Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

Kezdeményezte az Összefogás. Eddig csatlakozott:

Összefogás az erőszak ellen
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International Magyarország
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat
Baritone Rádió
Beszélő Szerkesztősége
Békési Melegek
Biztonsági Őrezred
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete
Budai Szociáldemokrata Klub
Budapest Rekonstrukció
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Encsi Kistérségi Társulás Egyesülete
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Fórum
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Parlament Szövetség
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Cökxpon Ambient Society
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
DEMOS Magyarország Alapítvány
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Európai Roma Jogok Központja
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Éhező Gyermekekért Alapítvány
Élet Menete Alapítvány
Életfa Egyesület
Élettér Segítő Szolgálat
Érdekvédelmi Szövetség
Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány
Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Fény-Árnyék Művészeti Egyesület
Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Független Egyesület
Godot Kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Imago Mundi Kulturális Egyesület
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Ittvan.org Alapítvány
Józan Babák Egyesület
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Közéleti Roma Nők Egyesülete
Közhasznú Alapítvány a Dadogókért
Közös Nevező Egyesület
Közösségfejlesztők Egyesülete
Krétakör
Kultusz Alapítvány
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Ladomér Egyesület
Lámpás
LungoDrom Független Cigány Tagszervezet Forró
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Maladype Társulat
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Családok Országos Szövetsége
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Emberi Jogvédő Központ
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
Magyar Kolping Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF)
Magyarországi Melegapák Csoportja
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Magyarországi Roma Parlament
Marom Egyesület
Május Elseje Társaság
Mások internetes melegmagazin
Megyelakó Egyesület
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Menhely Alapítvány
Média Közigazgatási Társadalmi Szervezet
MÉDIÁK Egyesület
Mély Mosoly Alapítvány
Moccanto Egyesulet
Mosolyogj Mozgalom
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Naszályi Polgári Kör
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO)
Országos Gyermekvédő Liga
Ökotárs Alapítvány
Partners Hungary Alapítvány
Pécs város Cigány Önkormányzata
PFLAG Első Magyar Meleg és Leszbikus Központ Egyesület
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Pride.hu LMBT-portál
Prostitucio.hu - a prostitúció visszaszorításáért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
pszichoszinhaz.hu
Raoul Wallenberg Egyesület
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Sirály
Sokproblémás Családokért Alapítvány
Somer Egyesület
Szabad Eklektikus Műhely Művészeti és Nyílt kommunikációs Egyesület
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ)
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Szívtárs
Szociális Innováció Alapítvány
SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szülők Háza
Társadalmi Szervezetek Országos Szövetsége
Társadalomelméleti Kollégium
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tegyünk Együtt Angyalföldért és Újlipótvárosért Egyesület
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Történelemtanárok Egylete
Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat
Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete
Választópolgárok Szövetsége
Védegylet
Zöld Fiatalok
Zöld Tett Társulás

Friss topikok

  • doksi: Kedves Nyugalom... AJh *nagy sóhaj*... Büszke lehetsz magadra, hogy "kezelésbe vetted" a weboldalt... (2008.11.20. 22:07) Tarkaság és jogállam
  • tauszig néni: a náczivadász honlapon írja gyurcsány ferenc, aki rendszeresen bérmálkozik. Igazán sajnálom, hogy ... (2008.10.27. 22:06) Sajtóközlemény
  • anonimbus: Jakab! Már a kezdetekkor sejteni lehetett, hogy a Tarka egyszerhasználatos lesz. Itt van okt23.-26... (2008.10.22. 12:18) Nyilatkozat
  • jucus75: Tauszig néni! Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj? Van még egy kedvencem... (2008.10.09. 20:03) Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján
  • tauszig néni: Százezren voltunk és kész! Aki mást állít, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár é... (2008.10.09. 07:38) Mintegy ötezer ember vett részt

Nem kérünk a kordonból!

2008.10.02. 09:53 Tarka Magyar

Miután lemondták a bejelentett ellentüntetést, a Tarka Magyar! elnevezésű, szombat délutáni erőszak és kirekesztés elleni békedemonstráció szervezői nem tartják indokoltnak és céljaikkal összeegyeztethetőnek a felvonulás kordonok közé szorítását.

