Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

Kezdeményezte az Összefogás. Eddig csatlakozott:

Összefogás az erőszak ellen
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International Magyarország
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat
Baritone Rádió
Beszélő Szerkesztősége
Békési Melegek
Biztonsági Őrezred
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete
Budai Szociáldemokrata Klub
Budapest Rekonstrukció
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Encsi Kistérségi Társulás Egyesülete
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Fórum
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Parlament Szövetség
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Cökxpon Ambient Society
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
DEMOS Magyarország Alapítvány
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Európai Roma Jogok Központja
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Éhező Gyermekekért Alapítvány
Élet Menete Alapítvány
Életfa Egyesület
Élettér Segítő Szolgálat
Érdekvédelmi Szövetség
Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány
Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Fény-Árnyék Művészeti Egyesület
Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Független Egyesület
Godot Kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Imago Mundi Kulturális Egyesület
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Ittvan.org Alapítvány
Józan Babák Egyesület
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Közéleti Roma Nők Egyesülete
Közhasznú Alapítvány a Dadogókért
Közös Nevező Egyesület
Közösségfejlesztők Egyesülete
Krétakör
Kultusz Alapítvány
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Ladomér Egyesület
Lámpás
LungoDrom Független Cigány Tagszervezet Forró
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Maladype Társulat
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Családok Országos Szövetsége
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Emberi Jogvédő Központ
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
Magyar Kolping Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF)
Magyarországi Melegapák Csoportja
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Magyarországi Roma Parlament
Marom Egyesület
Május Elseje Társaság
Mások internetes melegmagazin
Megyelakó Egyesület
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Menhely Alapítvány
Média Közigazgatási Társadalmi Szervezet
MÉDIÁK Egyesület
Mély Mosoly Alapítvány
Moccanto Egyesulet
Mosolyogj Mozgalom
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Naszályi Polgári Kör
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO)
Országos Gyermekvédő Liga
Ökotárs Alapítvány
Partners Hungary Alapítvány
Pécs város Cigány Önkormányzata
PFLAG Első Magyar Meleg és Leszbikus Központ Egyesület
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Pride.hu LMBT-portál
Prostitucio.hu - a prostitúció visszaszorításáért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
pszichoszinhaz.hu
Raoul Wallenberg Egyesület
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Sirály
Sokproblémás Családokért Alapítvány
Somer Egyesület
Szabad Eklektikus Műhely Művészeti és Nyílt kommunikációs Egyesület
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ)
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Szívtárs
Szociális Innováció Alapítvány
SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szülők Háza
Társadalmi Szervezetek Országos Szövetsége
Társadalomelméleti Kollégium
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tegyünk Együtt Angyalföldért és Újlipótvárosért Egyesület
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Történelemtanárok Egylete
Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat
Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete
Választópolgárok Szövetsége
Védegylet
Zöld Fiatalok
Zöld Tett Társulás

Friss topikok

  • doksi: Kedves Nyugalom... AJh *nagy sóhaj*... Büszke lehetsz magadra, hogy "kezelésbe vetted" a weboldalt... (2008.11.20. 22:07) Tarkaság és jogállam
  • tauszig néni: a náczivadász honlapon írja gyurcsány ferenc, aki rendszeresen bérmálkozik. Igazán sajnálom, hogy ... (2008.10.27. 22:06) Sajtóközlemény
  • anonimbus: Jakab! Már a kezdetekkor sejteni lehetett, hogy a Tarka egyszerhasználatos lesz. Itt van okt23.-26... (2008.10.22. 12:18) Nyilatkozat
  • jucus75: Tauszig néni! Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj? Van még egy kedvencem... (2008.10.09. 20:03) Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján
  • tauszig néni: Százezren voltunk és kész! Aki mást állít, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár é... (2008.10.09. 07:38) Mintegy ötezer ember vett részt

Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján

2008.09.21. 15:15 Tarka Magyar

Többtucat civil szervezet összefogásával a 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációja szerveződik az erőszak és a kirekesztés ellen Budapesten. A szervezők százezres tömeget várnak 2008. október 4.-re az Erőszakmentesség Világnapjához kapcsolódóan meghirdetett békés vonulásukra, az Andrássy útra és a Hősök terére.

Békés törvénytisztelő állampolgárként meggyőződésünk, hogy tenni kell a kisebbségeket érő atrocitások és a kirekesztés ellen, ahogy az elharapódzó erőszak minden más formája ellen is.  Sajnos úgy látjuk, hogy akiknek az lenne a dolguk, hogy megfelelő jog és közbiztonságot teremtsenek országunkban, nem tudnak a rendelkezésükre álló demokratikus eszközökkel hatékonyan élni. Ezért a civilek összefogtak, és egy tömegdemonstrációval adnak hangot elvárásaiknak. Ám egy ilyen megmozdulás csak akkor hiteles, ha nem a politikai haszonszerzés vezérli, és csökkenteni igyekszik, nem pedig elmélyíteni az országot sújtó megosztottságot. Bár örülünk, ha az erőszak ellen bárki felemeli a hangját, a Tarka Magyar demonstráció szervezői nem tartják tiltakozásukhoz megfelelő eszköznek az erősen átpolitizált Chartát. Ezért úgy döntöttünk, hogy 2008. október 4-én, az ENSZ által, Mahatma Gandhi születésének évfordulója alkalmából meghirdetett Erőszakmentesség Világnapjához (október 2.) legközelebb eső hétvégi napon egy békés vonulásra hívjuk mindazokat a honfitársainkat, akik erőszak- és megkülönböztetésmentes Magyarországon akarnak élni. Meggyőződésünk, hogy az elmúlt időszak sorozatos atrocitásai és erőszakos, megfélemlítő eseményei után sokan egyetértenek azzal, hogy egy soha nem látott tömeget felvonultató tüntetés talán végre ráébresztheti az illetékeseket és a hazánkban történteket aggódva szemlélő külföldieket, hogy a Magyarok elsöprő többsége egy toleráns, békés Magyarországon kíván élni.

"Egy alulról jövő, de nagyon széles civil szerveződésnek van ma esélye arra, hogy egy nemes cél mentén olyan összefogást hozzon létre a súlyosan megosztott társadalmunkban, amely az árkokat temeti, és nem mélyíti. Itt az ideje, hogy felemeljük a szavunk és megálljt parancsoljunk a gyűlölködésnek! Október 4-én várjuk a fiatalokat és az időseket, a jobb- és a baloldaliakat, a hívőket és az ateistákat, mindenkit, aki hiszi, hogy a sokszínűség érték, és hogy az emberibb, élhetőbb Magyarország felé a nyitottság, az elfogadás és az erőszakmentesség útja vezet." - mondta a demonstráció szóvivője.

 

A Tarka Magyar rendezvény forgatókönyve:

 

2008. október 4-én 15:30-kor gyülekező az Erzsébet téren, a Gödör Klub-nál. A helyszínen a hasznos tudnivalókról Novák Péter, moderátor és Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője, az akció egyik kezdeményezője tájékoztat. Ezt követően elindul a felvonulás az Andrássy úton, a Hősök teréig. A Hősök terénél, az érkezőket fogadja a színpadon zenélő Rácz Kati és a Flush zenekar, akik a legutóbb történt durva atrocitások miatt nem tudtak ugyanitt fellépni, így most újabb lehetőséget teremtünk nekik. Ezek után felolvasásra kerül a Nyilatkozat, amely szerint hitet teszünk az Alkotmány 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett és elutasítjuk az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Végül a moderátor felkéri az egybegyűlteket, hogy a magukkal hozott tarka anyagdarabokat, ruhadarabokat emeljék a fejük fölé, amiről légifotók (daruról készült fotók) készülnek. Az eseményen nem lesznek beszédek és a szervezők nem is kívánnak lehetőséget biztosítani arra, hogy bárki felszólaljon. A résztvevők a helyszínen is kitölthetik és leadhatják a sajtóanyag mellékleteként is megtalálható Nyilatkozatot. A demonstráció tervezett vége 18 óra.

 

A szervezők felkérik a politikai élet valamennyi szereplőjét, hogy bár magánemberként szívesen látják őket, ne nyilvánuljanak meg az eseménnyel kapcsolatban, és kérik, tartsák tiszteletben a rendezvény civil tisztaságát.

198 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://tarkamagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr41674063

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.10.01. 07:01:13

Gyurcsány, a hívatlan és nemkívánatos vendég Ritkán látni ekkora égést, mint amibe Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek sikerült belefutnia az október 4-ei Tarka Magyar! kapcsán. A különböző szavazórétegek lelkének rezdüléseit, vágyait máskor oly' pont…

Trackback: GayBears Blog 2008.09.24. 21:12:05

Tarka, de civil? Több tucatnyi civil szervezet Tarka Magyar! elnevezéssel demonstrációt szervez az erőszak és a kirekesztés ellen október elején. A civil jogvédő, meleg, roma és zsidó szervezetek október 4-re hirdették megmozdulásukat, mert véleményük sz…

Nargile 2008.09.30. 16:41:46

Zolika: ha egy magyar öl meg egy magyart, vagy egy magyar egy cigányt, az szerinted nem elítélendő? Miért kéne különbséget tenni? Miért nem lehet egyaránt elítélni az etnikai alapú diszkriminációt mint olyat, attól függetlenül, hogy milyen származású emberek követik el?

Rwindx 2008.09.30. 17:21:30

Nargile: Megvárom. De mivel mivel kijelentették hogy mint magánembert bármely politikust szívesen látnak, nem hiszem hogy sokat tehetnek, hacsaknem teljes politikustilalmat nem rendelnek el.

A másik, te is olvasd el figyelmesen amit írtam :) benne van hogy olvastam ezeket is, de kétkedő vagyok. Okom van rá. Sok a rossz tapasztalat.

obulus 2008.09.30. 20:22:05

Rwindx, Orbán is aláírta a Tarka Magyart. Tudtommal a tarka magyar főszervezői kérlelik Gyurcsányt, hogy személyes megjelenésével ne rontsa el a felvonulás békés jellegét, mert ha ott lesz, akkor a szélsőséges, erőszakos emberek is odajönnek. Amúgy nem lehet megtiltani senkinek, hogy magánemberként részt vegyen. A politikus civilben magánember.

doksi 2008.09.30. 20:59:14

www.hirszerzo.hu/cikk.tarka_magyar_hazhoz_ment_a_pofonert_a_lotyaszaju_miniszterelnok.81530.html
"Sajnálattal értesültünk a sajtóból, hogy Gyurcsány Ferenc mindezek ellenére, nyilatkozatot tett közzé támogatásáról. Miután ez a hír nyilvánosságra került, fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy minden parlamenti párt vezetője csatlakozott a kezdeményezéshez és aláírja a Nyilatkozatot. Orbán Viktor elsőként már alá is írta a Tarka Magyar demonstrációt támogató Nyilatkozatot, de kérésünknek eleget téve ezt nem hozta nyilvánosságra, hogy bevárhassuk a többi pártvezető aláírását is"

Rwindx 2008.09.30. 22:21:03

obulus:
"Rwindx, Orbán is aláírta a Tarka Magyart"

Miért gondolod azt hogy Orbán aláírása befolyásolja azt hogy én mit gondolok? Nem befolyásolja. A "Vezér szindróma" nem létezik :), de azért megmosolyogtat a feltételezés hogy igen.

"Tudtommal a tarka magyar főszervezői kérlelik Gyurcsányt, hogy személyes megjelenésével ne rontsa el a felvonulás békés jellegét, mert ha ott lesz, akkor a szélsőséges, erőszakos emberek is odajönnek."
Ez szép a Tarka Magyartól, figyelemmel fogom követni a híreket szombatig. Mindenesetre ha mégis ott lesz, én teljesen biztos hogy dolgozni fogok szombaton. Több értelme lesz. Fentebb kifejtettem miért. Úgy sejtem nagyon sokan hasonlóan fognak gondolkodni.

"Amúgy nem lehet megtiltani senkinek, hogy magánemberként részt vegyen."
Valóban nem.

"A politikus civilben magánember. "
Nah. Talán elhatárolódik magától "munka" után? Ugyan. Ez egy másik időben, másik helyen akár még mulatságos is lehetne.

Úgy gondolom szombatig még fog történni ez meg az, ha valahogy gyf mégsem menne el. Akár szlovák terrorista veszély, ki tudja... szilvásy nem alszik...

karel777 2008.10.01. 02:58:57

Na ebből mi lesz? Egy a lényeg...Mindenesetre az idő mindenkivel egyformán bánik, a test pedig elválasztandó a lélektől, és a szellemtől, így faji megkülönböztetésnek nincs értelme, a test templomod vagy börtönöd múló illúziója...

szeresd szülőfölded és tartsd meg a gyerekednek, lehet itt születsz újra, milyen világba szeretnél?

bezdomniy.ivan 2008.10.01. 05:49:29

A valóságban az volna a legjobb, ha Gyurcsány és Orbán kézenfogva vezetnék a náciellenes tüntetők menetét az Andrássy úton.

bezdomniy.ivan 2008.10.01. 05:58:28

Zolika1212, nem azért tüntetünk, hogy büntetlenek maradjanak a bűnösök, hanem azért, hogy származása, etnikai és/vagy szexuális identitása, esetleg vallása miatt senki ne merészeljen gyalázni, bántani, megtámadni senkit. A bűncselekmények elkövetőivel szemben van itt egy egész bűnüldözési-igazságszolgáltatási rendszer btk.-val, rendőrséggel, ügyészséggel, bírósággal, büntetés-végrehajtással.

Rwindx 2008.10.01. 10:02:24

"A valóságban az volna a legjobb, ha Gyurcsány és Orbán kézenfogva vezetnék a náciellenes tüntetők menetét az Andrássy úton."

Hmm, eddig mintha kifejezetten erőszakellenes demonstrációról lett volna szó... többen felhívták rá a figyelmet.

Sok itt a zavar még...

obulus 2008.10.01. 13:29:39

Tényleg Gy F ennyire kínos a tarkán?
Ha nem veszi magát észre, nem lehet mit tenni.
El kell húzódni a közeléből (ajánlatos is a dobálók miatt) és egyedül marad a testőrök gyűrűjében.

animula 2008.10.01. 15:29:11

Huj, de remek ötlet! Csatlakozom: tartsa magát távol mindenki tőle, mint a leprástól!

aritus 2008.10.01. 16:01:30

Én fontosnak tartom, hogy a Magyar Köztársaság egyik intézménye, nevezetesen a min.elnök támogatja a tarka magyart. Az is helyes, hogy a többi parlamenti pártvezér is. Ha meg aláírták a nyilatkozatot, az azt jelenti, hogy egyetértenek a célkitűzéseivel. Én úgy tudom, hogy a szervezők mindenkit magánemberként szeretettel várnak szombaton, aki egyetért a tarka magyar célkitűzéseivel. Pont. Tehát jöhet GyF is. Mondjuk szerintem jobb lett volna meg se keresni a pártokat, mert boritékolni lehetett, hogy a durva, gyalázatos kommentek és vélemények még jobban elszaporodnak. Valamint az a kínos igyekezet is, hogy mindenképpen valamelyik politikai oldalra próbálják tolni a tarka magyart. Az meg csunya illetlenség, hogy valakit megkérek, hogy támogasson, majd mikor megteszi, elküldöm melegebb égtájakra.

aritus 2008.10.01. 16:02:35

Az utolsó mondat a tarka magyar szervezőinek szólt.

obulus 2008.10.01. 16:38:19

"Az MTI szerint szombaton a demonstrációk idejére az egész belvárost lezárja a rendőrség fémkordonokkal. A júliusban tartott melegfelvonuláson történtekből okulva a rendőrök az Andrássy utat nem a közvetlen kereszteződéseknél, hanem egy utcával beljebb zárja le, hogy a menet résztvevői ellen tiltakozók "dobótávolságon kívül" kerüljenek. "

Ez az amit el kellett volna kerülni.

karel777 2008.10.01. 17:45:32

Gratulálok, szép kis tüntetés, lassan Gyurcsány Ferenc kirekesztése ellen fogtok tüntetni. Íme ez lett egy áll-civil kezdeményezésből. Tolvajok közt cinkos aki hallgat. Az meg, hogy aláírják a politikai vezetők nem nagy dolog, főleg, hogy ha valaki nem írná alá, a pénzhajhász, bérelt média, úgyis rászállna...Mindenesetre örülök, hogy lehullott a lepel, így akinek van egy kis esze láthatja mi működik az álszent tüntetés mögött, sikeresen az ostoba majmokat is kiugrasszátok otthonról egy kis dobálózásra, úgyhogy újfent gratulálok, ez most a ti hibátok lesz...és csak tovább szítjátok a parazsat, de nem azt ami a békecigik végén izzik...ti rekesztitek ki azokat a magyarokat, akik undorodnak a jelenlegi kormánytól és besoroljátok őket a képzeletbeli náci ellenségeitek közé. Amúgy az elején még szimpatikus is volt nekem ez a megmozdulás, de mostanra felfordult a gyomrom tőle...

n-n-n (törölt) 2008.10.01. 17:48:12

Örülök Gyurcsány csatlakozásának. így nyilvánvalóan elválik végre a szar a májtól. Az egészen hülyék számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a tarkabarkabirkamarha "civil" :D szerveződés csak egy MSZP fiók szervezet.

Bár ha végignézzük, hogy milyen tömegesen fordulnak elő a csatlakozók között a szélsőségekhez tartozó (balolldali és liberális) szervezetek, melyek ezeddig is akut hungarofóbiájukról voltak ismertek, tovább láthatjuk azt is, hogy tömegesen vannak a betársulók közt a magyarokat kirekesztő, embernek (roma = ember, a cigányok csak magukat tekintik embernek, a többiek nem romák (=nem emberek)) sem tekintő cigányszervezetek. Ezeket a cigányszervezeket nem hallottam elhatárolódni az elmúlt neoliberális évek alatt mértéktelenül elszaporodó cigánybűnözése miatt. Ellenkezőleg, inkább kirekesztő magyargyűlöletükkel tűntek ki.
Vagyis, Gyurcsány nélkül is egyértelmű, miféle selejt társulat ez a tarkamarha. ....

doksi 2008.10.01. 20:35:20

karel777! Jajj, jajj. Már megint a náciellenségek. Milyen nácik? Kik akarnak itt nácik ellen tüntetni? Hol olvastad? Akármi is most a TM, ez sosem volt álcivil kezdeményezés. Megint mindenki komcsizik meg mszp-zik, ahelyett hogy a dolgok mögé látna. Mi az, hogy a mi hibánk lesz a dobálózás? A felelősséget mindenki viselje maga. Nem ment fel semmi. EZ TOVÁBBRA SEM PROVOKÁLÁS. De ha valaki mégis azt gondolná, sincsen joga "dobálózni". És ha mégis azt teszi, egyetlen felelőse lesz a tettének:Ő MAGA!!! Mi SENKIT nem rekesztünk ki! Aki erőszakkal kíván problémákat megoldani, annak valóban nincs helye köztünk, de ez az egyetlen szempont. A min.eln.-ről meg annyit, hogy nem tiltottuk meg, hogy ott legyen: MEGKÉRTÜK. Tudod mi a különbség?

doksi 2008.10.01. 20:39:55

n-n-n!
És mit szólsz a polgári körökhöz, a családsegítő szervezetekhez, színi társulatokhoz és sorolhatnám - menjünk el 100ig. Azt látod a listán, amit látni akarsz, de nem többet.
Melyik volt előbb? A civil TM vagy GyF kijelentése? Hmm hadd gondolkodjak. Csak nem a TM?
Megnyugtatlak, hogy sem magyargyűlöletnek, sem cigánygyűlöletnek nincsen helye a rendezvényen.

lgreg 2008.10.02. 01:29:50

A Magyar Demokratikus Chartán kellett volna ott lennetek, és azt a tömeget erősítenetek. Ez arra jó, hogy megosszátok a békés tömeget, és látom, hogy azért egy kis Gyurcsány fikázást is sikerült berakni a videóba. Háát, most aztán jó civilek, meg függetlenek vagytok.

én-te-ő-mi-ti-ők 2008.10.02. 10:30:42

W.W.-től sorolok sorokat ide, ha nem is mind idevágó:
"
S amit én elfogadok, te is elfogadod majd,
Mert minden atom, mely enyém, éppúgy a tiéd is.
...
Hitvallások és iskolák elmaradoznak,
Félreállnak egyidőre, érték szerint becsülve, de sohasem feledve,
Jónak-rossznak szállást adok én, tőlem mindenki kénye-kedve szerint beszélhet,
Akadály nélküli őserejű természet.
...
A tiszta alt felcsendül az orgona mellett,
Az asztalos deszkát igazít, gyaluja vadul emelkedő sziszegéssel sípol,
A házas és nőtlen gyermekek hazatérnek hálaadó ebédjükre,
A kormányos megragadja a kormányt erős karjával,
...
A kacsavadász lassú és óvatos léptekkel halad,
A kulcsolt kezű lelkészeket felszentelik az oltárnál,
A fonólány a nagy kerék zúgása mellett hátrál és lép előre,
A farmer vasárnapi sétája közben megáll és nézi a zabot és rozst,
...
A gépész nekigyűrkőzik, a rendőr cirkál, az ajtónálló az elmenőkre ügyel,
A fiatal fickó a postakocsit hajtja (szeretem őt, noha nem ismerem),
A félvér könnyű cipőt húz, hogy részt vegyen a versenyfutásban,
...
A duda a táncterembe hív, az urak táncosnőikhez szaladnak, a táncosok meghajolnak egymás előtt,
Az ifjú ébren heverész a deszkatetős padláson és hallgatja a dallamos esőt,
A lesivadász tőrt állít a folyónál, mely segít kitölteni a Huront,
A rézbőrü nő sárgaszegélyű ruhájában mokaszint és gyöngytáskát kínál megvételre,
A szakértő félrehajolva félig zárt szemmel mustrálja a kiállítást,
A fedélmunkások megrögzítik a gőzöst és kidobják a deszkát a partra szálló utasoknak,
A fiatalabb leány kitartja a pamutot, míg nénje gombolyagba sodorja és helyenként megáll a csomók miatt,
Az egyéves asszony felépül és boldog, hogy egy héttel előbb megszülte első gyermekét,
A tisztahajú yankee-lány varrógépénél, vagy a gyárban, vagy a malomban dolgozik,
Az aszfaltmunkás kétmarkolatú ütőkosára támaszkodik, a riporter
irónja gyorsan siklik a notesz lapján, a címfestő kék és arany betűket mázol,
A csatornatisztító a kötélpályán halad, a könyvelő asztalánál számol, a cipész fonalát enyvezi,
A karmester dirigálja a bandát és az összes zenészek követik,
A gyermeket megkeresztelték, a kikeresztelkedett először tesz hitvallást,
A regatta kiterül az öbölre, megkezdődik a verseny (hogyan villognak a fehér vitorlák!)
A hajcsár nyájára vigyáz és rárikolt az eltévedő barmokra,
A házaló izzad a hátán vitt batyu súlya alatt (a vevő lealkudja a páratlan fillért);
A menyasszony kigöngyöli fehér ruháját, az óra percmutatója lassan mozog,
...
A tömeg neveti trágár szitkait, a férfiak gúnyolják és egymásra pislognak,
(Nyomorult! Én nem nevetek szitkaidon, sem ki nem gúnyollak);
A minisztertanácsot tartó elnököt az államtitkárok környékezik,
A piacon három matróna sétál méltóságteljesen és barátságosan karonfogva egymást,
A halászbárka legénysége halakból halmokat rak garmadába a hajóűrben,
A missouri átszeli a síkságot, áruját és állatjait szállítva,
A kalauz, amint végigmegy a vonaton, aprópénze csörgetésével ad jelt,
Az ács deszkapallót rak; a tetőfedők bepalázzák a tetőt, a kőművesek malterért kiabálnak,
A munkások vállukon a lapáttal egyes sorokban haladnak;
Az évszakok egymást követvén, összeverődik a leírhatatlan sokaság,
...
Öregeké is vagyok, fiataloké is, bolondoké éppúgy, mint bölcseké,
Mással nem törődő, mindig mással törődő,
Anyai éppúgy mint atyai, gyermek éppúgy mint férfi,
Telítve durva anyaggal és telítve finom anyaggal,
Sok nemzet egyikéből egy, a legkisebbé és a legnagyobbé egyaránt,
Déli éppúgy mint északi,
...
Társa tutajosoknak és szénhordóknak, társa mindenkinek, aki kezet fog és inni-enni invitál,
A legegyügyűbbek tanulótársa, a legbölcsebbek oktatója,
Kezdő növendék, aki milliárd évszak tudását ismeri,
Minden színű és rendű vagyok én, minden rangú és vallású,
Farmer, gépész, művész, úr, tengerész, quaker,
Fogoly, selyemfiú, békebontó, ügyvéd, orvos, pap.

