Nyilatkozat

Én ……………………………………………..…… hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

tarkamagyar@gmail.com

További civil szervezetek csatlakozását várjuk!

Kezdeményezte az Összefogás. Eddig csatlakozott:

Összefogás az erőszak ellen
Állás(pont) Lakossági Kör
Amnesty International Magyarország
Angyalkommandó
Artemisszió Alapítvány
ATLASZ LMBT Sportegyesület
ATTAC Magyarország
Az Utca Embere Önkéntes Hálózat
Baritone Rádió
Beszélő Szerkesztősége
Békési Melegek
Biztonsági Őrezred
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete
Budai Szociáldemokrata Klub
Budapest Rekonstrukció
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Encsi Kistérségi Társulás Egyesülete
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Civil Fórum
Civil Kollégium Alapítvány
Civil Parlament Szövetség
Civil Rádiózásért Alapítvány
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Cökxpon Ambient Society
Családok a Családokért Polgári Egyesület
Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör
Demnet
DEMOS Magyarország Alapítvány
Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete
Drogprevenciós Alapítvány
Ember Háza Alapítvány
Európai Feminista Kezdeményezés
Európai Roma Jogok Központja
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Éhező Gyermekekért Alapítvány
Élet Menete Alapítvány
Életfa Egyesület
Élettér Segítő Szolgálat
Érdekvédelmi Szövetség
Fehérkereszt Állatvédő Liga Alapítvány
Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Fény-Árnyék Művészeti Egyesület
Fókuszban Batta Ifjúsága Közhasznú Egyesület
Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület
Független Egyesület
Godot Kht
Háttér Társaság a Melegekért
Humanista Mozgalom
Ifjú Humanisták
Imago Mundi Kulturális Egyesület
Irodalmi Centrifuga Alapítvány
Ittvan.org Alapítvány
Józan Babák Egyesület
Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Kékpont Alapítvány
Kendermag Egyesület
Közéleti Roma Nők Egyesülete
Közhasznú Alapítvány a Dadogókért
Közös Nevező Egyesület
Közösségfejlesztők Egyesülete
Krétakör
Kultusz Alapítvány
Kultúrák Központja
Labrisz Egyesület
Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság
Ladomér Egyesület
Lámpás
LungoDrom Független Cigány Tagszervezet Forró
Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Maladype Társulat
Magyar Antifasiszta Liga
Magyar Családok Országos Szövetsége
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége
Magyar Emberi Jogvédő Központ
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
Magyar Kolping Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Magyarok a Nácik Ellen
Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF)
Magyarországi Melegapák Csoportja
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Magyarországi Roma Parlament
Marom Egyesület
Május Elseje Társaság
Mások internetes melegmagazin
Megyelakó Egyesület
Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
Menhely Alapítvány
Média Közigazgatási Társadalmi Szervezet
MÉDIÁK Egyesület
Mély Mosoly Alapítvány
Moccanto Egyesulet
Mosolyogj Mozgalom
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Naszályi Polgári Kör
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI)
Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO)
Országos Gyermekvédő Liga
Ökotárs Alapítvány
Partners Hungary Alapítvány
Pécs város Cigány Önkormányzata
PFLAG Első Magyar Meleg és Leszbikus Központ Egyesület
Phralipe Független Cigány Szervezet
Polgár Alapítvány az Esélyekért
Pride.hu LMBT-portál
Prostitucio.hu - a prostitúció visszaszorításáért
Psyche Lelkisegély Alapítvány
pszichoszinhaz.hu
Raoul Wallenberg Egyesület
Részvételi Demokrácia Hálózat
Roma Polgárjogi Alapítvány
Romédia Alapítvány
Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesület
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Sirály
Sokproblémás Családokért Alapítvány
Somer Egyesület
Szabad Eklektikus Műhely Művészeti és Nyílt kommunikációs Egyesület
Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ)
Szeretem Magyaroszágot Klub
Szimpozion Egyesület
Szivárvány Misszió Alapítvány
Szívtárs
Szociális Innováció Alapítvány
SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szülők Háza
Társadalmi Szervezetek Országos Szövetsége
Társadalomelméleti Kollégium
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Tegyünk Együtt Angyalföldért és Újlipótvárosért Egyesület
Tilos Rádió
Törökfürdő Alapítvány
Történelemtanárok Egylete
Útilapu Nemzetközi Építőtábor Hálózat
Vagyonörök és Biztonsági őrök Érdekvédelmi Egyesülete
Választópolgárok Szövetsége
Védegylet
Zöld Fiatalok
Zöld Tett Társulás