Mi a 2008. október 4-i, szombati Tarka Magyar! demonstráció szervezői, kérjük a rendőrség illetékes képviselőt, hogy a demonstráció biztosítása során ne zárjanak bennünket kordonok közé. 

Demonstrációnk célja az erőszak és a kirekesztés elleni békés fellépés, rendezvényünket szándékosan a világ egyik legismertebb békeharcosának, Mahatma Gandhi születésének napjára időzítettük. Tüntetésünk olyan megmozdulás, melyen kizárólag békés eszközökkel kívánjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a többségi Magyarországnak elege van az erőszakból, a félelemkeltésből és a diszkriminációból. Tüntetésünk céljaival és az általunk hírdetett értékekkel nem tartjuk összeegyeztethetőnek, hogy felvonulásunkra a félelemkeltő, az elmúlt időszak rossz emlékeit idéző kordonok között kerüljön sor. 

Az elmúlt időszakban sajnálatos módon Magyarországon a fém kerítések a békés gyülekezések rendszeres kellékei lettek. Mi, a Tarka Magyar! demonstráció szervezői ugyanakkor ezt a helyzetet nem kívánjuk elfogadni. Az általunk szervezett tüntetés elleni demonstráció bejelentését tudomásunk szerint visszavonták. Amennyiben a rendőrségnek olyan információk vannak birtokában, melyek alapján feltehető, hogy rendezvényünket bármilyen támadás fenyegeti, kérjük, hogy haladéktalanul osszák meg velünk, a szervezőkkel és a nyilvánossággal ezeket az információkat. Ha azonban a kordonokra a rendőrség álláspontja szerint puszta elővigyázatosságból van szükség, akkor kérjük, hogy vizsgálják felül a kordonok felállításával kapcsolatos álláspontjukat, figyelembe véve az alábbi érveket és szempontokat. 

1. A júliusi Leszbikus Meleg Biszexuális és Transznemű felvonuláson történtek alapján álláspontunk szerint kijelenthető, hogy a felállított kordonok egyfelől nem voltak képesek megóvni a békés felvonulókat az inzultusoktól (pl. a tojásdobálástól), ugyanakkor bizonyíthatóan kontraproduktívnak minősültek.  A felállított kordonok agressziót eredményeztek ahelyett, hogy biztonságot nyújtottak volna a gyülekezési jogukat gyakorlóknak. 

2. A teljes felvonulási útvonal kettős kordonokkal való biztosítása rendkívül drága, becsléseink szerint több millió forinttal terheli meg a rendőrség költségvetését. Sem adófizető állampolgárokként, sem szervezőkként nem kívánjuk a szűkös költségvetést - álláspontunk szerint és a jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján - feleslegesnek tűnő kiadásokkal megterhelni. 

3. Demonstrációnk célja többek közt annak a kinyilvánítása, hogy Magyarországon bárkinek joga van élni alkotmányos jogaival, de csak addig, amíg ezt békésen teszi. Rendkívül sajnálatos lenne, ha ezen cél érdekében, valamint az erőszakmentesség és a kirekesztés ellen ma hazánkban csak ketrecek közé szorítva lehetne felvonulni. 
4. Természetesen elfogadjuk, hogy a rendőrség feladata a demonstráció biztosítása és a résztvevők biztonságának megóvása. Amennyiben a rendőrségnek vagy bármely illetékesnek olyan információ van a birtokában, amely a kordonok felállítását valóban szükségessé teszi, kérjük, ossza meg ezen információt velünk, szervezőkkel is. Ilyen információ hiányában a kerítések felállítása véleményünk szerint azonban nem tekinthető sem szükségesnek, sem arányosnak.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkamagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr89692086

Bit Rot 2008.10.02. 11:12:56

Szerintem maradjanak a kordonok, hiszen ez így szimbolizálja jól, hogy milyen baromságokkal foglalkozik Magyarország, és mennyi pénzt kidob az ablakon, miközben a csövesek pedig megfagynak majd a téli hidegben, mert ARRA nincs pénz!