Önnön sokféleségemnek nem állhatok ellent,
Belélegzem a levegőt, de eleget hagyok magam után..."

Huseges 2008.10.02. 13:05:53

Kedves Tarkamarhák!
18 évi demokrácia sem volt elég nektek, hogy nem látjátok be ennek a rendszernek a tarthatatlan voltát?
A demokrácia nekünk a korrupciót, pornográfiát, droghasználatot, bűnözés elszaporodását, mindenfajta tekintély hanyatlását, általános gyűlölködést a politika minden oldalán, és a zsidók és cigányok túlhatalmát hozta!!!
Ez nem is lehet másképp!
Hibás az eszme!!
Ahol mindenkinek mindent szabad és minden tekintélyt kritizálni lehet, ahol elvileg mindenki egyenlő és egyformán pofázhat a jogairól - annak a következménye csak a társadalom teljes szétesése lehet...
Ahol viszont - a náci Németországban például - van egy kollektív mítosz, "vallás" és van egy abszolút tekintély (amilyen a Führer volt), ott az egész társadalom nagy közös célok szolgálatában egységesül, a deviánsokat, bűnözőket, pszichopatákat, idegenvérűeket kirekesztik, elrekesztik, különválasztják... a normális többség pedig dolgozik, harcol és lelkesedik a nagy közös célokért, a nemzeti ügyért!!
A fasizmus 1945-ben legyőzték, ennek a következményei:
1. Egy szuverén, óriási hatalommal bíró zsidó állam létrejötte, ahonnét a zsidóság az egész emberiséget tetszése szerint terrorizálja.
2. Európa kettéosztása negyven évre, kommunista diktatúra a keleti felében.
3. Felemelkedett a sárga veszély, Kína, egyre erősebb Európával szemben.

4. Kultúránkban elszaporodott a drogozás, bűnözés, sátánimádat, szektázás, Har Krisna, New Age, rockzene, szexuális szabadosság - mert nincsenek nagy közös eszmények, hitek, mindenki azt csinál, ami neki jólesik.
5. Eltűnt a gyarmati rendszer, a niggerek lerázták magukról az európai civilizációt és ennek a következménye a legtöbb függetlenné vált országban a teljes csőd, polgárháborúk, háborúskodás - hiszen ezek a népek nem alkalmasak arra, hogy önálló államot alkossanak.
Szóval beteljesedett mindaz, amitől Adolf Hitler óvta Európát,a fehér emberiséget!
Jó ez? Kell ez nekünk?

tauszig néni 2008.10.02. 15:48:50

Láttam a képen, hogy Bródy János egyfajta ikonja lesz a menetnek. Pontosan ezért nem megyek el, mert nagyon neheztelek rá.
A múltkor egy tévéműsorban szerepelt és a temérdek kifolyó nyál tönkretette készülékünket.
Szóval sajnos tévén sem tudom figyelemmel kisérni
ezt a nagyszerű kezdeményezést, pedig állítólag a gyurcsányi miniszterelnök úr táncolni is fog.
Múúúúúúúúúúúú!!!!!!!!!

tauszig néni 2008.10.02. 15:52:19

én-te-ő-mi-ti-ők
Ez a Walt Whitman is fel fog vonulni? Az zsír, akkor kérek tőle autogrammot.

karel777 2008.10.02. 17:16:57

Kedves Doksi, te biztosan elkötelezett híve vagy ennek a szerveződésnek és pozitívan állsz hozzá, ez jó, teszel valamit a véleményedért, tudom, hogy ez a tüntetés nem a rossz célt szolgálná,de az eredménye azt fogja, balhé=Az erőszakos, szélsőséges magyarok, megint megtámadták, a béke, roma, zsidó ée meleg párti értelmiségieket, ez által ismét bebizonyították, hogy milyen fasiszta, erőszakos és buta nemzet ez a magyar.

Hűségesnek pedig a következőt üzenem:
Szomorú, hogy a magyarok mellett a 3 tömegmészáros rendszer egyikét hozod fel, ha tényleg érdekel a hazád, akkor inkább menj a múltba még jobban vissza, és mondjuk Hortynál kezdd érezni a jó eszméket, vagy tanulmányozd végig Petőfi beszédét, esetleg nagy királyaink és fejedelmeink életét, vagy ősi vallásunkat. Amúgy ha tudnál bármit is a sátánimádatról és szektázásról, rájönnél, hogy a fekete mágia fő művelői a III. birodalom emberei voltak, ezért is jutottak néhány év alatt ekkora hatalomra. Az eszmék és a megvalósítás között mindig óriási különbségek vannak. Többek között az a néhány majom járatja le a magyarokat, akik Árpád-sávról, Erdélyről papolva, ócsárolják a különböző színű embereket, tudod egy embert a tettei és a gondolatai teszik jóvá vagy rosszá, nem pedig, hogy milyen színű testet kapott ezúttal. És ha kicsit utánanéznél, az ősmagyarok se éppen falfehér, árja emberek voltak. A sárga, fekete, zsidó veszély helyett inkább a környezetért, a magyar földért, és a pénz=isten elhatalmasodásáért kéne aggódnod. Te hozol szégyent ránk, igaz magyarokra, amikor hitlert dicsőited, de szerencsére az ilyen emberekből kevés van és tudom, hogy a szélsőjobb oldal, mint a Jobbik, mint a Magyar Gárda tagjainak nagy többsége elveti a faji megkülönböztetést és az erőszakot. Az meg, hogy a bűnözést a cigányok csinálják: Szorítottak már kést az oldalamhoz, vették már el a pénzem és a telefonom, és valóban, tudom, hogy az ilyen típusú rablások 80%-át ehhez a népcsoporthoz tartozó emberek követik el, de ők elsősorban ostoba, buta és undorító emberek, nem pedig cigányok. Nem beszélve arról, hogy sokkal nagyobb károkat csinálnak az aktatáskás patkányok az irodaházakban. Viszont azt is megértem, hogy akit megharapott egy kutya, utána elkerüli a többit. Elkerüli, nem pedig az összes kutyát utálja. A néger, kínai, zsidó és cigány gyűlölő embereknek pedig tiszta szívből kívánom, hogy legyenek őrülten szerelmesek, egy általuk nem kedvelt népcsoport tagjába. Minden jót!

karel777 2008.10.02. 18:07:15

Takarodjon minden pénzhajhász ürülék a parlamentből, aki köztisztviselő létére nem hazája, hanem saját érdekeit nézi, sőt szétrombolja azt a kicsit is ami maradt! Nem beszélve arról, hogy több millió ember jövőjét teszi tönkre. A kezünk megkötve, a tehetetlenség mocskában fuldoklunk. Ha a maffia nem a kormány mögött állna , már jó páran kaptak volna egy egy golyót...persze ez nem tisztességes, de a sors mindenek felett áll, egy biztos: Minél tovább húzzák, annál nagyobbat fognak bukni.

aser 2008.10.02. 19:26:37


Rendbontás

Btk.271/A.§ (1) Aki a nyilvános rendezvény rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett intézkedésével szemben erőszakkal,vagy fenyegetéssel ellenálást tanusit,ha sulyosabb büncselekmény nem valósul meg,vétséget követ el,és két évig terjedő szabadságvesztéssel,közmunkával,vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés büntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés,ha a rendbontást csoportosan,vagy felfegyverkezve követik el.
(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(4) -E § alkalmazásában nyilvános rendezvény: a gyülekezési jogról szóló törvény hatály alá tartozó rendezvény,továbbá olyan kulturális és sport rendezvény,amely a közönség számára azonos feltételek mellett nyitva áll.

Nemzeti,etnikai,faji,vagy vallási csoport tagja elleni erőszak

Btk.174/B.§ (1) Aki mást valamely nemzeti,etnikai,faji,vagy vallási csoporthoz tartozása,vagy vélt tartozása miatt bántalmaz,illetőleg erőszakkal,vagy fenyegetéssel arra kényszerit,hogy valamit tegyen,ne tegyen,vagy eltürjön,büntettet követ el,és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés,ha a büncselekményt
a, fegyveresen,
b, felfegyverkezve,
c, jelentős érdeksérelmet okozva,
d, a sértett sanyargatásával,
e, csoportosan,
f, bünszövetségben követik el.

doksi 2008.10.02. 21:16:38

Karel777! Azért gondolom, hogy nem lesz kemény balhé, mert akkor ők vesztenének. Gondolj bele, mi lenne a hírekben? Szétverték a radikálisok az erőszakmentes felvonulást - megint nem bírnak magukkal, és ez mit jelent? Hogy igaza van a felvonulóknak! - Na ez az, amit nem viselnének el. Nem, nem adják meg "nekünk, magunkfajtáknak" ezt az örömöt. Nem hagyják hogy mi nyerjünk. Éppen ezért figyelnének oda, hogy ne legyen atrocitás. Minden balhé a meglétünk jogosságát igazolná, márpedig, azok, akik ellenünk vannak, épp az ellenkezőjét gondolják és szeretnék bebizonyítani. Én ezért gondolom, hogy ezúttal nem lesz balhé. És aki mégis balhét szeretne, és ezt olvassa, annak is üzenem: remélem tudja, hogy minden erőszakos tettével a felvonulásunk jogosságát igazolja...

karel777 2008.10.02. 21:26:49

Viszont az, hogy ti nyertek, nem éppen a megfelelő szó, itt senki nem nyer. Balhé esetén mindenki veszít, főleg az ország.

Hehehe 2008.10.02. 21:36:32

Kedves Mindenki!

Örömömet szeretném kifejezni, hogy tanúbizonyságot tehet aki akar, az erőszak ellen, a kirekesztés ellen, a minden ellen.
Ki lehet állni cigányok, melegek, zsidók mellett, de ki állt ki egy Olaszliszkán agyonvert emberért?

Ja... az csak egy fehér etnikumú többség.

Amúgy meg igen, én vagy a fasisztaneonácivilágésemberiségellenes.

Természetesen előre elnézést kérek Mindenkitől, hogy mertem a saját véleményemet ilyen módon publikálni, egyáltalán azért is, hogy van, és hogy az más.
Lehet pocskondiázni, megszoktam már.

obulus 2008.10.02. 21:46:14

Hehehe, nagyon keversz dolgokat. A te példádnak semmi etnikai oka nincs, az egy köztörvényes bűncselekmény, ami a rendőrségre és bíróságra tartozik. Nem akarlak pocskondiázni, de ez nagyon aljas csúsztatás, amit csinálsz.

Hehehe 2008.10.02. 21:56:40

Igen, csúsztatok.
Annak az embernek nem voltak jogai? Lazán meglincselték, nem biztosított neki senki semmi jogot ott.

doksi 2008.10.02. 22:02:48

Karel777, úgy akartam fogalmazni, ahogyan szerintem ők gondolják, nem úgy, ahogyan én írnám. :)

obulus 2008.10.02. 22:11:45

Hehehe, de voltak jogai, ugyan úgy mint bárki másnak. Egy bűncselekmény áldozata lett.
A szívem szakad érte, de ez egészen más mint amiről írsz.

Hehehe 2008.10.02. 22:24:25

Én arról írtam, hogy az ellen nem állt ki senki.

Néha a többséget is lehetne védeni, a kisebbség megkülönböztető magatartása ellen.

A zsidózás, cigányozás büntetendő. A neonácizás, fatisztázás nem.

Arra nem terjed ki a törvény?

surranó 2008.10.02. 22:31:07

kár, hogy nem érted a különbséget a köztörvényes, alkotmánysértés és az emberi megalázás között

obulus 2008.10.02. 22:31:20

Mindenkit véd a törvény. Aki megszegi elítélik.

giannoni 2008.10.03. 08:04:03

Nyugalom, Tauszig néni! Az ilyen szövegeket tartogassák a Kossuth térieknek. Aki a demokrácia mellett felvonulást szervez, az nem azért teszi, hogy ott is a Miniszterelnökkel foglalkozzanak. Ő is harcos híve és magánemberként,-- bár még sok politikus tenné--hitet tesz a Tarka Magyar eszmeisége mellett.
Az ellentüntetők a demokrácia ellenségei?-a megkülönböztetés, a kirekesztés hívei... Nem is értem. Mindenkinek ott a helye.
Orbán azért írta alá elsőként, mert őt kérték meg előszőr-mondta Bódis Kriszta a HÍR-TV-nek.

n-big 2008.10.03. 12:46:32

"örömmel" látom, hogy itt is jelen vannak és hangot adnak véleményüknek a radikális, szélsőjobbos csoportok tagjai, szimpatizánsai...
Nem tudom miért bántja őket a mások mássága? És tulajdonképpen miben rejlik a másság? Mitől más? Azért mert más a bőrszíne? Más a vallása? Mások a szexuális szokásai? stb stb stb Hm..
Tisztelt szélsőséges gondolkodású emberek! Nem gondoljátok, hogy ezeknek az embereknek a szemében ti vagytok a mások??? És azt hiszem tized annyi atrocitás sem ér benneteket "másságotok" miatt mint bennünket...
Tessék ezen is elgondolkozni egy kicsit!
Én egy elv szerint élek, amit javasolnék mindenkinek:

ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI!

Üdvözlettel: n-big (a cigány)

jucus75 2008.10.03. 13:29:31

Sziasztok!

Végigolvasgattam a beírásokat. A blogbejegyzésket tekintve bevallom ez is úgy kezdődik, ahogy a Szeretem Magyarországot fórumbejegyzési kezdődtek. Néhány ember írosgatott pozitívumokat, aztán elüldözték őket a szélsőségesek, akik az istennek sem akarták saját véleményükön kívül a másokét meghallgatni.

Sok itt is sajnos a cigányozás. Nagyon sok. Én egy cigány lakta környéken vagyok nem cigány lakos. A biciklinket a hátsó szomszédunk lopta el, aki magyar.
Cigány védett meg, amikor az utcán elkapott a magyar, hogy megerőszakoljon, miközben magyar emberek közönbösen mentek el jajveszékelésem ellenére is.
Kétszer volt balesetem. Cigány házaspár állt meg, míg magyarok rohantak tovább. Persze bizonyára azért, mert nekik van munkájuk, míg a cigányok ráérnek járni képtelen embereeket felsegíteni. Ennek ellenére nem vagyok magyargyűlölő. Szeretem az embereket nemre, korra, fajra, vallásra tekintet nélkül. Gyakorlatilag mindenkiben a jót keresem. Csak éppen nem értem a megkülönböztetést. És legfőképp azt nem értem, hogy cigánygyűlölő miért gyűlöli azt a magyart, aki nem gyűlöli a cigányt. Miért nem állhatok ki egy cigány mellett azért, mert akkor megver a magyar. Érthetetlen, hogy még a saját "fajtáját" is megveti a fajgyűlölő (legyen az bármilyen nép gyermeke), ha nem úgy gondolkodik, mint ő.
Te azt mondod, hogy miért tudtad, hogy Szögi Lajos gyilkosa cigány volt. Én azt kérdezem: miért tudtam, hogy a móri mészáros magyar volt?
Mindkettőnek a gyökere: gyűlölet, harag, agresszió. De mivel mindkettő gyökérzete eltérő indíttatású, eltérő irányból, más-más intenzitással éri a megbomlásra ítéltetett elmét, ezért a végeredmény is más típusú. Csak míg te soha nem kérdezed meg, hogy a feldarabolt testekhez miért jómódú magyar gyereket társíthatsz, addig én megteszem magamtól azt is. Így nem járok tévúton és nem kérek számon cigány bűnözést a cigányon, hanem bűnözést kérek számon a szeretet, megértés és emberség nélküli társadalom egészén. Az elidegenedett emberek társadalmán, ahol már a szomszédjával sem áll szóba az ember.
Semmi nem szült nagyobb cigány bűnözést, mint a kirekesztés, a harag és a gyűlölet. De ugyanez szüli a brutális magyar bomlott elmék által elkövetett egyre nagyobb számú, és egyre brutálisabb erőszakot is.
És akkor majd hirtelen egyszer csak a 22-es csapdájában találjuk magunkat, ahol még a kirekesztés elleni fellépést is elítéljük és akkor majd ölünk, butítunk és nyomorba döntünk. És még alkohol sem kell hozzá.

tauszig néni 2008.10.03. 19:14:31

Jucus 75
Teljesen megértelek. Nekem az emberkkel voltak hasonló tapasztalataim és mindig a földönkívüliak védtek meg. Nekem is egy magyar lpota el a biciklimet és egy földönkívüli visszahozta.
Le kéne már számolni az előitéletekkel a földönkívüliekkel szemben.

jucus75 2008.10.04. 11:47:01

Tauszig néni!

Sajnállak.

Elkövetkező éveidre sok szépirodalmat, színházat, sportot, zenét, természet csodáit kívánok neked. És sok jó embert köréd, mert rendkívül boldogtalannak kell lenned ahhoz, hogy ennyi harag és gyűlölet legyen benned. A pszichológus erre azt mondaná, hogy "kivetítés". Saját problémáidnak keresel tárgyat, ahol levezetheted. De örülök, hogy itt vagy, mert egy kurucz.infon, vagy egy jobbik oldalon csak a haragban és a gyűlöletben egyesülhettek.
Nézz meg bármely kisgyereket, aki mosolyog mindenkire és nyitott az élet minden szépségére. Hidd, hogy te is ilyen voltál! És találj vissza hozzá!!!
Nehéz lesz, mert írásaid arra utalnak, hogy rendkívül sok a gyerekkori sérülésed. De még mindig jobb, ha egészsges emberek között vagy...Vagy olyan betegek között, akik kultúrával, zenével, művészettel, kapcsolataik teljesebbé és tisztábbá tételével oldják saját problémáikat.
Nekem pl. nagyon bejött ha problémám van akkor keresek olyanokat, akinek még több van és próbálok rajtuk segíteni. A magyar emberekben sokkal nagyobb sajnos a keserűség, mint amennyi indokolt lenne. Ennek feloldására tökéletes másokon történő segítés, mert rájössz, hogy a te problémáid töredéke azoknak, mint akikkel találkoztál.

Ez volt az első és utolsó hozzászólásom az írásaidra. Bármit írj. Nem változtat azon, hogy sajnállak, és sajnálom az összes boldogtalan embert Magyarországon, akik saját problémáiknak megoldását a "kivetítésben" találják meg és nem a sokkal nehezebb, de sokkal egészségesebb feloldásban.

szia:

Jutka

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2008.10.04. 14:00:01

"Zolika1212 2008.09.30. 15:21:24"

Zolika, sajnos a romák listája sokkal hosszabb volna, ha összeállítanák. Ők jóval több erőszakot szenvednek el a többségi társadalomtól, a múltban és a jelenben is. A gond az, hogy a többségi társadalom a saját legrosszabb tulajdonságait, tetteit vetíti ki a kisebbségre, és bosszulja meg a kisebbségen. Több belátással és összefogással kevesebb erőszak lenne az egész társadalomban.

tauszig néni 2008.10.04. 14:31:18

Jucus doktornő tökéletes diagnózist adott rólam.
Boldogtalan vagyok, gyűlölködöm, kivetítek, gyerekkoromban megerőszakolt a nevelőapám.
Mostanában pedig nem olvasok, nem hallgatok zenét, nem járok színházba és a természettel sincs kapcsolatom.
Lenyűgöző ez az éleslátás, ahogyan néhány sorból mindezeket megállapította. Önnek nem itt lenne a helye, hiszen Gyurcsók telefonsámán elbújhat az Ön teljesítménye mellett. Mennyi emberen tudna segíteni az interneten keresztül. Én máris érzek valami bizsergést, ahogy az Ön által sugárzott pozitív energiák átáramlanak belém.
Mergnyugtatásul közlöm, bár sívár az életem, van egy hobbym: a TOLERANCIA!

jucus75 2008.10.04. 16:13:28

Tauszig néni!

Hát megszegem adott szavam, hogy nem válaszolok neked, de nem birom megállni. Azt gondolom, hogy te nem vagy tisztába a tolerancia fogalmával. Nézz utána az értelmező kéziszótárba!
Nem tudom, hogy mennyit olvasol, és mennyit jársz színházba, mennyit sportolsz, és mennyit jársz a természetbe. De azt igen, hogy ezekből soha sem elég. Gyakorlatilag a nemzet tragédiája,hogy sem ideje, sem elkötelezettsége sincs ezek gyógyászati segédeszközként való igénybevételéhez.

Addig is amíg a tolerancia fogalmát megtalálnád, és rájönnél, hogy ahhoz, hogy annak tekinthesd magad anélkül, hogy nevetségessé válnál kevesebbet kellene cigányoznod, vagy akár Bródyról, vagy egyéb emberekről nem kellene bántó véleményt alkotnod, olvasd ezeket a hasznos tanácsokat egy nagy magyar írótól:
"Ne gyűlölj, ne irtózz, ne undorodj. Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez egyrészt megértőképességed csonkaságának jele, másrészt annak, hogy ellenszenved tárgya valamilyen formában benned is jelen van. Gyűlölöd a gazdagokat? tisztísd ki gazdagság iránti vágyadat s majd nem gyűlölködsz. Utálod a nőhódítókat? tisztísd ki érzéki vágyadat, s majd nem utálkozol. Ilyenkor nem az ellenszenv tárgyát kell megnbélyegezned, vagy javítani próbálnod, hanem önmagadban megkeresned annak megfelelőjét s azt finomítanod, míg az ellenszenv el nem oszlik benned."

"mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak a kettőssége. S ez: az érzelgés, mely manapság mindennél veszedelmesebb; cukros váladéka bekente az emberiséget.
Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomorúságosabb. Egyik irányba szeretni csak úgy tud, hogy másik irányba gyűlölködik; vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formátlanságához mér mindent; akármerre fordul, jó nem fakad belőle."

"Egyfajta gyűlölködés igen könnyen fertőződik, mert a balsikereink okozata keserűséget és csalódást egyszerűbb és kényelmesebb egy-egy általános indulatrohammal levezetni, mint önmagunkat ellenőrízni. Valójában nincs olyan embercsoport, melyet gyűlölködni indokoltabb volna, mint például a kövéreket, vagy a magastermetűeket.
Gyakran kérdezd meg önmagadtól: "Van-e olyan közösség, vagy egyén, akit kéjjel bántanék?" S ha van: kutasd ki bántási-hajlamod okát; észre fogod venni, hogy az igazi ok sosem az illetőben van, még ha talán csakugyan kellemetlenkedett is nekd, hanem önmagadban, teljesületlen vágyaidban. Bosszúállással, vagy tétlen gyűlölködéssel semmit sem javítasz, viszont saját lelkületedet megmérgezed vele."

jucus75 2008.10.04. 16:26:35

zolika1212!

"Olaszliszka - Szögi Lajost meglincselték a cigányok."
Móron pedig azt hiszem 6 embert öltek a magyarok. Egy hete jómódú 23 éves magyar ölt meg egy családi barátot 9 éves gyermekével együtt. De én nem sorolok 77 ilyen esetet, mert nincs értelme.

De azért igazad van Szögi Lajost valóban cigány ötle, de az bizonyára elkerülte a figyelmed, hogy a Sorstársak című műsor rama adásában a Szögi házaspár két gyermeke felkérte a magyar embereket, hogy a "Szögi Lajos" nevet ne tűzzék a fajgyűlölet zászlajára, mert Szögi Lajos arra tanította gyerekeit, hogy nincs cigány és nincs magyar, csak rossz és jó. A két lány sírva kért TÉGED IS, hogy ne tedd, mert a Szögi családban az apa halála előtt sem hangzott el a cigány szó pejoratív értelemben, és édesapjuk tiszteletére halála után sem fog.
Tiszteld Szögi Lajos két gyermekét és ne tűzd fajgyűlöleted zászlajára a Szögi Lajos nevet.

szia:
Jutka

tauszig néni 2008.10.04. 17:59:17

Jucus néni! Csak egy rövid kérdés, hol cigányoztam ? Idézd nekem légyszíves azon szavaimat, amit Te cigányozásnak vélsz? Ez a Ti bajotok és ez a kivetítés, mindenki, aki esetleg nem rokonszenvezik veletek az cigányozik, kirekeszt és a többi jolly joker kulcsszó.
Bródyról amit írtam vállalom. Mindenfajta freudi mögöttes, titokzatos okok nélkül irritál mert énekel, holott nem tud énekelni, csak énekelve beszélni
(kódolt antiszemitizmus) és nyálas. Sajnos ezek tények, akár tetszik akár nem, függetlenül attól, hogy szomorú gyermekkorom volt e vagy sem.
Én sem szeretem az erőszakot, de nevetségesnek érzem, hogy egy olyan ember kezdeményezését viszitek tovább, aki megfelelőnek tartotta a rendőrség 2006 őszi fellépését. Persze biztosan megérdemelték a randalírozók, mert Te láttad a tévében, hogy autókat gyújtottak fel. Ennyire korlátoltak vagytok, hogy nem veszitek észre, hogy ez az egy tartja össze ezt az egész ú,n. baloldalt, a rettegés a nem létező náciveszélytől ? És ezzel az egy dologgal tudja megszólítani a híveit a szegény gátlásos pszychopata, önmegvalósító pápai gyerek.

