Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

Kezdeményezte az Összefogás. Eddig csatlakozott:

Összefogás az erőszak ellen
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International Magyarország
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat
Baritone Rádió
Beszélő Szerkesztősége
Békési Melegek
Biztonsági Őrezred
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete
Budai Szociáldemokrata Klub
Budapest Rekonstrukció
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Encsi Kistérségi Társulás Egyesülete
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Fórum
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Parlament Szövetség
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Cökxpon Ambient Society
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
DEMOS Magyarország Alapítvány
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Európai Roma Jogok Központja
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Éhező Gyermekekért Alapítvány
Élet Menete Alapítvány
Életfa Egyesület
Élettér Segítő Szolgálat
Érdekvédelmi Szövetség
Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány
Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Fény-Árnyék Művészeti Egyesület
Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Független Egyesület
Godot Kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Imago Mundi Kulturális Egyesület
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Ittvan.org Alapítvány
Józan Babák Egyesület
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Közéleti Roma Nők Egyesülete
Közhasznú Alapítvány a Dadogókért
Közös Nevező Egyesület
Közösségfejlesztők Egyesülete
Krétakör
Kultusz Alapítvány
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Ladomér Egyesület
Lámpás
LungoDrom Független Cigány Tagszervezet Forró
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Maladype Társulat
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Családok Országos Szövetsége
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Emberi Jogvédő Központ
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
Magyar Kolping Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF)
Magyarországi Melegapák Csoportja
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Magyarországi Roma Parlament
Marom Egyesület
Május Elseje Társaság
Mások internetes melegmagazin
Megyelakó Egyesület
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Menhely Alapítvány
Média Közigazgatási Társadalmi Szervezet
MÉDIÁK Egyesület
Mély Mosoly Alapítvány
Moccanto Egyesulet
Mosolyogj Mozgalom
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Naszályi Polgári Kör
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO)
Országos Gyermekvédő Liga
Ökotárs Alapítvány
Partners Hungary Alapítvány
Pécs város Cigány Önkormányzata
PFLAG Első Magyar Meleg és Leszbikus Központ Egyesület
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Pride.hu LMBT-portál
Prostitucio.hu - a prostitúció visszaszorításáért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
pszichoszinhaz.hu
Raoul Wallenberg Egyesület
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Sirály
Sokproblémás Családokért Alapítvány
Somer Egyesület
Szabad Eklektikus Műhely Művészeti és Nyílt kommunikációs Egyesület
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ)
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Szívtárs
Szociális Innováció Alapítvány
SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szülők Háza
Társadalmi Szervezetek Országos Szövetsége
Társadalomelméleti Kollégium
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tegyünk Együtt Angyalföldért és Újlipótvárosért Egyesület
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Történelemtanárok Egylete
Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat
Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete
Választópolgárok Szövetsége
Védegylet
Zöld Fiatalok
Zöld Tett Társulás

Friss topikok

  • doksi: Kedves Nyugalom... AJh *nagy sóhaj*... Büszke lehetsz magadra, hogy "kezelésbe vetted" a weboldalt... (2008.11.20. 22:07) Tarkaság és jogállam
  • tauszig néni: a náczivadász honlapon írja gyurcsány ferenc, aki rendszeresen bérmálkozik. Igazán sajnálom, hogy ... (2008.10.27. 22:06) Sajtóközlemény
  • anonimbus: Jakab! Már a kezdetekkor sejteni lehetett, hogy a Tarka egyszerhasználatos lesz. Itt van okt23.-26... (2008.10.22. 12:18) Nyilatkozat
  • jucus75: Tauszig néni! Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj? Van még egy kedvencem... (2008.10.09. 20:03) Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján
  • tauszig néni: Százezren voltunk és kész! Aki mást állít, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár é... (2008.10.09. 07:38) Mintegy ötezer ember vett részt

Te is részt vehetsz!