Friss topikok

  • doksi: Kedves Nyugalom... AJh *nagy sóhaj*... Büszke lehetsz magadra, hogy "kezelésbe vetted" a weboldalt... (2008.11.20. 22:07) Tarkaság és jogállam
  • tauszig néni: a náczivadász honlapon írja gyurcsány ferenc, aki rendszeresen bérmálkozik. Igazán sajnálom, hogy ... (2008.10.27. 22:06) Sajtóközlemény
  • anonimbus: Jakab! Már a kezdetekkor sejteni lehetett, hogy a Tarka egyszerhasználatos lesz. Itt van okt23.-26... (2008.10.22. 12:18) Nyilatkozat
  • jucus75: Tauszig néni! Igen büszke vagyok arra, hogy sokan okosnak tartanak. ez baj? Van még egy kedvencem... (2008.10.09. 20:03) Demonstráció az Erőszakmentesség Világnapján
  • tauszig néni: Százezren voltunk és kész! Aki mást állít, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár é... (2008.10.09. 07:38) Mintegy ötezer ember vett részt

Tarka magyar! menetrend

2008.09.18. 10:25 Tarka Magyar

2008. október 4-én 15:30-kor gyülekező az Erzsébet téren, a Gödör Klub-nál. A helyszínen a hasznos tudnivalókról Novák Péter, moderátor és Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője, az akció egyik kezdeményezője tájékoztat.

Ezt követően, 16 órakor elindul a felvonulás az Andrássy úton, a Hősök teréig. A Hősök terénél, az érkezőket a színpadon zenélő Rácz Kati és a Flush zenekar fogadja, akik az idei budapesti melegfelvonuláson történt durva atrocitások miatt nem tudtak ugyanitt fellépni, így most újabb lehetőséget teremtünk nekik.

Ezek után felolvasássuk a Nyilatkozatot, amely szerint hitet teszünk az Alkotmány 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett és elutasítjuk az erőszak és a kirekesztés minden formáját.

Végül a moderátor felkéri az egybegyűlteket, hogy a magukkal hozott színes anyagdarabokat, ruhadarabokat emeljék a fejük fölé, amiről légifotók (daruról készült fotók) készülnek. Az eseményen nem lesznek beszédek és a szervezők nem is kívánnak lehetőséget biztosítani arra, hogy bárki felszólaljon. A résztvevők a helyszínen is kitölthetik és a Nyilatkozatot. A demonstráció tervezett vége 18 óra. 

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkamagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr93692129

aser 2008.10.02. 16:12:59

Nagyon jó ez a civil kezdeményezés,melyet az összes Parlamenti párt támogat.Remélem,a Magyar összefogás első lépésének leszünk tanui.

aser 2008.10.02. 19:24:07

a RENDŐRSÉG figyelmébe!

Rendbontás

Btk.271/A.§ (1) Aki a nyilvános rendezvény rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett intézkedésével szemben erőszakkal,vagy fenyegetéssel ellenálást tanusit,ha sulyosabb büncselekmény nem valósul meg,vétséget követ el,és két évig terjedő szabadságvesztéssel,közmunkával,vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés büntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés,ha a rendbontást csoportosan,vagy felfegyverkezve követik el.
(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(4) -E § alkalmazásában nyilvános rendezvény: a gyülekezési jogról szóló törvény hatály alá tartozó rendezvény,továbbá olyan kulturális és sport rendezvény,amely a közönség számára azonos feltételek mellett nyitva áll.

Nemzeti,etnikai,faji,vagy vallási csoport tagja elleni erőszak

Btk.174/B.§ (1) Aki mást valamely nemzeti,etnikai,faji,vagy vallási csoporthoz tartozása,vagy vélt tartozása miatt bántalmaz,illetőleg erőszakkal,vagy fenyegetéssel arra kényszerit,hogy valamit tegyen,ne tegyen,vagy eltürjön,büntettet követ el,és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés,ha a büncselekményt
a, fegyveresen,
b, felfegyverkezve,
c, jelentős érdeksérelmet okozva,
d, a sértett sanyargatásával,
e, csoportosan,
f, bünszövetségben követik el.