Zahal 2008.10.02. 11:41:58

John, ha szerinted az egyre szaporodó kirekesztő, rasszista, antiszemita jelenségekkel szembeni fellépés felesleges, akkor inkább LEGÓzz tovább.
Igen, előbbi baromságokkal foglalkoznak egyes honfitársaink, akik minket nem tartanak honfitársaiknak.

nosztradam 2008.10.02. 12:16:16

Nem elég az,hogy ilyen nevet találtak /Tarka Magyar/ a szervezők,-még ráadásul a rendőri biztosítás mellőzését is kérik?! A felelőtlenség iskola példája!Azonban meg kell hogy mondjam,amennyiben rendőri biztositás nélkül,vagy csökkentett rendőri biztosítással zajlik le a tüntetés,és azt magányos szélsőjobbos atitüdökkel megáldott személyek nem fogják megtámadni,továbbá a tüntetés végesztével esetleg kis csoportban nem támadják meg a nellék utcákon tuntetésről bélésen hazaigyekvőket,-akkor a szélső jöbb arról tesz bizonyságot,hogy erőit kordában tudja tartani,és valóban erős szerveződés!!!.Valamint a politikájában valami ésszerűség látcódik kirajzolódni!-Sajnos ebben személy szerint nem hiszek!A magam részéről abban reménykedem,hogy a rendőri vezetés nem teszi meg,a rendezvény felelőtlen rendezőinek kérését,a kordonok bontását!Én általában előre írom le véleményemet,azzal a céllal,hogy még tudnak változtatni.A békés tüntetésen résztvevő tüntetők bármilyen megtámadása büncselekményt képez!A szélső jobbos ellentábornak csak annyit-csupán megértésül-hogy a Tarka Magyar,a charta-tüntetésen résztvevők nem a magyarországi bűnözés,és ezen belül az általuk nevezett cigány és nyakkendős bünözés mellet tőrnek, törtek lándzsát,hanem a becsületes sokrétű magyar állampolgárság/ebbe a büncselekmények el nem követő szélső jobbosok is beletartoznak/a becsületes roma társadalom/nem cigány bünöző rétege/is beletartozik!Minden agresszív támadónak javaslom gondolja át,hogy akár csak tojás dobálással is megtámadja ezen tömeget!A felvonulókkal,tüntetőkkel teljesen egyetértve!

Bit Rot 2008.10.02. 13:32:30

@Zahal:
"az egyre szaporodó kirekesztő, rasszista, antiszemita jelenségekkel szembeni fellépés felesleges"

Szerintem felesleges!
Ennél persze csak egy feleslegesebb dolog van: hergelni a népet és gerjeszteni a rasszizmust!

Komolyan, ez a sok hergelés, ha folytatódik, egyszer tényleg gondot okozhat!

Be kellene fejezni már ezt!

Nem jó politika az, hogy "nincs ugyan rasszizmus, de mi majd megmutatjuk, hogy van, csinálunk!"

Hogy ki kit tart honfitársának: nem mindegy? Ha tényleg toleránsak vagytok, akkor tegyetek rá. Megvan mindenkinek a személyije, a jogai, a KÖTELESSÉGEI, ennyi.

Bit Rot 2008.10.02. 15:46:53

Buga_Jakab:
"Ha békésen tüntet néhány ezer ember, az "hergelés"."

Nem, az nem hergelés.

Az a hergelés, ha Geszti (SZDSZ szimpatizáns, tudtommal) kitalál valami provokatív felvonulást, aminek semmi értelme, ehhez pedig Gyurcsány is csatlakozik (persze, ő NEM tudta hogy nem szabad neki, nem ám, hiszi a piszi).

Ez a hergelés.

Ha pl. a Humanista Mozgalom szervez békejelet vagy békefelvonulást, azt támogatom, sőt, akár el is megyek (pedig ideológiailag nem vagyok olyan közel hozzájuk), de ez a Tarka Magyar egy vicc és provokáció.