Na ez volt az utolsó, hogy komolyan beszéltem, talán felfogtál belőle valamit.

jucus75 2008.10.04. 19:23:35

Szia tauszig néni!

felfogtam az írásod. Tömény agresszió az egész. Freud a világban sincs az írásomban. Márcsak azért sem, hogy bár ismerve tanait, sok esetben nem értek vele egyet. Bocs. Jó lett volna, ha egy nagy magyar írót véltél volna a soraim között rejtőzni. Valóban nem olvastam végig minden írásod, mert tömény agresszió. Bródyt sajnálom hogy úgy látod, mert tőle is sokat kaphatnál, de neked az sem kell.
Cigányozás, nem volt. Viszont az én cigány ismerőseimre a földönkívüli jelzőt aggattad, ami akárhogy is nézem a te értelmezésedben az, hogy ilyen cigányok a földön nem léteznek, akikről én írtam. De mivel te toleráns vagy biztos kiderül, hogy a "földönkívüli" az nem földön kívül élő, csak egy kedveskedő jelző.
Egy biztos: én mosolyogva írom a soraimat, a te soraid tömény aggresszivitása viszont arról szól, hogy legszívesebben a vírtuális térből jól kiemelnél, ha megtehetnéd és jól megrugdosnál. Jaj de hálás vagyok, hogy ez csak egy virtuális tér.
Egyébként nem vagyok baloldali, mint ahogy sokan nem azok akik nem szeretik az agressziót. Konzervatív vagyok durván 60%-ban. Liberális vagyok 40%-ban. Ez annyit jelent, hogy ha a világ észrevenné, akkor ma a konzervatív értékek eladhatóak (kultúra, művészet, zene, építészet, minőségi oktatás, sőt tovább megyek: EMBERI KEDVESSÉG, ODAFIGYELÉS, stb.). De mivel Magyarország pl. nem veszi észre, de mondjuk Németország igen ezért eshet meg az, hogy nagyanyáink régi magyar bútorait kamionszámra adják el a magyarok. És nem a magyar állam, hanem a magyar unokák (jobboldali, baloldali, liberális, politikautáló, nagymagyarkodó, stb.) Jobb esetben kidobálják a szeméttelepre és akkor tök jó bútorokat, értékes tárgyakat lehet összeszedni (akár 1950-es feliratú kenderverőt is.) Ez a szomorú. Tudod. Meg az, hogy az itt jelen levőket egytől egyig baloldalinak minősíted. Tény, hogy ma nincs jobb oldali párt, akire lehetne szavazni, mert nem hirdetné a fajgyűlöletet vagy nyiltan, vagy sunyin, de attól én még várok egy konzervatív jobb oldali pártot. Egyszer talán eljön. Nincs nagyobb pusztító erő sem gazdaságilag sem társadalmilag, mint a fajgyűlölet, mint a közösségben élés képtelensége. A közösségi lét minden társadalom, minden gazdaság alapja. Az meg persze, hogy nem üdvözlöm örömmel, hogy emberek a magyar hon szeretetére hivatkozva szétvernek épületeket építményeket, mert nagymagyarkodni, meg gyűlöködni, meg mindent szétverni támadt kedvük az szerintem minden normális embernek természetes, aki szereti annyira a hazáját, hogy nem tapossa a földbe saját szarát. Már bocs a kifejezésért, de ami egy ilyen gyűlöletünnepség után marad, az rendszerint mindenhez hamarabb illeszthető mintsem a hazaszeretethez. Nem beszélve arról, hogy az ilyen hazaszeretőktől aztán kamionszámra szállíthatják ki Németországba a régi magyar bútorokat, mert nem felvásárolják a bútorokat, hogy ez ne történhessék meg, hanem ők maguk is eladják nagyanyjuk bútorait, hogy az ikeából vásárolhassanak. Vannak ismerőseim, akik sajnos Magyar Gárdisták. Hát nem mondanám azt, hogy tudják mi az, hogy kulturális érték, amikor egy-egy kézzel faragott nagymamáink korabeli tükörbe botlanak, vagy amikor nagy nehezen sikerül őket bevinni egy múzeumba...
Mellékesen tényleg sajnállak. Borzasztó lehet ha valaki annyira boldogtalan, hogy boldogtalanságában olyan társaságba próbálja a "boldogtalanságának kivetítését" gyakorolni, akik a gyűlöletre immunisak.
Ezennel én is befejeztem.
Egyébként nem pszichológus vagyok, hanem közgazdász, aki az emberi butaság hatalmas méretűre növesztésében (politika+bulvármédia+negatív hírmédia közösségi marketingmunkája) látja a nemzet társadalmi és gazasági tragédiáját is. A tiedet is és az enyém is.
És aki örömmel üdvözli a civil szervezetek első közös megmozdulását, mert a civil szervezetek (legyenek azok bármilyen társadalmi célra hivatottak) feltámadása a szükséges és elégséges feltétele annak, hogy a társadalom és a gazdaság kikerüljön a szarból. A civil szervezetek feltámadása a szükséges és elégséges feltétele annak, hogy a politikai függőség, az államtól való függőség ne legyen természetes végre se a civil szervezeteknek, se a lakosságnak. Mert nem a politika a gond, hanem a politikától és a médiától való 18 év alatt társdalmi létezésünk részévé vált függőség természetessége. Még mindig a megváltót várjuk és nem magunkat tesszük jobbá, nemesebbé.

Salado 2008.10.04. 19:28:58

Többeknek!
Olaszliszkán egy tiszavasvári tanár elgázolt egy gyereket, akinek nem lett különösebb baja. A rokonai a gázolót agyonverték, ami tűrhetetlen önbíráskodás és aránytalan megtorlás. Egy kesznyéteni öreg árammal megölt két embert, mert ellopták tíz uborkáját, ami tűrhetetlen önbíráskodás és aránytalan megtorlás. Ítéjünk egyenlő mértékkel - ha a tetteseket, ill. az áldozatokat is egyenlő mértékkel mérjük. Persze ha az egyik fél csak cigány, a másik többségi, akkor...

Salado 2008.10.04. 19:47:33

Világosítson fel valaki! Mi az, hogy kisebbségi meg többségi? Csak azt látom, hogy egy Bayer meg egy Pergerről magyarosított Polgár (sőt: Tomcat, mégcsak nem is Kandúr Bandi, magyarosan) verik a legjobban a nyálukat a nagy magyarságukról, egy Ustic "Magyar" Gárdát kapitányol, Reznicsek meg a szittya őseivel kérkedik, holott tudhatná: az ő szláv ősei régebbi lakók itt a nomád - bevándorló - "magyarok"-nál. Az efféle "jöttmentek" mitől állítják magukról, hogy többségiek? Az europid képük miatt? Persze ismerem a választ: aki rendesen dolgozik, tiszteli a törvényt, bla, bla, bla...
Amikor kipécézek a falu végén egy cigány családot, hogy megkínáljam Molotov-koktéllal, felmérem előtte, hogy a bent alvók közül melyik dolgozikés melyik nem, melyik lop és melyik nem? A külvárosban lakom, de még nem hallottam olyanról, hogy naplopó vagy tolvaj gádzsó házára benzines palackot dobtak volna.
"- Minden rossznak a zsidók az okai!
- Úgy van! És a biciklisták!
- Mér' pont a biciklisták???
- Mér' pont a zsidók?" (vicc az 1930-as évekből)

jucus75 2008.10.04. 19:50:57

salado és oázis!

Látom azért mi nagyjából egy véleményen vagyunk.
Mellesleg a Csepeli Györgynek van egy olyan vizsgálata, hogy az egyetemen ugyanazt a történetet adta oda két társaságnak. Egy lányt megerőszakolt néhány fiú. A neveket cserélte fel csupán. A történetet kellett tartalommal megtölteni, hogy hogy s mint történhetett meg az esemény. Amely társaságnál a Lakatos, a Mező nevek az elkövetők voltak, ott egészen más történet kerekedett ki, mint ahol a megerőszakolt lányé volt a Lakatos név. Az írása címe: "...és nem is kell hozzá zsidó." Érdekes gondolatok vannak benn a fajgyűlöletről, a kirekesztésről, a kivetítésről. Mindenkinek ajánlom a figyelmébe.

tauszig néni 2008.10.04. 20:07:11

Salado
Rendkívül ostoba párhutamot állítottál fel. Vádolhatnád ezzel az erővel a Mávot is mert 10000volttal működteti a felsővezetékeket és már többször előfordult, hogy szegény romát agyonvágta az áram amikor megpróbálta levágni a színesfémből készült vezetéket. Illetve valószínüleg önbíráskodó volt az a mozdonyvezető is, aki 5 db szegény roma halálát okozta a mozdonyával, amikor azok egy olyan helyen akartak átmenni a Ladával, ahol nemhogy vasúti átjáró, de még út sem volt. Csak a rendőri erők tudták egyébként megakadályozni, hogy a mozdonyvezetőt megtámadják.
Nem az öreg ölte meg a nem két, hanem, egy embert, hanem az, hogy behatolt egy magánterületre, esett az eső és részeg volt mint az albánszamár.
Nesze Jucus néni itt a cigányozásom, már nagyon hiányoltad! És próbáld felfogni ! Szó nincs gyűlöletről, maximum megvetést érzek az egész tarkamarha fesztivál és résztvevői iránt. A gyűlölet, az egy érzelem és az nincs bennem irányotokban.
Egyszerűen csak mulattattok.

tauszig néni 2008.10.04. 20:55:05

Te szerencsétlen, antifasizmusba és KIREKESZTÉSellenességbe belegárgyult Jucus 75!
Sajnálsz engem a saját képzelt piedesztálodról, felállítasz magadban mindenféle elméletet az én beteg lelkemmel kapcsolatban, amiért ezen az ellentmondásos és szánalmas demonstrációtokon
gúnyolódni merészelek és betegre röhögöm magam.
Beszélsz nekem a természet szépségeiről.
Megkérdezném Tőled, kipróbáltad már milyen egy 60 kilométeres déli szélben, a Balatonon surf-fel
kilométerekre beszáguldani a nyílt vízre, miközben
a szétporló víz az arcodba vág és érzed, hogy szinte eggyé válsz a széllel, a nappal, a természettel? Amíg nem próbáltad, addig ne nagyon sajnálkozzál másokon látatlanban, mert nagyon melléfogsz a diagnózisaiddal!
Ne érts félre, nem hasonlítom magam Voltaire-hez, de szerinted mert vitriolos volt a tolla, rögtön meg is rugdosott másokat, akikkel nem szimpatizált?
Ez a mániátok, az antiszemitizmus, a kirekesztés.
Én például általában kedvelem a zsidókat, mert többnyire műveltek, érzékenyek, jó humoruk van.
De igenis fenntartom a jogot arra is, hogy akár ne szeressem őket és ne legyen bűncselekmény, ha valaki nem szereti őket.
Szerencsétlenek!!!

jucus75 2008.10.04. 22:28:02

Tauszig néni!

Örülök,hogy jól mulatsz ezen az oldalon. Ha amikor te mulatsz akkor ilyen zaklatottak a soraid, akkor nem tudom milyen sorokat írhatsz, amikor bosszankodsz. De ha neked a zaklatottság jó mulatság, akkor további jó mulatságot tudok neked kívánni. Csak nehogy ebbe a nagy mulatozásba agyvérzést is kapj.
A szeretet pedig valahogy nem olyan, hogy valaki fenntartja a jogot magának, hogy ne szerethessen egyes népcsportokat. Ha szeretek embereket szeretek és nem népcsoportokat és fajokat, stb. De persze ha nem szeretek az sem így működik. Az általánosítás működik úgy, hogy fenntartom a jogot, hogy egyes csoportosulásokat ne szeressek. Mellékesen Hitler és hívei is úgy kezdték, hogy fenntartották a jogot, hogy egyes népcsoportokat ne szeressenek. És nem volt bűncselekmény, amit tettek? Ha itt valaki szerencsétlen akkor az te vagy és azzal a buta gondolkodásoddal, amely mellett még érveket sem tudsz felhozni úgy, hogy azt ne önmagad cáfolnád meg a következő mondatoddal.
Ja egyébként valóban nem ismerem, hogy milyen az a balatoni surf. És nem is hiszem, hogy feltétlenül ugyanazt kellene sportolnom mint te, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Mint ahogy nem is kell ugyanazt olvasnom, hogy jól érezzem magam. A könyvajálómat éppen ezért nem neked címeztem. El ne olvasd!!! :)

alex19 2008.10.04. 22:41:18

Kedves jucus75!
Bámulatos az ön előítéletes, megbélyegzésre, beskatulyázásra hajlamos gondolkodása. Úgy látom a valóság nem nagyon zavarja, legalább is nem nagyon érdekli az ítéletalkotásban. Miközben árad szavaiból az önhittség.
"Tény, hogy ma nincs jobb oldali párt, akire lehetne szavazni, mert nem hirdetné a fajgyűlöletet vagy nyíltan, vagy sunyin". Ezt lesz szíves mondjuk Orbán Viktor vagy Pokorni Zoltán vagy ... szemébe mondani, vállalva a következményeit a bizonyára megalapozott ítéletének. Ellenkező esetben Önön marad a sunyi és gyáva jelző.

Kedves Salado!
Wahorn Andrást a klubrádóban meghallgatta? Csak azért, hogy jobban értse a tíz uborka problémáját. Utána talán elszégyelli magát.

tauszig néni 2008.10.04. 23:26:30

Most, hogy mondod Jucus, elmegyek, megméretem a vérnyomásomat. Tényleg olyan zaklatottnak érzem magam. Ezen változtatni kell, holnaptól mindenkit szeretni fogok és akkor talán meggyógyulok. Le kell még szoknom arról a szokásomról, hogy otthon a spájzban mániákusan kirekesztek. Tudod ilyenek a nácik és mindenki beteg lelkű, gyűlölködő, aki valamiben nem ért veletek egyet. Te pedig reszkessél tovább, nehogy kiemeljelek a virtuális térből és megrugdossalak!
Micsoda képzelőerő. Hogy bírtok órabérbe rettegni.
Mintha fizetnének érte. Bocs most már be kell fejeznem, ideje bevennem a vérnyomáscsökkentő szeremet.

jucus75 2008.10.04. 23:35:53

alex19!

Nem tudom, hogy mit kellene bárkinek is a szemébe mondanom és miért. És nem is gondolnám, hogy bármelyiküket is érdekelné a személyes véleményem. Nem beszélve arról, hogy Gyurcsánynak a másik oldalról ki mondja a véleményét bele a szemébe úgy ahogy te gondolod: "üljünk le egy kávé mellé és elmondom neked így a szemedbe, hogy milyen ember vagy te". Na mindegy. Ne firtassuk ezt a hülyeséget.

Mellékesen rengeteg fideszes barátom van, mert munkámból kifolyólag politikai körökben mozgok. Sőt felsőfokú tanulmányaim során is volt két FIDESZ képviselő tanárom. Mindkettőt imádtam, mert jó gazdasági tanárok voltak. Szerencsére igazán nem kell ebbe a szörnyűségbe belefolynom. Mármint a politikába. Csak úgy felületesen. Sajnos a politikus társadalom 90%-a roncs ember. A sok elkötelezettségbe, lekötelezettségbe törvényszerűen azzá válik. Hogy Ancsel Éva kifejezésével éljek: "mindkettőben benne van a kötél szó". Szoktam is nekik ezt mondani, amikor éppen azon filóznak, hogy kinek mit lehet kimondani, hogy ne veszítsék el az állásukat, vagy éppen előrébb kerülhessenek a ranglétrán. Amikor benyelte a MIÉPET a FIDESZ figyelmeztettem a fideszes ismerőseimet (olyanokat is, akik OV-nek személyes barátai), hogy benyeltek 5% szélsőjobbot és kiköptök 15-öt. 2008. van és a FIDESZ-ről teljesen levállni látszó Jobbik 10%-on áll. Ha valaki szerette volna, hogy a FIDESZ ne nyelje be a MIÉPET, mert az csak rövid távon siker, hosszú távon társadalmi kudarc és a FIDESZ-nek pártpolitikai kudarc, az hidd el, hogy én vagyok! Szavaztam én rájuk hidd el, amikor még nem a növekedés volt az egyetlen egy élteszményük. Én szerettem volna, ha középen maradtak volna, de ők kiskazdákat akartak, MDF-et akartak, MIÉPET akartak. A MIÉP ugyanakkor nem kisgazda párt. A MIÉP bement a FIDESZBE és nem megszűnt, hanem hirdetve tanait gyarapodott, most pedig Jobbik+Magyar Gárda néven megerősödve kiválik a FIDESZBŐL. Csak a hülye nem láthatta a FIDESZ-ben, hogy a MIÉPET és a kisgazdákat nem lehet egy kalap alá venni. A MIÉP egy eszmére épült (fajgyűlölt), a Kisgazdapárt pedig egy társadalmi csoportra. A társadalmi csoport igazán szart arra, hogy ki képviseli a mezőgazdaság érdekeit. Sőt. Torgyánnal akkor már a tökük tele volt, tehát ki is egyeztek az Orbán Viktorban. A MIÉP legénységének viszont nemcsak ideiglenes tartózkodási helyéül szolgált a FIDESZ, hanem gyarapodási lehetőségnek is ígérkezett, táptalajnak. Hát így jártak (és így jártunk sajnos). Előbb gondolkodni kellett volna, hogy egy fajgyűlöleti eszmét el lehet-e egyáltalán nyelni. És mégegyszer ismétlem, hogy én lettem volna a legboldogabb, ha a FIDESZ ezt a lépést akkor nem tette volna meg, mert a fajgyűlölet még mindig 5%-on lehetne, ha nem biztosított volna neki táptalajt és kommunikációs burkot a FIDESZ.
Ja egyébként Pokorni és Orbán hogyan került egymás mellé? Köztudottan nem szeretik egymást. Ennél már csak az lett volna jobb, ha Orbánt és Kósát tetted volna egymás mellé. :) Ha a 19 az éveid száma, akkor valóban nem figyelhetted meg, hogy mely politikusokat és miért kellett OV-nak az előző években kivonnia a kommunikációs forgalomból, hogy a párt ne omoljon össze a belső feszültségektől.

Köszönöm a sunyi és a gyáva jelzőt, de remélem, nem haragszol meg, hogy nem tudom magamra venni. Már sokmindent mondtak rólam, de ezt a két minősítést még nem kaptam meg. Éppen itt volt már az ideje úgy érzem, hogy ennyi idősen egyszer sunyi és gyáva is legyek.

szia:
Jutka

jucus75 2008.10.04. 23:59:26

Tauszig néni!

Nyugi. Nem rettegek se tőled se mástól. Órabérbe meg éppen nem. Most volt egy szabad napom és gondoltam irogatok egy kicsit. De holnaptól (tudom vasárnap) megint melózok. Le kell adnom egy tanulmányt a helyi civil szervezetek működéséről, annak hibáiról, gyengeségeiről. Pozitív és negatív oldalairól. Tulajdonképpen a Tarkamagyar blogjára is azért cuppantam rá, hogy megnézzem a civil szervezti névsort örömömben, hogy végre a civil szervezetek összefognak. Csak aztán hogy volt egy kis időm gondoltam miért ne irogassak.
Egyébként nem is gondolnád, hogy mennyire "tarka magyar" az én ismeretségi köröm. Ha valaki nem rekeszt ki, akkor hidd el én vagyok. A Magyar Gárda tagtól a cigányig az én ismeretségi körömben mindenkit megtalálsz abból egyszerű okból kifolyólag, hogy mindenkinek a gondolkodásából tanulok. És abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy teljesen nyitott vagyok. Nem szeretem a gyűlölködést igazad van, de szeretem az embert. Azt az embert is szeretem aki gyűlölködik, mert magát mérgezi elsősorban és ki segítsen rajta ha nem egy olyan, aki nem hajlandó magát mérgezni. Nem beszélve arról, hogy a gyűlölködés már olyan mértékű, hogy nem lehet kivonni egy embernek saját magát abból, hogy ezen megpróbáljon változtatni legalább a szűk baráti körében, hiszen a következő nemzedék, a mi gyerekeink lesznek a tényleges elszenvedői annak, ahova mi vezetjük a társadalmat és a gazdaságot.
Holnap (vasárnap) nem leszek, tehát holnap pontot tehet mindenki a véleményeimre. Majd valamikor felnézek jövő héten a blogra és elolvasom a beírásokat.

köszönöm neked a konstruktív vitát. Az ilyen viták fejlesztik az ember érvrendszerét.

szia:

Jutka

tauszig néni 2008.10.05. 16:10:52

Morvai Krisztina levele Önökhöz:

Kedves Magyar Tarka Aláírók!

Némi csalódottsággal értesültem róla, hogy mozgalmuk nem valamelyik kihalóban lévő magyar szarvasmarha fajta megmentésére irányul, mint ahogyan azt a „Tarka Magyar” elnevezés sugallja.

Vigasztal viszont, hogy olyan feladatot tűztek zászlajukra – a kirekesztés, a diszkrimináció elleni fellépést – amely jogászként mindig is szívügyem volt. Engedjék meg, hogy javaslatokat tegyek arra, mely területeket tekintse kiemelt fontosságúnak a Tarka Magyar mozgalom a diszkrimináció, az emberi jogok terén ma Magyarországon.

Mindenekelőtt rögzíteni szeretném, hogy elméleti és gyakorlati ismereteim tükrében ma Magyarországon a legsúlyosabb diszkrimináció és kirekesztés a MAGYAR EMBEREKET éri, ideértve a magyar gazdákat, a magyar vállalkozókat, a magyar munkavállalókat. Különösen súlyos kirekesztést élnek meg azok, akik büszkén vallják és vállalják a magyar nemzethez tartozásukat – a csonka Magyarország határain belül és az elszakított területeken egyaránt. Az úgynevezett „rendszerváltozás” óta csak és kizárólag a magyar nemzethez tartozás miatt ért diszkriminatív, kirekesztő, durva bántalmazás embereket, mégpedig nem csupán magánszemélyek, hanem a hatalom rendőrsége részéről, s tömeges mértékben. Semmilyen más nemzethez, nemzetiséghez, vagy etnikumhoz, valláshoz tartozó csoportot nem ért szervezett erőszak vagy diszkrimináció hazánkban a második világháború óta.

Annál kirívóbb kirekesztést, megfélemlítést, diszkriminatív alapú bántalmazást kellett viszont elszenvednie nemzeti érzelmű MAGYAR EMBEREK tömegeinek. Az 1956. évi magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján például ezeket az embereket a nemzethez tartozásuk kifejezése miatt a rendőrök durván bántalmazták, mind szóban, mind tettekkel. A kirekesztés legdurvább formáit alkalmazva egyebek mellett „rohadt magyaroknak” szólították a megemlékezés résztvevőit, a magyar zászlót, a kokárdákat, jelképeket, a magyar népművészet jegyeit viselő tarsolyokat egyaránt „bűnjelnek” tekintették, s akik ilyesmit viseltek, azokat összeverték, megtaposták, nemzeti jelképnek minősülő tárgyaikat megrongálták, volt, hogy a Dunába dobálták. Olyan eset is volt, hogy egy békés emlékezőt a nála lévő magyar zászlóval fojtogattak, hosszú perceken át, egyértelműen megvalósítva ezzel az emberölés bűntettének kísérletét. Sem ezt a személyt, sem a többszáz további áldozatot, akiket a magyar nemzethez tartozás vállalása miatt ért kirekesztés, diszkrimináció és bántalmazás, mind a mai napig nem kártalanították s az elkövetők felelősségrevonása is elmaradt. Ez az emberi jogok tömeges és durva megsértését valósítja meg, ahogy erre a magyar állam figyelmét már két évvel ezelőtt felhívta az ENSZ egyik emberi jogi bizottsága, a kínzás elleni bizottság.