PéKá 2008.10.02. 20:56:49

Könyörgöm; próbáljunk meg már egyszer MAGYARUl írni, beszélni!! Mi az, hogy kommentek?? Nem lehetne talán vélemény, kommentár stb. stb.
Fizikai fájdalmat érzek az ilyen szövegekre; különösen, ha a televízióban hallok nyilatkozni rendőr, tűzoltó és egyéb, hatósági fejeseket.

sosolit 2008.10.02. 23:21:13

Tisztelt PéKá!
Könyörgöm; próbáljunk meg már egyszer MAGYARUl írni, beszélni!! Mi az, hogy televízióban?? Nem lehetne talán távolbalátó, képtovábbító stb. stb.
Fizikai fájdalmat érzek az ilyen szövegekre; különösen, ha a kommentekben olvasok nyilatkozni PéKá szerű fontoskodó fejeseket.

jucus75 2008.10.03. 12:01:12

Csak annyit akarok, hogy örülök a kezdeményezésnek. Nemcsak azért, mert antirasszista, hanem azért is, mert az első olyan civil összefogás, ami üdvözlendő az országban. Jómagam is civil szervezetekkel foglalkozom. És szörnyű tapasztalataim vannak azt illetően, hogy a politika érdekeltsége a civil szféra függősége. A civil szféra a városokban egymásnak feszül a támogatásokért miközben együttműködésük a kultúra, a tudomány, a sport az ifjúsági élet piacát építhetné töredék pénzen (egymás eltérő tevékenységének kihasználásával - közösségi marketing) a társadalmat. A szomorú, hogy a civilek elfogadják a politikai függőséget. Ez azért is szomorú, mert mint láthatjuk a közösségi élet soha nem hiányozhat. Ha nincs, akkor megkeresi saját létfeltételét. És jelenleg egyre inkább megtalálja a fajgyűlöletben és az agresszióban.
Ugyanakkor szomorú is vagyok a kezdeményezés minden pozitívuma ellenére. Jelenleg a politika olyan szinten lejáratta magát, hogy az emberek mindentől elfordulnak, amit a politika magáénak vall és mindennel azonosulnak, amitől elhatárolódik. A politika elhatárolódik a fajgyűlölettől, az pedig nőttön nő. A politika azonosul a civil kezdeményezéssel, s nemacsak azonosul, hanem ki is vonul a rendezvényre és innentől a negatív média csak ebbe kapaszkodik. Egyetértek azokkal, akik nem tartják helyesnek, hogy a politikusok elmenjenek erre a felvonulásra. A médiában sajnos nem gyerekek fognak színes anyagokat emelni az égnek, hanem rövid médiabejátszások Gyurcsányt, meg Fodort fogják mutatni. Mintha arról szólna az egész. Bár pozitív média lenne. De mint megszoktuk olyan nincs.

jucus75 2008.10.03. 12:04:09

ja. még valami. Egyébként veletek vagyok Civilek. És remélem, hogy tényleg eljutott a társadalom arra a visszacsapódási pontra, ahol a civil társadalom végre ténylegesen elindul a tálpra állás útján.
Köszönet a szervezőknek.

smunyo 2008.10.03. 15:48:59

Kulcsszó: erőszak.
Mindennap elszenvedett erőszak sújt minket.
Csendes, fehéringes-nyakkendős, de annál galádabb erőszak. Micélból is akartuk a rendszerváltást ? A szovjet alapú egypárti diktatúrát akartuk elzavarni ! Nem sikerült. Tagkönyvet cserélt, köpönyeget fordított, és természetesen semmiért nem vállal felelősséget.
MSZMP helyett MSZP néven osztja az észt és kormányozza csőd felé az országot. Mindenáron ránk ERŐSZAKOLJA magát, mert egy elvtársi garnitúrának ez vastagon jövedelmez. Hogy az ország érdeke mit kíván ? Az nekik huszadrangú.
Példa: Nagy Sándor elvtárs semmitérő, de neki jól jövedelmező vidékfejlesztési államtitkársága.
Csinált-e bármi hasznosat?
VALÓDI BALOLDALT A PARLAMENTBE !!! Például azt az embert aki a dunaújvárosi gumigyárban felismerte a szakszervezet szükségességét , és meg is csinálta azt. Neki elhiszem , hogy baloldali ! A Lendvai féle ZOMBI pofázógépek hírből sem ismerik a baloldaliságot.
Emlékszik-e valaki egyetlen hasznos kezdeményezésére? Jó időt kívánok a felvonuláshoz!

