Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

Kezdeményezte az Összefogás. Eddig csatlakozott:

Összefogás az erőszak ellen
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International Magyarország
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat
Baritone Rádió
Beszélő Szerkesztősége
Békési Melegek
Biztonsági Őrezred
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete
Budai Szociáldemokrata Klub
Budapest Rekonstrukció
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Encsi Kistérségi Társulás Egyesülete
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Fórum
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Parlament Szövetség
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Cökxpon Ambient Society
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
DEMOS Magyarország Alapítvány
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Európai Roma Jogok Központja
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Éhező Gyermekekért Alapítvány
Élet Menete Alapítvány
Életfa Egyesület
Élettér Segítő Szolgálat
Érdekvédelmi Szövetség
Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány
Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Fény-Árnyék Művészeti Egyesület
Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Független Egyesület
Godot Kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Imago Mundi Kulturális Egyesület
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Ittvan.org Alapítvány
Józan Babák Egyesület
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Közéleti Roma Nők Egyesülete
Közhasznú Alapítvány a Dadogókért
Közös Nevező Egyesület
Közösségfejlesztők Egyesülete
Krétakör
Kultusz Alapítvány
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Ladomér Egyesület
Lámpás
LungoDrom Független Cigány Tagszervezet Forró
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Maladype Társulat
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Családok Országos Szövetsége
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Emberi Jogvédő Központ
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
Magyar Kolping Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF)
Magyarországi Melegapák Csoportja
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Magyarországi Roma Parlament
Marom Egyesület
Május Elseje Társaság
Mások internetes melegmagazin
Megyelakó Egyesület
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Menhely Alapítvány
Média Közigazgatási Társadalmi Szervezet
MÉDIÁK Egyesület
Mély Mosoly Alapítvány
Moccanto Egyesulet
Mosolyogj Mozgalom
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Naszályi Polgári Kör
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO)
Országos Gyermekvédő Liga
Ökotárs Alapítvány
Partners Hungary Alapítvány
Pécs város Cigány Önkormányzata
PFLAG Első Magyar Meleg és Leszbikus Központ Egyesület
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Pride.hu LMBT-portál
Prostitucio.hu - a prostitúció visszaszorításáért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
pszichoszinhaz.hu
Raoul Wallenberg Egyesület
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Sirály
Sokproblémás Családokért Alapítvány
Somer Egyesület
Szabad Eklektikus Műhely Művészeti és Nyílt kommunikációs Egyesület
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ)
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Szívtárs
Szociális Innováció Alapítvány
SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szülők Háza
Társadalmi Szervezetek Országos Szövetsége
Társadalomelméleti Kollégium
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tegyünk Együtt Angyalföldért és Újlipótvárosért Egyesület
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Történelemtanárok Egylete
Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat
Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete
Választópolgárok Szövetsége
Védegylet
Zöld Fiatalok
Zöld Tett Társulás

Friss topikok

  • doksi: Kedves Nyugalom... AJh *nagy sóhaj*... Büszke lehetsz magadra, hogy "kezelésbe vetted" a weboldalt... (2008.11.20. 22:07) Tarkaság és jogállam
  • tauszig néni: a náczivadász honlapon írja gyurcsány ferenc, aki rendszeresen bérmálkozik. Igazán sajnálom, hogy ... (2008.10.27. 22:06) Sajtóközlemény
  • anonimbus: Jakab! Már a kezdetekkor sejteni lehetett, hogy a Tarka egyszerhasználatos lesz. Itt van okt23.-26... (2008.10.22. 12:18) Nyilatkozat
  • jucus75: Tauszig néni! Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj? Van még egy kedvencem... (2008.10.09. 20:03) Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján
  • tauszig néni: Százezren voltunk és kész! Aki mást állít, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár é... (2008.10.09. 07:38) Mintegy ötezer ember vett részt

Hitet teszünk

2008.10.01. 13:50 Tarka Magyar


Tarka Magyar! - csendes verzió from tarkamagyar on Vimeo.

30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkamagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr11690655

borosrobi 2008.10.01. 14:57:02

ELMENTEM VOLNA A FELVONULÁSRA, DE A GYURCSÁNY MIATT NEM MEGYEK!!!!!!!
MIÉRT KELL NEKI EGY CIVIL KEZDEMÉNYEZÉSBE IS BELERONDÍTANIA?
HOGYAN TUD CIVIL EMBERKÉNT MEGJELENNI A GYURCSÁNY? HA VÉDIK-MÁRPEDIG KÖTELEZŐEN VÉDENI KELL-, AKKOR NEM LEHET CIVIL!!!!!!!
MAJD A KÖZTÁRSASÁGI ŐREZRED JÓL MEGVÉD MINDENKIT AZ ERŐSZAKTÓL!
ADDIG VAGYOK CIVIL, AMÍG NEM VÁLLALOK KÖZÖSSÉGET EGYETLEN POLITIKUSSAL SEM!!!!!!!!
SAJNÁLOM, HOGY EZT IS "ELKURJA"!!!!!!!!!!!