Sajnálatos módon a 2006. őszi tömeges rendőri brutalitásokat megelőzően s azóta is rendszeresen előfordul, hogy a magyar nemzethez tartozást kifejező zászló vagy más jelkép birtokolása miatt előállítanak, őrizetbe vesznek, vagy más módon kirekesztően kezelnek magyar állampolgárokat a magyar rendőrök. Az ezzel összefüggő ügyeket legjobban a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat honlapjáról ismerhetik meg (www.nja.hu). Éppen ezért, a Tarka Magyar mozgalom színre lépésének napján arra kérem a magunkfajtákat, a nem tarka magyarokat, a jelző nélküli magyarokat, hogy emeljük fel a fejünket, nyerjük vissza öntudatunkat, védjük meg emberi jogainkat, s a magyargyűlölet, a mi kirekesztésünk elleni fellépés jeleként is használjunk minden lehetséges alkalommal magyar nemzeti jelképeket. Tegyünk házunkra, autónkra, táskánkra, ruhánkra magyar zászlót vagy más jelképet, s viseljük azt büszkén. Soha ne felejtsük el: ez mi HAZÁNK, mi itt itthon vagyunk és nem hagyhatjuk magunkat terrorizálni, megfélemlíteni, kirekeszteni. Tégy tehát a magyargyűlölet ellen, legyél büszke magyarságodra és ezt fejezd ki mától kezdve zászlóval, nemzeti jelképpel! Bíztass erre másokat is, kedves Magunkfajta, kedves jelző nélküli magyar, kedves nem tarka magyar!

Kérem a Kedves Tarka Magyarok haladéktalan és hatékony fellépését a magyar nemzethez tartozás miatti hatalmi erőszak és az emberi jogok durva, diszkriminációra alapuló megsértésével szemben. Bízom benne, hogy a Tarka Magyar mozgalom színrelépésével a magyargyűlölet és magyarüldözés, a diszkrimináció és kirekesztés e látványos megnyilvánulásai gyorsan megszűnnek. Bízom abban is, hogy a 2006. őszi tömeges, megfélemlítő, kirekesztő emberi jogi jogsértések ügyében - amelyeket elsősorban az MSZP-SZDSZ kormány és az általa irányított rendőrség követett el -, végre megtörténik a felelősségrevonás és az áldozatok irányában a kártérítés. Legyen ez a Tarka Magyarok által kitűzött első komoly cél. S mi pedig, a nem tarka magyarok, a jelző nélküli MAGYAROK ünnepeljük a kirekesztés elleni határozott fellépés kezdetét úgy, hogy nem tűrjük többet a magyargyűlöletet, annak súlyosan diszkriminativ, a magyar embereket megalázó, elszegényítő, Magyarországot pusztulásba vívő megnyilvánulásait.

Elég volt a magyar vállalkozókkal és a magyar gazdákkal szembeni súlyos, kirekesztő fellépésből, a multikkal és külföldiekkel szemben a magyarok hátrányos helyzetben tartásából, diszkriminációjából! Legyen vége a magyar vállalkozók és gazdák folyamatos megfélemlítő jellegű zaklatásának, amit eddig az adóhatóságok, munkaügyi hatóságok, köjál és más hivatalok gyakoroltak, súlyosan diszkriminálva a magyar embert a külföldivel, illetve a multicégekkel szemben, ahol a bevétel és a profit a többszöröse, az ellenőrzés a tört hányada, mint a magyaroknál. Elég volt abból, ahogy a magyar munkavállalókat diszkriminálják, kirekesztik az emberi élethez szükséges jövedelmekből, a nemzeti vagyonból, a munkavállalói jogokból, a szakszervezeti érdekvédelemből – miközben egy szűk, kivételezett réteg hatalmas profitra tesz szert és kifosztja az országot.

Munkára fel, Kedves Tarka Magyarok, tegyenek a kirekesztés, a diszkrimináció ellen!

Kérem azt is, hogy végre tegyék magukat igazán tarkává! Figyelem egyre gyakoribb vonulásaikat, s hiányolom, hogy kéz a kézben vonulna cigányember és nem cigányember. Miért nem fogják meg egymás kezét, Kedves Tarkák? Miért olyan fehér az egész tömeg? A rossznyelvek szerint azért, mert önök leginkább olyan kivételezett, gazdag, luxuskörülmények között élő emberek, akik romával még soha életükben nem találkoztak, legfeljebb egy méregdrága belvárosi étteremben cigányzenét hallgatva.

Olyan aljas rágalmak is elhangzanak, hogy önök nem is vegyülnének a magyar cigánysággal és az integrált oktatást például meghagyják a kiszolgáltatott falusi embereknek. Tegyenek a megalapozatlan rágalmak ellen, kedves tarkák! Mindenki, aki csatlakozott a Tarka Magyar mozgalomhoz, hívjon meg évente legalább egy hónapra egy sokgyerekes vidéki cigánycsaládot és lássa vendégül saját otthonában. Gyermekeit pedig a Rózsadombról vagy Lipótvárosból küldje el Dél-Somogyba, Borsodba, Szabolcsba és járassa ott iskolába, mondjuk egy tanéven át. Szűnjön meg a szegregáció! Tarkítsák az országot.

Kérem a Tarka Magyar mozgalomhoz csatlakozott Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, hogy álljon élére a kezdeményezésnek. Hívjon fel minden egyes zsidó iskolát arra, hogy nyissák meg kapuikat a vidéki roma gyerekek előtt! Váljon tarkává a Lauder iskola, s sorra a többi is! Üljön minden zsidó gyermek mellett egy cigány gyermek, ismerkedjenek egymás kultúrájával, hagyományaival, szokásaival! Ne szerénykedjenek tovább fővárosi zsidó identitású honfitársaink, ne mondjanak le a sokszínűség, a tarkaság hétköznapi örömeiről a vidék nem tarka magyarjainak javára. Vegyék ki aktívabban részüket a tarkaság igazi örömeiből!

Remélem, jó tanácsaimat megfogadják, szívből kívánok sok sikert a Tarka Magyaroknak!

Szeretettel

Morvai Krisztina

Budapest, 2008. október 4.

Remélem megfogadják tanácsait és a gyakorlatban is tesznek majd a kirekesztés ellen!

tauszig néni 2008.10.05. 19:09:52

Megnéztem szombaton a kordonok közé zárt gyalogtúrát. Nagyon precíz szervezés volt. Adott időben bezárták a kordont, attól kezdve az elkésett
magyartarkák sem követhették a menetet, láttam néhány nagyon ideges toleranciabajnokot.
Egyébkénz hihetetlen, hogy 100 000 ember milyen kis helyen elfért. Azt hittem olyan kis helyen legfeljebb 4-5000 ember fér el, de hát ahol szeretet és "melegség" van, ott minden csoda megtörténhet.
Mi meg csak itt gyűlölködünk, miközben ők megfogadva Morvai Krisztina tanácsát, rövidesen cigánycsaládokat fognak rózsadombi otthonaikban nyaraltatni.
Szebb jövőt kívánok én is ezen a szeretetteljes és kiegyensúlyozott weboldalon!

jucus75 2008.10.05. 20:24:05

Köszönöm Morvai Krisztina levelét!

Ebből csak magyar gazdák kirekesztésére kívánok reagálni.
A magyar gazdák önmagukat rekesztették ki, amikor nem voltak hajlandóak európai kollegáiktól tanulni.
Franciaországban, Angliában, vagy akár Németországban is a gazdák szövetkeztek közösségi marketing tevékenységre. Ez annyit jelent, hogy a tejtermelők, a borászok, stb. pénzt dobtak össze, hogy saját termékeiket reklámozzák írott formában, weblap formájában és a televízióban reklám formájában közösségi marketing munkával.
Ha éppen a tejtermelőkről beszélünk, akkor ne felejtsük el, hogy egyrészt iskolatejtörvényt hoztak a parlamenti pártok, hogy a tej kapósabb legyen. Erre válaszul a gyerekek, akinek a kutya nem reklámozta a tejet, mert a hazai gazdák közös marketingtevékenységre akkor sem voltak hajlandóak, amikor tele volt ilyen jellegű uniós pályázattal a pályázatfigyelők sora az iskolák falához dobálták a tejet. Az állam fizette az adófizetők pénzéből (és fizeti ma is), hogy a tej az iskolák falát díszítse, vagy a biciklitárolókat. Mindeközben tudok olyan gyerekről, aki szerette a tejet, de szégyellte, hogy szereti. CSak az iskolában ihatott tejet, mert szegény gyerek, de a közösséghez tartozás miatt ő is a falhoz vágta, mert a tejivás CIKI. A marketingtevékenységre igényelhető pályázati pénzek sorra bentmaradtak az államnál, mert mindenki arra várt, hogy az állam majd rákényszeríti az embereket, hogy ne pepsit, hanem tejet igyanak az emberek. (Mondanád, hogy akkor az állam reklámozza a tejet. Az állam nem reklámozhatja a tejet, mert az a külföldről beérkezett termékek versenyét sértené. Magyar gazdák reklámozhatják a tejet, cégek.) Ez egy tévút, és piacgazdaságban nem járható. Persze visszamehetünk a kommunizmusba, amikor majd megmondják nekünk, hogy mit együnk meg mit igyunk, meg hiánygazdaságban újra sóvárgunk majd, hogy nyíljon meg a piac, de szerintem ez egy őrület, hogy idáig jutottunk. Én akkor ettem banánt, amikor Róza néni hozott. Ma már minden gyerek ehet banánt. Lehet akarni, hogy újra ne együnk banánt és narancsot, mert amikor lezárná Krisztina a határokat, hogy védje a magyar gazdákat akkor a viszonosság elve miatt, ami a külkereskedelmet működteti (te is adsz én is adok, te nem adsz én sem adok) ez történik. Az export-import nem úgy működik, hogy a magyarnak jó legyen és a többi országnak meg nem. Gondoljunk csak Bokros csomag idején a bevezetett vámpótlékra. Ahhoz, hogy a vámnál egy ország helyzetbe hozza magát a többi országgal szemben engedély kell, mert nem lehet kedvünkre kicseszni más országokkal. Engedélyt akkor kapunk ha a csőd szélén állunk. Ellenkező esetbe ez még Morvai Krisztinánknak sem fog menni. Nem játszhatunk istent. Hogy gondolja ezt a Krisztina: exportálni akarunk mert hát az milyen jó (?), de amikor be akarnak valamit hozni az országba, akkor a határra állunk, hogy mégsem. A határra nem állhatunk, de igényesek lehetünk magunkkal szemben és vásárolhatunk magyar terméket és ezzel igényességünkkel szoríthatjuk ki a külföldit. Bármily hihetetlen de ezt csinálja más ország is. De amíg elhisszük, hogy az állam a gyógyír, hogy a politika a gyógyír, addig a gazdák nem fogják az igényességet hirdetni marketing tevékenységgel és addig a vásárló is millió szükségtelen gagyit vásárol igényes magyar termék helyett. Itt jegyzem, hogy még az USA mezőgazdasági közösségi marketing tevékenységét is meg lehetne vizsgálni, mert hogy még nekik is van. Azoknak a mocskos kapitalistáknak.
Mellesleg éppen jobboldali tanárunknál tanultuk meg, hogy a politika azáltal tette tönkre a mezőgazdaságot, hogy nem hagyta magára, hanem folyamatosan felhasználta politikai céljaira, ahelyett hogy piaci viselkedésre, marketingre, kommunikációra tanította volna meg őket.
Én kisvárosban élek és házi tejet iszok meg gyógyteákat, de valaki mégis megissza azt a kurva pepsit a tej helyett. Ez a piac.
És hogy tejet állam venné meg? Olyan nincs. Az állam olyan fogalom, mint a háztartás. Ha a háztartás tagjai jövedelmet termelnek, akkor lehet vásárolni, de a háztartás akkor sem vásárolja meg a szomszéd háztartásnak a tejet, mert nem olyan hülye. Hát az állam is háztartás, az összháztartás. Ha én tejet vásárolok, más meg pepsit, nem feltétlenül annak örülök, ha az adómból a tejtermelőnek a tejét megvásárolják, hogy az ne menjen tönkre, hanem annak örülnék, ha a szomszéd háztartásban is tejet innának a saját jövedelmükből. Ehhez azonban a tejtermelőknek fel kell nőniük és közösségi marketinget kell orrba szájba nyomni a piacon. Szeretnék tejreklámot láni a pepsi reklámmal szemben, de ezt 18 éve várom és nem érkezik.

Egyébként kíváncsi leszek Morvai Krisztina 2010- miniszterasszonyára, hogy honnan a francból fog pénzt előteremteni arra, hogy miközben mindenki issza a pepsit aközben az összes tejet felvásárolja, hogy a magyar gazdák ne legyenek kirekesztve.
Illetve mit kezd a "viszonosság elvén" működő külkereskedelemmel, ami arról szól, hogy te beengeded az országodba azt én banánomat én meg beengedem a te juhtejedet. Amikor nem engedi be a termékeket hazánkba, akkor nem csak a magyar termék hazai fogyasztását szorgalmazza, hanem azzal, hogy beint más országok termelőinek, egyben beint azon hazai gazdáknak is, akik exportra termelnek. Nem egy mezőgazdasági céget tudnék mondani, aki akkor lehetetlenülne el, amikor a viszonosság elve miatt abba az országba nem fogadnák a termékeket, ahova azok exportálnak. Mellesleg ez már európai unión kívüli országokat jelent, mert unión belül éppúgy nem szarhatunk a németek fejére, ahogy ők sem a mienkre, amikor külkereskedelemről van szó.
Minden normális nemzet a piacát őrült kommunikációval védi és az egy területen termelők kommunikációs és marketing összefogásával.
Itt vannak a méztermelők. Kb. 20-at ismerek. Amikor arról beszélek, hogy össze kell fogni és egyesületet kell alapítani és közös marketingtevékenységet kell folytatni akkor eláll a lélegzetük, hogy hogyan gondolom, mert hogy hogyan tudnának ők meggyezni, hogy ki mennyi pénzzel járuljon hozzá. Amíg a bizalmi index a mezőgazdaságban egymás között 0% addig bizony önmagukat nyírják ki a piacról.
Másik megközelítésben vissza lehet ugyan hozni ezt a régi jó mezőgazdaságot, amikor még nagyanyáink kijártak kapálni (és akkor már rögtön a munkanélküliség problémája is meg lene oldva). De amikor a legnagyobb költség a bér a triplájára nőne egy termék árában akkor éppen a vásárlók lennének azok, akik a földhöz vernék a seggüket, mert hogy minden környező országban harmadannyiba kerül az az alma, amit őrző védő államunk nem enged át a határon.

Ja és hogy lássuk mi a közösségi tejreklám még a szocializmusból. Nem azért, mert akkor tudták, hogy mi a marketing szerepe, hanem azért, mert akkor egy cég csomagolhatott, egy cég vásárolhatott fel tejet. Tehát nem kellett cégeket reklámozni, hanem tejet, tejfölt, vagy éppen wc-tisztántartási programot.
www.youtube.com/watch?v=CsI912HVtg8
www.youtube.com/watch?v=Cs7eqtPucd4
www.youtube.com/watch?v=k740wJWgjDk
18 évet vártam az első közösségi reklámra. Hála isetennek megérkezett. A gyógyvizeinket reklámozza a Magyar Turizmus Zrt. közösségi reklám formájában. Nem egy gyógvizet reklámoz, hanem a gyógyvízkészletet.
Őszintén remélem, hogy közösségi reklámtevékenysége követőkre talál haznákban és leszakadunk végre a politika és az állam szótól. És felmérjük, hogy nem csak vásárolni kell a piacgazdaság körülményei között, meg hőzöngeni, hogy nekünk mennyire szar az életünk, hanem termelni és értékesíteni is meg kell végre tanulni.

üdv:

Jutka

nyúlbéla 2008.10.05. 22:21:01

Ha hihetek a szememnek Morvai Krisztina itt és most épp lezsidózta a Tarka Magyarokat, és ezen túlmenően rózsadombi zsidóknak is nevezte őket.

Most túl azon, hogy a magyar zsidók, illetve zsidó származású magyarok, illetve magyarok, akiknek van egy pár zsidó ősük is, szóval hogy ők sokkal inkább érzékenyek saját kisebbségi helyzetüknél fogva a cigányság sorsára a mindennapi életben (tehát nem kell Morvai krisztinának képmutatóskodni ez tárgyban)

de a vicc az, hogy maga Morvai Krisztina él a Rózsadombon, és ha megnézzük, hogy alakultak a fővárosi szavazások az elmúlt 18 évben... nos az úri magyar negyedek, tehát a rózsadomb, a várnegyed, a 11-12 kerület, ezek masszív mdf és miép és fidesz kerületek, területek voltak mindig is. Magyarul beszéljünk már magyarul. Az itt élő gazdag emberek többsége bizony nem zsidó, hanem ők a magyarok a köbön. Ha egyáltalán lehet fokozni valakinek a magyarságát, akkor pont ezekben a kerületekben laknak ők, a magyar magyarok (vigyázat, összetett jelzős szerkezet). Akik a családfájukat és a kutyabőrüket minimum Mátyásig tudják visszavezetni, de vannak akik még korábbra.

Úgyhogy jó volna, ha tudná Morvai Krisztina miről beszél, pl saját magáról. Nem tudom mikor érte légsújtás, vagy hárborús repesz, de valami nagyon megkavarodott a gondolkozásában. Persze lehet, hogy pont fordítva, most van rend benne, és korábban volt kibillenve, mig küzdött a nők és gyermekek elleni erőszak ellen, amig feministának vallotta magát. Tehát ahol most van ez volt valaha a kiinduló pont, Morvai Krisztina visszajutott a kályíhához az ablaktól, visszajutott gyerekkori értékrendszeréhez. Ő ebben a mostani gondolkozási kotyvaszban van otthon. Neki ez a rend.

Mondanám, hogy béke poraira, de még él. És bár rettentő szomorú ez az egész. Mégsem lehet nem nevetni rajta. Közvetlen rokonait családját persze nem irigylem. lesz sok helyrehozni való.

tauszig néni 2008.10.05. 22:58:48

Nyúlbéla! Remélem mielőbb összefutsz egy falka agárral!!
Sajnos nem tudsz még olvasni sem, egy szóval nem írta M.K.
hogy a Rózsadombon gazdag zsidók laknának.
Olyan vagy mint móricka, mindenről a zsidózás jut eszedbe.
Azt valóban javasolta, hogy a Lauder fogadjon minél több romagyereket. Ez szerinted olyan rossz ötlet? Mi benne a kivetnivaló?

" Az itt élő gazdag emberek többsége bizony nem zsidó, hanem ők a magyarok a köbön. Ha egyáltalán lehet fokozni valakinek a magyarságát, akkor pont ezekben a kerületekben laknak ők, a magyar magyarok (vigyázat, összetett jelzős szerkezet). Akik a családfájukat és a kutyabőrüket minimum Mátyásig tudják visszavezetni, de vannak akik még korábbra."

Tényleg komolyan azt hiszed, hogy az arisztokrácia köréből kerülnek ki a mai gazdag emberek?
Demján Sándor, Tasnádi Péter mint arisztokrata???
Vagy esetleg Száva Vincére gondoltál?
Ez a mai kor nem azoknak az embereknek terem babért, akik jó nevelést kaptak és bárhol szerényen hátrahúzódnak udvariasságból, hogy előreengedjenek másokat.
M.K. valóban kűzdött a nők és gyermekek elleni erőszak ellen, csak elkövette azt a súlyos hibát, hogy a palesztin nőkre is ki akarta terjeszteni ezt a tevékenységét. Azóta sokan gyűlölik. Mi meg szeretjük. Ki itt a gyűlölködő?

fajtiszta agár 2008.10.06. 00:24:07

Kedves tauszig néni, képzeld összetalálkoztam pár fajtisza agárral! gondolhatod mi történt velem, magam is az lettem!

Na akkor fussunk neki a morvai krisztinma féle zsidózásának megint,

vagyis ne fussunk neki, fuss neki te egyedül tauszig néni, olvasd figyelmesen el Morvai Krisztina levelét... egyértelműen rózsadombi zsidókról beszél, akik fogják meg a cigányok kezét és fogadják örökbe őket...

Nos, a felvonulók többsége nem él a Rózsadombon, de még a budapesti zsidók többsége sem (már akit nem nyírtak ki morvai krisztina szellemi testvérei).

Csodák csodájára a Rózsadombon maga Morvai Krisztina él! És ez a kerület meg a közeli kerületek, jó kis budai úrinegyedek, bizony a miép, fidesz, mdf fellegvárai. Honnan tudom? Én pl a 12. kerületben lakom és a házamban rajtam kívül mindenki fidesz, mdf, fidesz jobbik szavazó, sőt az egész utcában is ez a helyzet, csak páran vagyunk kivételek.... bizony a szomszéd utcákban is ez a helyzet. De nem kell rámhagyatkozni ebben a kérdésben, meg kell nézni a választási térképeket. Bizony ezek a budai úrinegyedek mind mind a jobboldal fellegvárai: mdf, fidesz, miép, és mostan már a jobbik is.

Morvai Krisztinát, aki a Rózsadomboin lakik, senki sem akadályozza meg abban, hogy jó példával járjon elől kutyabőrös szomszédai előtt és befogadjon vidékről pár roma családot, ha egyszer úgy gondolja ez az út a probléma megoldásához... azonban azok, akik a felvonuláson résztvettek már régóta együtt élnek, együtt dolgoznak a romákkal. Ezek a Tarka magyarokhoz csatlakozott csoportok, társadalmi szervezetek, amelyek itt vannak felsorolva a blogon, régóta vesznek részt tevékenyen a falak lebontásában a kisebbségek és a többségi társadalom között.

Nem kell képmutatóskodni. Bár lehet, hogy egy ilyen rózsadombi úriasszony, mint Morvai Krisztina csak ritkán ereszkedik le a dombról, hogy körbe nézzen kis hazánkban és megtapasztalja a vérvalóságot, hogy bizony az ő újfent megtalált hittestvérei a legnagyobb cigányfalók, cigányélet mérgezők. Közéjük lépett, és bizony most már ő maga is a cigányok elleni uszítás vezérszónoka lett, az ősrégi trükkel: a két ősi bűnbakot akarja egymás ellen lovalni, a romákat és a zsidókat.

Nem fog menni Krisztina! És hát ha a hülyeség fájna, akkor most nagyon fájna neked a fejed.

Viszont meggyőződésem, hogy nem lehet ennyi ökörséget, ennyi hidegvérű uszítást összehordani büntetlenül. Meg lesz ennek a böjtje, és hát mit mondjak még: nagyon sajnálom Krisztina!

jucus75 2008.10.06. 10:03:41

Szia fajtiszta agár!

Én viszont ellentétben veled eléggé lehangolt állapotban vagyok a terjedő fajgyűlölet miatt. Úgy gondolom Morvai Krisztinába emberükre találtak a fajgyűlölet terjesztésében. Csurka ehhez a nőhöz képest sehol sem volt.
Sajnos a jövő nemzedékét oktató tanárok között sok olyan van, aki beviszi az iskolába és a gyerek ma már vagy otthon vagy az iskolában hallja a fajgyűlöleti eszméket. Pont az utcánkban lakó kisrác (aki egész nyáron a cigány gyerekekkel doglozgatott, mert az édesapjának szinte csak kizárólag cigány alkalmazottai vannak az építőiparban) mondta, hogy rengeteget kell "dolgoznia" a tanárai után, hogy osztálytársai ne legyenek fajgyűlölőek. Azt mondta, hogy már alig várja, hogy vége legyen az iskolának, mert már nem sok hiányzik, hogy egy-két tanárának jól beolvasson az órán önmagának megengedett kirekesztő dumák miatt.
Pont most akartam bevágni neked a Tordas honlapján levő gyerekek által írt "magyarságdolgozatokat", de valószínűleg a tordasi botrányok miatt (SS ruhába öltözött igazgató) levették.
Pdf formátumban voltak fent a honlapon a 21. században hogyan lehet magyarnak lenni dolgozatok. Gyakorlatilag egy közös volt a dolgozatokban. Ezek a gyerekek igazán még nem kialakult identitással rendelkeznek ezért aztán amit órán hallottak különböző stílusban jöttek vissza a dolgozatokban. De mindegyik egytől egyig a kirekesztett magyarságról szólt. Borzalmas volt. Nem beszélve arról, hogy olyan szolgalelkűséget táplál a gyerekekbe, hogy egy mobilitásra képtelen nemzedéket nevelnek a 21. században. Ez katasztrófa.
Kerestem neked Tordas honlapján, de a honlap a tordasi botrányok miatt eléggé át lett alakítva úgy tűnik. Igazából abszolút nem jön át már a honlapról, hogy mi folyik abban a faluban. Korábban a színházi előadások is arról szóltak. Mármint a nagymagyarkodásról. Arról meg, hogy mi megy abban a faluban szerintem fogalma sem lehet csak annak, aki a gyerekét az ss ruhába öltözött igazgató iskolájába nem akarta beiratni.
Mellesleg nem csak az igazgató olyan. A történelemtanár, aki a gyerekekkel iratta a dolgozatokat az nem semmi.
És ez csak egy falu, ahol a polgármester és minden pénzéhes ember meglovagolta a lakosságban érezhtő közösségi szellemiség hiányát a legkönnyebben kialakítható közösséget életre hívta (fagyűlöleti eszmék zászlaja alatt egyesülőt), de hidd el, hogy tele van vele az ország.
Te bizonyára nagyvárosi vagy, mert ott ebből annyira nem érezhető semmi, de kisvárosokban a közösségi szellemiség hiányára ületett kirekesztésben, fajgyűlöletben egyesüljünk óriási trend.