Horton 2008.10.04. 11:21:24

smunyokám!
Nem vetted észre, hogy az is erőszakos ahogy írsz?
Gondold végig mégegyszer!
Nagyon szép időt kívánok a felvonuláshoz.

Magyar srác 2008.10.04. 13:40:44

Kedves fórumozók és szervezők., én teljes mértékben egyetértek az erőszak elleni tiltakozással, ha valódi, érzékelhető erőszakról van szó. Ha például a szlovák nagykövetség előtt tüntetnétek, a felvidéki magyarokat ért, mindennapos, már - már a puszta létüket fenyegető, állami szintre emelt erőszak ellen, az egy felvállalható, minden magyar által támogatható, tényekkel és adatokkal igazolható felvonulás, tüntetés, akármi lenne, amely ráadásul valóban nemzeti - össznemzeti érdekeket szolgálna.
Amit most szerveztek, az sajnos egészen más. Mondvacsinált problémákra hivatkozva próbálja egy (ál)értelmiségi csapat újratematizálni, újraosztályozni,felosztani a magyar közéletet, meghatározva, hogy mi, ki ma Magyarországon "pc", azaz politikailag korrekt, (hogy e politológusi körökben divatos terminológiával éljek), és megmondani, ki az, aki nézeteit, gondolkodását tekintve még elfogadható - azaz aki belefér a tarkaság általuk megmondott határaiba, színárnyalati gazdagságába- és ki az, aki színeivel már kilóg ebből, azaz már túl mélykék, mélyzöld, halványpiros...vagyis akit bevéve ez a tarka már túlmagyar, avagy túltarka lenne.
Aki ennek bedől - főleg értelmiségi létére - azt csupán sajnálni tudom. Ha nem bedől, hanem csupán fél, hogy kimarad a tarka kavalkádból, és a tarkaság perifériájára sodródik - legalábbis a körön belülre soroltak és sorolók nézete szerint -, azt még jobban.
Üdvözlettel: Magyar srác

szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2008.10.04. 13:46:44

"magyar" srác: te minek nevezed azt, amit mondjuk a homokosok felvonulása kapcsán műveltetek?
Vagy kicsit korábban néhányszor... ja... azt ti csináltátok, akkor az más? Hát ez van...

Magyar srác 2008.10.04. 14:00:01

KEdves Szilárd, válaszodból látszik, hogy sokat tudsz a felvidéki magyarokról, a szlovák oktatási miniszter közterületen való nyelvhasználatról alkotott véleményéről, s úgy általában az elcsatolt területeken élők mindennapjairól mindennapjairól,létküzdelmeiről.
Gratulálok érdemi válaszodhoz, melyben vitába szálltál mondandóm filozófiai - eszmei tartalmával, s megcáfoltad szavaim mélyebb, messzebbre mutató általános következtetéseit. Csak így tovább, szilárdan:-)
Másrészt csak úgy egyszer végre elmondaná nekem valaki, miért is van szükség homokos felvonulásra?:-)
Ki kíváncsi rá?:)
Én nem vettem volna annyi fáradtságot, s nem is vettem, hogy odamenjek, sem röhögni, sem követ dobálni, sem sajnálkozni. Főleg az utóbbit éreztem...szánalmat.De ez magánügyem,végül is. A fentiekre pedig érdemi válaszokat kérek:-)

egyszem 2008.10.04. 19:19:58

Vajon miért kötelező, hogy valaki, aki Magyar srácnak cimkézi magát, eleve annyira vak legyen, hogy csak a felvidéki magyarok ellen irányuló szlovák nacionalizmust vegye észre, és ne vegyen tudomást itthon a szélsőjobboldali csőcselék folyamatos támadásairól a baloldali (vagy csak normális) magyarok ellen? Miféle magyarság az, amely itthon a fél ország terrorizálását álproblémának tartja? És hogy egy perc alatt elárulja, hogy semmit sem ért a demokráciából, amikor azt kérdezi: "miért is van szükség homokos felvonulásra?" - valami mindenható vezért, vagy hatóságot képzel még minidg, aki majd megmondja, mire van szükség!
Hogyan lehet, hogy mindez ne csak egyéni ostobaság legyen, hanem legalább a fél ország kollektív elmeállapotának tünete?
Hogyan lettek ennyire agymosottak magyar srácaink?
A fizikai erőszaknál engem még jobban zavar ez a nyilvánvaló agymosás - amelyet talán, reméljük, valamelyest ellensúlyoz, ha vissza nem is szorít az épeszűség tömeges megmutatkozása.