Kulkin 2008.10.01. 15:25:32

én csak azt nem értem egészen, miért ezen van mindenki kiakadva, ahelyett, hogy inkább fölhívnának minden pártvezért, hogy tegyen hitet az alkotmány mellett és az erőszakkal szemben. nekem inkább az nem tetszik, hogy orbán nem támogatja a kezdeményezést.

obulus 2008.10.01. 16:10:16

Kulkin, Orbán elsőként írta alá a pártvezérek közül.

Bit Rot 2008.10.01. 16:13:23

Mi lenne, ha inkább nem lenne megint lezárva az egész Budapest szombaton?

Miért kell ezt csinálni?

Felőlem vonuljatok ott, ahol akartok (ahol nem akadályozzátok a "tarka magyarokat"), de ne szivassátok már azt, aki hét közben dolgozik, hétvégén pedig nyugodtan pihenne, menne ide-oda, Budapesten.

animula 2008.10.01. 16:14:42

Kulkin, mielőtt cimkézel és butaságokat írsz, informálódj! Okulni nem egyenlő a kirekesztéssel, így nem kell ódzkodni a tájékozottságtól! :)))

Van egy mentő ötletem: A politikusok küldjenek videoüzenetet a támogatásukról! Amit persze ne játsszanak le, de mondják be, hogy van öt DVD, postázva. S egyiket sem az NBH küldte! De azért a Dávid Ibolyáét csekkolják le, a biztonság kedvéért! :)))

animula 2008.10.01. 16:16:46

Ez a videó pedig dilettáns, már megbocsássatok! :) A civilség sem egyenlő a dilettantizmussal!

animula 2008.10.01. 16:30:20

Van egy másik ötletem: egngedjék oda, de magánemberként! A biztonságiak nem lehetnek vele! Ha ezt meg tudja, meg meri oldani, akkor jöhet! :)))

whiterichard 2008.10.01. 16:50:44

Nem akarok kötekedni, hiszen nagyon nemes az ügy! A videóhoz annyit, hogy TARKÁBB lett volna, ha jeleléssel is ellátjátok!

Marcibá 2008.10.01. 17:11:06

Jó ilyeneket rendezni, mert Ferencünk megmondta már: Lesznek tüntetések... Majd megunják és hazamennek.
Biztos eléri a célját a rendezvény! Mindenkinek gratulálok! Feri, így tovább!

freehckr 2008.10.01. 18:26:45

"Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) is csatlakozik a szombatra meghirdetett, erőszak és kirekesztés elleni tüntetéshez, és a két szervezet vezetői aláírják a demonstráció nyilatkozatát. "

"Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is elmegy a felvonulásra, pedig a szervezők azt kérték a politikusoktól, hogy inkább ne jelenjenek meg."

A bulinak vége srácok, lehet oszolni... Hiába magyarázzátok, hogy ez így civil, meg úgy pártoktól független kezdeményezés, az esti híradókban mégis meg lesz említve, hogy biztosan meg fog jelenni a fél posztkommunista vezérkar... :) Apropó, a Magyar Demokratikus Chartának is ugyanez volt a kommunikációja: civil, pártoktól független... végül lett belőle Gyurcsány és haverjainak vonaglása. :)

doksi 2008.10.01. 20:42:15

Ja. Neked pl. hiába magyarázzuk.

nikikutya 2008.10.01. 21:14:45

csak gyere nyugodtan borosrobi!Vagy nem az erőszak ellen akarsz fellépni?És ha megkérhertnélek ne ordibálj,az erőszakmentes világnapon:o))

nikikutya 2008.10.01. 21:15:54

Kulin:ha elolvastad,a sajtóközleményt,ott az áll:valamennyi pártelnök támogatja.El kellene olvasni:o))

nikikutya 2008.10.01. 21:18:00

Nyugalom,te eltévesztetted az oldalt.Ez nem a szélsőjobb.Viszlát!

borosrobi 2008.10.01. 21:56:45

Kedves Nikikutya!