2008.09.23. 23:13 Tarka Magyar

Hirdesd te is a Tarka Magyart!

Értesítsd ismerőseidet, szólj saját közösségednek!

Küldj levelet a tarkamagyarsajto@gmail.com címre, és kérj logót, képet, bannert, felhívást, vagy akár interjút, és tedd közzé saját honlapodon!
Kérd meg a számodra fontos honlapok üzemeltetőit, hogy ők is tegyék ki!

Vegyél részt a kampányban!

50 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkamagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr63678428

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: GayBears Blog 2008.09.30. 12:44:35

Gyurcsány a megacivil! Gyurcsány Ferenc állampolgárként aláírja a Tarka Magyar! néven szervezett demonstráció nyilatkozatát, és feleségével együtt részt vesz a szombati felvonuláson. A Tarka Magyar - a szervezők tájékoztatása szerint - az Erőszakmentesség…

zrányik 2008.09.30. 10:04:56

Nem tudok ott lenni, de lélekben ott vagyok veletek,és csak remélem,hogy az orkok nem játszanak majd megint városfelgyújtósdit!
Üd:Telek Zsolt

Fecó · http://sexchat.hu?ref=1822 2008.09.30. 10:31:15

Én a pina.hu oldalon szeretnék felhívásk kitenni! Így elérve a nem politizáló közönséget is.

Remélem hasonló közösségek is megjelenhetnek a felvonuláson.

négerbirka 2008.09.30. 11:43:49

Gyurcsány Ferenc részt vesz a Tarka Magyar demonstráción
index.hu/politika/belhirek/365005/

Hogy rohadna meg a retkes kurva anyjába, bár ez még az anyját is eladná, hogy még 2 hónapig hatalmon maradjon. Nem hittem, hogy valaha beállok a Gyurcsányt eszetlenül szapulók sorába, de ez mindennek a vége.

Most aztán jöhetnek a büdös nácik, hogy ez is Gyurcsány biznisze, és nem lesz nekik mit mondanunk.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2008.09.30. 11:54:38

négerbirka, amikor pártkatonák civilt játszanak, akkor ne tessék csodálkozni ha a párt is megjelenik!

Min! 2008.09.30. 11:59:01

BINGÓ!!!!!!!!
Így is a támogatók között erősen ballib oldahoz kötődő szervek voltak... De így asszem öngól....
A kör bezárult kedves zsidó, cigány, buzi, szoci barátaim. A rendezvényetek nem más mit egy tarka köntösbe bújtatott ingyen reklám Gyurcsány Ferencnek.
Épp eszű ember legyen a talpán aki beáll ezek után soraitokba.

kripli (törölt) 2008.09.30. 12:04:13

Dögök!

Több barátommal úgy gondoltuk, hogy pécsről felmegyünk a rendezvényre. De ezek után kötve hiszem!!!

Szégyen.

négerbirka 2008.09.30. 12:10:52

na, már itt is vannak a retardáltak.

nem lehetne ezt a faszkalap Gyurcsányt elküldeni a búsba? finoman jelezni (de lehetőleg az MTI-n keresztül), hogy talán mégse jöjjön?

thg 2008.09.30. 13:29:45

Nem lesz beszéd stb. Akár lényegtelenek is lehetnek a politikusok.
Számomra egyébként is lényegtelenek.

Min! 2008.09.30. 13:44:09

Molnárgörény, keblemre testvér, ezt a bombagyar blogon is lehet olvasni:-)

thg: hiába lényegtelen a Feltó, a hírek erről fognak szólni, hogy ő ott volt, innentől kezdve a dolog ,és ez az egész halott ügy.

Mikulás 2008.09.30. 14:42:17

Jaj, de meg fogtok lepődni hamarost!
ugyanis ennek a megmozdulásnak egyelőre gyurcsányhoz annyi köze van, mint nektek az intellektushoz.

margit néni 2008.09.30. 14:56:21

érdekes, Fletó aláírása kell, de a részvétele nem? egyébként gratulálok, hogy a szervezők egy platformra kerültek a gyurcsánytakaroggyozókkal!