medve2 2008.10.02. 16:06:48

A tegnapi nyilatkozatokkal kapcsolatban a legértelmesebb írásnak tartom: konzervatorium.blog.hu/2008/10/02/politikus_civilek_vagy_civil_politikusok

aritus 2008.10.02. 16:07:13

Kedves Buga Jakab, sajnalom, hogy bar egyetertesz a tarka magyar celjaival, megsem jossz el. De annak orulok, hogy egyetertesz)))).
John42 1, nem az szdsz "talalta" ki a felvonulast 2, nem a Geszti "talalta" ki a felvonulast 3, miert provokativ ha az eroszakmentessegert es a kirekesztes ellen van egy civil megmozdulas? Ezt a gondolkodast sose fogom megerteni. Ez nekem pont olyan, mintha az a ferfi aki megeroszakol egy not, azzal vedekezik, hogy de olyan kihivo ruha volt rajta, direkt o provokalt engem.

aser 2008.10.02. 16:23:54

Semmi szükség kordonokra!A Rendőrök csak az autóforgalmat tereljék el.MI,Magyar Állampolgárok nem félünk tüntetni az ALKOTMÁNY szerint..És bejelentett céljainkért..Ehhez jogunk van az utcán is tüntatni.
A rombolókat és a bünözőket kell elkeriteni és bezárni.

Dr.White(man) 2008.10.02. 16:25:48

Tisztelt Tarka Magyar!
Mivel Önök hitet tettek az Alkotmány 70/A paragrafus 1 bekezdésben foglaltak mellett és minden Önöktől telhető eszközzel fellépnek az erőszak, a megfélemlítés ellen, kérem tegyék közzé hol olvasható (vagy hol lesz olvasható) az elítélő nyilatkozatuk a ma napvilágra került kiskundorozsmai óvónő veréssel kapcsolatban. Ugyanígy megfelel a
Magyar Emberi Jogvédő Központ,
a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF),
Magyarországi Roma Parlament,
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO),
Roma Polgárjogi Alapítvány,
vagy az Összefogás az erőszak ellen
Önökhöz csatlakozott szervezetek hasonló elítélő nyilatkozatainak elérhetősége.Ugyanígy szívesen olvasnék az Országos Gyermekvédelmi Liga véleményéről, mivel 3-5 éves gyerekek előtt történt a támadás.
Tisztelettel: egy magyar állampolgár

freehckr 2008.10.02. 17:01:01

"A rombolókat és a bünözőket kell elkeriteni és bezárni. "

Kolompár Orbán is felvonul... akkor most ő melyik oldalon menjen majd, a kordonon kívül, vagy belül? Na és Gyurcsány Nomentana Fittelina Altus Ferenc? Tudod, az "elévült"... :)

Dr.White(man) 2008.10.02. 17:55:42

Tisztelt Tarka Magyar!
Valószínűleg egy nagyon friss hírt említettem az előbb, azért nem kapok rá választ, vagy még készül a nyilatkozat szövege és nincs idejük válaszolni. Akkor kérdezek korábbi erőszakos cselekedetekről: a kocsordi tanárverésről, a tarnabodi lövöldözésről és Molotov-koktél dobálásról, a dombóvári zsaroló és megfélemlítő diákokról, a mátészalkai zsaroló diákról, a diáktársát megölő ex-bokszóról, a kaposvári 3 tizenéves rablóról, hol lehet olvasni az Önök vagy a korábban felsorolt szervezetek elítélő nyilatkozatait?
Tisztelettel: egy magyar állampolgár

Zahal 2008.10.02. 17:56:31

John,
attól szerinted provokatív, mert odaállnak a kezdeményezés mellé politikusok? te nem tudsz elszakadni a kétpólusoosságtól.
naés, ha Geszti szdsz szimpatizáns? Gipsz Jakab pedig Fideszes, és?! ez pont arról szól, hogy pártfüggetlenül kell egyetérteni az emberellenes eszmék elutasításában!
"felesleges" - az a feleslege, sőt, káros, ha sokan úgy mint te, csak legyintenek, és nem értik a dolog súlyát. az egész itt kezdődik, itt indul: ha az embereket megmérgezik az ordas eszmékkel, nem lesz itt jobb út, jobb iskola, hajléktalan menhely, és te sem fogsz tudni otthonról netezni.

aser 2008.10.02. 19:22:09


Rendbontás

Btk.271/A.§ (1) Aki a nyilvános rendezvény rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett intézkedésével szemben erőszakkal,vagy fenyegetéssel ellenálást tanusit,ha sulyosabb büncselekmény nem valósul meg,vétséget követ el,és két évig terjedő szabadságvesztéssel,közmunkával,vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés büntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés,ha a rendbontást csoportosan,vagy felfegyverkezve követik el.
(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(4) -E § alkalmazásában nyilvános rendezvény: a gyülekezési jogról szóló törvény hatály alá tartozó rendezvény,továbbá olyan kulturális és sport rendezvény,amely a közönség számára azonos feltételek mellett nyitva áll.