Már csak az ilyen ostoba emberek miatt sem megyek el a felvonulásra, mint Te vagy.
Miért gondolod, hogy szélsőjobbos valaki, ha nem ért egyet Elkurta Ferkóval?
El kell, hogy mondjam, balos -nem libes-, beállítottságom miatt szívtam az orbán idején a baráti körömben, mert Ők már akkor tudták, hogy egy állnok embert védelmezek és rá szavazok. Ha azok után, hogy jól átkurt minket, Engem 2006-ban, azt hiszed, hogy bármiféle mondvacsinált, populista baromságára amit Ő képvisel kiváncsi vagyok akkor nagyon tévedsz!
Ha civil a kezdeményezés, akkor mi a szart keres ott Ferkó Komád??????
Hogy ne ordítsak? Miért ne? Igenis ordítom, hogy tartoztassák le a 64 Vármegye balekjait, akik a Fradi B közép szépségeivel csinálják a fesztivált, ami csak a berátodnak tesz jót.
Így ha gondolod emlékezz meg Rólam ha a Ferkóval kéz a kézben vonulgatsz- mint civil-, és szeretni fognak a komcsi haverjai is.

nemnemhanem · http://nemnemhanem.blog.hu 2008.10.01. 22:20:16

Nagyon jó lett a videó!

Nézzétek meg a zenés verziót is!

fenna 2008.10.01. 22:49:23

Tök mindegy, hogy ott volt-e a Gyurcsány, vagy nem, nem erről szól a történet, meg kéne már végre érteni!!!!!

tauszig néni 2008.10.01. 23:15:54

Az a drágajó gyurcsányi egy olyan békés erőszakmentes beállítottságú politikus. 2006 okt 23. után, mikor a rendőrség válogatás nélkül végigverte az utcán található embereket, egyből kirugta a rendőrkapitányt, átfogó vizsgálatot indítatott a rendőrség köreiben és elitélte a rendőri brutalitást. És még hozzá milyen jól ropja a dervistáncot. Remélem ott lesz Kuncze elnök úr is.
Mert ő aztán nagyon nagyon elítéli az erőszakot:
hogy megadta annak a fideszos Révész Mártiriusznak, amikor ott erőszakoskodott a parlamentben a bekötött fejével. Amellett a Kuncze elnök úrnak olyan szép mély hangja van, mi a bérszámfejtőben, a kolléganőkkel mindig beleborzongunk és elgyengülünk, ha meghalljuk. Aztán ott van ez a kedves Veres jános miniszter úr is, hogy ő mennyire utálja az erőszakot és az erőszakos embereket, neki is ment az erőszakos, fideszos hírtévéseknek. Aztán remélem ott lesznek azok a kedves pacifista antifasiszták, akik a gárdaellenes tüntetésen olyan békésen támadtak a biciklijét agresszívan toló Tomcat-re.

tauszig néni 2008.10.01. 23:20:25

Nagyon ütős a video. Ennyi bányarémtől minden aljas, fasiszta kirekesztő fejvesztve menekül.
Éjjel lidérces álmaim lesznek.Brrrrrrrrr!!!

kriptakutya 2008.10.02. 00:00:41

Zsír a videó, ügyesek vagytok!

szandzsi 2008.10.02. 00:21:12

Lehet, hogy naív vagyok, de nekem az lenne a javaslatom, hogy egy rövidke időre próbáljunk meg kapcsolatba lépni magunkban azokkal a dolgokkal, amik igazán fontosak, amikre igazán vágyunk, például, hogy szeretnénk boldogok lenni, kiteljesedni, egy szabad országban élni...
És aztán próbáljuk meg elképzelni azt, hogy azok az emberek, akik látszólag másmilyenek, azok is alapvetően ezekre a dolgokra vágynak, és ezekért a dolgokért próbálnak tenni.
Nekem ez szokott segíteni. Amikor azt nézem, ami összekapcsol másokkal, ami közös bennünk. és nem azt, ami szétválaszt.

Kopiás Attila Steve 2008.10.02. 01:55:05

Nekem tetszik a videó, megnéztem vagy ötször. :+)

Gyurcsány meg le van érdekelve. Akkor sem érdekelt, hogy jön-e, amikor nem jött, most sem érdekel.
Én az erőszakmentességért, sokszínűségért és demokráciáért szeretnék síkra szállni több ezer másik emberrel egyetemben. Hogy politikusaink mit szívóznak rajta, nem érdekel, sem a célt, sem az én motivációmat nem befolyásolja.
Tizenhat éve vega vagyok, azt sem hagytam abba, amikor megtudtam, hogy Tomcat is vega és Hitler is az volt, milyen baromság lenne már...
Ha valakinek nem tetszik Gyurcsány, hívjon baromi sok olyat, aki viszont tetszik és akkor le van a gond.