Rwindx 2008.09.30. 15:02:23

Mikulás: ez lenne az invitálás az összefogáshoz az erőszak ellen? Nagyon csábító a hízelgésed... minden verbális erőszakot nélkülöz ... :)

négerbirka 2008.09.30. 15:14:04

margit néni:
én ugyan nem vagyok szervező, de valóban egy platformra kerültem az említettekkel - és ennek nagyon nem örülök.

mégis azt gondolom, Fletó ezzel bebizonyította, hogy a náciknak igazuk van abban, hogy őt valójában nem az (amúgy szerintem valós) náciveszély izgatja, hanem csak az ebből nyerhető (rövid életű) politikai haszon. azt gondolom, hogy ezzel Fletó (más szempontból) szintén a nácikkal került egy platformra. pontosan tudja ugyanis, hogy a jelenléte az egész akciót hiteltelenné és népszerűtlenné teszi.

épp ezért lenne jó megakadályozni, hogy tényleg eljöjjön.

margit néni 2008.09.30. 18:40:12

négerbirka

és mégis, minek kellett egyáltalán a pártok vezetőinek aláírása támogatásként? talán nem szabadna elfelejteni - hogy baloldali pártelnöktől elvárhatóan - már akkor kiállt a söpredék szemétdombra való nézetei ellen, amikor a civilek kussoltak, miniszterelnökként ez pedig kifejezetten kötelessége. az meg, hogy mi motiválja abban, hogy részt kíván venni ezen az eseményen ilyen szempontból feltételezés, de talán úgy gondolta azért kereste meg a támogatásáért a szervezet, hogy kiálljon mellette, ha pedig csak reklámnak kell az aláírása, hogy a kezdeményezés értékét növelje, az ugyanúgy álszent dolog, mint egy politikustól elvárni, hogy ne politikusként viselkedjen. mit gondoltak a szervezők? amúgy bejelentette, hogy magánszemélyként kíván demonstrálni, miért nem azzal kérték aláírásra, hogy még így sem kívánatos a megjelenése? egyáltalán ki a tököm hiszi azt, hogy ez egy politikamentes akció, amikor politikai üzeneteket fogalmaz meg? azt is gyomorforgatónak tartom, hogy olyan emberek - gyk az alcsúti - támogatásáért koldul a szervező, aki a leginkább felelős azért, hogy egyáltalán ilyen kezdeményezést kell indítani és akinek személyes kiválasztottja éppen tegnap fenyegetőzött akasztással a parlamentben. azt pedig, hogy valaki a kirekesztés ellen kirekesztéssel akciózik, kifejezetten undorító. kifejezetten pikáns, hogy a kezdeményezés egy támogatója - te - a nácik érveit hozza fel egy olyan személy ellen, akit a kezdeményezők felkérnek a támogatásra. nagyon hiteles érvelés

freehckr 2008.09.30. 18:51:58

A margit néni hozzászólása (itt fentebb) bizonyítja a legjobban, hogy ez a magyar tarka (marha) masírozás bizony-bizony pártpolitikai rendezvény. Szerinte Gyurcsány elvtárs a nagy "kiálló", és hát Orbán ugye csak a "felcsúti"... margit néni most nem tette hozzá, hogy a "felcsúti cigány", az Index fórumain habozás nélkül megtette volna. :)

Az elvtársaknak úgy kell az ilyen balhé, mint éhezőnek a falat kenyér. Egészen pontosan fél éve nincs kormányzás (látványosan, mert amúgy hat éve nincs), de "fasiszta" meg "náci" veszély az akkora, hogy a hogy húha, kiveri a plafont... menekülnek is a magyarok Pátkáról, Galgagyörkről, Olaszliszkáról, Jászapátiból, Mezőfalváról, Gyomaendrődről, és napestig lehetne sorolni, hogy a fenti masírozás szervezőinek kis "védencei" merrefelé terrorizálják még a magyarságot.