Nemzeti,etnikai,faji,vagy vallási csoport tagja elleni erőszak

Btk.174/B.§ (1) Aki mást valamely nemzeti,etnikai,faji,vagy vallási csoporthoz tartozása,vagy vélt tartozása miatt bántalmaz,illetőleg erőszakkal,vagy fenyegetéssel arra kényszerit,hogy valamit tegyen,ne tegyen,vagy eltürjön,büntettet követ el,és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés,ha a büncselekményt
a, fegyveresen,
b, felfegyverkezve,
c, jelentős érdeksérelmet okozva,
d, a sértett sanyargatásával,
e, csoportosan,
f, bünszövetségben követik el.

sosolit 2008.10.02. 22:56:01

Tisztelt Tarka Magyar!
Szeretném megkérni az egyik csatlakozottat, az Amnesty International -t, hogy ne vegyen részt a felvonuláson, mert a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megszólításával a napi politika - tehát a megosztottság pártszimpátia alapon - szintjére vitte le a felvonuláson való részvétel kérdését és ez ellentmond a a civil kezdeményezés egyik alapelvének, a politikai semlegességnek.

gerendaik 2008.10.02. 23:17:56

Kedves Dr. White(man)!
Szerintem "az erőszak minden formájának elutasítása" nem túl nehezen értelmezhető, de ha magadtól nem sikerült, megpróbálom elmagyarázni. Ez azt jelenti, hogy minden erőszakos cselekedetet és bűncselekményt elutasítunk, sőt az illetékesek hatékonyabb, (de törvénytisztelő) fellépését követeljük ellenük, bármely Magyar állampolgár legyen is az elkövetője. Az általad említett bűncselekményeken én is, mint valószínű minden normális ember, mélységesen fölháborodtam, csakúgy mint a szélsőségesek köztörvényes viselkedésén. Viszont érdekes módon csak az utóbbiak hírdetik fennen magyarságukat, lejáratva ezzel ország világ előtt a törvénytisztelő, tisztességes honfitársaikat. Szerintem egyik sem tolerálható és itt az idő felemelni a hangunkat, mert sajnos nem látom, hogy az illetékesek biztosítanák az alkotmányos jogainkat.
Üdv: GK

freehckr 2008.10.03. 00:03:22

"csakúgy mint a szélsőségesek köztörvényes viselkedésén"

Aha, akkor mit nevezünk tulajdonképpen "szélsőségnek"? Szerinted a tanárverés nem az... De szerinted aki a tanárverések (gyilkosságok, rablások, terrorizálások, ...) ellen felemeli a szavát (esetleg demonstrálni is merészel), az már "szélsőséges", és "lejáratja a honfitársait".

Dr.White(man) pontosan a "szélsőségesekről" írt. Nem túl nehéz észrevenni... Pár hétre leköltözhetnétek vidékre, már csak a látókör szélesítése érdekében is.

freehckr 2008.10.03. 00:24:11

"Az utóbbi időben városunkban IS egyre sűrűbben érkeznek hírek iskolai erőszakról, arról, hogy tizenévesek fiatalok pár fős csoportjai terrorizálják a többieket, diáktársaikat. (...) A megfélemlítésnek nem ritkán a kisebbek a célpontjai, s a fenyegetés vagy verés hatására olykor értéktárgyak (főleg pénz, mobiltelefon, mp3-lejátszó) is "gazdát cserélnek". (...) a hivatalos szervek a jogszabályi korlátok miatt nem indítanak eljárást fiatalkorúakkal szemben. Pedig döntően éppen e korosztály képviselői közül kerülnek ki a tettlegességtől sem visszariadók. Szekó József hangsúlyozta: semmi szükség arra, hogy - "RENDTEREMTÉSI" szándékkal - a Magyar Gárda alakulatai masírozzanak a városunk utcáin. Ám félő, hogy ha nem történik semmi, a megfélemlített gyerekek vagy azok szülei fognak össze a bántalmazók, a többiek értékeire utazók ellen. Az pedig főleg nem volna szerencsés, ha etnikai kérdéssé válna e problémahalmaz és a megoldására tett kísérletek - merthogy az elkövetők sajnos DÖNTŐEN A ROMA TIZENÉVESEK KÖZÜL KERÜLNEK KI."