Fényből jövő 2008.10.06. 21:46:47

Észre vettétek hogy egymást szurkáljátok? Ez itt nem az erőszak ellen jött életre?!?!
Nos, ha már országunk "nagyjai" :-(( oda tették orcájukat egy újabb kirekesztő megmozduláshoz mint ez a tarka barka marha, jó lett volna egy értelmes gondolatot olvasni! De nincs! Ez az egész elme betegség ami zajlik csak egy újabb gazemberség minden ember ellen. Egymásnak uszít olyanokat is akik eddig barátok voltak vagy sosem ismerték egymást!
Ha már a színekről, sokszínüségről esett szó, elemezzük ki az egységes, mindent átható fényt amit természetesen mindenki fehérnek lát. A fehér fény összetett fény,úgye? A fény tartomány (spektrum) teljes szélességébe bizony benne van a leg alcsonyabb rezgésszámú (infra) vöröstől a leg magasabb rezgésszámú (ultra) ibolyáig(kék), minden árnyalata. Ehez hasonlít az emberi társadalom tudata is.Ha olyan tárgy kerül a fehér fény útjába ami színeire bontja, szép az csak nem lehet jól látni mellette, sötétség borul a tudatra.Szép példa erre a (prizmára) a jelenleg iskolákban oktatott történelem is. Honnan származnak a Magyarok? Finn-Ugor rokonság? :-O Ekkora baromságot ! Nyelvünket nem akarják tudni honnan ered? kb. 600 szó hasonlít a finn nyelvcsaládéhoz! Könyörgöm! csak a ló-ra van kb. 600 kifejezésünk!Akkor ki-kinek is a rokona, ki tanúlt kitől? 12ezer éves rovásírásos ásatási leletet találtak Egyiptomban.Jé! csak nem az a fránya Székely rovásírás ami minden csodálatosan faragott Székelykapun ott van?! Nem csoda hogy szétesett a társadalom, elhazudták történelmünket, arra nevelik a gyermekeinket hogy bűnben születtünk! Nem! Sem én sem a gyermekeim nem születtünk bűnben! Mi valamikor egy egységből fogantunk mely hasonlatos a teremtés történethez, mi is embert alkotunk, mi szülők a saját képmásunkra! És ez NEM BŰN!!! Ellenben ez igen: uralkodunk erőszakosan már az újszülött gyermeken is! Egymásról nem is beszélve! A hatalomvágy, mások fölött szerzett tűnékeny uaralom, becstelenség, politika, erkölcstelenség, abortuszok=gyilkosság (törvényes!!). Felelőtlen szaporodás-szaporítás=segélynemzet termelése!
Tényleg olyan ez az egész ország bizonyos rétege mint a tarka marha csorda, kolomppal a nyakában, és csak fejik róla a tejet (többszörös adó,kamat,többszörös energia árak, stb.....)
Míg mindenki tudata nem jut odáig hogy önn maga ugyan színes, de egyedül semmit nem ér a sötétben, eggyesülnie kell a többi, eltérő színüvel hogy az egységes fehér fény világíthasson mindenütt.
Ölellek benneteket! Áldás! Világosodjatok és világítsatok!

obulus 2008.10.07. 09:33:03

Fényből jövő, te nem jó nicknevet választottál magadnak. Nem fedi a valóságot. A sötétségből jövő jobban illik ahhoz a zavaros elmebajhoz, amit itt összehordtál.

Fényből jövő 2008.10.07. 16:10:14

Kedves igen tanult obulus!
Nyílván Te már a táplálkozási lánc legcsúcsán állsz azért vagy képes túllépni a megértés küszöbén! Sajna nekem csak ennyire telik.Kérlek bocsáss meg ezért!
Ölellek!

Fényből jövő 2008.10.07. 16:12:19

No, remélem ez értehetőbb!
Állami népirtás formái a XXI. században - a liberális egészségügy és az
Izraeli érdekek véletlen egybeesése Magyarországon

A globális éghajlatváltozás miatt a világon, így Európában is egyre
kevesebb az élelmiszer és az ivóvíz. Magyarország geopolitikai szerepe
emiatt felértékelődött, bár mi erről nem tudunk idehaza. Csak mi nem
tudjuk magunkról, de minden külföldi befektető tisztában van ezzel a
ténnyel és ezt titkolják előlünk!