Van egy zsidó ismerősöm, aki Izraelben él. Ő írta egy üzenetben, hogy mit vagyok annyira beszarva. Ő zsidó, de amikor hazajön Pestre, akkor a randalírozókon kívül tök normális emberekkel találkozik.
Aztán egyszercsak fogta magát és lement vidékre. Azt mondta, hogy igazam van. Interszitin utazott és azt mondta, hogy egyszerűen köpni-nyelni nem tudott az ott folyó beszélgetésektől amikor pedig egy-két vidéki faluban volt már személyes élménye is, akkor azt írta, hogy meg se mert szólalni, csak lesett mint a moziban, hogy "most akkor mi van....?"
A bűnbakkeresés mindig ment ennek a nemzetnek. És most is azt csináljuk. Ahelyett, hogy felnőnénk.

na szia:

Jutka

fajtiszta agár 2008.10.06. 10:33:26

Hát igen, nincs Morvai Krisztinában úgy látom egy gramnyi JÓZAN szülői ösztön se. Mit gondol hogyan fogja megvédeni a saját gyerekeit a zsidózástól? Azt hiszi, hogy az újonnan megtalált fajhittestvérei, majd pont az ő gyerekeit fogják kiimélni? És mégis hogyan? A gyerekeknél mindig lesz igazoló irat,hogy édesanyjuk jó antiszemita volt? vagy hogy? Vannak, akiket a történelem semmire sem tanít. Sajnos.

tauszig néni 2008.10.06. 11:58:31


Sétatéri Korcs ! ezt olvasd!
Egyre többen így gondolkoznak és ez ellen semmit nem tudtok tenni még, ha Záhonytól Körmendig rendeztek meneteket akkor sem.


Stoffán György:Nyílt levél a Tábornokoknak


Tábornok Urak!


Önök ott állnak hajnalban a bitó alatt, ki-ki büszkén, ki-ki lelkileg összetörve. Az áruló magyar tiszt- Tichy - alig várja, hogy kimondhassa: - „Istennél a kegyelem"… - és alig várja, hogy reccsenjen a csigolya, és Önök Uraim irgalmatlan szenvedéseik közepette kiszenvedjenek. Ha Önök - Tábornok Urak - láthatták volna előre, mi történik majd ebben az országban az Önök áldozatvállalása után százhatvan évvel, bizonyára soha nem álltak volna be az úgynevezett magyar szabadságharc katonai vezetésébe, s főleg a halál eme formáját utasították volna el, borzadva a következő generációk lélektelen hazaárulása okán. Nézzenek körül az Urak ma abban az országban, amelynek a térképét elképzelni sem tudták volna 1849. október hatodika hajnalán, földi életül utolsó napján: - Nos, ez a térkép semmiben sem tükrözi annak a Magyarországnak a képét, amelynek szabadságáért Önök harcoltak, s amelyért Önöket a hóhér most ott a létra tetején kampóval, kötéllel a kezében várja. Mert ez az ország annak csupán az egyharmad része. Az a híd, amelyről Bem beszélt - elveszett, s elveszett vele a Haza is!

Gondolják meg Urak, érdemes-e ott állniok e hűvös hajnalon a vár mellett, a tetőgerendákból hevenyészett akasztófáik alatt. Pillantsanak be Urak a mai magyar parlamentbe, s nézzék végig micsoda alja nép gyakorolja Pest-Budán a hatalmat egy lerongyolódott, hitét, hazaszeretetét, s lassan teljes hazáját vesztett nép fölött, amelyet állati sorba hajtott annak a népnek a pénzügyi söpredéke, amely nép fia - Kegyelmeteket is idehozta a vár tövébe. És ezt a söpredéket szolgálja a mai magyarnak mondott parlament, engedve, hogy pusztulásunk mind nagyobb mérteket öltsön. Mint az állatokat – karámba tereltek immár harmadszor az állami vezetők. Aki Önöket kivégezte, annak véres kezét csókolgatta néhány évtized után a nép, „Éljen a király-t" harsogva a Budavári Koronázó templom előtt… Deák kergette a Kiegyezés labanc karámjába és karmai közé népünket, s az Udvar, amely az Önök köteleit verette egymásra uszította – mint az Önök nemes szabadságharca alatt is – a velünk, magyarokkal együtt élő nemzeteket. Majd az Önök gyilkosa Ferenc József belekényszerítette Hazánkat egy háborúba, amelynek kimenetelét is annak a népnek a bankárai döntötték el, amely népből a nemzetünket gyűlölő Haynau származik. E háborút követően felosztották a favágó, tutajt építő tótok, a Zalatnán és Gyulafehérvárott gyilkoló oláhok, a Zentát magyar fejekkel „díszítő" rácok, s a háborúba minket erőszakkal bevonó labancok között. Országunk harmadára zsugorodott, népünk létszáma kevesebb, mint felére csökkent. Igaz, volt egy nemes lelkű és a hazáért élő – Önökhöz mindenben hasonlatos – vezérünk, Horthy Miklós kormányzó úr, aki az európai politika zavaros és drámai időszakában is Magyarország és a magyar nép érdeki mellett harcolt, s vissza is vett –bár iszonyatos áron – valamicskét az elrabolt területekből. Ám az öröm csak négy esztendeig tartott, mert a háborút ismét – Haynau népe segítségével – ellenségeink nyerték meg, és az orosz cárt meggyilkoló ócska söpredék vetette rá vérszomjas, értékeinket romboló önmagát maradék Hazánkra, s még három falut is elraboltak tőlünk a magyar koronázó város, Pozsony hídfőjeként 1947. február 10-én. Asszonyinkat e mocskos férgek megbecstelenítették, papjainkat lemészárolták, iskoláinkat bezárták, szerzeteskolostoraink lakóit elkergették, házaikat az enyészetnek adták, politikusainkat kivégezték, s a népet az orosz tajgára vitték kényszermunkára. Nemességünket, a haza ezer éves támogatóit és fenntartóit megölték, elüldözték, s kastélyainkból terményraktárakat csináltak. Értékes könyvtárainkat a söpredékhad elrabolta, s raktáraik pincéiben rothasztotta fél századig. Nem maradt értelmiségünk, nem maradtak vezetésre alkalmas politikusaink, hanem az a réteg vette át a vezetést, akit Önök hazaárulás miatt egytől-egyig – teljes joggal – felakasztattak volna. A dolgozni gyűlölők, az értelmet és a Hazát semmibe vevők, a nemzetközi szabadkőművességet kiszolgálók, a hullagyalázó rablók országává lettünk, s bár sokan kapaszkodtak/ragaszkodunk erkölcsi normáinkhoz, hitünkhöz, magyarságunkhoz, e söpredék eszmeiségében nevelt fiatalságunk immár e csonka Magyarország jövőjére pontot tett. Az egyházak elvesztették szerepüket a nemzeti nevelés terén, s megosztottá váltak, mert árulók lepték el szent helyeinket, mint Isten szolgái… és az igazakat félreállították. Iszonyú bűnök, mint a daganatos betegség támadta meg népünket Haynau népének e kis országban való hatalomra jutásával. Jól példázza ezt egy 1948. október hatodikai kivégzés, amikor szintén tizenhárom magyar tábornokot végeztetett kik Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, Haynau kései utódja.


Aztán fellázadt a nép tizenegy évvel e korcs szellemű és erkölcsű söpredék hatalomra jutása után, de mint az Önök szabadságharcát, ezt is leverte a keleti lélektelenség, az orosz hadsereg… És ezután Urak? Olyan árulás következett, amihez fogható volt már ugyan e honban, de arra nem volt még példa, hogy ezt magyar vezető – Kádár (Csermanek) János – rendelte el, túllicitálva azt a megtorlást, amelyet Moszkva követelt e mocskos gyilkos és hazaáruló állatoktól. Öltek, kínoztak, börtönbe és kényszermunkára vittek tízezreket, majd kivégezték a forradalom miniszterelnökét… mint Batthyányit a pesti Neugebaude-ban… Önök után néhány órával. És jött egy kor, amelyben ma élünk Tábornok Urak. És ez a kor a legveszedelmesebb. Mert az hirdetik, hogy szabadok vagyunk, de ilyen bilincset soha nem hordtunk kezünkön és lábunkon, lelkünkön és érzelmeinken. A gyűlölet szállta meg Magyarországot szerte a Kárpátok gyűrűjében. Mindenünket eladták azok, akik 1956 után öltek…, s éppen úgy ránk uszították a cigányokat, zsidókat, a fajtalankodókat és ezek erkölcstelen és vak támogatóit, mint egykor a velünk ezer éve békében élő nemzeteket a Habsburg gyilkosok.

Kérdezhetnék Önök Tábornok Urak, hogy a nép miért hallgat… Nem hallgat, de nem talál meghallgatásra sem a földön, sem az égben. Ha békésen ünnepel, és emlékezik, akkor is belelőnek, lovakkal tapostatják őket, kezüket eltörik, szemüket kilövik a szenny-hatalom utasítására. Gyermekeket, öregeket, családokat egyaránt sújtanak aljas törvényeikkel, amelyekkel kirabolják a nemzetet, és saját zsebükbe teszik az ellopott pénzt… Nem hallgat a nép Urak, de a nép nagyobbik része ostobán és értékeit féltve elárulja a nemzetért küzdőket, akikért manapság már fizetnek is a hatalom ócska kiszolgálói. Tichy őrnagyhoz hasonló férgek szolgálják a hatalom beteges magyargyűlöletét, s még a templomba is belőnek, sárba taposva az Európában elsőként Magyarországon törvénybe iktatott vallási szabadságot.

Vége Urak! Mindennek vége, mert ma nincsenek Önökhöz hasonló hősök, nincsenek igazi magyarok a Parlamentben, nincs ember, aki harca hívná a nemzetet a szabadságért, mert nincs – vagy csak kevés - nemzetszeretetre oktató pedagógus, és hallgatnak az egyházak is ha támadás éri a híveket. Igaz, 1849 után is a nemzetet leverő hatalomhoz való hűségre felszólító érseki körlevelet olvastak fel kötelezően templomainkban, s aki erre nem volt hajlandó, azt bebörtönözték, kivégezték.

Tábornok Urak… - vajon érdemes volt e meghalniuk a magyar szabadságért, érdeme volt-e kiállni azért a nemzetért, amelynek saját kicsinyes értékei többet jelentenek a szabadságánál, a hazaszeretetnél, a nemzet megmaradásánál? Érdemes volt-e egy hajszálat is megmozdítani azokért, akik később saját esztergomi érsekük ellen, református és evangélikus püspökük ellen gyűjtöttek aláírásokat, akik tízezrével vonultak fel hazug ünnepek alkalmával, és akik a nemzet ellen alakult munkásőrségbe lépve – ma ez maga a rendőrség – támadtak a Hazára? Érdemes volt-e Önöknek meghalniuk egy olyan nép szabadságáért, amely nép a nemzeti oldalon is aljas és vádaskodó egymás iránt, s a tomboló gyűlölet felég minden értékes elgondolást? Érdemes volt e meghalni egy olyan nemzetért, amelynek asszonyai szívük alatt nem táplálják, hanem meggyilkolják magzataikat… ezzel mintegy 8 millió magyart ölve meg hatvan év alatt? S érdemes volt-e meghalniuk tábornok Urak azokért, akik e felosztott ország másutt élő magyarjaitól megtagadják az alapvető jogot – a magyarságot, a magyar állampolgárságot?

Urak! Nem volt érdemes. Mi több: fölösleges volt, mint minden más áldozat is az volt ezért a nemzetért. Ma is ott állnak a köpönyegforgató magyar-gyűlölő politikusok az Önök emlékoszlopa alatt Aradon, ahol önhitt és hazug beszédeikben, saját mellük büszke, de szánalmas veregetésében merül ki az Önökre emlékezés, ám az Önök igazi célját, haláluk igazi értelmét, ostoba, beszűkült agyukkal, buzogó jellemtelenségükben felfogni nem tudják. Mert Önök Uraim békét és egységet óhajtottak egy olyan független Magyarországon, ahol magyar, tót, oláh, szerb, zsidó, sváb és szász, katolikus és református, evangélikus és izraelita, egy hatalmas országban közösen alkotva él és épít egyre szebb és egyre jobb jövőt. Uraim! Nincs már meg ez az ország, nincs meg a hazaszeretet, és nincs meg hozzá az értelem. Nem tanultunk az Önök áldozatából s nem a magunkéból sem. Katonáink, fegyvereink és reményeink nélkül élünk immár, mint Önök a siralomházban. És hamarosan felpereg a dob, kiáll egy mai Tichy őrnagy, s vezényel, mint az Önök hóhérainak azon a ködös, hűvös, gyilkos hajnalon - ott Aradon… És a kötél megfeszül a nyakunkon, lábunkat pedig két hóhér húzza lefelé, hogy roppanjon a csigolyánk, s végleg kialudjon a magyarság még pislákoló gyertyacsonkja.

Nem volt érdemes Urak meghalniuk… de akkor Önök tudták, érezték, hogy vállalniok kell az áldozatot. Példát akartak mutatni nekünk, de a magyar nem tanult, hanem javait, s rongyossá vált ruháját védve hajtja hurokba a nyakát. Értelmetlenül. S eme értelmetlenségben válik az Önök áldozata is értelmetlenné, fölöslegessé. Vagy mégsem? Talán…

Talán lesz, aki a nemzeti gyásznapon, az Önök kivégzése évfordulóján nem a kivénhedt táncdalénekesnő esti koncertjére megy a „művészetek" bizarr vezetésű palotájába, hanem gyertyát téve ablakába megerőlteti emlékezetét, és elmond egy fohász a nemzetért… S talán ezt a fohászt Önök elismétlik a Fennvaló előtt… s talán a Fennvaló még egyszer kegyelmet ad nekünk. Hiszen „Istennél a kegyelem…"

jucus75 2008.10.06. 12:52:10

Hát igen:

"Vannak emberek, akik csak akkor vannak maguknál, amkor egyszer végre magukon kívül vannak."

Sajnos egyre több az ilyen ember.

tauszig néni 2008.10.06. 13:52:07

Karinthy Frigyes egykoron még valami ilyesmit írt:
"Egyesek üldözik a zsidókat mert állítólag csalnak,
Üldözzétek a csalókat, annál rosszabb lesz a zsidóknak"
(nem emlékszem pontosan, de a lényeg ez volt)

Mára ez úgy módosult, hogy ha valaki bírál olyan jelenségeket, amiben zsidók érintve vannak, az automatikusan antiszemita.
Ha valaki a globalizáció ellen szól=antiszemita
ha valaki a bankokat ostorozza=antiszemita
ha valaki szakállas bácsikról szó: antiszemita
ha valaki az SZDSZ-t bírálja=antiszemita

Ha véletlenül nem elég nyilvánvaló az összefüggés és valaki nem érti mi abban a megnyilvánulásban az antiszemita, akkor beszélünk kódolt antiszemitizmusról.

fajtiszta agár 2008.10.06. 16:05:11

Tauszig néni,

Nagyjából 170 szervezet neve van itt a blogon felsorolva, mint csatlakozó, ebből egy vagy kettő lehet zsidó szervezet, hogy lehet mégis hogy egy ekkora listából Morvai Krisztina pont a zsidókat pécézte ki, mint olyanok, akiknek a lakásukba kellene befogadni a cigányokat?

Egyébként nincs háború és nincsenek ötvenes évek, hogy a lakásodba kelljen befogadni, elég ha küzdesz azért, hogy legyenek bérelhető lakások számukra is, elég ha az ember segít abban, hogy ezt kifizessék, elég ha együtt küzdünk azért, hogy nagyon türelemmel és toleranciával és empátiával viseltessen a lakosság, ami hozzásegtíheti a romákat munkahelyhez és lakhatáshoz.

Morvai Krisztina a legalpáribb demagógiával kipécézte a 170 szervezetből az egy vagy két zsidó szervezetet, lezsidózta az egész TM-et és persze mindenért a zsidókat kezdte hibáztatni.

Jobb ha tudja, senki sem fogja megvédeni majd a gyerekeit azoktól az vad antiszemitáktól, akikhez most csatlakozott, és akiknek minden bajra orvoslásául a zsidókra és a cigányokra van szüksége BÚNBAKNAK.

Ha a helyzet elfajul, nem látezik az a "felmentő" papir, amit meglobogtathatnak majd, hogy megmeneküljenek a "magafajta" antiszemiták pusztító örjöngésétől.

tauszig néni 2008.10.06. 16:05:31

Buga Jakab !
Olvass többet, és akkor talán nem állítasz olyat, hogy "állítólagos".
Nem nyafogok, csak lassan ott tartok, hogy rohadtul nem érdekel antiszemitának tűnök vagy sem.
Ma már mindenki antiszemita, akire rámondják.
Elég, ha bármilyen témában az óvatos, kedveskedő "zsidóember" helyett szimplán zsidót mond.
És mit keres egy ősparaszt Buga Jakab egy ilyen urbánus oldalon? Talán csak nem álnév és a valóságban Eisenbergert Benjáminnak hívnak?
Akkor végem van, félóra múlva csönget az ávéhá:

fajtiszta agár 2008.10.06. 16:29:15

Katinthy felesége hiába is kiabálta a pályaudvaron: "A legnagyobb magyar író felesége vagyok!"

Nem volt menekvés! Őt is halálvonatra pakolták és megölték Auschwitzban a többiekkel. Miért? Pontosan az olyan emberek miatt, akiknek sohasem elég a gyülölködésből, akiknél nincs határa a vak értelmetlen gyülöletnek.

És minden életben felmerülő problémára ugyanazt a bűnbakot találják meg.

tauszig néni 2008.10.06. 18:01:33

És szerinted, ha valaki ajánlani meri, hogy a Lauder
Javne iskola fogadjon néhány romagyereket, ha már úgy dúl ott a tolerancia, az egyenes út a gázkamrákhoz?
Rendkívül ízléstelen dolog ma itt zsidóüldözésről beszélni, amikor mindenki pontosan tudja, ha csak egy zsidót (bocsánat zsidóembert, úgy polkorrekt
újbeszélül) nyakonvágnak, zsidó mivolta miatt másnap a NATO bombázza Budapestet.
Nem tudom melyik szélsőjobbos rádióadón hangzott el olyan mondat Chanuka idején
" legszívesebben kiirtanám az összes zsidót".
Nem hiszem, hogy aki ilyen kijelentést tenne nagy nyilvánosság előtt, élő adásban, megúszná annyival mint Barango.
Egyszerűen gusztustalan, ahogy Kornis Mityu szinte kéjelegve mondogatja: "Engem majd úgyis a Dunába fognak lőni".
Ma Magyarországon reális veszély azokat a, főleg időskorú vidéki lakosokat fenyegeti, akiknek a szomszédságában megélhetési bűnözők laknak.
Nekik van okuk rettegni és erőszaktól tartani.

jucus75 2008.10.06. 19:23:14

tauszig néni!

"Ma már mindenki antiszemita, akire rámondják." - írod.

Bár ne kellene ezt mondani senkire, mert mindenki tanult volna azokból az évtizedekből, amelyekben emberek milliói haltak meg csupán azért mert úgy gondolták az emberek, hogy gyűlölködni mekkora gyöngyört okoz.
Sajnos én most is ezt látom. Itt vagy ezen az oldalon. Bosszantod magad, hogy többségében a soraid nem találnak megfelelő táptalajra. Hát biztosíthatlak, hogy az itt írók többsége azért tudja, hogy "tarka" az a magyar, tehát az itt irogatók többsége és az olvasók többsége a morvai krisztinában is veszélyt lát inkább mint vezért.

"Vannak emberek, akik csak akkor vannak maguknál, amikor egyszer végre magukon kívül vannak." Lépj ki saját korlátaidból, mert tényleg felemészt a gyűlölködés és minden emberért kár, aki gyűlölködésbe folytja az energiáit. Érted is hidd el.

„A holocaust nem azt jelentette csupán, hogy zsidókat gyilkoltak le milliószámra, hanem azt is, hogy ez lehetséges volt. Létezett egy társadalom, ahol fel lehetett építeni egy emberek millióinak legyilkolására képes szisztémát. Ez a szisztéma bármikor előállítható. Ez a félelmes tanulság.” - Kertész Imre

Én nem mondom, hogy te zsidó és cigánygyűlölő vagy. Azt neked kell tudnod, hogy mi vagy, vagy mi nem vagy. Ha az vagy, akkor változtass rajta, ha nem vagy az, akkor pedig ne védd meg Morvai Krisztinát, aki nem csinál abból titkot, hogy ő utálja mindkettőt.

Ja: "Kornis Mityu", most látom csak. Szerinted az, hogy te hazánk nagy embereit Mityuzod, meg lenyálasazod az nem gyűlölködés? Eszembe nem jutna Albizni Wass Albertet, mert elismerem a munkáját még akkor is, ha Kertész Imrét jobban szeretem.
Azzal csak a saját gyűlölködésed létalapját igazolod, hogy neves embereket "Mityu"-zol. Én sem szeretek minden írót, költőt, közgazdászt, stb. de elismerem a munkájukat és azt amit letettek vagy letesznek az asztalra.
Tolerancia? Hol lakik az benned? Félek Sehol.

"Ma Magyarországon reális veszély azokat a, főleg időskorú vidéki lakosokat fenyegeti, akiknek a szomszédságában megélhetési bűnözők laknak.
Nekik van okuk rettegni és erőszaktól tartani." - írod. Reális veszély? Miről beszélsz? Azt össze lehet szerinted hasolnítani, hogy valakinek megélhetési bűnözés keretében ellopják a tyúkjait azzal, hogy megverik azért, mert barna a bőre színe, vagy azzal, hogy szappant főztek belőle a 2. vh idején. Eszednél vagy? A megélhetési bűnözés megélhetési bűnözés (te is annak nevezted), a népírtás, meg a népírtásra uszítás az meg valahogy egészen más kategória. Gondolkodj már egy kicsit nénje!!!
És ne jöjj nekem azzal, hogy a szélsőjobb nem uszít, mert addig sem igaz, amíg leírod. Én is olvasok szélsőjobbos fórumokat és megborzongok tőle, mint ahogy morvai krisztina életeszménye, gyűlöleteszménye miatt is hideg futkos a hátamon.

tauszig néni 2008.10.06. 21:20:33

Mondd kedves Jucus eszeden vagy Te? Kiket nevezel hazánk nagy embereinek? Kornis MIHÁLY-t
(Mityu a beceneve egyébként semmi sértő nincs benne) és Bródy Jánost? Wass Alberthez hasonlítod őket? Te belegárgyultál a politikai korrektségbe.
Ha esetleg Csókay Andrást vagy Balogh János professzort említetted volna. Egy szerencsétlen neuraszténiás, közepes drámaíró és egy énekhang és énektudás nélküli "előadóművész" mint nagy emberek? És, ha én ezt nagyon másképpen gondolom, akkor gyűlölködöm. Nézzük tárgyilagosan a dolgokat, ott van a Ti Koncz Zsuzsátok, egészen a Tiétek, minden megnyilvánulása véresen eszdéeszes, elejtett már jó néhány magyarságot fitymáló megjegyzést. Ennek ellenére a véleményem róla:
tehetséges, gyönyörű hangja van, értelmes, kora ellenére szép, elegáns, van egyénisége. Nem rokonszenvezek a megnyilvánulásaival de ez nem befolyásolja a véleményemet róla.
Jellemző, hogy természetesen Kertész Imrét szereted, persze hogyan venné ki a Ti köreitekben, ha valaki nem szeretné? A világért se vallanád be, ha te is úgy gondolnád mint én (saját felolvasásában meghallgattam a rádióban több részletet a Sorstalanságból) hogy rossz magyarsággal, követhetetlen többszörösen visszautaló körmondatokkal, unalmasan ír.
Nekem a gyűlölködő antiszemitának egyáltalán nem esik nehezemre viszont elismerni, hogy talán a legkedvesebb énekesem a zsidó Leonard Cohen.
Ti bele vagytok még mind betegedve a Holocaustba, engem nevezel gyűlölködőnek mert viccre veszem a Ti politikai korrektségtől áthatott szenvedélyes megnyilvánulásaitokat. Esküszöm a
Bódis kriszta pókharapására, hogy nem gyűlöllek , csak szimplán nevetségesnek tartalak Benneteket.
Jó éjszakát, kicsit próbálj szemellenző nélkül elgondolkodni!

l

fajtiszta agár 2008.10.06. 21:47:21

Bár nevetséges, hogy a 170 csatlakozott szervezetből pont a két zsidó szervezetet szúrta ki magának a Morvai Krisztina, de oly annyira nem vette a fáradtságot, hogy felvilágosítsa magát a dolgok állásáról, hogy nem tudja, hogy a Lauderba konkrétan járnak roma gyerekek.