Nagyon jót fog tenni ennek az országnak, hogy ez a "liberális" söpredék legközelebb nem fog bekerülni a parlamentbe, a posztkommunisták is már egy széteső törpepárt jeleit mutatják. A megélhetési rettegők elmehetnek majd szépen dolgozni végre...

kipu · http://www.metacafe.com/watch/10223063/mtva_trollh_rad/ 2008.09.30. 20:05:16

Szerintem rossz ötlet volt "engedélyezni" a politikusok részvételét, még ha nem is szólalhatnak fel. Elég egyértelmű volt, hogy ez egy magas labda a baloldalnak, amit hülyék lesznek nem leütni. Én spec' nem kívánok részt venni olyan "független" tüntetésen, ahol akár csak egyetlen politikus is jelen van. Pláne meg olyanon, amelyen Gyurcsány is részt vesz.

obulus 2008.09.30. 20:06:49

Kérlelik a szervezők Gyurcsányt, hogy személyes megjelenésével ne rontsa el a felvonulás békés jellegét, mert ha ott lesz, akkor a szélsőséges, erőszakos emberek is odajönnek. Amúgy nem lehet megtiltani senkinek, hogy magánemberként részt vegyen.

kipu · http://www.metacafe.com/watch/10223063/mtva_trollh_rad/ 2008.09.30. 20:11:55

obulus,

azért van egy kis különbség a "nem lehet megtiltani senkinek, hogy magánemberként részt vegyen" és a között, hogy "A szervezők felkérik a politikai élet valamennyi szereplőjét, hogy bár magánemberként szívesen látják őket." Ez utóbbi szerintem egyértelműen, egy felkérés, hogy magánemberként jöjjenek el!

obulus 2008.09.30. 20:29:06

A politikai élet valamennyi szereplőjét!!!
Az igazi az lenne, ha a parlamenti képviselők, pártelnökök, -civilként- teljes létszámban jelen lennének, a civilek között.

margit néni 2008.09.30. 20:33:05

freehckr

sztem az alcsútiban van egy pár roma vonás, de ezért nem kárhoztatom, mert nem tehet róla és nem is ez a bajom vele, hanem a politikája, és ha lehet ne tulajdoníts nekem olyasmit, amit nem mondtam. sztem ez a masírozás inkább az szdsz támogatásával jön létre, amit az is igazol, hogy Fodor Gábor jelenlétét egyáltalán nem kifogásolja a szervező.

doksi 2008.09.30. 20:52:09

Hé gyerekek, álljon meg a menet! Először is ORBÁN VIKTOR is aláírta. Másodszor is én, mint szervező: és itt MAGÁNvélemény következik, nem a tarkamagyar egységes álláspontja(!): elszomorítónak tartom, hogy a kifejezett kérésünk ellenére a miniszterelnök eljön a rendezvényre. A jelenléte veszélyezteti az összefogás civil voltát, és mi innentől hiába magyarázzuk, a gyengébbek kedvéért, hogy EZ VÁLTOZATLANUL CIVIL HISZEN MI CIVILEK SZERVEZZÜK, MI CSINÁLTUNK MINDENT ÉS NEM KÉRTÜNK PÁRTPOLITIKAI SEGÍTSÉGET SŐT ÉPP AZT KÉRTÜK HOGY NE SZÓLJANAK BELE. Ha tiszteletben tartotta volna a tarka magyart, aláírja, de nem jön el. Úgy gondolom, hogy megint a saját céljaira akarja felhasználni és/vagy kisajátítani a rendezvényt (lsd Hollán Ernő u.). De ezúttal nem fog sikerülni.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2008.09.30. 21:11:31