www.mohacsinfo.hu
www.borlasoft.hu/mohacsinfo/onkorm/1.jpg
www.borlasoft.hu/mohacsinfo/onkorm/3.jpg

Ez a "szélsőség", kedves tarkák... A nemzeti radikálisok a hatalom képviselőin (rendőrök, kormánypárti újságírók) kívül még senkit nem támadtak. Ha olyan provokatív masírozást rendeztek, mint amit a szexuális aberráltak, vagy a nyugdíjas munkásőrök nemzetrontó posztkommunista potentátok vezetésével, akkor persze hogy lesz "ellentüntetés", és ha már felsorakozik háromezer tüntetőre ugyancsak háromezer rendőr, akkor biztosan repülni fognak a kövek. Közben nem veszitek észre, hogy mi történik ezen a sz*ros belvároson kívül...

freehckr 2008.10.03. 00:26:54

"Cigányok verték, fojtogatták az óvónőt

Ismét pedagógust bántalmaztak, ezúttal Kiskundorozsmán egy óvónőt pofozott fel és fojtogatott egy szülő és két hozzátartozója. Az elkövetőket a rendőrség nem sokkal később elfogta. – Őket közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítjuk – tudatta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A még szerdán történt, de csak most kitudódott erőszakba torkolló eset előzménye az volt, hogy az óvónő az egyik kisfiú 18 éves nővérétől azt kérte: ne tíz óra után vigyék a gyermeket az óvodába, mert így a fiú lemarad a reggeliről, a tízórairól és több közös programról is. A gyermek nővére elrohant, majd hamarosan visszatért a 35 éves édesanyjával és a család egyik húszéves férfi rokonával, akik először szidalmazni kezdték a pedagógust, majd a haját tépték, fojtogatták, végül meg is pofozták."

Fasiszta veszély... idióták.

Dr.White(man) 2008.10.03. 10:12:01

Kedves Gerendaik!
Valóban rám férne egy kis jogi szövegértelmezés, lévén, hogy egyetemi tanárként magyar és nemzetközi jogot oktatok, és beírásod után már komolyan gondolkodom rajta, hogy vissza kéne adni a diplomáimat.
Viszont a hangotok felemelésén túl terveztek-e valami kézzelfoghatóbb eredményt is felmutatni? Például aláírásgyűjtés egy népszavazásra a büntetési tételek szigorítására, a törvény és jogtisztelő állampolgárok élete és javainak védelme érdekében, a büntethetőségi korhatár csökkentésére? Terveztek-e az azonosított bűnelkövetők lakhelye előtti demonstrációt is, pl. tarnabodon, vagy a miskolci Avas II. lakótelepen, vagy esetleg Mohácson, de akár a kaposvári iskolatárs gyilkosság helyszínén? Vagy a magyar celebek és közéleti személyek számára csak a Budapest határtáblákon belüli tér létezik? Ott is csak az Andrási út? De miért nem mentek a Hős, a Mester, stb. utcába?
Értem én, nem is kell válaszolni. És sok sikert a felvonulásotokhoz, öltözzetek melegen, mert hideg lesz és eső, meg ne fázzatok.

doksi 2008.10.03. 12:14:52

Kedves Dr.Whiteman! Többmillió olyan esetet fel lehetne sorolni, amire felvetődik: "hol voltak akkor a szervezők? Miért nem tüntettek ott és akkor?"
De mi Gandhi születésnapja alkalmából, a második nemzetközi Erőszakmentesség Világnapja alkalmából - ez az általános rész: erőszakmentes felvonulást szervezünk. Konkrétabb és távlati cél: olyan civil összefogás létrehozása, amely pontosan az általad felsorolt eseteknél hallatja majd a hangját, együttesen aláírásgyűjtést szervez, vagy konkrétan kimegy ide-oda demonstrálni - ez a jövőben válik el. Ezúttal nem erre koncentráltunk, hanem a szombati napra. Azután meglátjuk, milyen erős marad az Összefogás, és miket lehet még tenni - az én értelmezésem szerint.