Persze gondolom, ha majd Morvai krisztina odamegy megvizsgálni ezeket a roma gyerekeket, akkor azt fogja mondani, hogy ő nem ezekre a roma gyerekekre gondolt, hanem a szabolcsi romagyerekekre...

De kérdezem én akkor miért pont a Laudert választotta a szabolcsi roma gyerekek fogadására? Van a Morvai Krisztina közelében is iskola, miért nem azt ajánlgatja?

Miért pont a Laudernek kell bizonyítania? Miért nem a Morvai Krisztinának?

A Lauderba ugyan egy zsidó iskola, de érdekes módon nemzsidók is járnak bele, és egyáltalán nem nézik, nem viszgálják, hogy az egyik roma gyerek a másik meg nem.

Morvai Krisztina gyárt egy problémát, egy álfeladatot, és véletlen a 170 szervezetből pont a zsidó iskolának kell ennek a speciális feladatnak megfelelni... kérdem én miért?

Minden roma gyereket ott kell segiteni, ahol vannak, nem lehet és nem kell őket tologatni, elszakítani a családjuktól, elszakítani őket a szűkebb szülőföldjüktől a Morvai Krisztina kisérleterző kedve szerint.

és mindannyiunknak be kell szállni a segítésbe, ami kezdődhet csak annyival, hogy toleránsak vagyunk és nyitottak és folytatódhat azzal, hogy konkrét anyagi segítséget nyújtunk, és kűzdünk azért, hogy legyen munkájuk, legyen fedél a fejük felett, kapjanak rendes oktatást.

Nem kell külön kipécézni vádaskodva a zsidókat, ez mindannyiunk feladata és ügye.

Morvai krisztina, az Isten bocsásson meg és irgalmazzon neked!

tauszig néni 2008.10.06. 22:19:38

Isten irgalmazzon Neked Morvai Krisztina, ha mi az ú.n. mértékadó értelmiség kimondjuk Rád a fatvát!

obulus 2008.10.06. 22:46:26

Nem hiszem, hogy Morvai Krisztina ne tudná, hogy a Lauderbe járnak cigány gyerekek... sőt iráni, japán, maláj, kínai, német, orosz, amerikai, belga, angol, stb. gyerekek is... kevés tarkább iskola létezik Budapesten...
Ennyit róla. Ha tudja, akkor viszont hazudik, csúsztat. Ezt viszont mi tudjuk, így nem álmodozhat EU képviselőségről.

tauszig néni 2008.10.06. 23:00:37

Obulus, legfeljebb álmodozhatsz róla, hogy nem lesz Morvai Krisztina EU képviselő. Ha majd felébredsz rájössz, bilibe lóg a kezed.

obulus 2008.10.07. 01:22:46

Kedves tauszig néni !
Én nem Morvairól szoktam álmodozni, szerencsére.
jelen formájában rémálom lenne. Nála jellemtelenebb, ellenszenvesebb embert nem nagyon lehet elképzelni. A legalpáribb módon zsidózik és cigányozik. Azt hiszi a szerencsétlen, hogy ezzel sikert tud elérni a többség körében.
Nem tud, bár egy nemrégi felmérés szerint, a magyar az egyik legidegengyűlölőbb, xenofób nép.
Mi sem indokolja jobban épp ezért, a Tarka Magyar határozott fellépését.

tauszig néni 2008.10.07. 08:09:45

A szokásos lemez: legidegengyűlölőbb, xenofób nép. Elfelejtetted hozzátenni, hogy mucsai és a kulturája a bőgatyából és a fütyülős barackból áll.
Igazad van mindannyian mélységesen szégyelljük magunkat a nap 24 órájában mert a nagyszüleink nem rohanták meg a nyilasházakat és nem bújtattak legalább 100 zsidót.

"A legalpáribb módon zsidózik és cigányozik"

Ezt halál komolyan állítod? Mondd neked teljesen elmentek otthonról?
Azért mert, még , ha esetleg tudta is amit állítasz, hogy a Lauder-be nem csak zsidók járnak, javasolta cigánygyerekek felvételét? Ez neked alpári módon zsidózás?
Azt hiszem most fejeztem be veletek az eszmecserét, mert monomániások vagytok és görcsösen ragaszkodtok a mániáitokhoz!
További kellemes fröcsögést Morvai Krisztináról, az antiszemitizmusról, a kirekesztésről és a többi kulcsszóról!

fajtiszta agár 2008.10.07. 09:11:19

Hogy mennyire fixálódott morvai Krisztina a zsidókra mint bűnbakra, az nem csak a Lauder iskola mutatja, amibe természetesen járnak romák, hanem zsidóellenes fixációjóját élesen bizonyitja, hogy mig az ENSZ-ben dolgozott egy bizottságban hazánk képviseletében többször kirohant Izrael ellen pl azzal a váddal, hogy csak 4 (azaz négyes) arab bírónő van és nem több és ez diszkrimináció. Morvai krisztina érdekes módon míg hazánkat képviseltette az ENSZ-ben elfelejtette megnézni, megkérdezni, hogy az Atlantik Óceántól a Vörös tengerig található arab lakósságú országokban hány arab bírónő van. Nos megmondom: a számuk nulla. Ebben a régióban egyedül Izraelben vannak arab bírónők. Izrael lakossága 6 millió, az Izraelben lakó izraeli állampolgárságú (és így izraeli állampolgársági jogokkal rendelkező) arabok száma 2 millió, így tehát ennyi emberből (férfiből és nőből) 4 arab bírónő van. Ezt szúrta ki Morvai Krisztina, ezt nevei elnyomásnak diszkriminációnak és valamiért nem szúrta ki a szemét az és ezért soha egy szót sem szólt arról, hogy a többmilliós arab országokban NULLA azaz 0 az arab bírónők száma.

Most itt ugye legalább 170 civil szervezet van felsorolva ezen a honlapon akik csatlakozta a magyar Tarkákhoz. Megint csak és egyedül az egy vagy két zsidószervezeten akadt meg Morvai Krisztina szeme. Az összes tarkából véletlenül már megint pont erre tud csak összpontosítani, erre tud csak figyelni, nekik javasol valami olyasmit amit ők már rég megtettek nélküle is.

Egyébként sem értem ezt az örökbefogadási históriát. A romák jog szerint egyenrangú állampolgárai az országnak, nekik pontosan úgy jár az oktatás, a munka, a lakhatási segítség mint a többieknek. Pont az a probléma, hogy sajnos ők voltak az elsők, akik a rendszerváltás után a megszűnő munkahelyekről elkerültek, és ők az utolsók, akiket felvesznek, oktatásuk szintén megoldatlan, de ez nem jelenti azt, hogy csak úgy meg lehet fogni őket és Morvai Krisztina elképezelései szerint idetelepíteni odatelepiteni őket az országban. Ehelyett összefogással, toleranciával türelemmel (keresztényi tulajdonságok!) ott segíteni őket, ahol épp laknak.

Teljesen abszurd kipécézni a zsidókat, hogy nekik geyedül lenne feladatuk a romák segítése. Ez mindannyiunk dolga Kedves Morvai Krisztina és Tauszig néni.

jucus75 2008.10.07. 10:31:59

Kedves Tauszig néni!

Soha nem szeretnék olyan írót, akinek a munkássága nem tetszik. És nem tetszik az amit és ahogyan ír. Valószínűleg te is így vagy ezzel. Azt feltételezni, hogy én nem azt olvasom, amit szeretek balgaság és megintcsak bizonyítja azt, hogy te teljesen meg vagy gárgyulva. Bocs, de így gondolom. Én nem feltételezem rólad, hogy nem szereted Wass Albertet a tesóm is szereti. Neki az összes könyve meg van tőle, tehát én még a fáradtságot is vettem, hogy beleolvassak Wass Albert munkáiba. Nem az én világom ettől függtlenül elismerem, hogy a stílusa egészen jó. Mellesleg a tesómnak soha nem jutott eszébe, hogy én nem szeretem Kertészt, csak úgy teszek, mert ez az elvárás.

Imádom Kertész Imrét. Azt feltételezni, hogy ezt várja tőlem egy párt, vagy csoportosulás azért olvasom azt igazolja, hogy valószínűleg nálatok ez így működik. :) Megmondják, hogy mit olvass és te azt hűségesen olvasod is.
Én iszonyat mennyiségű holocaustról szóló könyvet olvastam és Kertész előtt mindig volt valami hiányérzetem. Mindenki leírta a borzalmakat, hogy mi volt, de nem írta le senki, hogy miért.
Mindenki leírta, hogy a borzalmak után felállt, és cipelte tovább a terheket, de senki nem mondta meg, hogy ez hogyan lehetséges.
Ő volt az egyetlen, számomra máig egyetlen, aki ezekre a kérdésekre megadta a választ.

„nincs olyan képtelenség, amit ne élnénk át természetesen.”

„Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig – és sehogy sem értettem, hogy is nem fér a fejükbe: most már valamit kezdenem kell vele, valahová oda, valamihez hozzá kell illesztenem, most már elvégre nem érhetem be annyival, hogy tévedés volt, vakeset, afféle kisiklás, vagy hogy meg sem történt, netalántán.”

„folytatni fogom folytathatatlan életemet.”

A stílusáról annyit. Nem gondolod, hogy valakinak a stílusa egy rendezetlen világban éppen azért rendezetlen, mert a gondolatok zavartsága, kuszasága illik egy rendezetlen világhoz? Nekem éppen ettől vált másik kedvencemmé Gerlóczy Márton Igazolt hiányzás című könyve.

Másrészt a Sorstalanságban van a legszebb rész arról, hogy valaki milyen mélyen tud magyar lenni, és valaki milyen mélyen tud kivetett lenni a saját hazájából. Majd alkalomadtán olvasd el.
Ebben a könyvben van benne, hogy amikor a borzalmak után hazajönnek a magyar zsidók, és meghallják az első magyar szót, akkor érzed, ahogy a levegőben pillangók röpködnek. És mégsem tudsz röpködni a pillangókkal, mint olvasó, mert valami lehúz. Ez pedig a kirekesztettség. Érzed, hogy ezek az emberek hazajöttek ugyan, és kapaszkodnak valamibe, nevezetesen a magyar szóba, amit oly régen nem hallottak és ez a kapaszkodás mégis hiábavaló, mert már nincs otthon. Mert az otthon nem egy puszta földdarab, hanem az ott élő emberek és az a folyamat, amit ott végigélsz, vagy végigélhetsz ha nem szakítanak ki a környezetedből erők erejével. A pillangók meg csak röpködnek röpködnek a rég elfelejtett magyar szavak körül.

Csodálatos a regény természetessége. És sajnálatra méltó, hogy ennek a regénynek a természetességét jobban értik a németek, mint a magyarok.

Sajnálom azt is, hogy Koncz Zsuzsa szerinted a mi Koncz Zsuzsánk. Mármint a liberálisoké.
Egyrészt annyit, hogy sajnálom, hogy ilyen megosztott lett a társadalom, hogy egy ilyen nagyszerű énekes munkásságára a liberális szót nyomod rá.
Másrészt pedig a mienk... Miből gondolod te, hogy én liberális vagyok? Olvasd már vissza, amit írtam! Bár annyira lennél te konzervatív, mint én, s akkor a kultúrális gyökereid sokkal mélyebben lennének, mint mikor a fidesz eléd tette Wass Albertet, Márai Sándort, Bayer Zsoltot, Dzsida Jenőt, stb. Bocs ezért is. Érdekes pl. hogy Wass Albertet minden jobb oldali szereti, Márait mindenki jobb oldalinak nevezi kivéve őt magát, mindeközben a szerinted itt összes liberális közül csak nagyon kevesek szeretik és értik Kertészt.
Hogy is van ez? Akkor ki olvas elvárásból olyan, amit a pártja rakott elé? Bocs ezért, de én sajnos végig néztem, hogy a kultúramentő handabandázás hogyan juttatta el az egyébként saját bevallása szerint konzervatív-liberális Máraitól a híveket a Bayer Zsoltig, meg az Árpád sávos zászlóig.

Üdv:

Jutka

tauszig néni 2008.10.07. 16:38:42

Kedves Jucus!
Évekkel a Nobel díj és a polgárháborús hangulat előtt hallgattam és tartottam élvezhetetlennek Kertész Imre felolvasását. Szóval semmilyen pártutasítás nem állt a véleményem mögött. A saját független véleményem miatt tűnik számomra érthetetetlennek a regény sikere.
Wass Albertnek pedig inkább a költészete áll közelebb hozzám, a prózáját túl direktnek érzem.
Versei közül is inkább azok, amelyeknek semmi közük trianonhoz és a politikához.
A LIBERALIZMUS-T illetően, rossz szót használtam Veletek kapcsolatban. Igen távol áll a liberalizmustól az a fajta szellemiség, ami a hazai "liberális pártot és szimpatizánsait meg az ú. n. mértékadó értelmiséget (Konrád és társai, valamint üzletfelei) jellemzi.
Szerintem a liberalizmus megcsúfolása, ha egy liberális párt elnöke a parlamentben azon a képviselőtársán gúnyolódik és nevezi Révész Mártiriusznak, akit a rendőrök vertek agyba-főbe, miközben ö az egyik kormányzó párt elnöke.
Tudod, ha az Antall vagy az Orbán kormány ideje alatt a rendőrség olyat tesz mint 2006 őszén és a kormány nem rúgatja ki az állomány felét, én mint szavazójuk, a szégyentől megsemmisültem volna.
Koncz Zsuzsa munkásságára semmilyen szót nem nyomtam rá, elismertem úgy, ahogy van. Én némely
politikába hajló megnyilvánulása alapján neveztem a Ti Koncz Zsuzsátoknak. Az egyik ciklusban kampányolt az Szdsz-nek és tett jó néhány ironikus megjegyzést a nemzeti érzelmű emberekre, zenészkollégákra (Szörényi Levente).
Bayer Zsolttal kapcsolatban, szerintem nagyon jól ír, nagyon szellemes, elhiszem, hogy egyeseknek fáj néhány telitalálat, amit bevisz olyanoknak, akik rászolgáltak. Melyik párt rakja elém Bayer Zsoltot?
Köztudomású B.Zs. fideszes kötődése (alapító tag)
én pedig sokkal inkább a Jobbik-hoz húzok.
És tudod mi az érdekes? 20 évvel ezelőtt, még gengszterváltás sem volt és kialakultak az emberben azok a szimpátiák és antipátiák, amik mára némi politikai töltettel dúsítva megmaradtak.
Vágó István 20 évvel a Fábryval folytatott vitája előtt is rendkívül antipatikus és irritáló volt számomra. Csak egy adalék: a hegymászók szakállt viselnek, mert melegít és a hegyek között nincs lehetőség borotválkozásra, a Vágó féle kis fazonra nyírott mérnökszakáll kialakítása naponta több időt vesz igénybe mint simára borotválni egy arcot.
Másik "kedvencem" Vitrai Tamás volt. Okok:
sportiporter az ő fizikai adottságaival, gusztustalanul részrehajló, szovjetbarát közvetítés hokimeccsekről. Irritál az a hozsannázás is, amiben a szimpatizánsai részesítik: Ja, hát a Vitrai az fantasztikus, az egyszerűen olyan, nem lehet rá szavakat találni, axióma a nagyszerűsége. Nekem pedig csak egy okoskodó, modoros, idegesítő kis emberke, aki folyamatosan kompenzál a termete miatt.
Most megint azt fogod mondani, hogy gyűlölködök, pedfig csak véleményt nyilvánítok, Vitrait pedig minden gyűlölködés nélkül ki szoktam kapcsolni.
Ugyanakkor a mára a brancs által leprássá nyilvánított Chrudinák Alajost már a 70-es években
is nagyra becsültem személyes bátorságáért, szakmai felkészültségéért, arab nyelvtudásáért.
Egyszóval nem jutottam el pártutasításra Máraitól Wass Albertig. Számomra a magyar írók közül a legnagyobb ma is Móricz Zsigmond, aki igazán megérdemelte volna a Nobel díjat, de neki nem sikerült rátenyerelnie egy világpolitika által favorizált témára. Természetesen nem állítom Kertész részéről a szándékosságot, tudom , hogy évekkel a holocaust dömping előtt megírta a Sorstalanságot. Szerencsés véletlen.
Üdv

jucus75 2008.10.07. 19:48:59

Tauszig néni!

Végre valamiben egyet értünk: Móricz Zsigmond. Imádom.

Viszont a jobbikért rettenetesen sajnállak. És azért a listáért is, amit felsoroltál.
Hogy még a körszakállas emberek is unszimpatikusak neked, mert sok időt töltenek a tükör előtt? Hát azért erre nem gondoltam volna. Egyáltalán miért fáj az neked, hogy egy körszakállas ember mennyi időt tölt a saját szakálla ápolásával. Mellékesen én bukok a körszakállas emberekre. Hidd el, hogy nekik ugyanazt a mozdulatot megcsinálni minden nap olyan mint neked a portörlés. Amikor először csináltad szidtad a port, hogy sok van belőle és mindig újra keletkezik, azóta meg megy ripp-ropp, hipp-hopp. S mindezt csak azért, mert közülük egy liberálist Vágó Istvánnak hívnak.
S hogy az alacsony termetűek is rosszak, mert van belőlük egy Vitray Tamás? Hát akkor én így a virtuális tér mögül talán előjönnék a szörnyű valósággal:
156 cm vagyok egy cm jóindulattal. Lehet, hogy a magasságom miatt lettem ilyen utálatos. Nem tudom. Bizonyára kompenzálni akarom, hogy ilyen alacsony vagyok. :) Bár jómagam jól érzem magam a bőrömben. Volt hogy magasabb szerettem volna lenni, de hátrány soha nem ért miatta. Pl. tök jó tornász voltam. A legjobb az iskolában (általnosban és középsuliban is). Bár igazad lehet, lehet hogy téged is azért szúrtalak ki, hogy az alacsony termetemet kompenzáljam. Viszont ezekért a soraidért ajánlom neked a Hajvédők című könyvet. Ott pont arról van szó, hogy a kopaszokat utálni kell, mert az aktuális saját bajukat másokra kivetítők azt gondolják, hogy a kopaszok nem valók erre a világra.
www.epa.oszk.hu/00800/00804/00363/47827.html

Hát ezek után én is csak annyit tudok neked mondani, mint nyugalom:
TISZTELT TAUSZIG NÉNI!

HAJRÁ!!!!! CSAK IGY TOVÁBB!!

SZEBB JÖVŐT!

Ha így haladsz eljuthatsz egészen odáig, hogy csak a saját tükörképedet fogod szeretni, vagy még azt sem.
Már nem csak a zsidó meg a cigány rossz, hanem az alacsony és a körszakállas is.
Hát csak gratulálni tudok ezen gondolkodáshoz. Valamikor általnosban kiközösítették a gyerekek a kövért, vagy a szemüvegest, de hogy ezt egészen "néni" korig át lehet hozni a gyerek éveinkből arra nem is gondoltam.
Vicces néni vagy te!!! Nagyon vicces!!!

obulus 2008.10.07. 20:41:21

Wass-t valóban nem lehet Kertész Imréhez hasonlítani. Kertész mély filozófikus gondolkodásához, és brilláns írói stilusához
nem hasonlítható Wass didaktikus prózája. Természetesen sokan szeretik, de nem esztétikai gazdagsága vagy poétikai érdekessége miatt becsülik az írót, hanem vagy könnyen értelmezhető mondanivalója, vagy a hangzatos címei (például Adjátok vissza a hegyeimet!) miatt. Van a prózájának egy közvetlenül meg- és felszólító jellege, több regény fejeződik be (mint a Csaba) ideológiai tanáccsal, erkölcsi intelemmel. A szerző tanító céllal nyomatékosít gondolatokat, mintha az olvasó magától nem észlelné ezek fontosságát.

tauszig néni 2008.10.07. 22:17:11

Jucus néni!
Az az érzésem Te szánt szándékkal értesz félre mindent, mert különben értelmesnek tűnsz. Nem létezik, hogy tényleg azt olvastad ki a levelemből kategorikusan:
1. körszakállasok-utálom őket
2. alacsonytermetűek-utálom őket.

A tipikus eset, amikor valaki kiragad egy mondatot a szövegkörnyezetből és azon kérődzik szorgalmasan.

Ennyire ne lenne érzéked a nüanszokhoz?
Nem is a körszakállról volt szó, hanem a Vágó féle bonyolultan nyírott ú.n. mérnökszakállról, de gondolhatod, hogy nem ez a fő bajom a Vágóval, hanem a stílusa és az egyénisége.
Te olyan jóságos vagy, hogy a gonosz fasisztákon és a Jobbikon kívül mindenki rokonszenves? Nem fordul elő, hogy valakinek egyszerűen irritál a hanghordozása, a gesztusai? Vagy egyszerűen ellenszenves, Magad sem tudod miért? Ha ez veled nem fordul elő, Te egy szent vagy, akkor viszont szeresd a Jobbikot is és imádkozz Hitlerért is!
Semmi kirekesztés!
A Vitraival szerinted az a fő bajom, hogy alacsony?
Nem esetleg az, hogy tudálékos, modoros és csontig benyalt a szovjet válogatottnak és a rossznyelvek szerint ávós volt, mielőtt tévés lett?
Az egész Vitrai jelenség a klasszikus iskolapéldája annak, hogy egyszer csak valaki elkezdi mondogatni tévés berkekben (lehet, hogy ő maga), hogy millyen zseniális tévés ez a Vitrai és egy idő múlva ez mint bebetonozott tény marad fenn és senki nem gondolkodik el rajta, hogy mitől olyan jó egyáltalán? A termete ?
Istenem hányszor gúnyolódott a Te szellemi köröd Orbán Viktor termetén, pedig ő valóságos dalia Vitraihoz képest. De hát rajta lehet gúnyolódni mert ő mini Duce. Én viszont, ha megengeded a termete ellenére rokonszenvezek vele és mivel közel laknak hozzánk, valamennyire a magánembert is ismerem belőle és csak jót mondhatok róla, annak ellenére, hogy a Ti szellemi körötök démonizálja én pedig inkább a Jobbikhoz húzok.
Az természetes, hogy Neked nem voltak komplexusaid a termeted miatt, a 156cm egy nőnél egyáltalán nem hátrány, sok férfi szereti a pici nőket.

Ilyen lényegtelen apróságokra reagáltál, de valahogy kuncemaciról megfeledkeztél. az ő sajátos liberalizmusáról mi a véleményed?

Mellesleg tényleg vicces néni vagyok, akit Istvánnak hívnak.

jucus75 2008.10.07. 23:49:06

Tauszig néni=István!

Nagyszerű. Gondolkodtam is sokat, hogy ennyi ellenségkép gyártás hogy fér meg egy női szívben. De akkor meg is van a megoldás. István a megoldás.
Persze ez nem zárja ki, hogy a nők nem tudnak ellenségkepet gyártani. Jobb példa nem is kell, mint Morvai Krisztina. De mégis... A nő meg a gyűlölködés együtt olyan csúnya. Valaki mintha említette is volna Morvai Krisztina anyaképét pejoratív értelemben. Hát igen a gyűlölködő nő az valahogy mindig csúnyább éppúgy, mint a részeg.
Egyébként én sem szeretem, ha kiragadnak sorokat az írásomból és félremagyarázzák ezért szoktam csak úgy idézni, hogy szövegkörnyezetében is visszakereshető legyen. Vagy ha nem kereshető vissza, akkor olyat nem is idézek, ami pejoratív értelemmel bír. De hát a tied visszakereshető, aztán persze mindenki eldöntheti, hogy úgy látja-e a soraidat ahogyan én, vagy pedig úgy ahogy te utólag magyarázod, mikor egy kicsit ironizáltam a soraid fölött.
OV soha nem érdekelt, hogy alacsony igazán, mint ahogy senki nem érdekelt ilyen szempontból. Tény persze, hogy sokan gúnyolódnak rajta, de én nem gondolnám, hogy a mások gondolataival nekem kellene számot vetnem úgy, mintha az enyémek lennének. Szeretem a daliás férfiakat alacsony termetem ellenére, de nem igazán érdekelt, hogy OV mekkora hatalmas ember, avagy sem. Nem is gúnyoltam emiatt soha. Nekem az nem tetszik, amit politikusként csinált, hogy megteremtette a pártján belül a szélsőjobb melegágyát azzal, hogy elnyelte az öt százalékos miépet, aztán 10 százalékos jobbiként pedig kiköpi. Ahogy a mellékelt ábra mutatja téged is kiköpött. Bocs. Meg úgy egyáltalán nem tetszett soha a mindenkori jobboldal folyamatos népuszítása, amit a fidesz professzionális szintre fejlesztett meg kell hagyni. Esküszöm, hogy mindig szerettem volna egy felelős ellenzékre szavazni, mert ott mutatkozna meg egy pártnak a nemzete iránti elhivatottsága, de az 18 éven keresztül még nem volt. Tehát felelős ellenzékre szavazni soha nem lehetett.