Miért nem fog sikerülni?
Komolyan érdekelne? Tudtommal számos kormányközeli ember van a szervezők között... egymásnakestek majd?

doksi 2008.09.30. 21:29:23

Tudtoddal? És kik azok? És mit jelent számodra, hogy "kormányközeli"? Pl. Krétakör Társulat? Esetleg a humanisták? Vagy a Pszichoszínház? Netán a Védegylet? Vagy a TASZ? Cöki?
Ha annyira kormányközeli a tarka magyar, akkor miért létezik egyáltalán? Miért nem csatlakozott a Chartához? Miért nem értitek, hogy itt most a pártokon és az ideológiákon felül álló eszméről van szó??? És hogy nem a "nácik" vagy "fasiszták" ellen lépünk fel? Kiállunk az erőszakmentesség mellett, a második Erőszakmentesség Világnapján. Tavaly is volt ilyen rendezvény, csak nem szólt ekkorát mert akkor csak a humanisták szervezték.

doksi 2008.09.30. 21:37:14

Egyébként mi ez a süket duma hogy a szervezők gyf és ov aláírásáért koldulnak??? Tudnám ilyeneket honnan vesztek...

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2008.09.30. 21:41:59

Nos a Charta és a Tarka között nem kis átfedés van, tessék megnézni a két esemény fotóit.

Persze hogy a Tarka Magyar! hivatalosan nem csatlakozot, attól még a hozzá csatlakozottak igen.

Na de a kérdés nem ez, hanem hogy fogjátok Gyurcsányt lemosni? Erre van válasz...? Azon kívül hogy felsorolod a nem politikai pártokat. akik tagjai a összefogásnak.

De hogy válaszoljak: azok akik párttagjai az 1 vagy 2 (ki tudja már követni) kormánypártnak.

tauszig néni 2008.09.30. 21:52:46

Gyövünk mi is a Riskával oszt felökleljük a nácikat.
Margit nénivel együtt fogunk kérődzni. Netene az anyád, mész innen ki a vetésbű, Te rusnya dög!
De a gyurcsányi miniszterelnök úr az egy talpig úriember és, hogy tud az táncolni, nagyonm snájdig ember, a múltkor nekem is megsímogatta a szügyömet.

doksi 2008.09.30. 21:53:15

Lemosni nem fogjuk, nem is akarjuk, a cél, hogy erősebbek legyünk, és átjöjjön a tiszta üzenet: mi azért vagyunk itt, amiért, és nem érdekel, hogy itt vonul GyF velünk, hiába kértük, hogy ne jöjjön el, hiába kértük, hogy ne előzzön meg a nyilatkozattal, nem tartotta tiszteletben, innentől a céljai nagyjából egyértelműek, aminek nem sok köze lehet az Összefogás céljaihoz. Ez szerintem a nyilatkozatunkból is átjön, és ha ezt tartani tudjuk, márpedig miért ne tartanánk, akkor szerintem meg van mentve a felvonulás.
Ez a dolog civilként indult, és a jelentkezőket nem válogatta meg senki, egy szempont volt: erőszakmentesség. Hogy ezt ki gondolja valóban komolyan, nem lehet leellenőrizni. Biztosan vannak olyan szervezetek is, akik nem teljesen ezt az irányt követik, de most éppen csatlakoztak. Az, hogy mi lesz ebből, ki gondolja komolyan az együttműködést, és kinek kellett csak egy hepajra ez az egész, a tüntetés utáni időkben fog kiderülni.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2008.09.30. 21:58:21

Hát akkor csak azt kívánom ne jussatok a szokásos sorsra ahol Gyurcsán tiszteletét teszi...