Aki azon rugózik, hogy ettől ez ne lenne pártfüggetlen, az direkt vagy véletlen nem akar gondolkodni. Több száz ember által szervezett dolog lényegén hogy változtathatna már egyetlen külsős ember? Critical Masson is mindig vannak politikusok, attól még az is pártfüggetlen maradt...

borosrobi 2008.10.02. 08:11:23

Azt hiszem itt nincs értelme magyarázni a dolgokat. Mitől pártfüggetlen és mitől nem az valami? Akit nem zavar a Köztársasági Őrezred, a Titkosszolgálat és a kiemelt rendőri jelenlét egy "civil" megmozduláson, az menjen oszt vonulgasson. Csak egyet kérdeznék és Én lezártnak tekintem magam részéről az ügyet: kirekesztő az, aki kirekeszt másokat?
Kérdezem azoktól akik a gyurcsikával együtt akarnak vonulgatni, hogy Ők nem érzik magukat becsapottnak, megkárosítottnak?
Ezzel az erővel ha valaki kirabol bennünket -a Gyurka Ferkó ezt tette Velem, a családommal és az országgal (áremelkedések, lenyúlt pénzek, stb, stb .......) és utánna az erőszakmentesség jegyében vonulgatni megyünk, akkor vonuljunk már a rablóval, akit nem lehet kirekeszteni, mert akkor Én is kirekesztő leszek.
Kicsit morbid a dolog,(!) de a nagy védelmező Uraknak, Hölgyeknek, Asszonyoknak ajánlom, hogy ha büncselekmény áldozatává válnának-nem kívánom senkinek!!!!-, vonuljanak ilyen kitartó védelmezés mellett, az elkövetővel is!

Ombuccmann 2008.10.02. 15:07:12

Sziasztok!
Nem akarom túlragozni: UNDORÍTÓ!

Nem indoklom meg, mert a nagy kirekesztés elleni harcban úgyis nekiestek mindenkinek, akinek nem tetszetek.
Elég nagy a kontraszt az aláírók között: drogprevenció-kendermag, antifasiszták-emberi jogok, tilos rádió-izraeli magyar barátság?
Talán el kellene fogadni, hogy a társadalom többsége (persze saját magamból indulok ki) annyira szeretné látni a melegeket, romákat, feministákat, véresszájú komcsikat vonulgatni az utcán, mint a neonácikat.
Ettől függetlenül sok sikert kívánok, mert a cél jó, de ezzel a baromsággal saját magatokat rekesztitek ki, pont mint a szélsőjobbosok.
Üdv

obulus 2008.10.02. 15:39:57

borosrobi, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke ha egyetért a szervezők céljaival és hitet tesz az alkotmány paragrafusa mellett, az pozitív.
Nem annak kell szégyellnie magát aki vele vonul, hanem annak aki nem fogadja el, az alkotmányban foglaltakat.

tauszig néni 2008.10.02. 16:10:42

obulus
téged fognak a gyurcsányi nyelve alá helyezni, hogy Charon átvigye a Styxen.

medve2 2008.10.02. 16:27:15

Obulus! Ennyir be vagytok szarva tőle, hogy a pofátokba hazudik, ti meg eltértek eredeti célkitűzésetektől?

aser 2008.10.02. 19:25:22


Rendbontás

Btk.271/A.§ (1) Aki a nyilvános rendezvény rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett intézkedésével szemben erőszakkal,vagy fenyegetéssel ellenálást tanusit,ha sulyosabb büncselekmény nem valósul meg,vétséget követ el,és két évig terjedő szabadságvesztéssel,közmunkával,vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés büntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés,ha a rendbontást csoportosan,vagy felfegyverkezve követik el.
(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(4) -E § alkalmazásában nyilvános rendezvény: a gyülekezési jogról szóló törvény hatály alá tartozó rendezvény,továbbá olyan kulturális és sport rendezvény,amely a közönség számára azonos feltételek mellett nyitva áll.

Nemzeti,etnikai,faji,vagy vallási csoport tagja elleni erőszak

Btk.174/B.§ (1) Aki mást valamely nemzeti,etnikai,faji,vagy vallási csoporthoz tartozása,vagy vélt tartozása miatt bántalmaz,illetőleg erőszakkal,vagy fenyegetéssel arra kényszerit,hogy valamit tegyen,ne tegyen,vagy eltürjön,büntettet követ el,és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés,ha a büncselekményt
a, fegyveresen,
b, felfegyverkezve,
c, jelentős érdeksérelmet okozva,
d, a sértett sanyargatásával,
e, csoportosan,
f, bünszövetségben követik el.

tauszig néni 2008.10.02. 21:37:16

aser
Mi a büntetési tétele, ha csak gondol valaki ilyesmikre? Vagy esetleg csoportosan, bűnszövetségben gondol ?
Etnikai kisebbséghez tartozó egyedre csúnyán néz?
És hol az elrettentés, semmi halálbüntetés?
süti beállítások módosítása