Kuncemaci? Látod már megint. Egyetlen politikus, és egyetlen színész, zenész nevét nem tudod kiírni, akit nem szeretsz. Látod, látod... Ajánlott gyakorlat.
Kezdj el általad nem szeretett személyek nevét gúny, és lenézés nélkül leírni és vizsgáld közben, hogy mit érzel. Abban, hogy ezt nehéz lesz megtenned benne van a válasz, hogy nemcsak, hogy nem vagy te toleráns, hanem gyűlölködésed egyre mélyebb irányba visz.

Kicsit mellesleg örülök, hogy István vagy, mert pont most van egy emberem, akit ki kell állítanom a fajgyűlöletből. Nehéz, mert boldogtalan és ragaszkodik a boldogtalanságához. Ő azt mondta, hogy az a baj velem, hogy csak a szélsőjobbost látom benne. Én mondtam neki, hogy ez nem igaz, mert ő a szélsőjobbost látja magában, én pedig az embert, akit elő akarok hozni a szélsőjobbos mögül. Tisztelem, becsülöm az eszéért, a tudásáért és azért a szenvedélyért, ami a városáért fűti. És éppen ez az, amiért sajnálom, hogy az ember elvész a szélsőjobbos mögött. Mondtam neki, ha én a szélsőjobbost látnám benne, és nem az embert mögötte, akkor nem foglalkoznék vele, hogy előjöjjön az ember. Sok sok óra megfeszített, szenvedélyes vitatkozás van amögött (oktatás, egészségügy, fajgyűlölet, pszichológia, pedagógia, kultúra stb), hogy kezd előjönni az ember, de megéri. Kell ez az ember a városnak ahol élek.

Mellesleg nem vagyok szent, de szeretem az embereket.
Pályafutásomat ezen a földön úgy kezdtem, hogy egy gyermekotthonban nézhettem végig, ahogyan gyerekek csimpaszkodtak a kerítésre és kérték a járókelőket, hogy vigyék őket haza, hogy jó gyerekeik lesznek. 4-5 éves voltam. Csak néző, mert hogy azért jártam oda, mert az édesanyám ott dolgozott. De tudod ez az élmény az, ami egy életre beírta az életembe azt, hogy nincs alapvető különbség ember és ember között csak emberi sors és emberi sors között. Nem faji különbségek vannak, hanem esélyegyenlőségbeliek. És ez nem egy maszlag. Ha 4-5 évesen azt a keserű könyörgést végignézted volna te is megértetted volna.
Sok tragédia ért. Annyi, ami után talán jobban kellene utálnom az embereket (nem embercsoportokat), mint talán Morvai Krisztinának, csak éppen nem látom értelmét. A gyűlölet önméreg. És mivel én minden tragédiát kivétel nélkül magyaroktól szenvedtem el (na nem azért mert azok rosszabbak, hanem azért mert arányaival több magyarral volt dolgom éltemben és számszakilag ez indokolt) ezért nem tudok egy fajt, népet nemzetet sem dicsőíteni és megvetni sem. Nagy konzervatív főnökhelyettes a volt munkahelyemen miután kirugatott a főnökömmel eképpen szóllott négyszemközt: "Te voltál szakmailag a legjobb ember a városban, de talán a megyében is, de remélem, hogy egyeszer és mindenkorra megtanultad: barátok nincsenek csak érdekkapcsolatok." És őt sem tudom megvetni, holott életében annyi embernek ártott, hogy ha elkezdené megszámlálni talán a lehetetlenre vállalkozna. De tudod úgy vagyok vele, hogy elég büntetés neki a saját jelleme. Büntetés az, ahogyan gondolkodik. Büntetés az, ahogyan él. Amikor ilyen másnak ártó, más életébe belemászó, más életét tönkretevő embereket látok nem egészen azt gondolom, hogy nekem ellenszenves, hanem azt, hogy nem szeretnék úgy élni, hogy nincs egy őszinte mosolyom, egy őszinte örömöm. Sőt, hogy egyáltalán nincs örömöm. Amikor engem pl. megörvendeztetett eszmefuttatásával csak annyi volt a válaszom: ahol barátok nincsenek csak érdekkapcsolatok ott már élet sincs. Elfordultam és otthagytam. És én így is gondolom.
És hirtelen nem is tudok csak úgy ellenszenves embert mondani neked. Orbánt is csak sajnálom és Gyurcsányt is csak sajnálom és az egész nemzetet csak sajnálom, akik állandóan politikusok által hagyják magukat megveztni (most te Morvai Krisztina álal - holott ő is csak egy hatalommániás nő). De tudod sok politikus körül forgok. Ha látnák azt az emberek, hogy ezek magukkal szemben sem mernek őszinték lenni, mert mindig áll mögöttük valaki, aki tartja a kötelet, akkor ezeket az embereket is csak rettenetesen sajnálnák.
Ha valaha népszavazást kezdeményeznék, akkor azért tenném, hogy egy politikus se tölthessen el két ciklusnál többet politikusként. Olyan rettenetes és szánalmas életet élnek örökös kötelékek között, hogy szívszaggató sokszor, ahogy "nem élnek". Ezeket az embereket bálványozni, isteníteni, felnézni rájuk nem más, mint emberi gyengeség és boldogtalanság.


Ezért is nincs értelme, hogy Kunczéról írjak neked. Liberális-konzervatív vagyok mindenféle politikai sallang nélkül. Összesen két politikus van, akit 18 év alatt tiszteltem és becsültem. Nem ő az, bár a humora nagyon hiányzik. De nem ő az.

tauszig néni 2008.10.08. 09:08:25

Majdnem mindennel egyet tudok érteni amiket leírtál. Ez persze nem azt jelenti, hogy tudok is úgy érezni.
Állandóan a gyűlöletet hangsúlyozod. Tisztázni kellene, mi is a gyűlölet! Nem hiszem, hogy az a halvány undor és megvetés, amit érzek néhány politikus és néhány fizetett megmondóember iránt,
gyűlöletnek nevezhető. A gyűlölet az egy szenvedélyes érzés, valahogyan egy tőről fakad az imádattal. Imádatot sem érzek pl. Morvai Krisztina iránt. Egyszerűen csak úgy tartom, nagy szűksége van az országnak rá, mert nagyon nagyon rossz irányba megyünk és ő képes felnyitni az emberek szemét.
Úgy általában nem vagyok oda a politikusokért egyik oldalon sem. Rogán Antalt úgy ahogy van kártékonynak és hiteltelennek tartom.
Az más kérdés, hogy az ember megpróbálja a kisebbik rosszat választani.
Leéltem a fiatalságomat a kommunista diktaturában. Családi indíttatásból és a saját tapasztalataim alapján is lesújtó véleménnyel voltam az ország akkori politikai közegéről.
Az nekem egy trauma, hogy ugyanezek az emberek, ahelyett, hogy meghúzták volna magukat mint 89 táján, visszaszivárogtak, vadkapitalistává és elkötelezett USA hívővé avanzsálva most ők magyarázzák nekünk, mi is az a demokrácia. (hogy megértsd felháborodásomat és tisztában legyél vele kik ezek az emberek, nézd meg esetleg "A mások élete " című német filmet)
Emellett még, amit egy egész ország felépített azon az áron, hogy az emberek a fizetésüknek csak egy kis hányadát kapták kézhez, azt ezek az emberek szépen hazavitték (privatizálták, Kapolyi és társai, SZOT üdülők, üzemek, Lipót stb. hosszú lenne sorolni)

Nem tudom, elárulod e melyik az a két politikus. akiket tiszteltél és becsültél, de tartok tőle, az egyik Göncz Árpád és emiatt mi soha nem fogunk egyetérteni. Nagyon kártékony embernek tartom,
a jóságos, közvetlen bácsis külszín mögött egy gyenge embert látok, aki gátlástalanul tolta egy izig vérig nemzetellenes, kártékony párt szekerét, ahelyett, hogy egy politika felett álló tekintély lett volna.
Kuncze Gábor elnök úr humora nem volt egyéb mint olcsó pimaszkodás, amivel a semmitmondást remekül tudta palástolni. Ő is csak egy báb volt, akit a mély hangjáért választottak meg, mint Demszkyt a jó külsejéért.

jucus75 2008.10.08. 14:40:27

Tauszig néni!

Hogy ki az a két politikus nem árulnám el. Igazából egyik sem politikus, mert mindkettő felvállalta azt, hogy csupán egy két évet dolgozhasson politikusként. Ez már önmagában nem politikusi vér azt hiszem. Nem is dolgoztak többet egy-két évnél és azóta is jó barátok, hogy bevállalták, ami az embereknek nem tetszett. Göncz Árpádot azért nem gondoltam ezek közé az emberek közé, mert őt soha nem tartottam politikusnak. Sőt a köztársasági elnöknek nem is kellene annak lenni. Ha betesszük a politikusok közé, akkor ő a harmadik.

Morva Krisztina egy átok lesz az országon, mert túlságosan nagymagyarkodó, amit egy ilyen kicsi, ezer szállal külkereskedelmileg és egyéb szempontokból is függő nemzetnek nem szabadna megengedni. Persze ha újra egy mindentől elszeparált kommunizmusban akrunk élni akkor feltétlenül őt kell követnünk. Szerencsére előbb eu-s képviselő lesz és a botrányaitól, meg a nagymagyarkodás eu-s képviselők általi elutasításától zeng majd az egész ország egy évig aztán pedig nem lesz olyan hülye ember, aki 2010-ben szavazzon rá. Remélhetőleg addig a ti eszetek is megjön. Az, hogy itt a magyarok az isten egyetlen szerencsétlen, kirekesztett, és minden szempontból megalázott fiainak tartják magukat, akik ha felkelnek és elkezdenek járni akkor majd minden nemzet meghajol előttük az balgaság és téveszme. Ráadásul egy olyan balgaság és olyan téveszme, ami porig rombolhatja az országot, és önmagát írhatja ki a világtörténelemből ez a seggét a földhöz verő kicsi nemzet.
Miközben a mi vagyunk a királyok, és a mi tudósaink a világon a legnagyobb tudósok (mellesleg megjegyzem 90% belőlük zsidó és a világ számos egyetemén kaparták össze a tudásukat, kivéve Magyarország) szövegeket hallom aközben azt is látom ám, hogy kicsi ország vagyunk minden szempontból: gazdaságilag, társadalmilag (ketté szakadt ország), és sajnos erkölcsileg is. Ha a magyar orvosok kimennek külföldre dolgozni fél éves orvosetikai tanfolyam után úgy vágják vissza több mint a felét hazánkba, hogy csak úgy nyekkennek. Sajnos durvák, önelégültek, és nem tudnak viselkedni, de sajnos ehhez a vislkedéshez egy minden szempontból beteg társadalom adja alájuk a lovat.
Máskülönben pedig az egész nagymagyarkodás mögött van egy kommunista szellemiség. A kommunizmus ugyanis erről szólt: "jöjjön az állam és oldja meg, amit nekem kellene megoldani". "Nem tudok piaci szereplővé válni, nem baj, majd jön az állam ad nekem pénzt és akkor nem is kell piaci szereplővé válnom." - gondolja és ekként cselekszik az egész magyar mezőgazdaság. Egy valamit ne felejts el, hogy a kommunizmust ami működtette az a "kiutalás" volt. És ez tette működésképtelenné is. Kiutalták azt, aki megfigyelte az embereket, kiutalták azt, hogy mely állami cég gyárthassa, forgalmazhassa a tejet, a konzerveket. Kiutalták azt, hogy milyen autó legyen megvásárolható a piacon. És kiutalták azt is, hogy neked mely kommunista dalokat kell énekelned az iskolába. És ennek a kiutalásos rendszernek a mentális gyökereit emeltük át ebbe a rendszerbe, amibe élünk. Ma kiutalják a gyerekeknek a tanító nénit legyen az alkoholista, vagy idegbeteg, a lényeg, hogy valakinek a valakije legyen. És éppen a ti pártotok megy az iskolai agresszió elleni népszavazással a hitelesítő elé. Előbb azt indítsátok be, hogy a szülők, mint minden egyébként liberális alapítványi iskolába beleszólhassanak abba, hogy mely tanár taníthassa a gyerekeket, aztán ha marad agresszív gyerek miután a pedagógus gárda megérdemli a pedagógus nevet akkor majd beszélhettek arról, hogy a gyerekeket el kell távolítani az oktatási rendszerből.
Sajnos láttam eleget az oktatásból, még sokat is. Kiváló pedagógusoknak kell azért távozni az oktatási renszerből, mert a gyerekek szeretik és ezzel a kollegák utálatát bírja a pedagógus. Aztán persze, amikor a jó pedagógusokat kirúgják utána jön a gyermek, gyermekek, akik megmutatják, hogy velük ezt azért nem lehet csinálni. Ismerek olyan pedagógust, akinek úgy kellett mennie az oktatási rendszerből, hogy a gyerekek szülei családi nyaralásra hívták meg a pedagógust, hogy a gyerektől 20 nemfogadott hívása volt a pedagógusnak, mikor külföldről hazatért, mert a gyerek el akarta mondani, hogy szerelmes, elsírta magát órán egy novellán a pedagógus, mély csendet varázsolva ezzel saját órájára, mert annyira szerette a magyar irodalmat és szerepjátékokkal tette színvonalasabbá az órákat. Amikor elküldték, mert a kollegák nem viselték el a szeretetet, amit a gyerekektől nem ők kaptak, akkor a gyerekek a következő tanárt egy hónap alatt kicsinálták. Megjegyzem jogosan. Ha magadnak a legjobb autót választod, akkor miért nem éred el, hogy a gyerekek a legjobb tanárokat kapják? Mert nem érdekel a jövő nemzedék, csak a hőzöngés. Az iskolai agresszió általatok preferált megközelítése (rugjuk ki a gyereket) erről szól.
Persze ugyanezt el tudom neked mondani történelemtanárban is. Történelemtanár ismerősöm azt mondta, hogy ha egy történelem órára nem tudok bevinni egy bőrönd szemléltető eszközt, akkor nem vagyok történelem tanár. Amikor a gyerekek ezt a pedagógust megszerették a rossz pedagógus még rosszabb lett a szemükbe. Neki is menni kellett. Hidd el közelről láttam iskolát. Már majdnem könyörögtünk a tanároknak, hogy járjanak be néha a wc-be, mert tele van füves cigivel. De nekik csak tanítani kell véleményük szerint. Arról nem is beszélve, hogy nekik kellene felismerni a drog jeleit, mert a szülők elfogultak a gyerekeikkel és utolsónak veszik észre. A tanárok durván 90%-a nem hajlandó olyan továbbképzésen részt venni, ahol hozzá értő emberek elmondják, hogy hogy ismerhetik fel a padban ülő drogos gyereket, mert nekik csak tanítani kell.

De te még így is azt mondod, hogy az agresszió (pl. az agresszív gyerekek agresszív úton történő eltávolítása az iskolai rendszerből) csökkenti, majd megszünteti az agressziót. CSak így tovább! Vidd ki a gyereket az iskolapadból az utcára, mert agresszíven viselkedett az egyébként azt sem tudod, hogy alkalmas pedagógussal szemben és akkor az a gyerek az utcán biztosan hamarabb meg fog javulni, mintha az iskolapadban ülne! Sőt az utcán valószínűleg kevesebb bűnt is fog elkövetni, mint iskolai keretek között. Gratulálok Morvai Krisztina ezen nagyszerű elméletéhez. De felhívom a figyelmeteket, hogy az a gyerek amelyik az iskolában megüti Krisztinánk gyerekét, mert nincs normális pedagógus, miután kirugtátok akkor meg elkapja az utcasarkon és jól megveri, mert ott már pedagógus sincs.

A helyes pedagóguskiválasztási rendszer szünteti meg az agressziót. De a pedagógus kiválasztásban "kiutalás" van. Sőt tovább megyek nincs munkaerő piac lassan, mert mindenhol "kiutalás" van. Ma már egy vállalat akkor telepedhet le egy városban, ha még azt is elfogadja, hogy a városvezetés által kiutalt személyeket kell alkalmaznia. Ezt a kiutalást működteti a kommunizmusból örökölt mentalitás. Kinek ki kije, ki fia borja. Aztán meg csodálkozunk, hogy semmire sincs pénz. Egy piacgazdaságban ha csak fogyasztani akarunk a piacon, meg persze hőbörögni, hogy nekünk milyen rossz, termelni, dolgozni meg nem, akkor sajnos nincs jövedelemképződés. Ha nincs jövedelemképződés akkor pedig nem jó az egészségügy, nem lehet jó az oktatásügy és nem lehet jó a szociális szféra működése sem. Az adók magasak és minden szar. Egy piacgazdaság, ahol nincs munkaerőpiac, vagyis kiutaláos munkaerőpiac van az hosszú távon működésképtelen.

Azon gondolkodjatok el előbb, hogy hogy kerülhet házakat gyújtogató kb 100 gyereket tanító pedagógus az oktatási rendszerbe. Aztán majd rájöttök arra is, hogy hogyan termelődik a padok között újra az agresszió.

Én voltam nem állami iskolában felvételizni. Két szülő, két szülő+pedagógus, két pedagógus és az iskola igazgatója felvételiztetett. Oda alkalmatlan embert soha nem tesznek be.
De egyébként zsidó iskolákat is megfigyelheted. Ott se találsz egyetlen alkalmatlan pedagógust sem. Sőt ennem megfelően iskolai agressziót sem.
Állami iskolákban, amit a jövő nemzedék sorsát szívén viselő magyarok működtetnek pedig inkább keresd az alkalmasat. Hamarabb össze tudod számolni azt garantálom neked.

Egyébként az összes fideszes képviselőt fel tudom sorolni, akiket utálsz. Minden "dögölj meg mocskos zsidó videón fellelhetőek". Rogán Antallal is találkoztam egy ilyen videón. Akkor jutott tudomásomra, hogy ő is... De nyugodtan sorold csak a többi zsidó kártékony fideszes képviselőt.

Egyébként köszi, hogy egyetértesz velem sokmindenben. Én sajnos nem tudok veled egyet érteni szinte semmiben sem.
Ja és azért is kösz, hogy okosnak tituláltál.

A kommunizmust pedig egy eszme működtette. Olyan emberek hittek ennek az eszmének a tisztaságában egy másik diktatúra után, akik hamar ki is ábrándultak belőle. Te is egy eszme tisztaságában hiszel mégsem fogom azt mondani, hogy egy mocskos gerenctelen állat voltál és kussoljál, amikor majd felnyílik a szemed. Hanem örülök, hogy végre kinyílt a csipád. Máskülönben mindenki elmehetett volna a rendszerváltás előtt az országból, mint tette azt Márai Sándor, de akkor mi lett volna az országgal. Hidd el hogy voltak olyan emberek akik kommunisták voltak és köpni tudtak volna maguktól, de azért, hogy gazdaságilag életben kellett tartani a rossz rendszert, hogy ne írja le Magyarország magát a térképről igenis bevállalták a kussolást, mert egy eszme árnyékában nem volt más választásuk. Mint ahogy Tar Sándor írónak sem volt. Saját írótársairól kellett jelentenie, mert a rendszer nem fogadat el a buzi írókat. És nem értem, hogy amikor az írótársa azt mondta, hogy: "nem te voltál rossz, hanem a rendszer, ami rongyá tett" és ezzel felmeni Tart tette alól, akkor olyanok, akiknek semmi közük nem volt Tar sándor Jelentéseihez milyen jogon ítélkeznek felette. Ismerni az az ember ismerte őt, akiről jelentéseket készített és ha az az ember látja, hogy Tarnak nem volt más választása és megbocsát neki, akkor más hogyan ítélkezhet. És igaz ez az összes besúgóra azt gondolom. Soha nem tudod, hogy mi állt tetteik mögött mégis ítélkezel. Gondolkodj el azon, hogy miért? Csak azon gondolkodj el, hogy mi lett volna, ha minden normális ember nemes egyszerűséggel elhagyta volna az országot és azt mondta volna, mint Márai, hogy Magyarországot szeretni csak távolból lehet. Szanaszét lennénk letelepedve és már nem lenne országunk sem. Egy eszme bukása úgy érik meg, mint egy fán egy alma. És az eszmerendszer bukását ki kell várni. A bukás feltétele igenis az volt, hogy belülről dolgoztak, és belülről szedték szét kommunisták a pártot. Ki mondja meg neked, hogy ki volt az ennyi év távlatában aki a rendszerváltáson dolgozott, illetve a rendszerváltás ellen. Amikor téged küldenek embert gyilkolni te is egy eszme áldozata leszel, mert hogy nem az anyatejjel szívod magadba abban biztos lehetsz. Másik oldalról megközelítve sajnos sokan a családjukat választották, amikor saját barátaik nyakára kellett kötelet húzni. Nem tudok ítélkezni felettük úgy, hogy én csak annyi idős voltam, hogy nekem a kötelező tett, amit végre kellett hajtanom az csupán a kommunista dalok éneklése volt.
És legfőképp pedig nem hiszek abban, hogy a gyűlölködést generációról generációra át kell örökíteni. Nem hiszek abban sem, hogy apád gyilkos volt te is az maradtál (kicsit átírva a szöveget). Mint ahogy abban sem hiszek, hogy emberek nem tudnak megváltozni, amikor külső pozitív, vagy negatív hatás éri őket. Te is megváltoztál: nem születtél egy morvai eszmerendszerrel a nyakadon. És remélem az érdekedbe, hogy mielőbb le is vetkőzöd ezt az állandó bűnbak keresést. Ha minden generáció átviszi a szüleitől örökölt gyűlöletet, akkor soha nem lesz vége.

tauszig néni 2008.10.08. 16:31:51

Abban amit most írtál le szinte semmivel nem értek egyet. Az oktatás világát ismerem problémás gyerek apjaként és a pedagógus oldaláról is (nem én vagyok pedagógus) és az, hogy Te azzal, hogy az iskolai agresszió okait csak a pedagógusok alkalmatlanságában látod nagyon leegyszerűsíted a problémát. Ha egy gyerek a családi környezetében csak az agrasszivítást és a durvaságot tapasztalja és aszerint él, azt egy speciálisan arra felkészített tanár sem fogja tudni tanítási órák keretein belül megváltoztatni. Tény, hogy annak a gyereknek is vannak jogai, de szerintem a többi harmincnak is joga van zavartalanul tanulni, a saját uzsonnáját elfogyasztani, a saját zsebpénzét elkölteni.
Azt hiszem nem folytatom mert valami olyan furcsa szemüvegen át látod a dolgokat, hogy még vitaalapnak sem alkalmas.
Nem lehet egy kis nemzetnek öntudata?
Gondolkozz el egy kicsit a finneken. Meg tudták állítani a nagy vöröshadsereget és Karélia elvesztése árán megőrizték függetlenségüket a Nagy Medve súlyos árnyékában is. Valószínüleg kevés jucus nénijük akadt, aki állandóan a kicsinységüket szuggerálta beléjük.
Állandóan ez a nagymagyarkodás szöveg megy.
A könyökömön jön ki. Ha Te a kommunizmus örökségéről beszélsz több vonatkozásban is, akkor talán emlékszel még a nagy internacionalista lózungokra, hát ez a szöveg egyenesen annak a folytatása.
Csak egy példa: magyar állampolgároknak vízum kell az USA-ba. Szerinted mi lenne a következménye, ha mi is bevezetnénk az amerikaiak számára? Hadat üzennének? April Foley hasautazna? Kereskedelmi kapcsolataink a nullával egyenlőek.
Nem sok amerikai túrista jön hozzánk.
Akkor mi lenne szerinted azon kívül, hogy tiszteletet ébresztene irántunk?
Beteg ez a magadfajták szemlélete.
Egy svájci számára , akármilyen kis nép, természetes, hogy büszke a hazájára, a kertjükben sokan kitűzik a svájci zászlót és senki nem mondja rájuk, hogy "svájcoskodik".
Konkrétan tudom, hogy a svájci zsidók szinte kivétel nélkül Svájchoz húznak, amikor Izrael elkezdte zsarolgatni Svájcot, kiálltak a hazájuk mellett.
Ha Neked nem tűnt fel, hogy Göncz Árpád Az SZDSZ politikusaként és nem független közfogi méltóságként viselkedett hivatali ideje alatt, akkor soha semmiben nem fogjuk egymást meggyőzni.