doksi 2008.09.30. 21:59:59

Én is ezt kívánom magunknak, hidd el! Ha meg nem jön össze, akkor tanulni fogunk a hibáinkból. De én nagyon bizakodó vagyok. :-)

sosolit 2008.09.30. 22:22:49

A szervezőktől jó lenne hallani, hogy ha eddig oly' nagyon hangoztatták a civil voltát az egész cuccnak, akkor ki és miért agyalta ki, hogy a pártok vezetői is írják alá. Miért is? Ha pedig politikusokkal kezdtek, flörtölni a téren, akkor ne tessen csodálkozni, hogy legalább az egyik szopatni akar.

doksi 2008.09.30. 22:26:18

Magánszemélyként senkinek nem tiltatjuk meg, hogy aláírja. Aláírja, elküldi e-mailben és mi nem tagadjuk le. Ez kb. ennyi.

szeloka 2008.09.30. 22:28:03

zomba.blog.hu

Itt a válasz. Lehet anyázni rám, de érveléssel többre mennétek. Ja, hogy nem tudtok? Az más.

doksi 2008.09.30. 22:32:53

Fogok neked írni oda, de már csak holnap!
Üdv.

négerbirka 2008.09.30. 23:00:27

doksi

azt olvastam épp az imént h ti külön kértétek a politikusokat, hogy írják alá. szerintem ez egy elég nagy píárkatasztrófát eredményez épp most. mégis mit vártatok: hogy fletó majd nem használja ki? a gesztit mire tartjátok? (mondjuk a geszti mint szervező, az a másik - csak kisebb - katasztrófa)

négerbirka 2008.09.30. 23:02:07

margit néni, te egyenesen a meh-ből írsz, vagy külföldön töltötted az elmúlt 4 évet?

margit néni 2008.10.01. 08:07:21

doksi

Fodor Gábor és több szdsz-es politikus is ott lesz a rendezvényen, ahogy arról a Hírszerző beszámolt. Mi az oka, hogy az ő megjelenése nem problémás, míg egy másiké - ugyanúgy magánszemélyként - igen?

margit néni 2008.10.01. 08:09:07

négerbirka

eltaláltad! a meh-ből írok és külföldön töltöttem az elmúlt négy évet.

tauszig néni 2008.10.01. 09:58:53

Margit néni!
Neked mennyi a hozamod laktáció idején?
Éljenek a magyar tarkák, le a holstein frizekkel!!
A Riska

