyurcsány sem csinálhatta volna jobban. :)

"Egy baloldali sohasem lehet kirekesztő!"

Persze, persze, Magyarországon Kun Bélától kezdve egyetlen baloldali sem volt "kirekesztő" az elmúlt században... sem. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.10.03. 02:05:10

Kiegészítés a "sajtófigyeléshez":

magyarido.blog.hu/2008/10/02/tarkan_kurtat_cserel?fullcommentlist=1#c3529172

ü
bbjnick

matekos 2008.10.03. 05:46:12

"A politikus nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az SZDSZ politikusai részt vesznek-e a szombati rendezvényen. A közszolgálati televízió híradója azonban úgy értesült, hogy liberális politikusok, köztük Fodor Gábor pártelnök is ott lesz a felvonuláson."
Lehet, hogy a T.M. nemt tudja vagy nagyon is, hogy szó nincs erőszakelleneségről, tömegbázist brusztol a kisiskolás Fodornak? Terv: Orbánnal koalíció. Én hülye mindig az SZDSZ-re adtam a voksom.jAz Amnesty elnöke mondjon le.

Ombuccmann 2008.10.03. 07:21:14

Kedves nosztradam!
Nagyon korrekt választ adtál, nem is kivánnék hozzáfűzni semmit, igazad van, DE: én nem látom a kirekesztést. A főnököm meleg (férfi). Senkit nem érdekel. Mondjuk nem is jár miniszoknyában. Elég sok cigány dolgozik nálunk (a cég kb 4000 főt foglalkoztat, ebből kb 150 roma). Nem is bűntetett előéletűek. A kirekesztés, ami ellen küzdötök csak egy okozat, nem ok, ráadásul közel sem érint annyi embert, mint azt gondoljátok. Aki pedig szembe megy az általam normálisnak tartott értékrenddel, azt kirekesztem.

Salado 2008.10.04. 10:38:16

ferinéni 2008.10.02. 12:14:52
"Írt arról már valaki, hogy október 4. Assziszi Ferenc ünnepe? Van ebben valami, hogy Gandhi születésnapja ilyen közel esik korai elődje nevenapjához."
Uram/Asszonyom! Egy évben átlag 365,25 nap van. Ha a történelemben van legalább 366 fontos esemény - márpedig van -, akkor van legalább kettő, amelynek az évfordulója azonos napra esik. Ebben ennyi a misztérium.

animula 2008.10.04. 12:03:29

Salado! Miért kell egy jóérzésű bejegyzésre cinizmussal menni? Én kapva kapnék az alkalmon, hogy összehozzam Gandhit Szent Ferenccel, erre te jössz, és lebunkózod az amúgy jószándékú figyelemfelkeltést... Ha ilyen a tarka Magyar is, akkor értem, hogy miért nem kér belőle sok jószándékú ember!

Salado 2008.10.04. 14:30:17

Semmi cinizmus, csak egy kis számtan: arra kívánok rámutatni, hogy nem kell/lehet egyes dolgokból messzemenő következtetést levonni.
Távoli párhuzam: nemrég olvastam, hogy azt jósolják, 2050-re a fehérek az USA-ban kisebbségben lesznek. Elgondolkoztam, hogy kik a fehérek Amerikában? Az írek? A digók? A kelet-európai zsidók? És kivel szemben lesznek kisebbségben? A kínaiakkal? A lateenokkal? A négerekkel? Vagy en bloc a "nem fehér" alsóbbrendűekkel? Amúgy értem és Ferinénit, hogy örül a két személyiség eszmei közösségének. Én is.