Én részemről befejeztem. A lényeg:
1 A Jobbik ott lesz a parlamentben
2. Morvai Krisztina EU parlamneti képviselő lesz
3. Az SZDSZ nem jut be a parlamentbe
4. Tüntethettek bátran, a következő kormány nem fogja engedni a rendőrségnek, hogy brutálisan lépjen fel veletek szemben, összemosva a garázdákat a békés tüntetőkkel, járókelőkkel.

Lehet, hogy ennek az egésznek nem lesz jelentősége, mert a gazdasági világválság, ami most elkezdődött, mindent megváltoztat és káosz lesz.

fajtiszta agár 2008.10.08. 17:11:13

Az utolsó három választás mindegyikén megjósolta a jobboldal, hogy az SZDSZ nem kerül be. Eddig nem volt igazuk.

Elképzelhető, hogy most nem kerül be, de annyira röhejes, hogy minden alkalommal hallottam eddig ezt a tuti jóslást, és persze egyszer sem vált be, hogy azon tényleg nevetni kell.

Persze a jövő nyitott, hisz sokan fordultak el az SZDSZ-től, az utolsó két év rémségeitól, de a végén mégis mindig megijednek az SZDSZ választói attól a lehetőségtől, hogy a liberalizmusnak nem lesz magyarországon képviselője... és rászavaznak, ugyanakkor ha igy marad a párt és nem változtatnak (személycsere a végeken és a vezetésben) akkor még a kiesési szcenárió is elképzelhető.

A jobbik csak akkor kerül be a parlamentbe, ha majd fidesznek hívják, dehát ez kizárt.

Ahhoz, hogy a Morvai bekerüljön, az kell, hogy személyében megegyezzen a jobbik a fiesszel, ez elklépzelhető, mit tudom én, de furcsa lenne, ha a fidesz M.K.-val akarná égetni magát, M.K. legutolsó ámokfutásai után.

obulus 2008.10.08. 20:18:20

Kedves, vagyis inkább úgy mondanám, TISZTELT jucus75!

Nem tudom a 75 a születési évedet jelöli-e?
Ha igen, akkor még nagyobb elismerésem a tiéd.
Az előző hsz-d is nagyon tetszett, de ez az utolsó szíven ütött. Nem akarok hozzátenni semmit, mert nem tudok. Minden elismerésem a tied.!!!!

tauszig néni 2008.10.08. 21:50:53

Na most, ha olyan gyűlölködő,aljas, kirekesztő náci söpredék lennék, amilyennek Jucus lefest, azt mondanám:
a 75 Jucus éveinek száma,
lám a liberálisok egymásnak csacsenolnak
(ha nem ismeritek a kifejezést akkor egy kis kódolt antiszemitázás keretében elmagyarázom) és egymás tenyeréből esznek.
De nem mondom mert toleráns és emberszerető vagyok.
Jó éjt!

obulus 2008.10.08. 23:44:29

tauszig néni, remélem soha, semmiben sem lesz igazad. Az velünk, tisztességes emberekkel lenne igazságtalan.

jucus75 2008.10.09. 14:16:40

Először is Tauszig néninek!

Minden gyerekben van egy közös pont. Legalábbis a többségben. Többet kibírnak mint egy felnőtt. Nagyon sok idő telik el amíg egy gyerek önmagáért vívott harcot feladja. Ez jó is, mert így mindig van rá remény, hogy a következő nemzedék jobb lesz az előzőnél. Ezt mutatja, hogy a rákos gyerekek érettebbek a betegség akarattal való leküzdésére, mint a felnőttek. Egy gyerek sokszor a saját szüleiért is feláldozza magát, hogy összetarson egy családot. A gyerek lelke sérülékenyebb, de több benne az érzelmi szál által mozgatott logika, mint egy felnőttbe. Hogy értsd miről beszélek.
A szülök a kapu előtt Orbánoztak, Gyurcsányoztak. Közben egy feszült környezetben voltak. A gyerek odament édesanyjához hogy kiszedje az édesanyját a feszült környezetből, hiszen az a gyerekre nézve is káros. "Anya nézd!" -mondta, anya nem nézett. Tovább Orbánoztak meg Gyurcsányoztak, meg veszekedtek a szülők. A gyerek megint odament "anya nézd!" Anya tovább folytatta a hülyeséget, mármint a saját bosszantását. A gyerek ránézett a tócsára, ránéztt a szülőre, ránézett újra a tócsára, majd újra a szülőre és beleugrott. Jött a pofon. A gyerek sírt. Hazamentek, majd átöltözés után kint játszottak békésen ketten a kapujuk előtt. Győzött a gyereki logika. De milyen áron? Miért kell egy gyereknek bevállalni egy hatalmas pofont és nem azért ugrálni a tócsában, mert az a gyeremeki lét velejárója, hanem azért, hogy a szülő vele foglalkozzon, s hogy ne legyün feszült a környezet, amelyben kerekként élnie kell?
Sőt mondok még egyet. Kirugták a gyerekek az ablakot focilabdával. A szülők kint ripacskodtak megint. S hogy legyen a gyerekeknek három jó napja fordítva tettem vissza a függönyt. Minden szülő kint volt és röhögött a függönyömön. Anyám külön kérvényt nyújtott be, hogy már mind a két utca rajtam röhög, sőt a kapu elé járnak gyönyörködni a harmadik utcáról is, mert a nagy virágok fejjel lefele lógnak. Majd a minden csoda három napig tart ideje után visszafordítottam a függönyt. A gyerekek pedig egy-két napig röhögő szülőket láttak. Nekem te ne mutasd be, hogy a ripacskodó szülők mit ártanak a gyerekeknek, mert azt hiszem, hogy többet tettem én kb 20 gyerekert, akit pesztráltam 12 éves korom óta és még ma is visszajönnek hozzám ha problémájuk van, mint te valószínűleg a sajátordért, ha ő problémás.
Nem vagyok pedagógus, de a városban nincs olyan osztály középiskolában, amiben a felét ne ismerném. És tudod mit? van akivel csak úgy ismerkedtem meg, hogy visszadobtam neki az elguruló labdáját az utcán (ma egy olyan elidegenedett rásadalomban élünk, hogy sajnos ez is elég), majd elkezdett köszönni és egy hónap elteltével tudtam a problémáit. Sajnos a gyerekekhez a kutya nem közelít. Elfordult tőlük a társadalom felnőtt generációja és akkor te meg számonkérsz. Ugyan mit?
A pedagógusokról annyit, hogy nem ők az okai az agressziónak elsősorban, de ők lehetnek az elsődleges orvosai. Mert a szüleit nem választhatja meg az ember. De a gyerekeknek a tanárait helyesen kiválaszthatja a társadalom. Azon kívül a szülő elfogult a gyerekével. Nem tudom pl. tudsz-e arról, hogy ha egy gyereket megerőszakolja a nevelőapja, vagy valamely rokon, akkor a szülő azért nem hisz a gyerekének, mert azt akarja inkább hinni, hogy a gyerek hazuduk, mintsem el kelljen neki fogadni, hogy nem tudta őt megvédeni. És itt lépne be a pedagógus, aki teljesen független lehet az anyai érzelemtől. Feltéve ha lenne.
Azon pedig elgondolkodnék, hogy a gyerekem miért problémás a helyedbe és nem védeném meg magam azzal, hogy a másik gyereke teszi azzá.
Ajánlom neked elolvasni Horváth Imre Egy öngyilkosság című könyvét. Horváth Eszter szinkronúszó volt. Az egyik legtehetségesebb szinkronúszó. 16 évet élt. Felakasztotta magát.

horvatheszter.extra.hu/frames.htm

Az édesapa a naplóját a gyereknek nyilvánosságra hozta, meg az összes írását (persze ez etikátlan, de attól még rengeteget lehet tanuni belőle). Azon túl pedig találkozol egy olyan nemzedékkel a könyvben, aki megáll a felnőttéválás kapujában és egyszerűen nem akar felnőtt lenni, mert nem akar a másikon áttaposó szar ember lenni. De ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy életképessé váljanak egy mindenkin áttaposó felnőtt társadalomban. Ez a kettősség fűti, táplálja, teszi agresszívvá azt a nemzedéket, akiről beszélsz. (Ja és még valami az agresszió kiváltója: a gyarloglás hiánya. Gondolnád, hogy amelyik gyereket autóval viszik állandóan iskolába, meg hozzák onnan haza az fokozottabban ki van téve az agressziónak, mint akit biciklivel vagy gyalog? Pedig ez így van. És akkor nézz körül a környezetedbe, hogy hány gyerket visznek háztól házig.) Visszatérve a kamaszok mostani világára. Majd megvesznek, hogy levetkőzzék a tisztességet, hogy életképessé váljanak a mai magyar társadalomban. Ki mást bánt, ki pedig magát. De nagyon sokat szenved ez a generáció. A WHO felmérései szerint minden középiskolai osztályban ül egy olyan gyerek, aki bármikor öngyilkos lehet, és a középiskolás gyerekek fele gondol legalább egyszer öngyilkosságra. De peresze a pedagógusok ezt sem tudják. Én is csak azért tudom, mert engem érdekel a gyermeki lélek.
Éppen most néztem végig egy fiút, akinek az édesanyja hatalom és pénzmániában szenved és a gyerek most van kamaszkorban. Bevallom ismeretlenül is féltettem a gyereket. Sokat gyaloglok ezért sokszor láttam. Először üzenetetket küldött a pedagógus édesanyjának (már nem az), olyan formában, hogy édesanyja tantárgyából rossz jegyet vitt haza (ez egyébknt sok gyereknél első segélykérés pszichológiai tapasztalatok szerint), de erre a szülő válasza hatalma lévén: eltávolíttatta a gyerek pedagógusát. Erre a többi gyerek válasza az volt, hogy ha a gyerek édesanyja el tudja távolítani azt a pedagógust, amely tantárgyból a gyerek rossz jegyet kap, akkor másikat is sikerülni fog (gyermeki logika). Erre a gyereket felbérelték, hogy más tantárgyból is vigyen haza rossz jegyet. De a tanár nem kockáztatta saját állását így a fiú pácban maradt társai előtt. Minden üzenete a szülő felé, hogy bajban van visszacsapódott. Féltettem, hogy droghoz nyúl, de nem. Hajléktalan embereknek visz ehelyett minden nap kaját és hétvégén nem egyszer láttam szegény embereket pizzáztatott és söröztetett egy pizzázóban. A gyerekeknek van egy önvédő mechanizmusa, amit a "szeretni és szeretve lenni" logikája működtet. Akkor van baj, ha ez már nem működik. Nála szerencsére működött. Valószínűleg túljut a kamasz évein már nem fog hajléktalanokat étkeztetni, de neki ez most kell, hogy ne a másik irányba induljon el.
Visszatérve Horvát Eszterre: Ez a lány 16 évesen írt egy novellát és az édesapa még azt sem értette. A lány barártnőről ír benne, holott két lányról van szó benne. Eszter, aki élni akar, és Eszter aki halni akar vitatkoznak egymással.
Az oktatásnak az öngyilkosságról annyi volt a véleménye, hogy 15 gyereknek fegyelmit adtak, megtiltották az iskolás gyerekeknek azt a fajta fórumozást, amelyen kiadták magukból a keserűséget, és a fáradt gőzt, és végül de nem utolsó sorban értelmes pedagógusokhoz híven megtiltották, hogy Eszter öngyilkosságáról beszéljenek a gyerekek. Az a könyv annak a tragédiája, hogy a felnőttek nem akarják megismerni azt a gyermeki leleket, amely már nem olyan, amilyen volt a kommunista időben felnőtt gyerekeké. A mai gyereket ezer olyan hatás éri, amire feleletet pedagógus nélkül nem kaphatnak. Ennek ékes példája az internet. Nem tiltani kell a gyereket az internettől, mert ha 5 szülő megengedi 1 meg nem, akkor az egy kirekesztettnek érzi magát valamiből, ami a másik ötnek megadatott. Meg kell őket tanítani internetezni. De amíg az a hőbörgés megy, hogy az internetnél bármi fontosabb az iskolában és hogy az internetes oktatás egy liberális hülyeség, addig a gyerekek nem használni tanulják meg oktatási célokra az internetet, hanem rombolni önmgukat. Az internet áldás és átok lehet. De amely oktatás elutasítja az internetet, mint áldást, az átkot szór a következő nemzedékre azáltal, hogy az internettel a gyereket magára hagyja. Gyereket soha jobban nem lehet megtanítani bármely tantágyból könnyen tanulni, mintha power point diafilmek segítségével megtanítod őket vázlatot írni, vagy hogy megmutatod, hogy mit hogyan és milyen könnyen talál meg a neten. De mivel ezt a pedagógus maga nem hajlandó elsajátítani így a vázlatírás még mindig annyit jelent az oktatásban, hogy a könyv főcímeit szorgosan lejegyzeteljük és még mindig a kréta a pedagógus elengedhetetlen eszköze.

És mégegyszer visszakanyarodva Eszter öngyilkosságához. A kislánynak volt egy alkoholista édesapja, volt egy anyja, aki az edzője volt elsősorban és ebben a gyerek felőrlődött, de segítségét minden gyerek az iskolába megy. És ezt hidd el nekem. Ott talál barátot, aki segít átvészelni a problémákat, és ott talál (ha talál) pedagógust is, aki szintén segíthet ávészelni a problémákat.
Én nem azt mondtam, hogy az agresszió nem jöhet otthonról, de azt nem választhatja meg egy gyerek, hogy ki legyen a szüleje. Az adottság. A Morvai Krisztina gyerekeit pl. kifejezetten sajnálom, s remélem, hogy lesz olyan pedagógus a gyerekek körül, aki a Krisztina hatásait ellensúlyozni tudja. De ehhez az kell, hogy a társadalom adjon segítséget pedagógus formájában a gyereknek. Sajnos azonban nem ad.

Ja és olvass néha öngyilkossági fórumokat. Az utolsó döfést a gyerek 80%-ban a pedagógustól kapja. Éppen azért mert a gyerek nagyon sok rosszat elvisel, de ha nincs utolsó mentsvár, ahova meneküljön akkor nem éli túl saját kamaszkorát. A család egy burok. De a gyereknek nem jó a családja, attól még tud hinni abban, hogy a családon túl lehet élet. A baj ott kezdődik, amikor elhiszi, hogy a családon túl sincs élet. Ilyenkor vagy ő nem éli túl, vagy az akit bántott. Popper Péter a kamasz kor szerintem legjobb ismerője nyilatkozta valahol, hogy az öngyilkosság és a gyilkosság egy tőről fakad, csak a fegyver áll ellenkező irányba.

Tisztelt Obulus!

A 75 a születési évem száma. S ha Tauszig Néni jobban figyelt volna akkor tudhatná, hogy nem lehetek 75 éves. Egyrészt a 75 évesek már biztos nem tudnak piacban gondolkodni, másrészt ha valóban annyi lennék, akkor nemcsak a kommunista dalok éneklése jutott volna "osztályrészemül."
Kösz azt amit írál. Sokat olvastam én ezért és sokat tanultam. Sőt felsőokatási éveim alatt elértem, hogy némely tanár előre köszönjön.
A mezőgazaságról külkereskedelemből írott dolgozatomat a tanárom bekötette, a szakdolgozatom pedig kézről kézre járt olyanok körében, akik nem is tanítottak.

Vissza Tauszig Nénihez!

Nem azt mondom, hogy egy nemzet ne legyen büszke magára, de nem a handabandázást, meg az építészeti értékek szétverését tekintem büszkeségnek, hanem azt amiről már korábban írtam.
Ma magyar nótákat Németországban oktatnak turisztikai célokra, míg Magyarország lassan minden zeneiskolája kizárólag klasszikus zenét nyomja.
Németországba kamion számra szállítják ki a régi paraszt bútorokat, mert nekünk KIKA, meg IKEA kell. Alkalomadtán nézz utána, hogy egy régi faragott tükröt mennyi pénzért tudsz megvenni!
Múlt és jelen múzeumba jártam a Mátrában. A látogatók száma havi szinten eléri az ötöt. Valószínűleg Morvai Krisztina sem járt még ilyen múzeumba. A hőbörgéstől nem ér rá szegény.
Tulipános házban jártam, ahol minden hagyományőrző népi motívumot megtalálsz a ház különbőző falain. A látogatók száma havonta 2-3 fő.
Eljöttek ugyanakkor a németek hazánkban, és látták, hogy a lovas turizmus milyen jó lenne nekik. Ma több ezer hivatásos lovasuk van, míg nekünk lehet, hogy a 10 újjad is elég lenne, hogy megszámláld.
Elviszik a magyar kultúrát különböző országok és rá építik a turizmusukat, miközben a magyar honvédők és nemzeti oldal handabandázik, és utcaköveket haigál, mert mindenről Gyurcsány tehet, ja meg persze a liberálisok.
Mindeközben én őrült módon próbálom rávenni a városomat, hogy mennyi pénz van a kuturálban, és hogy milyen várost lehetne építeni az eberek jóságára s hogy kommunikációval (mert az mindennek a veleje) alakítsuk át a várost, aminek minden lehetősége megvan arra, hogy kultúrális és művészeti turizmusra építhesse a jövőjét. Én ezt gondolom tenni a városomért, ezt gondolom tenni a hazámért. És én ezt gondolom jó nemzeti érzésnek, sőt fájdalmas nemzeti érzésnek, amikor azzal szembesülök, hogy nem találok partnert. Most talán évek munkájával eljutottam odáig, hogy találtam a város politikájában egyetlen partnert.

Ennyi!

Azon tényleg gondolkodj el, hogy miért kezelhetetlen a gyereked. Talán éppen azért, mert agresszív társadalmi réteghez tartozol és az ő gyermeki tisztaságának ez megemészthetetlen.

zengo 2008.10.09. 15:38:26

"Azon tényleg gondolkodj el, hogy miért kezelhetetlen a gyereked. Talán éppen azért, mert agresszív társadalmi réteghez tartozol és az ő gyermeki tisztaságának ez megemészthetetlen."
Jucusi intelmek Tauszig nénihez


Mit kell annyit demagogizálni Jucuska?

Sárkeresztúron keresnek pedagógust az általános iskolába (nem kell pedagógiai végzettség sem) Ilyen lelkes demagógusokat Keresnek mint Jucuska!

Jelszó!

Csináld ne csak dumáld !

:-))

tauszig néni 2008.10.09. 16:53:23


"Azon tényleg gondolkodj el, hogy miért kezelhetetlen a gyereked. Talán éppen azért, mert agresszív társadalmi réteghez tartozol és az ő gyermeki tisztaságának ez megemészthetetlen."

Tudod ez az egy mondat tökéletesen megvilágította az igazi egyéniségedet.
Ez rendkívül gusztustalan volt, hiteltelenné tette az egész bő lére eresztett öntömjénezést és okoskodást.

(Sokat olvastam én ezért és sokat tanultam. Sőt felsőokatási éveim alatt elértem, hogy némely tanár előre köszönjön.
A mezőgazaságról külkereskedelemből írott dolgozatomat a tanárom bekötette, a szakdolgozatom pedig kézről kézre járt olyanok körében, akik nem is tanítottak. )


"Ma magyar nótákat Németországban oktatnak turisztikai célokra, míg Magyarország lassan minden zeneiskolája kizárólag klasszikus zenét nyomja. "

Ha neked a magyar nóta jelenti a kultúrát és nem a népdal az sokat elárul ízlésvilágodról is.

Ha nem leplezed le magadat azzal a mondatoddal még esetleg elgondolkoztam volna a fejtegetéseiden.
Írjál ezután bármit, nem fogok reagálni, nem ragaszkodom hozzá, hogy én adjam az utolsó pofont. Monologizálj nyugodtan és a rokonlelkek csacsenoljanak hozzá!


.

jucus75 2008.10.09. 19:38:36

Tauszig néni!

Népdal? Lehet, hogy többet hallgatok, mint te.
Mellesleg a népdal és a magyar nóta között nincsen éles határ ezt meg nekem hidd el. Népdal énekesek énekelnek magyar nótát is. (Sárdy János - ismered? nóta-népdal-opera-operett) Az édesapám is népdal és nótaénekes volt. És ez a kettő nagyon sokszor jár együtt. Zongorázni, hegedülni, citerázni és szájharmónikázni tudott (sajnos lebénult). Én sajnos nem örököltem a képességeit, sőt a tesóm sem. De örököltem a zeneimádatot. Sőt a kulturális gyökereim is onnan eredeztethetőek, ha most így visszagondolok, hogy édesapám nagy családi partikon énekelte az Akácos utat én pedig a kályha mellett kuporogtam.

A magyar kultúra sokszínű. A népdal és a magyar nóta éppúgy része. S meg fogsz lepődni de még a száz tagú cigányzenekar is a része. Nem is akármilyen része. De mivel nem válaszolsz ne tedd. Megvagyok nélküled is. Nem beszélve arról, hogy a magyar nótát, mint negatívumot kiemelni...? Hát....! Vagyis lefikázni, mint a kultúra részét nem feltétlenül gondolnám, hogy kultúrált emberre vall. Akácos út - ismered? Nembaj ha nem. Majd ha a Kárpátia feldolgozza, akkor majd megismered. Nem hiszem, hogy ismered elvégre szerinted a magyar nóta nem a magyar kultúra része. Hát apám nevében is: kösz.

Viszont azt is tudni kell, hogy a turisztikát inkább lehet (lehetne) magyar nótára és hegedűszóra sőt népdalra is, mint komolyzenére építeni. Persze komoly zene is kell, de a magyar kulturális értékeket a zene terén nem szabadna hagyni elveszni, de ehhez zenei oktatás keretei közé be kellene vinni. És ezt el is kell fogadni. Neked is.
Egyébként a magyar nóta a magyar kultúrának kb. olyan része, mint a franciának a sanzonok. Kihagyhatatlan.

Zengo!

Adtam be pályázatot gazdasági tanárnak. Választ idézem: "Sajnáljuk, nem Önt kellett felvennünk, a hivatalos értesítőt pedig majd írásban megkapja."
De ezt a szöveget nem csak én ismerem sajnos. Ha kapcsolatok nélküli pedagógus végzettségűek olvassák a soraim, akkor pontosan tudják, hogy miről beszélek.
Szóval csinálnám hidd el, de kizárólag középiskolában tanítanék gazdasági tantárgyakat. Leginkább marketinget, piackutatást. Ez ugyanis az életem. Szóval általános iskolai tanárnak nem mennék. Már eleve komolytalan iskola az, ahol tanári, vagy tanítói végzettség nélkül alkalmaznak pedagógust általános iskolába. Középiskola az más. Ott már sok a szakmai tantárgy. De a pedagógiai vénát ott is megnézném.
Nem vagyok "demagógus". Egyszerűen borzasztó amit az oktatásban lehet látni. Ennél csak az a borzasztóbb, hogy mindenki átnéz felette, mint ha nem is lenne probléma.

jucus75 2008.10.09. 20:03:30

Tauszig néni!

Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj?
Van még egy kedvencem. Heller Ágnes. Ő mondta, hogy mivel gyerekként csúnya volt ezért eldöntötte, hogy ő lesz a legokosabb. Aztán rájött, hogy legokosabb senki nem lehet. Ez nem egészen igaz rám, vagyis az örökös tanulásom oka nem a csúnyaságom volt, de én is eldöntöttem valamikor hogy én leszek a legokosabb és ez vitt előre. Egy idő után pedig már létszükséglet volt az örökös olvasás. Legokosabb persze soha nem lehet az ember. Karl Popper véleménye szerint az ember minél többet tanul annál kevesebbet tud, s a bölcsesség a tudatlanságunknak a másokénál tökéletesebb felismeréséből áll. És ez igaz is. Minél többet tanulsz, minél többet tudsz annál inkább sokasodik a megválaszolatlan kérdés benned. És ez így a jó, mert nem baj, hogy ma ezt gondolod, holnap pedig azt, a lényeg a fejlődés, és a fejlődés igénye.

Viszont igenis büszke vagyok arra, ahogy a tanáraim viszonyultak hozzám. És mindig is büszke leszek rá. És mindig úgy nézek vissza tanulmányaimra, hogy ott vannak a beszélgetéseim a tanáraimmal (oktatásról, kultúráról, pszichológiáról, stb.), az intések, és az odakanyarodások a padhoz ahol ültem. Sőt az interszitin eltöltött együtt utazgatások is. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy meghajoltak előttem a tanáraim, hanem úgy hogy partnernek tekintettek. És ez az ami egy tanár-diák kapcsolatbn csodálatos lehet. Ezért érdemes.