surranó 2008.10.01. 18:34:04

Felvonulók kérték…

Néhányan az ambiciózus, és mély történelmi összefüggésekben gondolkodó szervezők közül „kérik”, hogy ki ne vegyen részt egy olyan demonstráción mely a demokratikus alapértékek melletti kiállásra szólítja fel az embereket. Mindenkit, valamennyiünket, akik itt élünk, ide tartozunk és itt is szeretnénk élni szeretteinkkel, sért ez az alapvetően antidemokratikus , gyáva mondat.
Néhányan úgy gondolják, hogy saját demokrácia felfogásuk szerint joguk van meghatározni azt, hogy ki miként foglaljon állást, úgy vélik meghatározhatják jelenlétével ki fejezheti ki az alapvető emberi és demokratikus értékek melletti elkötelezettségét. Szelektálni mernek- demokratikusnak vélt szempontjaik szerint. Mi , akik ugyancsak szervezőként- hiszen mind aki részt vesz szervezője és képviselője is egyúttal e demonstrációnak - a magyar demokrácia iránt elkötelezett embereknek gondoljuk magunkat elképedve állunk. Ezek a barátaink széles nyilvánosság használva teszik hiteltelenné a közös demokrácia-eszményt, és reményét?! Miként történhet meg, hogy a demokratikus értékekre hivatkozva kiszorítósdit , szelektálást, gyáva minősítgetéseket elfogadnunk…az emberek szabad döntését otrombán korlátozva.
A megosztás épp ezekben a taktikázó, gyáva és az országot, az embereket politikai kisszerűségek szerint felosztó cinkos gesztusokban érhetőek tetten. Szerintem. Hely- és szerepkeresés, túlélési stratégia… fortélyos félelem…nem tudom.
Van ennél megosztóbb gesztus, van ennél vágyottabb muníció a demokráciánkat veszélyeztető erők számára?! Lehet-e „demokráciázni” pillanatnyi érdekek és önérvényesítő indulatok, manipulált szerepjátékok mentén? Vagy talán többről van szó, mint gyenge és ingatag taktikázásról, akkor, amikor a magyar társadalomban alapvető emberi értékek és emberi jogok sérülhetnek antidemokratikus hatalmi ambíciók érvényesítésének érdekében.
Milyen morális felhatalmazása van bármelyik szervezőnek/sic/, hogy puha gyávaságba csomagolva kompromittálja magát a szándékot és magát az embert,- bárkit!- hogy demokratikus hitét , elkötelezettségét képviselje azokkal együtt, akiket társnak vél ebben a meggyőződésében.
Tragikus megosztottságunk szomorú példáját látom abban, hogy valakik önhitten és megalázó pökhendiséggel azt merik mondani, ki-igen, ki-nem… Vagy ennyire közel lennénk a gyűlöletkeltőkhöz, kirekesztőkhöz, a weimarizálódáshoz? Talán épp ezt a politikai sandaságoktól és cinizmustól átitatott taktikázást kéne levetkőznünk. Épp fel kell szólítani valamennyi legitim politikai, társadalmi szereplőt, hogy tegyen hitet- velünk, mellettünk – abban, hogy igenis vannak közös értékeink, van szent dolog, melyben közösek vagyunk.
Ebben lehet az erőnk és ez adhat erőt azoknak is akik félnek, vagy nincs esélyük arra, hogy megfogalmazhassák mindazt amiben hisznek- a csak és kizárólag demokráciában élhető emberi életben. Abban hogy mindegyikünk más és mégis azonos, hogy mindegyikünk alapvető joga képviselni saját hitét, elveit, értékeit – velünk együtt, mert nincs kitaszítás, és nincs szelekció. Ember van a maga fenségében, a maga megnyilvánulásaiban és abban a közösségben, melyet választásának szabadsága szerint maga is alkot.
Szégyenkezve az un. szervezők mondatai miatt tehát én azt kérem, mindenki jöjjön el, minden magát szabad magyar demokratának valló ember közös ünnepe lehet ez a délután.

SA

Ps.négerbika és társai is elgondolkodtatóak...harcos demokraták, esetenként változó zászlókat lengetve

aritus 2008.10.01. 18:43:49

surrano, en nem tudtam volna ilyen szepen elmondani. Egyetertek veled. Ahelyett, hogy orommel udvozolnenk barkit, aki egyetert a tarka magyar celkituzesevel, attol valo felelmunkben, hogy a balliberalis, buzi, zsido, cigany, nem magyar stb. karantenba kerulunk, elkezdjuk azoknak a szemevel nezni a vilagot, akik ilyen karantenokba osztjak az embereket. Azert az elgondolkodtato, es nagyon szomoru, hogy ma Magyarorszagon az eroszakmentesseg, es kirekesztes ellenesseg sokak szemeben egyenlo a fenti karantennel. Kedves szervezok, inkabb ezen buslakodjatok, es ne azon, aki egyetert, es csatlakozik. Ha meg nem akartatok partokat, minek mentetek oda? Aki korpa koze keveredik, felfaljak a disznok.