Az ásványvizeink aranyérmesek a világbajnokságokon, a gyógyvízben
lubickolunk, mialatt Görögországban és Spanyolországban tankerhajókkal
importálják az ivóvizet!

Nem gyógyvizet, közönséges ivóvizet! Tankerokkal, akár az olajat! Érdekes,
nem?
Olaj helyett van ezer alternatív energiaforrás, de ivóvíz nélkül nincs se
emberi, sem más élet a Föld nevű bolygón...

Trianon után hazánk teljesen agrárországgá vált, ez sajnálatos tény.

Vessük össze a két dolgot! Egy agrárország termékeit egy globális
éghajlati változás közepette nem akarják megvásárolni, vagy, ha megveszik,
önköltségi ár alatt teszik meg?! Nem logikus, ugye? Dehogynem...
Ebben az évben ez kezdődött a meggyel, folytatódott a gabonákkal, most
folyik az almával!

Szép lassan mindenki rájön, hogy az élet minden területén a magyar nemzet
megsemmisítése zajlik.

Nem tíz, húsz, vagy száz év múlva, hanem napjainkban.

A folyamat egy előre megírt forgatókönyv alapján zajlik. ...és kik a
végrehajtók? A mostani kormány már nem primitív kubikosokból,
esztergályosokból áll, hanem főiskolát, egyetemet végzett janicsárokból.
Mi egyre többször, egyre többen ellenállunk, mire ők hangosan
méltatlankodnak, gyaláznak bennünket!

Ők már nagyon jönnének, de a Kárpát-medence lakott !

Nekik sürgős a kiirtásunk , belaknák már végre az üresen tátongó
lakóparkokat, kellene a magyarok élettere!

Miért írok ebben a témában?

Az élet minden terén folyik ez a "nemzetellenes hidegháború! ", illetve
állami népirtás.

A gazdák csodálkozva mennek tönkre, azt hiszik, csak velük történik
mindez!
Tévednek.

Tehát írnék néhány tényt.

A Magyar Orvosi Kamara néhány éve élesen tiltakozott az újfajta receptek
bevezetése ellen.

Azért voltak újak a receptek, mert a BNO-kódot fel kell rajtuk tüntetni.

A BNO- kód nem más, mint a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának jelölése,
ami az Orvosi Kamara szerint stratégiai fontosságú nemzetbiztonsági adat -
mondták ők - !
Így van. Azóta pár év eltelt, gyakorlatilag Magyarország egészségügyi
állapota feltérképezésre és feldolgozásra került, valakik pontosan tudják
a magyar népességre jellemző betegségeket . Többször emelték a gáz , az
élelmiszer és általában a megélhetés feltételeit.

(Borzasztóan elgondolkodtató az is, hogy folyamatosan emelik a gáz árát,
és azon töpreng a kormány, melyik vezetéken jöjjön a drága gáz: a Nabuccón, vagy a Kék Áramlaton.

Közben csak a Makói árokban több mint száz évre elég gázt termelnek ki a
lábunk alól - a kanadai befektetők!)

De nem csak ezek drágultak. A tipikusan magyar betegségek gyógyszereit
több alkalommal 2-3 szorosára emelték! Több alakalommal, 2-3 szorosára!!
Ezen gyógyszerek hiánya veszélyezteti az életet, mivel a magyar populáció
tipikus betegségeiről van szó, ezért logikusan a magyarok életeit
veszélyeztetik...

Csak egy dolog, a magas koleszterinszint, vagyis a csendes halál
gyógyszere igen érdekes dráguláson esett át többször, a támogatásuk
lecsökkent ...

Furcsa? Minden recept közepén rajta van a BNO-kód helye, kötelező
kitölteni, és az adat feldolgozásra kerül...Aki nem hiszi, nézze meg!

Szóval most teszik tönkre a gazdákat végleg, de van egy ördögi csel
nálunk, az egészségügyben is.

Egyre több munkáért egyre kevesebb pénzt kapunk. Kesztyűs kézzel teszik
mindezt! ...és hogyan???
A rendelőben, az alapellátásban teljesítményfinanszírozás van. Több munka,
több beavatkozás - egy pontrendszer alapján - több pénzt jelent. Elvileg.
Logikus.

Mégis egyre több orvos megy külföldre dolgozni, elegük van. Aki marad, az
túlterhelt, fásulttá válik!

De miért? A magyarázat egyszerű!