doksi 2008.10.03. 12:39:55

Kedves freehckr! Amúgy tizenakárhányadszorra teszem fel a kérdést, és mindig valaki másnak kell, olyanoknak, akik nem látnak tovább az orruknál: hol olvastál olyanról, hogy a TM antifasiszta tüntetés?
Nem lehet, hogy azért látod bele, mert ezt akarod belelátni? Akkor viszont nem a mi készülékünkben van a hiba.

freehckr 2008.10.03. 14:46:50

doksi "hol olvastál olyanról, hogy a TM antifasiszta tüntetés? Nem lehet, hogy azért látod bele, mert ezt akarod belelátni?"

- Elnézegettem a csatlakozók listáját.
- Elolvasgattam az ilyen, és ehhez hasonló fórumok témával kapcsolatos hozzászólásait.
- Egyből rácuppant Gyurcsány, Kolompár, és a többi "fehérgalléros"... nem lehet véletlen.
- Furcsa helyeken hirdetik a hisztéria kampányt (kapcsolat.hu... LOL).
- Folyamatos a mellébeszélés a rendezvénnyel kapcsolatban.
- Hülye azért nem vagyok. ;)

tauszig néni 2008.10.03. 23:03:03

Kirekesztés, gyűlöletbeszéd, ordas eszmék, szegregáció, kódolt antiszemitizmus, náciveszély, turbómagyarok, masírozó magyar gárda, rasszizmus, szélsőségesek fúúúúúúúúj fúúúúúúúúúj
de bezzeg a TOLERANCIA, sokszínűség, antifasizmus, romaintegrácijó, a melegek jogai, ez mán döfi!

lal 2008.10.04. 21:09:52

"Tüntetésünk céljaival és az általunk hírdetett értékekkel nem tartjuk összeegyeztethetőnek, hogy felvonulásunkra a félelemkeltő, az elmúlt időszak rossz emlékeit idéző kordonok között kerüljön sor. "

Már sok tüntetést megélt a belváros, de ennyire még életemben nem láttam elkordonozva, mintha maga a Pápa jött volna az Andrássy útra.

Gyurcsány meg azt nem akarta hogy egy ilyen szép tarka felvonulással bárki ne értsen egyet, és biztos ami biztos körbekeritette az egész rendezvényt mint egy állatkertet, a forgalom aránytalan és igen nagy akadályozásával, beleértve mindent ami él és mozog.

Nem tudom belülről milyen volt a felvonulás.. kivülről rácsokat, kutyás fegyveres rendőrőket, kopasz biztonsági őrőket láttam azon az úton amin csak keresztül akartam menni, tudva hogy az összes többi utcában is ez a helyzet. Félelmetes látvány volt, még jó hogy szögesdrótokat és taposóaknákat nem helyeztek el... Most akkor kinek kell kitől félnie?

obulus 2008.10.05. 00:10:41

clali, tökéletesen megértem ezt és a másik bejegyzésedet is. Igazad van.Ezt a rács túloldaláról mondom. Hidd el, a cél amiért felvonultunk, vagy ami ellen, az nagyon fontos és aktuális. Nem mi tehetünk róla, hogy a rendőrség így lezárta a környéket. Ezzel nem csak nektek, kívül lévőknek rontotta el a napját, hanem nekünk is, akik egy héten keresztül, iskola, munka mellett, napi sok órában dolgoztunk azért, hogy minden jól sikerüljön. Mi sem, egy kiürített szellemvároson akartunk keresztül vonulni, hanem egy eleven élő városnak akartuk megmutatni, hogy a szeretet és a béke legyőzi az alantas gyűlölködést. Nagyon sajnálom, hogy bárkinek is kellemetlenséget okoztunk, nem ez volt a célunk, nem mi tehetünk róla. A biztosítás módszereire nincs befolyásunk.
süti beállítások módosítása