tauszig néni 2008.10.01. 18:56:33

Nagyon is igaza van surranónak és milyen szépen és emelkedetten fogalmazta meg, valósággal demoszthenészi magasságokba emelkedve.
Ne szabjunk gátat a demokrácia melletti elkötelezettség demonstrálásának!
A Magyar Tarka meneten szeretne még részt venni:
Kim Dzsong IL elvtárs, Fidel Castro elvtárs, Bándi András elvtárs, Jacques Dutroux elvtárs, Horn Gyula elvtárs kómája társaságában, Ribánszky Róbert elvtárs, Antoniewitz Roland elvtárs, Tasnádi Péter elvtárs, Kulcsár Attila elvtárs, Totsik Márta elvtársnő, Carlos elvtárs, néhány előzetesben tartózkodó olaszliszkai elvtárs BV-s kisérővel, Bajtai Zoltán alias Barango elvtárs és még sokan mások.
Le a kirekesztéssel, a szegregációval, a gyűlöletbeszéddel, a fajgyűlölettel, az idegengyűlölettel a nacionalizmussal!
Éljen a demokrácia, plutokrácia, indusztrializácia, integráció, polimerizáció, tolerancia, bergengócia,
CIA!!!

aritus 2008.10.01. 19:31:10

tauszijg neni, se a tortenelemhez, se a politikahoz nem sokat erthetsz. GyF egy parlamenti demokracia szerint mukodo koztarsasag demokratikusan megvalasztott min.elnoke. Akiket felsoroltal vagy diktaturak vezetoi, vagy koztorvenyes bunozok. Sajnalatodra GyF egyik sem. De a tarka magyar kezdet kezdetetol sem szolt a gyurcsany takarodj-rol, sem az orban rohatt naci stb. tetszes szerint varialhato, mert nem a PARTpolitikarol szolt. Annak meg csak orulni lehet, hogy Mo.-nak olyan min.elnoke van, aki ellene van az eroszaknak es a kirekesztesnek. Inkabb azon izgulj, hogy a tobbi parlamenti part is tamogassa a tarka magyart. (megtettek, akkor ok is az altalad felsoroltakhoz tartoznak?)

tauszig néni 2008.10.01. 20:04:35

Nem az a kérdés jön e a gyurcsányi. Az a kérdés lesz e friss lucerna? Toleranciával nem lehet jóllakni.
A laktáció idején még többet kell enni Aritus. Te sem értesz igazán a nagyüzemi állatartáshoz.
Le a holstein- frizekkel!!

observer61 2008.10.02. 08:30:00

Üdvözlet!

Állandó probkléma, hogy a cigányokat hogyan különböztessük meg a többi magyartól.
Javaslom - külföldi mintára -, hogy vezessük be a cigány magyar, fehér magyar, afrikai magyar, stb. kifejezések használatát.

A fentiekkel egyrészt kifejezzük, hogy bőrszínre, származásra való tekintet nélkül mindenki magyar, aki magyarnak vallja magát.
Másrészt elkerülhető a kirekesztő magyar-cigány fordulat, ami úgy hangzik, mintha a cigányok nem lennének magyarok.

Holott a cigányság 700 éve itt él Magyarországon, míg a fehér magyarok nagy részének csak 100-200-300 éve települtek be az ősei.

Tolerancia!!!

observer61

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.10.02. 08:42:31

Ide írtam, amit kb. gondolok:

magyarido.blog.hu/2008/10/02/tarkan_kurtat_cserel

ü
bbjnick

surranó 2008.10.02. 21:34:03

annak súlya és jelentése van az én értelmezésemben, ha egy köztársaság legitim miniszterelnöke aláríssal és jelenlétével vállal valamit. ez nem helyezttesíti a törvénykezési feladatokat, de igenis jelentése van, mint ahogyan annak is aki ugyan aláír, de meg nem mer jelenni...pl. a köztársaság elnöke, parlamenti pártok vezetői, stb., mert ez a kettős beszéd, a kettős gesztusrend...vagyis a demikrácia cserbehagyása

tauszig néni 2008.10.02. 22:03:20

Jó jó, szép tőle, hogy eljön, de, ha nem táncol, úgy nem ér semmit az egész. Olyan édi volt amikor forgott, mint egy dervis. Könyörgöm, kérjük meg, hogy táncoljon!!!
süti beállítások módosítása