Meg van határozva, hogy egy adott rendelés alatt hány beteget láthatunk
el! Kevés az orvos, sok beteget kell ellátnunk, de a finanszírozó
meghatározza, egy emberre mennyi időt KELL fordítanunk! Jó sok időt,
természetesen! Tehát hiába lát el az ember 25-30 beteget egy nap alatt, a
finanszírozó nem veszi figyelembe csak a töredékét, és természetesen NEM
fizeti ki a kezelést... Teljesítményfinanszírozás van, de csak néhány
beteg ellátását fizetik ki, ami nem fedezi a rendelő fenntartási
költségeit!

Döbbenetes?

A rákbetegek várólistán várnak a szívbetegekkel és a többi
halálraítélttel. (Olyan ez, mintha a vízben fuldoklóhoz odaeveznének és
rászólnának, hogy majd holnap kimentünk a vízből, addig maradj csendben!)
Ez az állami népirtás egyik formája. Csak egy módja a sok alkalmazott
közül! A súlyos betegek belepusztulnak a liberális reformba, mi,
alapellátók "csak " tönkremegyünk...

De!!! A csőd szélén álló alapellátást végző településeket befektetők
járják.

Rendkívül kedvező az ajánlatuk. Egészségügyi központot építenének minden
nagyobb településen, a költségeket ők állják! Micsoda tőkeerősek lehetnek
ezek a befektetők, ugye? Semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy egy patikát
is működtethessenek a központ mellett és az orvosi praxisjog ne lehessen
az orvosé, hanem a befektetőé.

Az orvosok így egyszerű alkalmazottak.

Mi ebben az érdekes? A "tőkeerős" befektető egy izraeli cég,
természetesen. Viszont van egy apróság! Az egészségügyi központok
létesítését az állam támogatja. Az állam ad 90% tőkét a MI pénzünkből, a
befektetőnek csupán 10% önerőt kell biztosítani...Az egészségügyi
központok építéséhez szükséges 90%-os állami támogatást csak egy pályázó
nyerheti meg. Olyan, mintha a pályázatot testre szabták volna...

Ugye nem kell elmondanom, kire van szabva az egész... Itt a kirakós játék
utolsó mozaikja is összeáll!
Ez a gépezet, ami ellenünk működik, janicsárokat alkalmaz. Ha egy janicsár
tudatosan épített hamis varázsa megkopott, teletömik a zsebét a MI
pénzünkkel, és az röhögve félreáll. Jön a következő végrehajtó janicsár,
az újabb hamis illúziókkal. Nem a janicsárt kell kiütni, mert azok sohasem
fogynak el, hanem azt, aki a küldetéstudattal ellátja és ellenünk beveti.

Mivel a másik fél szervezetten működik, mi is csak szervezetten, egymással
összefogva vehetjük fel a harcot, nincs más megoldás. A tönkretétel szép
lassan mindenkit elér, társadalmi, gazdasági helyzettől függetlenül -
kivéve a politikusokat és azokat, akik végrehajtják a népirtást .

Mert egy harchoz két fél kell: a támadó és a védő! A harc kimenetelét
valamelyik fél gyengesége dönti el!

A magyar sohasem állt gyenge hírében. Akkor mi a gond?

obulus 2008.10.07. 21:17:44

Állami népirtás formái a XXI. században az egészségügyi és államháztartási reform elmaradása. Az egyetlen párt az SZDSZ aki felelősséget érzett az ország sorsáért, jövőjéért, ezért önként kilépett a koalícióból. Nem lehet olyan kormány része, amely következetlenül, ide-oda kapkodva eljátsza a felemelkedés lehetőségét.

obulus 2008.10.07. 21:35:20

"A finanszírozás tarthatósága érdekében bevezetésre került az úgy nevezett teljesítmény volumen korlát (TVK), amely szabályozási technika lényege, hogy az OEP intézményekre lebontva meghatározza, hogy az adott kórház adott időszak alatt a megelőző év azonos időszakában elszámolt költségnek csak a 95%-át (!!) kaphatja – immár szinte függetlenül attól, hogy hány és milyen állapotú beteget lát el valójában.
A finanszírozást az OEP az ellátónak kizárólag a volumenkorlát keretein belül nyújtja.
Míg a volumenkorlát bevezetése előtt a kórházi plusz esetek elszámolásával tudta adott esetben “veszteséges” osztályai működését finanszírozni, azóta erre nincs módja.
Mivel a szabályozás havi elszámoláson alapul, TVK nemcsak várólistákat, hanem rosszabb esetben az ellátás időbeni késését okozhatja, hiszen könnyen előfordulhat – és sajnos gyakran elő is fordul a gyakorlatban – hogy az intézmény által az adott ellátó osztályra leosztott “voulmen” hónap közepére elfogy.
Nyilvánvaló, hogy az ellátó célja a TVK keretein belül maradni és nem túllépni azt. Ezen szabályozásnak egyenes következménye lehet, hogy vannak-lesznek olyan betegek akik az adekvát terápiához nem juthatnak hozzá az adott intézményben, például azért, mert csak X számú hasonló kezelést, vagy vizsgálatot finanszíroz a biztosító.
Ennek eredménye lehet, hogy azok, akik az elszámolási időszak elején részesülnek a TVK keretein belül ellátásban, nagyobb valószínűséggel junak hozzá a modern és hatékony kezelési lehetőségekhez.
Viszont például a kemoterápiás protokollokat jellemzően 3 hetente kell adni, így az elcsúszás- és így a kezelés sikerének nagymértékű csökkenése – elkerülhetetlen. "

doksi 2008.10.08. 00:00:09

Obulus! "Az egyetlen párt az SZDSZ aki felelősséget érzett az ország sorsáért, jövőjéért, ezért önként kilépett a koalícióból." - remélem ezt Te sem gondolod komolyan. Az Szdsz érdeme az is, hogy a liberalizmus szitokszóvá vált, csak úgy,mint kedvenc pártod látóköre, amelyik e gyönyörű eszmét már csak a legveszélyesebb síkon óhajtja tűzön-vízen át megvalósítani: a gazdasági síkon, a többi (többnyire) mellébeszélés. A teljesen koncepciótlan tb-reformról(?) pedig ne is beszéljünk! Vétó, vétó!

obulus 2008.10.08. 00:55:10

Kedves doksi!
Figyelemmel olvastam eddigi írásaidat és bevallom nagyon egyetértettem velük. Most viszont enged meg, hogy ellentmondjak. Annak örülök, hogy te is gyönyörű eszmének tartod a liberalizmust. Valóban az. Azt, hogy az SZDSZ -nek köszönhető, hogy szitokszóvá vált, az nem tudom elfogadni.
Érheti vád az SZDSZ-t sokszor okkal. Sok mindent nem tudott megvalósítani, amire vállalkozot. Nem tudta megvalósítani az adócsökkentést, megszavazott olyan kormányintézkedéseket, amit nem kellett volna (fedezet nélküli szociális kiadások), viszont az egészségügyi reform előkészítése, kidolgozása, a legnagyszabásúbb tett volt, amire magyar párt valaha is vállalkozott.
Megbukott, igen. Megbukott, mint minden jószándékú, saját koránál előbbremutató kezdeményezés.

Fényből jövő 2008.10.08. 12:17:27

Az ember jövőkép kialakításához igen jó tananyagok vannak teljesen készen. Ez az alkotmány mellőz minden pártot, szélsőséges érdekképviseleteket, erőszakot, megkülönböztetéseket, kirekesztéseket.
www.szksz.hu/
Persze ennek megértéséhez, ki kell kapcsolnia mindenkinek az elfogult gondolatait, érzelmeit és befogadóan kell olvasni hogy eljusson a megértés szintjére.Biztos vannak gyenge pontjai, úgymond lehet benne némi makulát találni, de azokon lehet javítani!
A mostani alkotmány éppúgy nem ér egy kalap ka....t mint a kommunizmus eszméje.
Halkan megjegyzem, a különböző párt pátoskodók részére hogy magas történelmi, erkölcsi múlttal rendelkező országokban a vezetők mikor ráébrednek az embert társaikkal szemben elkövetett gazemberségeikre minimum a harakirit elkövetik magukon. Én ezt nem tartom követendőnek, de azt sem hogy éveken keresztül meregetik a húsos fazékból a tartalmat ,aztán mikor a felelősségre ráébrednek, akkor meg kisunnyognak a hátsó ajtón, farkukat maguk alá csapva mint az ijedt kiskutya és menekülnek a felelősség elöl. Azért azt senki ne gondolja hogy a tetteiért egyszer nem fizet meg mindenkinek az élet, csak lehet hogy el sem jut a sötét szobában lévő agyáig. A fagyi egyszer mindig visszanyal!
süti beállítások módosítása